Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-20 / 197. szám
16. OLDAL SPORT 2004. Július 20., kedd i Hl r\r a i Kommunikációs partnerünk: a T-Mobile Magyarország Rt. T ■ -Mobile' Partner Először irányított a kispadról Papp László nem akar változtatni a csapat játékán Komló A tegnapi kánikulában kezdte meg a felkészülést a komlói férfi kézilabdacsapat A Czim- mer Tamást váltó új edző, Papp László először irányította korábbi játékostársait a pálya széléről Az első edzésen egy labdarúgó- csapatra elegendő (cseresorral együtt) játékos húzott szerelést, és hallgatta Keszthelyi Zoltán ügyvezető igazgató „szezonnyitó” szavait. A sportvezető felhívta a figyelmet arra, hogy bár sokan együtt játszottak Papp Lászlóval, a viszony ezúttal megváltozott, hiszen a korábbi irányító mostantól a pálya széléről adja az utasításokat. A szakmát felnőtt csapatnál most kezdő edző szerint ebből valószínűleg nem lesz semmiféle probléma, hiszen „a pályán eddig is elfogadták azt, amit mondtam, gondolom, most sem lesz ez másként”. A negyedórás bemelegítés során azért egy dolog kiderült, a lazsálást nem fogja eltűrni, „nem baj, ha beszélgetsz, csak csináld közben”, csattant fel az öblös edzői utasítás. Az első gyakorláson néhány új játékos is részt vett, igaz, többségükkel nem igazán kellett ismerkednie Papp Lászlónak. A kapus Mészáros Csaba a Siklóstól tért vissza hozzájuk egyéves távoliét után, a beállós Nagy Zoltánt pedig a Békéstől szerezték vissza hosszas tárgyalásoknak köszönhetően. Szintén a csapattal edzett a Veszprém játékosa, Cifra Tibor is, aki legutóbb a Győrben, illetve Várpalotán kézilabdázott. A belső posztokon bevethető játékos szívesen maradna a komlói kék-fehéreknél, ám ez nem csak rajta múlik, előbb meg kell egyezni a klubjával is.- Az ifikkel együtt kezdtük a felkészülést, tavaly végig közösen is dolgozott a két csapat, de szeretném, ha mostantól hetente két-há- rom edzést külön végeznénk - beszélt az elképzeléseiről Papp László. - Az első héten csak ráhangoló edzések lesznek, később nyolc- tízszer is gyakorolunk egy héten, majd augusztus 11-től ötnapos harkányi edzőtáborban rázódik össze a társaság. A csapat játékán nem szeretnék különösebben változtatni, Nagy Zoli érkezésével erősödik a védekezésünk, vannak nagydarab játékosaink, akik azonban elég gyorsak is ahhoz, hogy a masszív védekezésből lendületes kontrákat vezethessenek. A keretből egyedül Csorba Gábor hiányzott tegnap, aki a junior válogatottal készül a lettországi Európa-bajnokságra. K. MAYER ANDRÁS HATODIK TUSA. A hétvégén véget ért masters öttusa-világbajnokság látványos közönségszórakoztató programjaként lovas íjászok tartottak bemutatót az orfűi lovaspályán. A Pécs-szabolcsi Hagyományőrző Egyesület íjászai nemcsak a pontos célzásra, hanem a megjelenésre is so- kat adtak, így korhű öltözetben ültek nyeregbe, (szz) _________________________________________________________ fotó: laufer László Ve reség az Eb-nyitányon Fiatalosan a veteránoknál Szertefoszlóban az Álom Harkány A legutóbbi bajnokságban kilencedik helyen végző NB I-es Har- kányfürdő Dream Team futsal- csapatánál egyelőre bizonytalan a jövő, még nem száz százalék, hogy ismét indul az élvonalban.- Néhány szponzorunk mostantól nem tud támogatni bennünket, ezért anyagilag olyan helyzetbe kerültünk, hogy kérdésessé vált az NB I-es szereplésünk - mondta Joó Sándor klubelnök. - Keressük azokat a lehetőségeket, Mohács Ketten távoztak - a kapus Kovács József és Somodi Péter is Pécsvá- radra igazolt -, négy új játékos viszont érkezett az NB 111-as mohácsi labdarúgócsapathoz. A csatár Kollár Sándort Bátaszékről, a középpályás Demeter Gábort a PVSK-tól, a kapus Kraszt Tamást a PMFC ifitől szerződtették, míg Szeremléről tért vissza hozzájuk újabb támogatókat, akikkel biztossá válna az indulásunk, az már nagy előrelépést jelentene, ha valaki állná az utazási költségeinket, illetve a városi sportcsarnokban nem kellene bérleti díjat fizetnünk. A nevezési határidő szorít, július 30-ig el kell döntenünk, hogy hol folytatjuk. Az elmúlt szezonban pályára lépő játékosok szívesen szerepelnének az NB I-ben, s valószínűleg maradna az edző, Szabó Mihály is. A bajnokság szeptember 6-án kezdődik. k. mayer a. a középpályás Diósi Zsolt. Nagy Ervin játékos-edző jelenleg húsz futballistának tartja az edzéseket, ám közöttük nyolc ifista is szerepel, a bajnoki rajtra hatan maradnak a felnőtteknél. A keret a négy érkezővel lényegében kialakult, több játékost már nem igazolnak. Július 21-én, szerdán a PMFC juniorral, szombaton a Szentlőrinc- cel játszanak edzőmérkőzést. K. M. A. Pécs-Mohács-Budapest A magyar asztalitenisz-válogatott a 9. helyért játszhat a budapesti ifjúsági Európa-bajnokságon, miután a horvátok ellen 3-1-re győzött. Ezen az összecsapáson mutatkozott be a kontinensviadalon a PEAC versenyzője, Zombori Dávid, ám az első mérkőzését elvesztette, 3-1-re kikapott a nála három évvel idősebb ellenfelétől. A másik baranyai résztvevő, a mohácsi Erdélyi Szabolcs egyelőre nem állhatott asztalhoz, hiszen őt a magyar csapatba nem nevezték. Csütörtökön játszik először, egyéniben, párosban és vegyes párosban is számítanak rá. Pécs-Aarhus A hétvégén a veterán atlétikai Eb-n tér vissza a pályaversenyzéshez Csoboth Klára, aki a ’90-es években a profik között a válogatottságig is eljutott Különleges indítéka volt a mostani nevezésének, vallja be az egykori kiváló atléta, akit már sokszor invitáltak különféle veteránviadalokra, ám eddig ellenállt a kísértésnek. „A szüleim gyerekkoromban esti mese gyanánt nagyon sokszor Dániáról regéltek nekem, így mindig felfokozott vágy élt bennem, hogy megismerjem az országot. Az aarhusi viadalnak így nem tudtam ellenállni...” A futástól persze aktív pályafutása után sem tudott elszakadni a civilben ma banki alkalmazottként elég sok ülőmunkára kényszerülő atléta. Ám az utóbbi időben kissé hosszabb távokra vállalkozott, mint annak előtte, így főként utcai futóversenyeken indult, többek között a Bécs-Budapest szupermaratonit sem hagyta ki. „Ezekhez az amatőrversenyekhez heti egy-két edzés is elég, ám az Eb-t már komolyan vettem, így hatra emeltem az adagot, ennél többre csak azért nem, mert a családot sem akarofn elhanyagolni. Eredetileg hosszabb távon szerettem volna indulni, ám a felkészülésemben segédkező Kispál László rábeszélt az 1500-ra, amelyben sokak szerint köny- nyebb lehet jó eredményt elérni. Annak idején 4:17-et tudtam ezen a távon, most, a 35 fölötti korosztályban öt percen belüli idővel lehetett nevezni a kontinensviadalra. Remélem, valóban helytállók majd, ennyivel mindenképpen tartozom a támogatóimnak, másrészt nyolcéves fiam előtt sem szeretnék leszerepelni, aki a helyszínen szurkol majd a minél jobb teljesítményemért.” K. M. A. Röviden URALKODÓPÁROS. A hétvégi parádi autós hegyi versenyen, a kísérletképpen indított Lada-kupa betétfutamban a 4. helyen végzett VFTS-ével a pécsi Király Gábor, aki kiérdemelte ugyanakkor a leglátványosabb autózásért járó közönségdíjat. Király a Mátrában már a három hét múlva esedékes Budapest-ralira készülve indult, ahol Császár Zsolt lesz a navigátora. (szz) EZÜST ÉS BRONZ. A pécsi Belvárosi Általános Iskola nyerte a tenisz diákolimpia 2-es korcsoport városi döntőjét. A Csaba Gergő, Lévai Miklós kettős továbbjutva az országos döntőn harmadik helyezést ért el. Edzőjük ifj. Laczkó Béla (Makár-TSE) (szz) SZIKSZAI HÁROMSZOR. Szombathelyen, országos korosztályos teniszversenyen szerepelt Szikszai Péter. A PVTC teniszezője az F18-ban és az F2 másodosztályú viadalod a 2. lett, míg a szegedi Zsiga oldalán párosban aranyérmet szerzett. (szz) HALÁLOZÁS. 64 esztendős korában elhunyt Both Pál. Az egykori komlói teniszező alapító tagja volt az 1983-ban létrehozott Komlói Tenisz és Sí Klubnak. A sportembert hétfőn kísérték utolsó útjára. SZŰCS ZSOLT Mai sportműsor TENISZ. Férfi csb, Szuperliga. PVTC - Idom, Pécs, Balokányliget, 13.00. Négy új játékos Járt már úgy, hogy mire hazatért külföldi nyaralásából, tele volt a postaládája? Ha nem akarja, hogy ez megismétlődjön, és szeretne jót tenni olyan emberekkel, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy lapunk előfizetői legyenek, irányítsa át kedvenc napilapját egy szociális intézmény részére. r , A nemes gesztust s a Dunántúli Napló ajándékkal köszöni me9 Önnek! Minden átirányításért 1 db pólót adunk ajándékba! Hiúja ingyenes zöldszámunkat: 06-80/200-089 Dunántúli Napló Idegenlégiós nélkül Ma lesz a hazai bemutatkozás A nyitányon tegnap, a hódmezővásárhelyi meccsen: Hód TC - PVTC 9-0. A PVTC együttese Pécsett is látható lesz, ma, kedden az Idomot, a szerdai szünnap után pedig csütörtökön az Egert fogadja (mindkétszer 13.00-kor, a Balo- kányligetben). Szombaton és vasárnap kerül sor a rájátszásra, a balokányli- getiek ellenfele a kiesés elleni harcban minden bizonnyal a fehérgyarmati csapat lesz, amelyben két pécsi is játszik, Gyenis Máté, valamint Varga Gábor. Az Idomban is szerepel egy ex- PVTC-s, a már edzősködő Nagy Zoltán. A magyar férfi élvonal csapat- bajnokságának két aranyéremesélyese a Hód TC és az MTK- Tordas. i Péter. __________________________ Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Pp1p]Ac C7prkpe7tőlr NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (teL: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január l-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint, egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált ISSN 0865-9133 Pécs Tegnap megkezdődött a férfi teniszezők Szuperligája, az élvonalbeli csapatbajnokságon idehaza ma mutatkozik be a Baranyát képviselő PVTC. A pécsiek tavaly a második helyen végeztek, igaz, akkor még a Vasas is adott játékosokat a közös csapatba. Mára megszűnt a házasság, a PVTC csak balo- kányligeti teniszezőkkel lép pályára, idegenlégióst sem foglalkoztat a klub, ezért nem lehet más célja, mint a bentmaradás. Ezt a következő versenyzőkkel próbálja meg kivívni: Simon István, Sáros Zoltán, Varga Krisztián, Petrovits Szilárd, Marsalkó Dávid, Füle Zsolt, Takács Tibor,