Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-20 / 197. szám
2004. Július 20., kedd ELET & STÍLUS 11. OLDAL A VÁROS SIKOLYA. A Kabaré óta tudjuk, hogy felszabadító üvölte- ni a vasúti híd alatt. Gianni Molaro divattervező ezúttal modellje tes- tén jelenítette meg a befalazottak nagyvárosi magányát. fotó: epa Lélek helyett örömpirula Amióta a merevedési problémákkal küzdő férfiak szextabletták jótékony hatásai segítségével öregbítik hálószobáik jó hírét, intenzív kutatások folynak hasonló, a nők szexuális teljesítményét növelni hivatott szerek kifejlesztésére is. Egy új gyógyszer inkább az agyban, hormonként hatva fejti ki hatását. A szextabletta működése a férfiakban igen egyszerű elven alapul: tágítja a pénisz barlangos testeinek ereit, megnövelve ezzel a hímtagon átáramló vér mennyiségét, és ez által fokozottabb és tartósabb erekciót előidézve a megfelelő nemi izgalomba került egyéneknél. A hatás itt tehát pusztán fizikai szinten érvényesül. A szebbik nem esetében viszont az agy lényegesen nagyobb szerepet játszik a nemi örömérzet elérésében, mint a férfiaknál. Másképp megfogalmazva: a nők nemi izgalma, és ennek jótékony következménye nem történik meg a kellő pszichés háttér nélkül, míg a férfiaknál fizikai ingerekkel is elérhető a gyönyör. A női nemi vágy pozitív irányú befolyásolására irányuló törekvések tétje nem kicsi: az északamerikai és európai nők (és partnereik) mintegy 30 százalékát sújtja valamilyen szintű női nemi vágybéli probléma. Az ok egyrészt lelki, másrészt testi okokra vezethető vissza. Sok nőnél, bár érzi a megfelelő érzelmek által biztosított nemi ingert, mégsem következik be libidónövekedés. Az új, PT-141 névre keresztelt kísérleti gyógyszer állítólag éppen azokban az esetekben hat, amikor az érzetek ugyan megvannak, de nem váltanak ki libidónövekedést. A szer az alfa- melanocita stimuláló hormont imitálja. Ez a szervezetünkben található hormon adott receptorokon keresztül fejti ki hatását az agyban, a szexuális aktivitást növelve. Korábban kimutatták, hogy a szer olyan férfiaknál is eredményes lehet, akik esetében egyes potencianövelők hatástalannak bizonyultak. A tesztelés során a kutatók 20, illetve 40 nőstény patkányból álló csoportot kezeltek PT-141-gyel, illetve kontrollanyaggal. Az eredmények szerint a PT-141 magasabb szexuális aktivitást vont maga után. A kutatások következő lépése a szer nőkön való tesztelése lesz. A lenyűgöző eredményeken fellelkesült érdekelteket lehűtendő azért érdemes megjegyezni; hogy a női szexus és psziché a rágcsálókénál jóval bonyolultabb. Es az is eléggé siralmas, ha egy partner nem tud annyi érzelmet gerjeszteni a társában, hogy az kémiai szerek nélkül is szeretni tudja. Intim lapok a kis helyiségben Az embereknek nem kellett mindig vécépapír: noha ezt a ma már nélkülözhetetlen terméket 1857-ben kezdték ipari mértékben gyártani, az emberek sokáig nem látták be, miért kell a pénzt a vécébe dobálni. Korábban sokféle eszközt kitaláltak arra, amire ma a fejlett országokban már mindenhol vécépapírt alkalmaznak: a régi Rómában a gazdagok illatosított gyapjúval kényeztették ülepüket, s a római szegények is egész jól megoldották a dolgot, pálcára erősített tengeri szivacsot és sós vizet használtak. A középkorban a vikingek ugyancsak gyapjút, mások akkoriban és később faleveleket, szénát, homokot, a tengerparti vidékeken kagylókat, a trópusokon helyenként a kókuszdió héját, matrózok kirojtosodott kötélvégeket, s például az első amerikai bevándorlók kukoricacsutkát vittek magukkal az illemhelyre. Az első ilyen célra használt papírról időszámításunk 875. évéből tudunk: Kínában, a papír hazájában vették igénybe a gazdagok. A vécépapírt az újkorban az amerikai Joseph C. Gayetty találta fel és kezdte el gyártani 1857-ben, de nyomban kiváló minőségben: a papírt bőrnyugtató aloe-verával dúsította. Az új termék azonban annyira nem kelt el hogy hamar kivonták a kereskedelemből Húsz évvel később aztán a Brit Walte Alcocknak támadt az az ötlete, hogy perforá lás mentén leszakítható darabokból, álló teker eset állít elő, de ő sem járt sikerrel, mert a vik toriánus Nagy-Britanniában nemigen lehetet reklámozni egy olyan terméket, amelyről be szélni sem illett. 1879-ben alapították papírgyárukat Amerikában a Scott fivérek is, ők is tekercsben gyártották a vécépapírt és nekik is a reklámmal volt gondjuk, ez azonban megoldódott, amikor 1902-ben megvásárolták az előkelő Waldorf márkanevet, s cégük hamarosan a világ legnagyobb vécépapír-gyár- tójává fejlődhetett. Az Egyesült Államok vidéki részén azonban még fél évszázaddal később is a Sears csomagküldő hálózat katalógusa volt a legkedveltebb pa- lönben eltömné a csatornákat. S ha a vécépír a mellékhelyiségben. Ezt mi sem bizo- papír tulajdonságaira a fogyasztók nem is nyitja jobban, mint hogy amikor a Sears nagyon figyelnek oda, használat közben bi- 1930-ben elkezdte reklámújságját fényes és zonyára nyomban észreveszik, ha akár csak keményebb papírra nyomtatni, kosárszám az egyik részlet nem stimmel, kapta a ültakozó leveleket. _____________________________________1 Te kercses trükkök m A gyártók különböző módszerekkel igyekeznek feltűnés nélkül árat növelni. Például a korábban terjedelmes tekercs közepébe kétszer akkora hengert tesznek, a teljes átmérő változatlan marad, de kevesebb a papír. A laza tekercseléssel további méterek spórolhatók meg. A silányabb minőségű vagy túl vastag papírból készült gyártmány eltömheti a csatornarendszert, a túl finom változatból viszont többet kell egyszerre elhasználni. Érdemes összehasonlítani vásárláskor, hány laposak az egyes változatok, illetve hány rétegüek. Fény - a butulás ellen Korábbi eredmények már bizonyították, hogy a fény jótékony hatással tud lenni bizonyos pszichés és mentális eltérések gyógyításában. A hillsborói Rosewood szanatóriumban 24 betegen kezdődtek meg a fényterápiás kísérletek. A mindennapi gyakorlatban a depresszió bizonyos formáinak kezelésében nyert létjogosultságot a fény mint terápiás eszköz. A kutatók rávilágítanak arra, hogy az el- butulásban szenvedő betegek intézményi ellátása során gyakran fordul elő, hogy a páciensek keveset tartózkodnak természetes fényben illetve világos helyiségekben, ami - ha részben is - felelőssé tehető a betegek egyébként is meglévő alvás- és hangulatzavarainak további romlásában. A depresszió vonatkozásában eddig a melatoninról sikerült kimutatni, hogy a szervezetben található mennyisége és a kórkép intenzitása között összefüggés van. A fényterápia hatására a fényhiányban termelődő és hangulatzavarokat okozó melatonin szintje csökken, emellett, és talán éppen ezért is, a rendszeres fényfürdőzéssel mérséklődnek a depresszió tünetei is. A melatonin fő termelődési helye az agyban a tobozmirigy (corpus pineale), amely a jelenlegi tudományos vélekedés szerint a szemből érkező fényinformációk feldolgozásával, harmadik, belső, szemként működve szabályozza mindennapjaink aktivitási ciklusait és az öregedést is. A napi ritmus szempontjából meghatározó jelleggel bíró szerv szerepét a dementia kialakulásában és romlásában azonban eddig még nem tisztázták, így a kutatás eredményei a harmadik szem még nem ismert funkcióira is rámutathat. ■ Csökken a vágy a frigyre A frigyek számának állandósuló csökkenése eddig is ismert jelenség volt Magyarországon. A tavalyi adatokból azonban az is kiderül, hogy a fiatal korosztályok házasodási kedvének visszaesése viharos iramban folyik. Rövid távon is meglepően erőteljes a fiatal korosztályok házassági kedvének visszaesése. Nem egészen tíz éve még a 20 és 24 év közötti lányok mentek férjhez a leggyakrabban - mára a 25 és 29 közötti nők családalapító aránya a kétszerese lett a fiatalabbaké- nak. Hasonló folyamat figyelhető meg a férfiaknál is, csak más generációs elosztásban. Mindemellett érezhető egyfajta generációs csúszás is: míg 1995- ben a nősülésben élenjárók még a harmincon aluliak voltak, az elmúlt évben már a 30 és 40 év közöttiek megelőzték őket. A19 éves kor előtti családalapítás a lányoknál és a fiúknál is körülbelül négyszer annyi volt a kilencvenes évek közepén, mint az elmúlt esztendőben. Meglepetés, hogy a hetvenes évek közepén világra jött rendkívül népes generációhoz tartozó hölgyek és urak húszéves korukat betöltve alacsonyabb számban jelentek meg az anyakönyvvezető előtt, mint a náluk idősebb, kisebb létszámú korosztályok. A „Ratkó-gyerekek gyerekei” most már harminc körül járnak, de a rossz házassági statisztikánkon nem változtatnak. A házasodások számának fokozatos csökkenése már három évtizede megfigyelhető Magyar- országon. 1970-ben csaknem százezer, 1990-ben hatvanhatezer, míg tavaly 45 ezer frigy köttetett. Szakértők szerint a házasságkötések későbbre tolódnak. A késleltetett családalapítás azonban nem pótolja a fiatalabb korosztálynál tapasztalt visszaesést: a házasságban élők aránya a teljes lakosságon belül egyre kisebb. A tapasztalatok szerint sem az élettársi kapcsolatokból, sem az idősebb korban kötött frigyekből nem születik annyi gyerek, mint a fiatalabb korban létrejött házasságokból. , A házasságok számának csökkenése nem magyar jelenség, Nyugat-Európában már évtizedekkel ezelőtt elkezdődött, állítják a szociológusok. A folyamatot nálunk az utóbbi évtized változásai tették szembetűnővé, bár már korábban elkezdődött az élettársi kapcsolatban élők és a magányosok számának növekedése. Magyarországon ugyanis a múlt évszázad hetvenes évtizedéig gyakorlatilag mindenki házasságban élt. Most viszont a társadalom valamennyi rétegét érinti a házassági kedv csökkenése. A munkanélküliek és a szegények sok esetben házasodnának ugyan, de nem tudnak a család- alapításhoz anyagi bázist teremteni. A tehetősebb fiatalok viszont külföldi tanulmányaik és általában a karrierépítés miatt mondanak le a „hivatalos” pár- kapcsolatról. Sztárpletyka CLOONEY ÉS A MAFFIA. Ge orge Clooney új filmjének forgatásán védelmi pénzt követelt két olasz maffiózónő. Az Ocean's Twelve egyik jelenetét a szicíliai tengerpart egy strandján forgatták egy napig. A stábot itt fenyegette meg Antonella Di Graziano és Rosa Fiordilillo, akik a börtönben lévő férjeiktől vették át az üzletet. Végül a két nőt és 21 emberüket letartóztatták. CATHERINE KORA. Azt piety kálják, hogy Catherine Zeta- Jones néhány évet lecsalt a korából: bár azt állítja, idén lesz 35, valójában közel jár már a 40-hez. A színésznő nevetségesnek tartja a vádat. A rosszindulatú híresztelések alapja, hogy egyre több színésznő kénytelen kozmetikázni a korát, mert Hollywood csak szép és fiatal sztároknak kínál jó szerepeket. __ ■ Ol dalszerkesztő: Wald Kata Férfihormon, elhízás, rák A magas férfihormonszint 50 év feletti férfiak esetében fokozza a prosztatarák kialakulásának veszélyét, az elhízás pedig növeli a rák kiújulásának valószínűségét a sikeres műtétet követően. Ezt állapították meg amerikai kutatók. A tekintélyes baltimore-i Johns Hopkins egyetemen elvégzett Vizsgálat tanúsága szerint óvatosan kell bánni a férfiak általános egészségi állapotának, illetve férfiúi erőnlétének helyreállítását célzó tesztoszteronpótló terápiával, amely az Egyesült Államokban éppen kísérleti stádiumban van. Mivel a tesztoszteronpótló terápia növeli a vérben keringő férfihormon mennyiségét, az idősebb férfiaknak mindenképpen konzultálniuk kell orvosukkal mindaddig, amíg a terápia klinikai vizsgálatának hosszú távú eredményei nyilvánvalóvá nem válnak, hangsúlyozta dr. Kellogg Parsons, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem urológusa, a 750 idősebb férfi bevonásával készült vizsgálat vezetője. A rákos megbetegedés fokozott kockázata és a magas tesz- toszteronszint közötti összefüggést nem befolyásolja az érintett férfiak testsúlya, magassága, testtömegindexe, illetve izomtömege, szerepet játszik viszont a testsúly a rák kiújulásában. Az elhízott férfiak körében gyakoribb a prosztatarák ismételt megjelenése. A Johns Hopkins egyetem egy másik kutatócsoportjának megállapítása szerint az elhízott férfiak vérében a normális testsú- lyúakénál magasabb az úgynevezett prosztataspecifikus antigén (PSA) szintje. A prosztatasejtek által termelt PSA-t a szervezet - normális esetben - a prosztata tumoros elváltozáskor termeli az addiginál nagyobb mennyiségben. A jelentős testsúlytöbblettel küszködő férfiaknak tehát a műtétet követően is emelkedett PSA-szinttel kell számolniuk, és emiatt fel kell készülniük a prosztatatumor ki- újulására is, mondta dr. Stephen Friedland kutató. EGY ÚJSZÜLÖTT VICCE. Kacagtak a boldogságtól a kínai Csengduban, ahol egy apró óriáspanda látta meg a napvilágot. Fogságban született panda ritkaság, az egész világon ő az egyetlen kölyök az idei év- ben. A kis állat anyja már hatéves, és a pandabébi az első utódja. ___________________________fotó; epa ■ A feltalálók és pionírok óta a vécépapír gyártása valóságos tudománnyá nőtte már ki magát, s a legkülönfélébb minőségeket kínálják a vásárlóknak. Annyi azonban mindegyikben nagyjából közös kell, hogy legyen, hogy nedvszívó, de a nedvesség hatására nem szakad azonnal, viszont a vízben előbb-utóbb mintegy „elolvad”, hiszen kü-