Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-19 / 196. szám
14. OLDAL SPORT 2004. Július 19., hétfő . Kommunikációs partnerünk: aT-Mobile Magyarország Rt. T * -Mobile" Partner Márton befejezte a PMFC-ben Úgy érezte, már nem tudná száz százalékig önmagát adni A közelmúltban még arról adhattunk hírt, - Hosszas gondolkodás után döntöttem így, na- hogy Márton Gábor valószínűleg egy évig a gyón nehéz volt - mondta Márton. - Ilyen szinten PMFC-ben folytatja játékos-pályafutását. Nem befejezem a labdarúgást, de mivel rettentően szere- így történt, a 21-szeres válogatott labdarúgó tem a játékot, nem állok le teljesen, az osztrák ne- „ilyen szinten” befejezte, de mivel a fut- ^ gyedosztályú Güssing együttesénél folytatom még ballt nem akarja egyik pillanatról a má- rftjSík egy évig. Lényegében két oka van annak, hogy síkra abbahagyni, az osztrák negyedik búcsúzom, egyrészt csalódtam az egész maligás Güssing együtteséhez írt PÉCS A 37 éves játékos technikáját pályafutása során több poszton is kamatoztatták edzői, középhátvédként, támadó középpályásként, sőt csatárként is gyakran elkápráztatta a pécsi közönséget remek cseleivel, precíz pontrúgásaival. Bár az elmúlt szezonban az NB I-es mezőny legidősebb futballistái közé tartozott, mégis (ha nem is minden meccsen jött már ki neki a lépés) sokszor bolondította meg az ellenfél védőit, úgy tűnt, jó ütemű megmozdulásaira képtelenek voltak felkészülni, reagálni. Márton most, közel kétszáz magyar, a külföldieket (játszott a egyeztetett arról, belga Genkben, a francia AS Cannes-ban és Izrael- hogy hetente egy-két edzésen részt vesz az újme- ben négy csapatban) is beszámítva majd’ négyszáz csekaljai pályán. első osztályú mérkőzés után befejezi a profifutballt. ____________________:___________k. maver anprás al á . .. gyár fociban, másrészt már nem éreztem azt, hogy száz százalékig magamat tudnám adni a pályán. Az elmúlt szezonban is kaptam elég kritikát, egy részét talán joggal is, jobb, ha többnyire szép emlékek marad- nak majd meg a szurkolókban. Tiszta lelkiismerettel távozom, - hiszen mindig szívügyemnek tekintettem a pécsi futballt, s valamilyen szerepkörben biztosan vissza fogok térni a PMFC-hez. A pécsi labdarúgástól természetesen most sem szakad el, „a hazai mérkőzéseken biztosan a le- ! látón leszek”, sőt, Nagy Tamás vezetfíprl7nvpl már _____________________Labdarúgás, felkészülési mérkőzések_____________________ Ka posvári Rákóczi - PMFC G.: Jovánczai (2), ill. Oross 3, (Gerencsér), Méhn, Újvári, Madar 2-4 (0-3) Montvai. - Krausz, Bori (Müller). JátékosNagyberki, 200 néző. V. Ko- Dunaújváros - Komlói Bányász edző: Kislőrincz István, vács Zs. PMFC: Herbert - Bajúsz 2-3 (TI) Komlói góllövők: Bori (2), Madar. (Oross), Dienes, Szabados, Széké- Dunaújváros, 100 néző. Komlói Görcsöny - Magyarszék 0-3 (0-2) res - Sipos, Pavicsevics, Kulcsár Bányász: Demhardt (Kácsor) - Fo- Görcsöny, 150 néző. (Lőrincz) Kóczián - Zsolnai (Erős dór, Kislőrincz (Istókovics), Au- G.: Balázs 2, Dárdai. G.), Montvai. Edző: Nagy Tamás, gustin, Dinnyés (Tóth) - Balázs______________________(kma-szzi _ V-) •; ! V.V Igényeljen Személyi Kölcsönt a Citibanktól, és egyhavi részletet elengedünk.* Kérdéseire választ adunk a 06-40-40*10-40-es teiefonszámon. 7621 Pécs, Jókai tér 2. Nyitva tartás: hétfÖ-péntek 8.00-16.00 A Citibank sohasem pihen cíübank Citibank Rt - a Citigroup és a --t>aijyarors2áQ! Cfebenk csoport tagja ihm: 13,97% Ön nyert, a bank fizet! * Az ajánlat 2004. má;as 27-tíü július 3--ig érvén)«. Az 1 hav- íöfiesztőrésziettel kapcsolatos kedvezmény tqér.yiKvéieiénefc feltételei: 3’ akció időtartamé alatt 200 OCO Ft-tól 3 000 OCO FHg terjedi, a Bankhoz iwvyii-totf toijKkón; äs häritssn kölrsSrikóreiesn 3(®än 6 hónapja t-atáiyixiiepeft kCJcs&rtsjerzŐdés, és maradéktalanéi teljesített fizetési kötelezettség, az akcos iGőtartam vonútkozós&an a kőfcsír- igénylésének a Bank információs rendszeréSen történő rögzíési Időpont!-:- az irányadó. A CitíCank Személyi Kölcsönök teétásznáiásl céítoz nem kötött fogyasztási kölcsönök. A CifiWiik a kCksörtt a MwlbMatl feltételei vizeién, a szerződéskötést követően nyújtja. A szerződéskötés es az adott kötcsőn konkrét teltételei a teljes Hitelbírálat eredményétől függenek. Ez az ajánlat kizárólag a figvetemletóés! szolgálja, oerfl mmöl nyilvános ajánlattételnek vagy tájékoztatónak. Az akolival kapcsolatos feltétetek és az akció időtartama módosításán» jOQéi a Ckiöamc femilaúja. THM: 13,97%-3? ,37% • élő közvetítések a Copa America elődöntőiről, bronzmérkőzéséről és döntőjéről • élő közvetítések a Német Ligakupa negyeddöntőiről Két autóval érmes Pécs-Parádsasvár A sorozatos csúszások miatt végül a tervezett kettő helyett egy versenykor alapján értékelték az autós gyorsasági ob 7. futamának, a parádsasvári hegyi versenynek a nyitó napját. A pécsi pilóták közül az A-1600-os géposztályban Németh Péter (Citroen Saxo), az N+2000-ben Lajtai Zsolt (Ford RS Cosworth) és az A-1400-ben Wagner György (Suzuki) arany-, ugyanitt Vajda György (Suzuki) bronz-, az E-2000-ben pedig Ba- latincz Zoltán (Opel Lotus) ezüstérmet szerzett. Vasárnap Németh autót váltott és a Skoda Feliciával a 3. helyen ért célba. Lajtai az Escorttal egy hellyel hátrább szorult, míg Balatincz megismételte előző napi teljesítményét. Az A-1400- ben Wágner duplázott, míg Vajda följött a 2. helyre. ________________________(saj ] Né zzen be hozzánk! Térjen be egy szóra! Szeretettel várjuk a Raiffeisen Bank legújabb, mohácsi fiókjában. Munkatársaink örömmel fogadják kérdéseit, és mindenben segítenek, ami pénzügyeit illeti. Sőt, szolgáltatásainkat a nap 24 órájában banki termináljainkon keresztül is elérhetil Raiffeisen bankszámla: A megbízható háttér Lakás- és személyi hitelek: Gyorsan és rugalmasan Lekötött betétek, befektetések: A gyarapodás útján Látogasson el legújabb bankfiókunkba, hogy mindent megbeszélhessünk! Bankfiók: Mohács, Széchenyi tér 1 ©06-40-48-48-48 j www. ra i f f e i se n, h u VELÜNK KÖNNYEBB X Raiffeisen BANK Ha ezzel a kuponnal megnyitja első bankerómlíijái legújabb bankfiókunkban, a következő ajóndéltórgyak : elegáns golyósíd! • pfakftfeas, sárga esernyő • névjegytaftó.; 2004. augusztus 15-íg, Raiffeisen Banfe, Mohács, Széchenyi fér Fájó torokkal is a dobogón Lisszabon-Pécs A záróhétvége nyitányaként, még szombaton este ezüstérmet szerzett a magyar női 4x100 méteres gyorsváltó Lisszabonban, az ifjúsági úszó Európa-bajnokságon. A Mntina Ágnes, Szél Friderika, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, összeállítású kvartett 3:49,37 perccel lett második a németek mögött - miután, ahogy korábban a 4x200-as váltóban, ezúttal is Jakabos sprintje kellett a jó helyezéshez. Jakabos Zsuzsanna, az ANK Úszóklub versenyzője ezen kívül a 100 pillangó selejtezőjében volt még érdekelt ugyanezen a napon, ahonnan 1:02,2-es idővel jutott a vasárnapi fináléba. Itt aztán újabb két tizedet javított korábbi idején, ám ez végül a 6. helyhez volt elegendő. A nap számára fontosabb megmérettetésén, 200 vegyesen azonban zárásként ismét minden erejét beleadva hajrázott, és bár az egyéni csúcs ezúttal elmaradt, a 2:17,20 révén így is a dobogó második fokára állhatott. A győzelmet az a Klinar szerezte meg, akit a viadal nyitónapján Jakabos 400-on bravúrosan lehajrázott.- Az eredménynek nagyon örülünk, az idő sem rossz, bár Zsuzsinak a verseny végére megfájdult a torka, és ez biztosan jelentett pár tizedet - értékelt dr. Anatolij Petrov, Jakabos mestere. Rá és főképp tanítványára hazatértük után azonnal újabb kemény napok várnak, hiszen rögtön csatlakoznak az olimpiára készülő válogatotthoz, amely Fűzfőn edzőtáborozik. iszzi Egyszerre futott és szervezett Csapatban magyar ezüstérem született a 8. masters öttusavilágbajnokságon, míg a viadal főszervezője, a pécsi Rab Attila legjobb vívóként az előkelő 7. helyen zárt. Pécs-Orfü A 61 esztendős német Paul Aust bizonyult a legjobbnak az öttusa egyéni viadalában, miután a zárónapon tökéletesen ülte meg a nyerget az orfűi akadálypályán, így a hendikeppel induló futást már 1 perc 23 másodperces előnnyel kezdte, 2000 méteren pedig ez korosztálytól függetlenül behozhatatlan előnynek számít. Rab Attila pénteken a legeredményesebben forgatta a mezőnyben a párbajtőrt, ám késő este, az úszással együtt már a 7. helyen zárta a napot. Ezt az eredményét aztán másnap végig tartotta is, így az öttusázók egyéni küzdelmében ugyanezt a végső helyezést könyvelhette el. Ennél nagyobb bravúr azonban, hogy a négy pentatlonista eredményeiből számított csapatversenyben a magyar I-es egység ezüstérmet szerzett, így Kurucz Csabával, Borsa Miklóssal és Dobi Lajossal együtt mégiscsak dobogóra állhatott a PVSK szakosztályvezetője. A német Ute Schiffmann Őrmester nyergébei Ez már önmagában is remek eredmény, ám értékét tovább növeli, hogy Rab Attila egyben a viadal főszervezője is volt, ahogy a célban társai megjegyezték, ez körülbelül annyit tesz, mintha egyszerre két versenyen indult volna.- Nagyon sikeres viadalt tudhatunk magunk mögött, a világ minden tájáról érkező öttusázók közül nagyon sokan mondták, hogy turistaként is visszatérnek erre a környékre, ez pedig már talán öna lovaspályán fotó: laufer l. magában is megérte a fáradságot. Szakmai szempontból is eredményesnek könyvelhetjük el a versenyt, hiszen az öttusában harmadik helyen végző Kurucz Csaba jóvoltából nagyon hosszú idő után állhatott dobogóra masters vb-n magyar öttusázó. Saját hetedik pozíciómmal is elégedett lehetek, e' kettős szerepben ennél többet nem is kívánhatnék - mondta a díjátadó ceremónia után a holtfá- radtan is boldog sportember. SZŰCS ZSOLT Kürthy tizenkettedik Grosseto-Mohács A junior világbajnokság döntőjében már nem sikerült a bravúr Kürthy Lajosnak, a mohácsi versenyző a 12. helyen végzett a diszkoszvetők között. Az 55 méteres dobással a fináléba kerülő, s ezzel a minimális célját teljesítő elsőéves junior Kür- thynek a legjobb 12-ben már nem ment, az első két dobása az 50 métert sem érte el, harmadikra 52,15-ig jutott (egyéni csúcsa 58,81), s ez a 12. helyre volt elegendő. Az első helyen az iráni Ehsan Hadadi végzett 62,14 méterrel. k. m. a. Három Eb-utazó PÉCS Két győzelem után utolsó felkészülési mérkőzésén 73-64-re vereséget szenvedett Ukrajnától a magyar női junior kosárlabda-válogatott. A MiZo-Pécsi VSK játékosai közül Fegyvemeky Zsófia 8, a sérüléséből felépülő Czukor Tünde és Bujdosó Nóm 4-4 pontot dobott. A találkozó után Sterbenz Tamás és Füzy Ákos kijelölték a franciaországi Európa- bajnokságra utazó 12 fős keretet, amelybe mindhárom pécsi játékos bekerült. A csapat július 23-án Lengyelország ellen kezd a kontinens- viadalon. ' K. M. A. TOBORZÓ. A Harkány SE labdarúgócsapata toborzót tart 1989- 90-ben született fiúk részére. A későbbi edzések, ahogy a július 20-án, kedden 15 órakor kezdődő szintfelmérés (szerelést mindenki vigyen magával) is Pécsett lesz, a Verseny utca Matáv-pályán. iszzi Visszavágynak az élvonalba Pécs Ma kezdi meg a felkészülést a szezonra a Diacell-Pécsi KK férfi NB I. B-s kézilabdacsapata. A cél a visszakerülés az élvonalba. Leginkább a rájátszás során nyújtott játék jelenthet erre alapot, no és az, hogy két távozó kivételével sikerült egyben tartani a keret. Vujovics és Császár ugyanis kölcsönbe Szigetvárra távozott, míg az ottani élvonalbeli klubtól kettős játékenge- délyű fiatalt várnak cserébe. A nyár elején tornyosuló - anyagi jellegű - viharfelhők oszladozni látszanak, ahogy Moór Eszter, a csapatot működtető gazdasági társaság vezetője elmondta, szorosabbra húzták a nadrágszíjat úgy, hogy közben a játékosokkal szembeni tavalyi juttatásokat nem csökkentették. Nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy az önkormányzati támogatás mellé a vállalásokhoz szükséges bevételeket produkálni tudják. Eldőlt, hogy a csapat edzője Kovács Jenő, akinek irányításával ma 18.00-kor kezdi meg a felkészülést a keret. m. z. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Fplplóta Q7PrkpQ7tőlr NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZK1 PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásává és feldolgozásává kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőháózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó ámshelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadóná (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), váamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautáványon és átutalássá a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január 1-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint, egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők átá megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásává hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásává a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ átá auditált. g ISSN 0865-9133