Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-17 / 194. szám
I 2004. Július 17., szombat KULTÚRA RIPORT 7. OLDAL PÉCSI TEXTIL. Tegnap délután nyílt meg 15 alkotó műveiből kiállítás a Pécsi Galériában, ahol a tárlat szeptember 12-ig tekinthető meg. FOTÓ: LÖFFLER PÉTER Oltár - pepsikupakkal Tirpák Bálint Gábor kiállítása a Parti Galériában A PTE Művészeti Karának hallgatója, Tolvaly Ernő festőművész tanítványa Tirpák Bálint Gábor. A fiatal képzőművész rendkívüli kreativitásra valló munkássága több műfajt is érint. Műveiből ma 19 órakor a pécsi Parti Galériában nyílik kiállítás. Fiatal leányarc néz vissza ránk a kiállítóterem szinte minden faláról. Neve nincs. Pontosabban van, de nem tudjuk. Kora sincs. Pontosabban van, de... „Örök” Ő, akárcsak Juhász Gyula Annája. Mégis más. A ki ez? és a mi ez? - kérdés egyaránt jogos vele kapcsolatban. Hiszen Ő nemcsak egy valaki, hanem mint egy műalkotás alkotóeleme, valami is. Tirpák Bálint Gábor képzőművész sohasem ismerte. Mintegy lelki önarcképként egy régi kalotaszegi Korniss-fotón bukkant rá. Azóta él vele. Pontosabban azzal, amit a kép megtestesít. Ez pedig röviden szólva nem más, mint a kalotaszegi paraszti kultúra világa. Az időtlen, örök, nagyszerű jelenség, ami törékeny és életrevaló, mint egy elmúltában is sokat ígérő fiatal lány. Egy fiatal lány pártában, fejének bekötése előtt. Számos képen, plasztikus applikáción van jelen e madonnái motívum, mintegy ennek a bontakozóban, kiépülőben lévő művészi világának az uralkodó, központi eleme. Egy míves fara- gású fakeretbe foglalt profán oltár képe alatt az ide is megidézett alak gyöngyös pártáját maga a művész csinálta. A kép körül sok kalotaszegi elem - bor-lopótöredék, hegedűhúr-híd törött darabja, laposra sajtolódott rozs- dálló pepsikupak - is ott van, mint az alkotó szemében szent rekvizitum. Mint vizuális síkidom és térelem. Deszkákra, félkapura, hajdani éjjeliszekrényfiókokba épült szakrális szerkezetek, képi alakzatok, szobrok ezek - szinte minden ízükben, darabjukban profán elemekből. A hajdan volt hétköznapi élet ilyetén módon szentelődik meg a művészi emlékezés, újraidézés által. Valamiképpen magának a teremtésnek a biblikus misztériuma zajlik le előttünk. A sok egy- begyűjtött profán „kacat” mintegy Noé-bárkából lépve elő, értelmezi újra nemcsak önmagát, hanem magát a világot. Amelyben élünk, szemlélődünk, gondolkodunk és cselekszünk. Jót, rosszat egyaránt. __ BEBESSI K. A pécsi Mecsek Kórus a katalóniai fesztiválon A pécsi Mecsek Kórust is meghívták - a kaposvári Kodály Zoltán Gyermekkórussal egyetemben - Európa egyik legrangosabb kórusfesztiváljára, Spanyolországba, Katalónia tartományba. Tavaly Magyarországot egy bajai kórus képviselte. Az idén 22. alkalommal megrendezett Cantonigras-i Nemzetközi Zenei Fesztivál rangját jelzi, hogy három földrész: Európa, Észak- és Dél-Amerika, valamint Ázsia 29 országának több mint félszáz együttese lép fel a három nap alatt. A tegnap kezdődött fesztiválon öt kategóriában lépnek föl a közreműködők, a pécsiek az ötven tagnál többet számláló vegyes karok sorában szerepelnek, ahol egy XVII. századi kantátát, egy szabadon választott, illetve a kórus hazájában született XX. századi kompozíciót kell előadni. A Kertész Attila karnagy vezette Mecsek Kórusnak a csaknem fél évszázados fennállása alatt a mostani a 28. külföldi fellépése. Bár ezúttal nem jubilálnak, a „köztesben” is elférne az eddig begyűjtött elismerések sorában a katalóniai fesztiválon odaítélendő hat díj bármelyike^________________EZ. Dv orak a rádióban A száz éve elhunyt cseh zeneszer- harangozza be, archív felvételek se- ző, Antonin Dvofák két legszebb gítségével. A mostani adásban az egyházi műve szerepel a Pannon oratóriumi bérletet pécsi bemutató- Füharmonikusok és a Régió Rádió ként nyitó Rekviem rövid részlete vasárnap délután 5 órakor kezdődő szól a Cseh Filharmonikusok leme- műsorában. Mint arról korábban zéről, majd a világhírű Stabat mater beszámoltunk, a Pannon Koncert- négy év előtti pécsi koncertfelvéte- Tükör ezekben a hetekben a pécsi lét hallhatják a zenebarátok Hamar zenekar jövő évadbeli koncertjeit Zsolt vezényletével._________ibzi Fut nak a képek Megkeresni Blanche-t A jó vígjátékban mindig van valami fiatalos lendület, kedv, humor, életerő. Northrop Frye szerint, aki az egyes műfajokat az évszakokban megtestesülő ciklikus szimbólumokhoz kötötte, a komédiában a tavasz mítosza testesül meg. Az ifjúság és az újjászületés. A Csak Ön után (Aprés-vous) című francia vígjáték a mondottakat igazolja. Két ember újjászületéséről szól. Az alaphelyzet: Louis-t elhagyja a kedvese, ezért öngyilkos akar lenni. A film azzal kezdődik, hogy éppen fel akarja magát kötni egy parkban, de az arra haladó Antoine az utolsó pillanatban közbelép, s megmenti az életét. És mivel úgy látja, hogy a kétségbeesett fiatalembert nem hagyhatja magára, magával viszi haza. Innen kezdve arról van szó, hogy Antoine lankadatlanul istá- polja Louis-t, állást szerez neki abban az étteremben, ahol maga is dolgozik, segít neki, vigasztalja. Emiatt a barátnőjével sem törődik, aki el is költözik tőle. Ez a szituáció jelzi, hogy a film rendezője, Pierre Salvadori a klasszikus francia vígjátékhagyományból táplálkozik, a frappáns, technikás, jól megcsinált színművek és a vaudeville tradíciójához kapcsolódik. Ennek jegyében az ellentétes lelkialkatok konfliktusát működteti. Antoine (Dániel Auteuil) tevékeny ember, nyitott, segítőkész jellem. Ezzel szemben Louis (Jósé Garcia) melankolikus, sőt, mániás-depressziós ajkat. Ha efféle szereplők összekerülnek, biztosra lehet venni, hogy történik valami rendkívüli, hiszen az ilyen figurák összetartoznak ugyan, mert jól kiegészítik egymást (Louis-nak szüksége van arra, hogy valaki ápolgassa, Antoine- nak viszont lételeme, hogy pártfogoljon valakit), de az ellentétes elemek, a tűz és a víz találkozásából könnyen baj is származhat. Most az történik, hogy Antoine elhatározza, megkeresi Louis hűtlen kedvesét, Blanche-t, hogy újra összehozza vele barátját (ennek érdekében furfangos módon elszakítja a lányt új partnerétől), remélve, hogy Blanche (Sandrine Kiberlain) visszaadja majd Louis életkedvét. A csattanó, a jellegzetes vígjátéki csavar innen már könnyen adódik, mint egy tisztán felépített matematikai levezetésben a logikus végkövetkeztetés. A film ekkor válik igazán érdekessé, korábban ugyanis kicsit már unni kezdtük az ismétlődéseket, Louis örökös sopánkodásait és tehetetlenkedését. Most azonban új helyzet alakul ki, s ezzel mindkét szereplőnek szembe kell néznie, vállalva a lelki következményeket, s ez a furcsa pár tagjaiból más embert formál. Az erős félni kezd, a gyenge reménykedik, Blanche virágüzletében pedig tavaszi záporként hullanak a könnyek. Fiatalosan régimódi ez a film, és ezt dicsérőleg mondom. Annyi modernkedő, sőt posztmodemke- dő francia komédia fuccsolt be mostanában, hogy Pierre Salvadori örökzöld klasszicizmusa kifejezetten üdítően hat. És ehhez a dramaturgiai karakterhez harmonikusan és igazán szellemesen illeszkedik a mozgókép egyik ősformája, az ámyjáték, amely e film legfőbb szimbólumát szolgáltatja. Az elhagyott szerelmes egy árnyképet őriz kedveséről, és amikor Antoine először megy be a virágüzletbe, a telefonfülke opálüveg ablakára vetülő fényben ezt az ámyékrajzolatot látja megelevenedni. E vizuális motívum jegyében egy titokzatos, sötéüő pro- filkimetszésböl bontakozik ki a történet hősnőjének portréja: egy hattyúnyakú, szőke Modiglianimodell. Körülötte virágok. Igaz, a virágok is a tavasz mítoszához tartoznak. És bár hamar hervadnak, újra és újra kinyílanak, szinte változatlanul. Olyanok, mint a vígjátékok. Nagy Imre Megtalálni Blanche-t? (Jósé Garda és Sandrine Kiberlain) Egy öregember emlékirataiból Béta Júlia Ülünk a romjaiból feléledt szabadtéri színpad nézőterén. Istennek hála megértük, hogy a sok emlékezetes előadás színhelyén újra balettbemutató született. A mellettem ülő ősz úr is ős balettbarát. Gondolom, ő is a régi táncszínházi estéket idézi. Hallgatunk. A szín hátterében körben Verona házait látjuk. Nyár este. Csajkovszkij. Rómeó és Júlia. Pécsi Balett. Kezdjék már! Kezdik. Először csak a feleségemmel nézek össze, majd kétszer Gyurival is. Egyikünk arcán sem az áhítat ül. Húsz perc múlva abbamarad zene és tánc. Taps. Hátul kicsit bravóznak is.- Hogy vagy?- Szédülök ennyi intellektuális mélységtől.- Ez jó. De emlékszel? Nem először jártunk így.- A Csajkovszkij kitűnő volt, s a táncosok is.- Ez kasztrált Csajkovszkij volt. Hiányos. A táncosok táncoltak ugyan, de én balettre jöttem. Ez volt a Rómeó és Júlia?- Ez egy Alfa Rómeó volt.- Bocsánat, az Alfa Rómeó egy kitűnő mechanika!- Akkor Béta Júlia. A második részben látott Is- mer-M, Kún Attila koreográfiája már balett volt. Találkozások, emberi szituációk füzére. A szereplők személyiségek voltak. Mozgásban, karakterben, kommunikációban, mindenki más. Még azt az epizódot is meghitten néztük, hogy egy áldott állapotban lévő nő besétál a színpadra, ül-ül sokáig, majd kimegy. Antitánc volt, de ebben a füzérben érzelem- és gondolatébresztő. Végül is, ha a színházi est fele tetszik, már nagy szerencse. Mégis tudtam, most sem fogok balettkritikát írni. Manapság az igazság leírása veszélyes is lehet. S nekem fontos a Pécsi Balett. Nem rondíthatok bele. Tehát ez nem kritika. Tárca. Magánvélemény, amit alkotmányos jogom biztosít. Megtarthatnám, ugyan magamnak, de megvert az isten azzal, hogy mindenre emlékszem. Negyvennégy év balettelőadásaira is. A jókra is, a lanyhábban sikerűitekre is. Idegesít, ha méltatlanul hivatkoznak előzményekre, s még jobban, ha gőgösen leszólják a jó teljesítményeket. A politikában is visszataszító, ha az előző kormány egyetlen sikeres akcióját sem ismeri el a regnáló. A Pécsi Balett jelenlegi igazgatója nem mulaszt el lehetőséget, hogy elődjét leszólja, az akkori teljesítményeket lenullázza. Lehet, hogy Herczog István idejében kevesebb volt az olyan készségű táncos, mint jelenleg, biztos, hogy Herczog abszolút nem értett a menedzseléshez, de bemutatói operettsikereket értek meg. Új közönségréteget hódított. Igaz, ennek érdekében eleinte Pink Floyd zenére táncoltak. Tematikus balettjei szellemesek voltak és intellektuális töltettel bírtak. A Carmina Burana vagy a Rómeó és Júlia előadásaira például több évadon át nehéz volt jegyet szerezni. Herczog Carminája végig élvezetes persziflázs volt, kiugró táncos teljesítményekkel. Erre a zenére két éve, az Anna udvarban készített koreográfiát Keveházi Gábor. A színpadon gyönyörű testű táncosok henteregtek és végeztek balett-termi gyakorlatokat, az alkotói szabadság diadalára. Igaz, a Rómeó és Júliát Herczog Prokofjev, Csajkovszkijénál izgalmasabb zenéjére komponálta, de nem csupaszította le a shakespeare-i témát, hanem gazdagította. Lőrinc barát szemszögéből tálalta a történetet, kiemelve így a lelkiismeret, a felelősség kérdését. Tánctörténeti epizódnak gondolom a bemutatót. A vendég Szakály György lenyűgöző Lőrinc barátja mellett a hazaiak is kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtottak. Sólymos Pál bravúrosan szuggesztív Mercu- tiója mellett feledhetetlen volt Lovas Pál és Kovács Zsuzsa a két címszerepben. Kovács Zsuzsi már kezdettől nem táncolta, átlényegülve élte Júliát a színpadon. S öröm volt nézni, amint a virágkorát élő Lovas, aki eleinte a technikai tökéletességre koncentrált, érzelmileg is fölizzott partnere hőfokára. Aki látta, megértette, mitől több a balettművészet, mint tánc. A koreográfusnak persze szíve joga Dajka, Lőrinc barát, bősz szülők és pártok, elkéső Hírnök nélkül, tragikus végkifejlet nélkül is Rómeó és Júliát rendezni. De ehhez miért választ programzenét? Igaz, Tresz Zsuzsa konkrétból absztraktba és vissza váltakozó díszletelemei mintegy idézőjelbe tették a játékot, de az nem a történet variációja. Ami maradt közhely, dinamikus tálalásban. A kevesebb nem újítás. Miért csak a címet lopja el a klasszikusoktól? Eck Imre sem szégyellt dramaturgokkal konzultálni, sokszor szüzséjükre koreografálni. Pedig őt nem oltották be gyerekkorában tévedésből diftéria helyett dramaturgia ellen. Keveházit, mint táncost csodáltam. Nem véletlen, hogy minden létező díjat megkapott aktív táncosként is, utána is. Sokra tartom, mint menedzsert. De a Kos- suth-díját nem koreográfusként kapta. Lehet, hogy nincs igazam. Csak véleményem. Öreg vagyok, nem tudok azonosulni az újjal. Tán nekem is csak az tetszik, amit húszévesen szépnek tartottam? Lehet. Néha így van. Riaszt például, ha olyan vidéki operabemutatóról hallok, ahol Faust a nyílt színen naturálisán szeretkezik Margittal, vagy ha balettszínpadon a Mandarinnak az ad erőt, hogy a Lány megmarkolja a férfiasságát. Riaszt, de elismerem, hogy ezek a megoldások a problémakör gondolatiságába még beletartoznak. Ha nem is az én ízlésemnek valók. És szívesen nézek történet nélküli balettet is, ha az szellemes, látványos, kom- binatív, a zene vizuális megjelenítése. Csak a trivialitás ellen tiltakozom. Azért is, mert már-már elárasztja a világot. A közhely és a triviális közlendő magas művészetként való tálalása megbocsáthatatlan. Becsapja az embereket. Ha rászoknak, ki- üresíti őket. Ennél tisztességesebb a csak szórakoztatni akaró diszkózene és tánc. Ósdi vagyok. Úgy gondolom, a művészetnek az a feladata, hogy egymásról, magunkról, a világról új felismeréseket indítson el bennünk. Érzelmeket alakítson, vagy mélyítsen el. Adjon erőt a hétköznapokhoz. Nevessenek ki, nyugodtan. Bükköséi László
