Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)

2004-07-14 / 191. szám

2004. Július 14., szerda SPORT 15. OLDAL A VILÁG SPORTJA MANDULA BÚCSÚZOTT. Mandula Petra már az első for­dulóban búcsúzott az egyesült államokbeli Stanfordban zajló 585 ezer dollár összdíjazású női tenisztornától, miután 6-3,2-6, 3-6-ra kikapott a selejtezőből főtáblára került orosz Ludmila Szkavronszkaj ától. FERENCVÁROSI VERESÉG. A Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő ferencvárosi labdarúgó­csapat barátságos mérkőzésen Németországban 3-1-re kika­pott a lengyel bajnokság ezüst­érmesétől, a Legia Warsza- wától. Gólszerzők: Sokolowski (10.), Karwan (54.), Dudek (66.), illetve Sasu (25.). MEGNYÍLTASAJTÓKÖZPONT. Egy hónappal az athéni játékok kezdete előtt megnyitották a fő sajtóközpontot az Olimpiai-sta­dion közelében. Zsanna Ange- lopulosz-Daszkalaki, a szerve­zőbizottság (ATHOC) elnöke a megnyitó kapcsán egy rádióin­terjúban kijelentette, hogy biz­tos az augusztus 13. és 29. kö­zött sorra kerülő játékok sikeré­ben. Ugyanakkor kétségének adott hangot azzal kapcsolat­ban, hogy a Nemzetközi Olim­piai Bizottság a jövőben még egyszer egy Görögországhoz hasonló kis országnak adja a rendezést. LENGYEL GYŐZELEM. Ven dégsikerrel zárult a magyar és lengyel női válogatott Szegeden zajló sakkmérkőzése: a keddi utolsó fordulóban Mádl Ildikó, Vajda Szidónia és Lakos Niko­letta remizett, Gara Anita vi­szont kikapott, így Lengyelor­szág 17-15-re győzött. KITARTÓ ÍREK. Írország nem adja fel, hogy labdarúgó Euró- pa-bajnokságot rendezzen, s a 2008-as után a 2012-es kanti- nenstornára is kandidálni akar.- Megvizsgáljuk a lehetősége­ket, mert ismét pályázni szeret­nénk. Már felvettük a kapcsola­tot a skótokkal, hogy újra együtt próbálkozzunk, de ér­demleges választ még nem kap­tunk - mondta Fran Rooney, a szigetország labdarúgó-szövet­ségének főigazgatója. HOSSZABBÍTOTTAK. A For ma-l-es világbajnokság 4. he­lyén álló Williams-BMW több évvel meghosszabbította szer­ződését főszponzorával. A Hew­lett-Packard öt évvel ezelőtt ke­rült Sir Frank Williams csapatá­hoz. A cég az autótervezéstől a teljesítmény- és adatkezelésen át a gyártásig, valamint az istál­ló központjában és a világ F-l- es versenypályáin végzett tele­metriái vizsgálatokig sokféle te­rületen látja el termékekkel, megoldásokkal és szolgáltatá­sokkal a Williams-BMW-t. CAMPBELL INDULHAT. Az olimpiai ezüstérmes sprinter, Darren Campbell mindkét vágta­számban, 100 m-en és 200 m-en is rajthoz állhat az athéni olimpi­án, annak ellenére, hogy a hosz- szabbik táv fináléjában nem in­dult a brit válogatón. A 30 éves klasszis a hétvégi viadalon 100 m-en a fedett pályás világbajnok Jason Gardener mögött a máso­dik lett, így itt automatikusan be­került az utazó csapatba. A célba érést követően azonban nagyot esett, s a sérülését látva az orvo­sok azt tanácsolták neki, hogy ne fusson 200-on. Campbell, akit Sydneyben a görög Konsztanti- nosz Kenterisz szorított le a do­bogó tetejéről, a doktorok javas­latai ellenére indult az előfutam­ban, sőt, 21.06 mp-cel meg is nyerte futamát, a döntőt azon­ban már nem vállalta. A brit szö­vetség döntése nem meglepő, hi­szen a tavalyi világbajnokságon 100 m-en bronzérmes sprintéitől elsősorban a hosszabbik távon várnak kiemelkedő szereplést Athénban. ■ McEwen az első duplázó Dragoner türelmet kér McEwen már másodszor tekert át elsőként a célvonalon az idei Touron Budapest Dragoner Attila jelenleg a Vitoria Guimaraes csapatával készül a következő szezonra, s a 27-sze- res válogatott labdarúgó azt ígéri, hogy napokon belül színt vall a belga Molenbeekkel kötött „szer­ződéséről”.- Nem olyan bonyolult ez a történet, mint azt sokan gondol­ják, illetve sugallják. Arra kérnék mindenkit, hogy pár napig még legyen türelmes, utána részlete­sen beszámolok a velem történ­tekről - mondta a védő az ftc.hu internetes oldalnak. A futballista múlt csütörtökön a zöld-fehér klub hivatalos hon­lapján is bejelentette, hogy kettő plusz egy évre a belga élvonalba idén feljutott Molenbeek csapatá­hoz szerződött. A brüsszeliek azt állítják, a magyar játékos a szerző­dését is aláírta, ennek ellenére Portugáliába utazott, és ott a Guimaraes csapatával készül, mégpedig arra hivatkozva, őt nem köti megállapodás az újonchoz. Lapértesülések szerint a belgák a Nemzetközi Labdarúgó Szövet­séghez fordulnak, és ha a fenyege­tésüket beváltják, Dragóner Attila játékjogát letilthatja a FIFA. ■ Előny a Honvédnél MIKA Asztarak (örmény) - Budapest Honvéd O-l (O-O) Labdarúgó UEFA-kupa, selej­tező, 1. forduló, 1. mérkőzés. Je­reván, Pjunyik-stadion, 4000 né­ző. V.: Redfern (északír). Buda­pest Honvéd: Silhavy - Bábik, Vámosi, Budovinszky, Takács - Dobos, Vadócz, Horky (Danes, 64.), Vén - Kozarek (Csobánki, 80.), Drobnjak (Bojtár, 89.). Gólszerző: Csobánki (92.). A kiegyenlített első félidőben mindkét csapat előtt adódtak le­hetőségek, a vendégek közül a 22. percben Dobos a kereszlécre lőtt 12 m-ről, majd nem sokkal később Budovinszky távoli sza­badrúgását védte bravúrral a ha­zai kapus. A szünetet követően fölénybe került a Honvéd, de csak a hajrában szerzett előnyt a visz- szavágóra (július 29., Üllői út). A párharc továbbjutója várhat­ja a selejtező 2. fordulóját, mely már a főtáblára kerülésért zajlik, s ebben a fázisban kapcsolódik be a másik magyar csapat, a baj­noki ezüstérmes Újpest. Rehhagel: „királyi” fizetés Guéret Az ausztrál Robbie McEwen nyerte a francia ország­úti kerékpáros körverseny, a 91. Tour de France 9. szakaszát. Összetettben továbbra is a francia Tho­mas Voeckler vezet. A 160 km-es szakasz végkime­netele csak az utolsó sprintben dőlt el, ahol McEwen - aki második szakaszgyőzelmével az idei Tour első duplázója - szinte egyszerre érkezett be a norvég Thor Hushovddal és honfitársával, Stuart O’Gradyvel. Feladta a viadalt a nyitóetapon diadal­maskodó észt Jaan Kirsipuu, aki nyolcadik helyen állt a sprinterek rangsorában. Eredmények, Saint-Léonard-de-Noblet-Guéret (160,5 km): 1. McEwen (ausztrál, Lotto) 3:22:55 óra, 2. Hushovd (norvég, Credit Agricole) azonos idővel, 3. O’Grady (ausztrál, Cofidis) a. i„ 4. Pineau (fran­cia, Brioches La Boulangere) a. L, 5. Zabel (német, T-Mobile) a. i., 6. Tombak (észt, Cofidis) a. i., ...25. Ullrich (német, T-Mobile) a. i .......44. Armstrong (a merikai, US Postai) a. i. Az összetettben (sárga tri­kó): 1. Voeckler (francia, Brioches La Boulangere) 36:36:31 óra, 2. O’Grady 2:53 perc hátrány, 3. Casar (francia, Fdjeux.com) 4:06 p. h., 4. Backstedt (svéd, Alessio) 6:27 p. h„ 5. Piil (dán, CSC) 7:09 p. h., 6. Armstrong 9:35 p. h., ...20. Ullrich 10:30 p. h. ■ Athén Nyolc nappal a portugáliai Euró- pa-bajnokság megnyerése után jelentős fizetésemelést adott Otto Rehhagel szövetségi kapitánynak a Görög Labdarúgó Szövetség (EPO). Ahogy a szervezet hétfőn nyilvánosságra hozta: szemben eddigi 700 ezres évi járandóságá­val „Otto király” a következő két évben összesen 2,4 millió euróval gazdagodik. Emellett amennyi­ben a gárda kiharcolja a 2006-os németországi világbajnokságon való részvétel jogát, további 500 ezer üti a német mester markát. Az azonban továbbra sem tisz­tázott, hogy a portugáliai diadal­menetért mennyi pénzt kap majd Rehhagel, hiszen - mivel a győ­zelemre az égvilágon senki nem számított - a szerződésében nem szerepel semmilyen erre vonat­kozó kitétel. Kaszimdzsanov a győztes Tripoli A nyolcaddöntőben Almási Zol­tánt búcsúztató üzbég Kúsztam Kaszimdzsanov nyerte a Tripoliban rendezett kieséses rendszerű, 1,5 millió dollár össz­díjazású sakk-világbajnokságot, miután a döntőben 4,5-3,5-re győzött az angol Michael Adams ellen. Hat játszma után 3-3 volt az állás, így rapid partikra került sor. Kaszimdzsanov az elsőt sö­téttel megnyerte, a második dön­tetlenre végződött: Az üzbég nagymester sikere meglepetés, hiszen csak 28. volt az Elő-pont- számok alapján az indulók kö­zött, döntőbeli riválisa, Adams pedig a harmadik. A Németországban élő, s a Bundesligában szereplő 24 éves Kaszimdzsanov, aki jelenleg az 54. a világranglistán, 100 ezer dol­lárt kapott győzelméért, míg el­lenfele 60 ezerrel vigasztalódha­tott. Kaszimdzsanov ezzel meg­szerezte a jogot, hogy az év végén megmérkőzzön a világranglista­vezető orosz Gairi Kaszparowal, a mérkőzés helyszínére az EFE spanyol hírügynökség értesülése szerint a vietnami szövetségnek van opciója. Ennek a párharcnak a nyertese csatázik majd a szep­temberben kezdődő Lékó Péter - Vlagyimir Kramnyik klasszikus vb-döntő győztesével az egyesí­tett világbajnoki címért. Németh a Sopotban folytatja Budapest A lengyel bajnok Prokom Trefl Sopot kosárlabdacsapatához szerződött Németh István, a ma­gyar válogatott kiválósága.- Ismerőseim szerint a város és a társaság is nagyszerű, ez a kint töltendő év jó kiugrási lehe­tőség lehet a számomra. Sopotban irányító, illetve dobó­hátvéd poszton számítanak rám, remélhetőleg hamar sikerül ki­harcolnom a kezdőötösbe kerü­lést - mondta a 189 centis, 24 éves körmendi játékos. A korábban az olasz Benetton Trevisónál kevés lehetőséghez ju­tott, majd az elmúlt szezonban a szerb-montenegrói Vojvodinát erősítő kosaras a szeptemberi Eu- rópa-bajnoki középdöntők miatt várhatóan csak bő két hónap múl- va csatlakozik új klubjához. ■ Árverésen Beckham labdája Madrid Egy spanyol futballfanatikus elárverezi azt a labdát, amit David Beckham, az angol válogatott csapatkapitánya a közönség közé bombázott a Portugália elleni Európa-bajnoki negyeddöntő büntetőpárbaja során. Az egyedi játékszerre, amelyen a mérkőzés időpontja és a csapatok zászlója is fel van tüntetve, keddtől lehet lici­tálni. A labdára bárki megteheti ajánlatát, de várhatóan jelentős összeget kell letenni az asztalra, hiszen alig néhány óra leforgás alatt 9050 euróra nőtt az ár. Az aukció július 22-ig tart. ________■ Cr uyff edzőpárost ajánlott Hága Johan Cruyff azt ajánlotta a Hol­land Labdarúgó Szövetségnek, hogy a Marco van Basten, John van’t Schip páros vegye át a váloga­tott irányítását a távozó Dick Advocaattól. A minden idők egyik legjobb játékosaként számon tar­tott Cruyff, aki edzőként is szép si­kereket ért el, ezt Henk Kesslemek, a szövetség igazgatójának javasol­ta. Kessler megerősítette, hogy Bar­celonában hétfőn találkozott a nagy tekintélyű szakemberrel, de nem számolt be arról, miről beszél­gettek. Az 58-szoros válogatott van Basten, az 1988-ban Európa-bajnok csapat csatára állítólag szívesen el­fogadná a felkérést. A 39 éves tré­ner jelenleg a nemzeti tizenegyben 41-szer szerepelt van’t Schippel együtt az Ajax Amsterdam után­pótlás együttesét irányítja. Advocaat azután jelentette be le­mondását, hogy Hollandia 2-1-re kikapott a portugáliai Európa-baj- nokság elődöntőjében a házigaz­dáktól. ■ PERU ISMÉT FELTÁMADT. A hazai pályán játszó perui válogatott 2-2-es döntetlen ért el a címvédő, s már negyeddöntős Kolumbia ellen a labdarúgó Copa America A-csoportjának záró fordulójában, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. Sokáig úgy tűnt, biztosan nyer a kolumbiai együttes, hiszen az 53. percben már 2-0-ra vezetett, ám a hazaiak ismét bemutatták az első fordulóban produkált, Bolívia elleni bravúrju­kat, és a lefújásig kiegyenlítettek. A csoport másik mérkőzésén Bolívia 1-1-es döntetlent játszott Venezue- lával, s ezzel megszerezte a kvartett harmadik helyét, így még bizakodhat a továbbjutásban. fot6= epa-a / i

Next

/
Oldalképek
Tartalom