Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)

2004-07-02 / 179. szám

I 2004. Júuus 2., PÉNTEK BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Zrínyi költözik PÉCS-SziGETVÁR Csaknem másfél évtizede dí­szíti a 101. Szigetvári Zrínyi Miklós Tüzérdandár pécsi laktanyájának udvarát az alakulat névadójának mell­szobra. Az egység felszámo­lása során a Zsolnay- kerámiából készült alkotás­tól is meg kell válnia a hon­védségnek. Lőrincz Miklós ezredes, dandár­parancsnok döntése szerint a szobor legméltóbb helye a név­adó városban lenne. Felvette a kapcsolatot a szigetvári ön- kormányzattal, és felajánlotta az alkotást. Paizs József polgármester örömmel vette a kezdemé­nyezést. Az már bizonyos, hogy átveszik a mellszobrot, illetve az is, hogy a szeptember első hétvé­géjén rendezendő Zrínyi-napok keretében tervezik avatni, az azonban még nem dőlt el, hol lesz a helye. A polgármesteri hivatal­ban a lakosság véleményét is fi­gyelembe akarják venni. Az ön- kormányzat szerint legjobb helye a Szent István lakótelepen lenne, ahol egyelőre kevés a köztéri alko­tás. Megőrzése érdekében azon­ban szeretnék védett helyen tud­ni, ezért elsősorban az itt lévő ál­talános iskola udvara jöhet szóba. A szobor áthelyezésének, a ta­lapzat megépítésének mintegy 100-120 ezer forintos költségeit természetesen a város vállalja. ______ M. A. Egé szségügyi ügyeletek Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig (72/535-974). Pécs és a város­környék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyer­mekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékiek­nek, Siklós, Sellye és környékiek­nek: Gyermekkórház. Gyermekse­bészet: Gyermekkórház. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőttek­nek belgyógyászat, sebészet: I. sz. Belgyógyászati és Sebészeti Klini­ka, baleseti sebészet: Traumatoló­giai Centrum (Akác u. 1.). Gyógy­szertárak: Pécs: Ambrózia (Rákó­czi út 24-26.), Boly: Panacea, Kom­ló: Piramis, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szentháromság, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Kígyó, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár. Oroszlán. SOS- ÉLETT telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068,06- 30-9027-729. Mázsaszám lopják a halakat Nyomtalanul eltűnik a telepített mennyiség mintegy 10-15 százaléka Lopják a halakat. Röviden fogalmazva ez az egyik nagy gondja a megyei hor­gászegyesületeknek. A megyei hor­gászszövetség együttműködési megál­lapodások hálózatával igyekszik biz­tosítani a sok millió forint értékben te­lepített kopoltyúsok megőrzését. Baranyai körkép Idén először június l-jétől a három nyári hó­nap minden éjszakáján szabad horgászni a megye legnagyobb horgásztaván, az orfűi Pécsi-tavon. Eddig erre csak hétvégi napokon volt lehető­ség. A pecásoknak nyilván örömet jelentő döntés másik oldalán viszont ott a tógaz­dák aggodalma, mert a folya­matos, az éjszakákra is kiter­jedő horgászási lehetőségtől a haltolvajlás megszaporo­dását is várni lehet. Hatalmas értéket kell megvédeni az összesen több mint 16 ezer baranyai hor­gász fogási lehetőségeinek megőrzése érdekében. Kapi­Napijegyek néhány tóra, illetve élővízre Dráva 700 Ft Malomvölgyi 1. 1700 Ft Malomvölgyi II. 1600 Ft Üszögpuszta 1600 Ft Duna 250-350 Ft Rücker-akna 1600 Ft Pécsi-tó 1600 Ft Ivánbattyán 1600 Ft Kovácsszénája 1800-2200 Ft Zengő II. 1600 Ft Forrás: DN-aőatgyüjtés K tány Zsolttól, a horgász­egyesületek megyei szö­vetsége ügyvezető elnö­kétől megtudtuk, tavaly a baranyai vizekbe közel 126 millió forint értékben telepítettek halakat. Az egyik egyesületnél utána­számoltak az év végén minden horgász által kö­telezően leadandó fogási naplók alapján, hogy a vízbe került mennyiség 30 százaléká­nak nincs nyoma a naplókban. A feltűnő hi­ány magyarázata csak a rap- sicok működése lehet, még­pedig nem csak „idegeneké”, hanem belső tolvajoké is. A szövetség, az egyesüle­tek hivatásos és önkéntes halőrökkel igyekeznek meg­védeni tavaikat. Csak a Pé­csi Horgász Egyesületnek 50 úgynevezett társadalmi halőre van, tudtuk meg Szé­kely Miklós ügyvezetőtől. A halőrök - bár közfeladatot ellátó személynek minősül­nek, s ugyanaz a büntetőjo­gi védelem illeti meg őket, mint például a rendőröket - nem rendelkeznek fegyverrel. Egyebek mellett azért, mert még attól is tar­tani lehet, hogy a bandákban dol­gozó rapsicok el­veszik tőlük. A Dráván mégis ta­lálkozhatunk fel­fegyverzett hal­őrökkel, ők azon­ban egyben va­dásztársasági ta­gok is, de együtt­működési megál­lapodás alapján védik a vizet a tol­vajoktól a határ­őrök is. Ugyan­ilyen alapon segít a halállomány megőrzésében Orfűn a helyi pol­gárőrség. A becs­lések szerint a halállomány - ta­valy a baranyai horgászok közel 300 tonnányit fogtak - mintegy 10-15 száza­léka tolvajok zsákmánya lesz. Horogra akadt rapsicok Volt ana példa az egyik baranyai tóna hogy a nagy mennyiséget tolvajló rapsicok üldözése közben a levegőbe lőtt söré­tesével a halőr. Rövid időn belül azonban tőle vonták vissza fegyver- tartási engedélyét. ■ A Pécsi-tavon, kihasználva az egyik ködös éjszakát, jókora há­lót tettek le a vízbe a rapsicok. Ezt utóbb felfedezték a horgá­szok, a háló gazdáit azonban nem, vi­szont kiderült, a tolvajláshoz szükséges csónakot is az egyik üdü­lőből kötötték el. Akciójuk hallopásra szakosodott társaság műkö­désére utal. * Több baranyai horgásztó is olyan vidéken van, ahol a környék lakossága miatt fokozott őrzésre van szükség. Még Így is volt rá példa, hogy a párosával járó halőröket éjszaka dorongokkal fel­szerelt 5-6 rapsic hajszolta. * A Dunán elektromos eszközökkel felszerelt haltolvajok is ügy­ködnek. Előfordult, hogy csónakjuk léket kapott, elsüllyedt, így ők akadtak horogra. Háromezer látogatónál tart az Expo FALUSI IDILL. Az egerági játszótér is benépesül alkonyattájt, amikor a nap sugarai már gyengülnek. ________________________fotóítóthl. Fü rdőfesztivál, tizenegyedszer Harkány A hétvégén immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg a fürdőfesztivált a fürdőváros­ban, amely­nek program­jait azonban nem csak a strandon, ha­nem a telepü­lés más pont­jain is megte­kinthetik majd az érdeklő­dők. Amint azt Vasas Csaba főszervezőtől megtudtuk, a holnapi nap a ha­gyományos „ördögi” bevonuló- val indul, a pokoli lényt ezúttal a helyi Harka, illetve a Pannónia Tánccsoport kíséri be a fürdőbe. A délutáni megnyitót követő­en a szervezők elsőként a gyere­keknek kedveskednek műsorral, a strand színpadán ezt követően pedig igazi sztárparádé követke­zik, ahol többek mellett pódi­umra lépnek „A hegedű herceg­női” is. A napot a tűzijátékot kö­vetően a Zsigmondy sétányon rock and roll parti, a művelődési ház előtt pedig utcabál zárja. Va­sárnap szintén számos ismert együttes és énekes ad műsort a különböző helyszíneken, így pl. fellép a tavaly már nagy sikert aratott Tátrai-Szűcs Antal duó, latin gitárestjével. A fesztivál ideje alatt ismét kinyit majd a Bor utca, és a kézművesek kira­kodóvására sem marad el. K.J. Görcsönyben múlt szombaton a helyi iskola udvarán egy szí­nes, vidám programra, a „Kere­kező Délutánra” került sor. A résztvevők különböző ügyességi versenyeken mérhették fel álló- képességüket. A kilátogatók megismerkedhettek a görcsönyi Lesti Kerékpár Sport Klub ver­senyzőivel, valamint belenéz­hettek a versenyeikről készült videofilmekbe is. (zsj) Kozármislenyben a vendéglá­tás jegyében zajlik majd a hétvé­ge, ugyanis ma Marosújvárról, egy erdélyi településről érkezik egy negyvenfős diákcsapat, szombaton pedig a szomszédos horvátországi Kopácsról várnak ötven vendéget. Az érkezőket családoknál helyezik el helyben és a szomszédos Egerágon, ahol 15 erdélyi diák kapott szállást a jó kapcsolatok okán. (a) Mágocson a napokban zárult a helyi általános iskola tanulói­nak nyári tábora a Német Ki­sebbségi Önkormányzat és a Német Egyesület szervezésé­ben. A tábor programjában kéz­művesek, borosgazdák munká­jával való ismerkedés szerepelt. A diákok német népdalokat, mondókákat gyűjtöttek, lovas­kocsival Nagyhajmásra kirán­dultak, és meglátogattak egy kecskefarmot is. (br) Mattyon az önkormányzat ki­vitelezésében szépen rendezett virágoskert fogadja a település­re érkezőket. A község az utób­bi időben rendkívül felkapott lett a német és cseh turisták kö­rében, a falu közepén található csárda, illetve a helyi tó mentén lévő lovastanya szolgáltatásai­nak köszönhetően. (kj) Nagyharsányban megkezdte működését a családsegítő köz­pont, amelynek elsődleges fel­adata a településen élő rászoru­ló gyerekek felmerülő lelki problémáinak megoldása, eset­leges higiénés hiányosságok pótlása. A falu iskolája pályáza­ti támogatást nyert sérült gyere­kek felzárkóztatási programjá­nak kidolgozására és működte­tésére is. (k) Okorág, Marócsa és Kákics te­lepülésen nagy a készülődés, ugyanis a falvak falugondnoki szolgálatai július 23-án meg­rendezik a megyei falugondno­ki találkozót, amelyre az összes gondnokot, szám szerint mind a 106-ot és a polgármestereiket is meghívták. A helyszín az okorági faluház lesz. (a) Pécsett, a Tüzér utca és Épí­tők útja sarkán, az Alkony utca felé eső részen körforgalmat alakítanak ki. A napokban vég­legessé vált építési engedély alapján a munkálatokat hama­rosan elkezdhetik. Információ­ink szerint a kivitelezéshez a volt PAC-pálya jelenlegi oszt­rák tulajdonosa is hozzájá­rul. (bl) Pécsváradon immár negyedik alkalommal szervez fesztivált az ifjúsági önkormányzat, idén júli­us tizenhatodikán és tizenhetedi­kén kerül sor a kétnapos rendez­vényre, amelyet „szokás szerint” koncertek, kulturális és sport- programok színesítenek majd. A tervek szerint a nagyszabású összejövetelnek a sportpálya ad majd otthont. (ns) Pogányban, az Országos Mete­orológiai Szolgálat helyi állomá­sán tegnap 27,5 fok volt a maxi­mum, ez a hőmérséklet a máso­dik legmagasabbnak számít eb­ben az évben, az viszont csúcs­ként értékelhető, hogy a hajnali, viszonylag hűvösnek mondható 11,7 fokról emelkedett ekkorát a hőmérséklet. (bl) Rádfalván befejeződött a ter­vezett gázberuházással kap­csolatos lakossági felmérés, melynek tapasztalatai szerint a kilencven helyi lakóépület tu­lajdonosa közül ötvenhármán vállalnák a gáz- bevezetése fe­jenkénti százezer forintos ön­költségének befizetését. A falu tíz másik településsel közösen tervez pályázatot benyújtani a beruházás előmozdítása érde­kében. (sza) A Siklós és Vidéke Horgász Egyesület halnevelde kialakítá­sát kezdte el a napokban a keze­lésében lévő Mattyi-tavon. Az elnökségi tájékoztató szerint a munkálatok befejezését követő­en több tízezer egyed kerül el­helyezésre a legkülönbözőbb neveldékben. (kj) Somogyapátiban a faluból el­származottakat is várja az ön- kormányzat a július harmadi­kén rendezendő falunapra. Kis Péter polgármestertől megtud­tuk azt is, hogy a község min­den eddiginél színesebb kultu­rális programokkal készül az eseményre, amelyen képzőmű­vészeti kiállítást is láthatnak, és fellépnek a környékbeli telepü­lések együttesei is, például a szigetvári fúvósok. (bl) Szederkényben a helyi idősek otthona egyik épületszárnyának renoválásához negyvenegymillió forinttal járul hozzá a megyei önkormányzat. A munkálatok a napokban megkezdődtek, csak­úgy, mint a hasonló támogatás­ból létrejövő mozsgó-turbék- pusztai szociális intézmény fel­újítása. (bl) Téseny önkormányzata aka­dálymentesítésre és a középüle­tek felújítására nyújtott be pályá­zatot a napokban, de pályázati támogatást várnak a szelektív hulladékgyűjtés támogatására is, tudtuk meg dr. Hederits István körjegyzőtől. (bl) Az üzleti szféra kiemelt igényét is példázta a résztvevők száma a Pécs Expón tegnap tartott nemzetközi üzletember­találkozón. PÉCS A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara az ITDH Pécsi Iro­dájával közösen szervezte azt az üzleti fórumot, amelyen a bara­nyai, illetve hazai résztvevőkön túl a horvát, a szlovák, ukrán és román, valamint a német gazda­ság szereplői, képviselői is meg­jelentek. Mint Králik Ivánná, a kamara kereskedelemfejlesztési osztályvezetője elmondta, az üzleti tárgyalások, kapcsolatépí­tések roppant széles ágazati ská­lán - az élelmiszeripartól a fel­dolgozóiparon át az építőiparig - mozogtak. A vásár szakmai rendezvényei­nek sorában aktuális témával, a Pécs Expo állandó és méltó elhe­lyezésével foglalkozott a korábbi és jelenlegi vásárszervezőket is megszólaltató Marketing Klub összejövetele. Az expón kiosztották a vásár­díjakat. A PBKIK Pécs Expo Ter­mékdíját a T-MÁK Kft., a Pécsi Rendezvényszervező Kht. Külön- díjait az OTP Bank Rt. és az MVM Rt., Pécs város Különdíját pedig a CSOFÉM Bt. kapta. A legszebb standért járó elismerést a BIGI- LINE Bt. érdemelte ki. A látoga­tók szavazatai alapján a vásár utolsó napján, vasárnap ítélik oda a közönségdíjat. Tegnap dél­utánig több mint 3 ezren keres­ték fel az expót. K. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom