Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)

2004-07-09 / 186. szám

Itt I 2004. Július 9., péntek 5. OLDAL BARANYA I TÜKÖR Ritkábban „ugorhat” a jogsi Csak súlyos esetekben vonhatják be azonnal a vezetői, forgalmi engedélyeket Július elsejétől enyhültek azok a szabá­lyok, amelyek alapján a rendőrök azon­nal, a helyszínen elvehetik a vezetői, il­letve a forgalmi engedélyeket. Mostantól egyebek mellett csak halálos baleset oko­zójától, súlyosan ittas sofőrtől vonhatják be azonnal a hajtási engedélyt, de példá­ul a kissé ittasoktól, vagy a lejárt orvosi igazolással autózóktól nem. Persze a mó­dosítástól függetlenül ők sem ússzák meg az eljárást. PÉCS Az uniós jogillesztés kényszere miatt július elsejétől a Belügy­minisztérium jelentősen módosította azt a ren­deletet, amely megha­tározza, hogy a rend­őrség milyen okok miatt veheti el a szabályok ellen vé­tő autósok veze­tői engedélyét, il­letve a jármű for­galmi okmányát. Az új rendelkezés jóval enyhébb, vagyis a jövőben vélhetően keveseb­ben lesznek kényte­lenek azonmód, az út szélén búcsút mondani pa­pírjaiknak. Dr. Pataki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság közle­kedésrendészeti osztályveze­tője érdeklődésünkre kifejtet­te, egyebek mellett a halálos baleset okozójától, a maradan­dó sérüléssel járó balesetben vétkesnek bizonyuló sofőrtől vehetik el az okmányt. A korábbiakkal el­lentétben viszont például a nem súlyosan it­tas vezetőktől, akik cselekedete nem minő­sül bűncselekménynek, már nem, mint ahogy azoktól sem, akik vezetésre alkalmat­lan állapotban lévő személyeknek engedték át a volánt, vagy akiknek lejárt az egészség- ügyi alkalmassági igazolásuk. Ugyancsak zsebben maradhatnak a papí­rok a „közúti veszélyeztetés” esetében is, vagyis ha valaki például autóstársát szándékosan veszélybe sodorja. Utób- .bi vélhetően éppen azért ke­rült ki a szigorúbb sza­bályok köréből, .gjái ^ mert annak bizo- -v/umigk 2004. jan. 1.—jul. 1. nyitásához sok esetben szakértői vélemé­nyezésre is szükség lehet. Mindez természetesen korántsem jelenti azt, szögezte le az osztályvezető, hogy bárki is megúszná a kihágásokat: az eljárást velük szemben is lefolytatják, amelyek akár a veze­tői engedély bevonásával is végződhetnek. Szintén enyhültek a forgalmi engedély helyszíni elvételének szabályai. Eddig pél­dául a rendőrök bevonhatták a papírt, ha le­járt a zöld kártya, vagy 15 napon belül nem íratták át a frissen vásárolt autót, a jövőben azonban már nem lesz erre lehetőség. Lejárt forgalmi esetében viszont most sincs kegye­lem. Pataki Éva cáfolta azt az értesülésünket, hogy a megye útjain szolgáló rendőröknek nincs pontos információjuk a változásokról, szerinte ugyanis időben tájékoztatták őket azokról, így az sem fordulhatott elő, hogy az eltelt egy hétben jogtalanul vontak volna be okmányokat. A helyszínen elvett okmányok Baranyában 2004. júl. 1.-júL 7. Forrás: BMRFK 8 jogosítvány forg. eng. jogosítvány forg. eng. Sportcipővel a békéltetők előtt Idén megnőtt a fogyasztóvédelmi panaszok száma Idén jelentősen megnövekedett a gazdasági kamara mellett műkö­dő Békéltető Testület ügyeinek száma. A jelenség mögött részben a testület elismertségének növekedése, részben pedig a fogyasztó- védelmi, szavatossági panaszok számának gyarapodása áll. Egészségügyi ügyeletek Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig (72/535-974). Pécs és a város­környék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyer­mekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékiek­nek, Siklós, Sellye és környékiek­nek: Gyermekkórház. Gyermekse­bészet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőttek­nek belgyógyászat, sebészet: I. sz. Belgyógyászati és I. sz. Sebészeti Klinika, baleseti sebészet: Trauma­tológiai Centrum (Akác u. 1.). Gyógyszertárak: Pécs: Pannon (If­júság útja 2.), Bóly: Panacea, Kom­ló: Kenderföld, Mohács: Szenthá­romság, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Vajszló: Or­mánság, Siklós: Hollós, Szentlő- rinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Bo­róka. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505- 390-es számon este 7 órától más­nap reggel 7 óráig. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35:, 69/311-068,06- 30-9027-729. PÉCS- Az idei első félévben csaknem annyi eljárásunk volt, mint tavaly az egész esztendőben - tájékozta­tott a legfrissebb adatokról Laczkóné dr. Csécsi Ildikó, a Pécs- Baranyai Kereskedelmi és Iparka­mara mellett működő Békéltető Testület titkára. Mint elmondta, az ügyek nagyon széles skálán mo­IA PBKIK mellett működő békéltető testület ügyei bejelentett előző ével tárgyévben ügyek áthozott befejezett 2002 46 5 42 2003 61 9 61 2004 53 9 35 Forrás: PBKIK zognak, mind témájukat, mind ér­téküket tekintve. Ugyanúgy fellel­hetők benne az akár milliós értékű építőipari példák, mint a néhány ezer forintos áruvásárlási esetek. Az idei ügyek érdekes újdonsága, hogy növekvő számban fordulnak elő közöttük márkás sportcipők, il­letőleg mobütelefonok meghibáso­dása kapcsán kezdeményezett sza­vatossági kifogások. Előbbiek ese­tében egy fővárosi szakértő cég „anyagidba nem észlelhető” állás- foglalása kapcsán tagadták meg több ízben a kereskedők a cserét, míg utóbbiaknál a csere helyett gyakran elhúzódó javítási procedú­rával kell szembesülniük a vásár­lóknak.- A kellemetienség elkerülésé­nek egyik módja az lehet, ha a vá­sárló körültekintően választja ki, hogy melyik üzletben veszi meg az adott terméket. Hivatalos márkake­reskedésben ugyanis csak a legrit­kább esetben fordul elő vitás szava­tossági ügy. A részben a vitás felek által vá­lasztott testület közreműködésével egyre gyakoribb az egyezség a vá­sárlók és a vállalkozók között. Amennyiben a bepanaszolt aláveti magát a testület határozatának, an­nak végrehajtását bírósági végre­hajtási záradékkal is lehet garantál­ni. Ellenkező esetben a határozat csak ajánlati szinten marad, ugyan­akkor a vétkes megnevezésével nyilvánosságra hozzák az ügyet. Mint a titkár elmondta, utóbbira idén még csak két ízben került sor. A tapasztalat szerint - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével kötött megállapodás óta - a pénzin­tézetek is elfogadják a testület ille­tékességét. Ellenkező esetben csak peres úton keresheti igazát a pórul járt kuncsaft. KASZÁS E. Népszavazás a cementműről Bükkösd A település szavazásra jogosult polgárai július 11-én, vasárnap döntenek arról, létesülhet-e ce­mentmű a község közelében. Ba­kos Andor körjegyző tájékoztatá­sa szerint a faluban két szavazó­helyiség lesz, a Idősek Klubjában (Rákóczi u.), illetve a helyi sport­egyesület klubjában (Táncsics u.). Mindegyik reggel 6-tól este 7- ig lesz nyitva. Bükkösdön 1028 választásra jogosult szerepel a névjegyzékben. A szavazás érvé­nyességéhez minimum 50 száza­lékos részvételi arány szükséges. A falu lakóinak a szavazóla­pon feltett kérdés: Ön szerint lé­tesüljön-e cementgyár Bükkös­dön? Az a vélemény győz, ame­lyik a leadott szavazatok többsé­gén szerepel. Adott esetben tehát egy szavazatkülönbség is dönt­het. Lesz mozgóuma is, a szava­zatszedő bizottságok határoznak arról, kihez kell kiküldeni. Már érkeztek erre igények. A népszavazást az önkor­mányzat írta ki. Költsége mint­egy 300 ezer forint. Az ered­ményre este 9-10 óra között le­het számítani. Bármi is legyen a többségi vélemény, kötelező el­fogadnia a képviselő-testület­nek, önkormányzati döntésnek minősül. M. A. Tiltakozó fórum sárkánnyal Tegnap a „hétfejű sárkány” buk­kant fel Bükkösdön, hogy a ter­vezett cementgyár elleni tiltako­zásra mozgósítsa a falu lakossá­gát. A Zöld Völgyért Egyesület, il­letne a Bükkösdért Természetvé­dő és Emberjogi Egyesület a tele­pülés központjában található Petrovszky-kastély parkjában szervezett megmozdulást, hogy a résztvevők bevonásával kifeje­zésre juttassa az ipari beruházás­sal kapcsolatos álláspontját. A civil szervezetek képviselői elmondták, továbbra is tartják magukat a korábban már han­goztatott nézetükhöz, amely sze­rint a cementgyár nem a megfele­lő útja a település fejlődésének. Ők a rekreációs területen többek között a turizmusban, a gyógy­növénygyűjtésben és a bioter­mesztésben látják a jövőt. Meg­nyilatkozásukban egyben kifogá­solták a lapunk szerdai számá­ban hirdetés formájában megje­lent Strabag-tájékoztatás tartal­mát a cementmű tervezett létesí­tésével kapcsolatosan. A toborzó sárkány mellett egyéb látványossága is volt a til­takozó megmozdulásnak. Az es­tébe nyúló program keretében a kastélyparkban fellépett Nagy Bandó András humorista is, Pilá- ri Gábor bábszínész közreműkö­désével pedig élő koncertet adott a Kispál és a Borz együttes. A közreműködők önként vállalták a fellépést._________________ice. Hétfejű sárkány mozgósította a helybelieket FOTÓ: LÖFFLER P. A pécsi állatkertben új nyári programokkal találkozhatnak a látogatók: a „látványos idegenve­zetés” keretében gondozóiktól szerezhetnek közvetlen tapasz­talatot többek között arról, hogy miért köpködnek a lámák, mitől izzadnak vért a vizilovak, kilö- vi-e tüskéit a sül, vagy hogyan társalognak a csimpánzok, de a „Simogató udvarban” vadászgö­rényt, kígyót, nyulakat, tengeri­malacokat is kényeztethetnek az érdeklődők naponta tizenegy és tizennégy óra között. (szk) Pécsett filmvetítésre és kerek- asztal-beszélgetésre várják a Prostitúció Magyarországon cí­mű nyilvános rendezvényen az érdeklődőket. Bódis Kriszta filmrendezővel, Juhász Gézá­val, a Habeas Corpus Munka- csoport jogvédőjével, Adamik Máriával, a PTE Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszék veze­tőjével és Máté Zsolttal, a Tisz­tás szenvedélybetegek ellátójá­nak vezetőjével találkozhatnak az Esélyek Háza szervezésében szombaton este hat órától a Dante Caféban. (szk) Pécsett a város cigány önkor­mányzata ma képviselői fogadó­órát tart délelőtt tíz és tizenkét óra között a Béri Balogh Ádám utca 3/6-ban. Várják az érdekel­teket, akik bármilyen ügyben fel­kereshetik az irodát. (bl) Pécsett a Kulturált Közleke­déssel a Gyermekekért Alapít­vány támogatásával rajzpályáza­tot hirdettek. A beérkezett mun­kákat megtekinthetik az érdek­lődőké Várkonyi Nándor Könyv­tárban (Nagy Jenő utca) augusz­tus végéig. (bl) Pogányban tegnap mérték az eddigi legmagasabb hőmérsékle­tet ebben az évben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyelete­se, Kárpáti Balázs elmondta, hogy 32,7 fokot regisztráltak, ami több mint két fokkal több az eddig mért maximumnál. (bl) Regényén július második heté­ben elkezdik az orvosi helyiségek felújítását. A költségeket pályázati pénzből finanszírozzák, és a ter­vek szerint augusztus 31-ig el is készülnek a munkálatokkal, (fz) Sellye vonzáskörzetéből jelen­leg mindössze hét, aktuálisan be­töltetlen álláshelyet jeleztek a munkáltatók a munkaügyi köz­pont kirendeltségének. Az aján­latok többségéhez minimálbért kínálnak, fizetés tekintetében ki­emelkedik közülük egy vendég­lővezetői, illetőleg egy mezőgaz­dasági mérnöki állás. (k) Siklós határában a Harkány felé eső részen a tegnapi nap során láttak neki a Lanka-csatorna, a Büdöstapolcai forrás, valamint a település szélső házai közötti sza­kasz teljes rendbetételének, (kj) Siklóson ismeretlenek rend­szeresen eltulajdonítják az utóbbi időben a temetőben lé­vő sírokról a kihelyezett virá­gokat, melyeket a gyászolók kora hajnalban helyeznek ki. A feltételezések szerint a csokro­kat az elkövetők napközben ér­tékesítik. (kj) Somogyapátiban felújítják az óvoda épületét. A környékbeli te­lepülésekről is járnak gyerekek az intézménybe. A beruházás­hoz szükséges összeg több mint kilencven százaléka pályázati pénzből lesz meg, az óvodában jelenleg több mint hatvanan van­nak, a létszám szeptembertől sem változik. (bl) Szajkón három közmunkás vég­zi a település nagytakarítását egészen szeptemberig. Folyama­tosan kaszálják a füvet, rendbe tartják a fákat, bokrokat a község egész területén. (fz) A szigetvári csendrendelet visszavonásával kapcsolatban írt cikkünkben félreérthető mondat jelent meg. A városban a csendes övezetek kijelölésére nem a jegy­zőnek - mint írtuk -, hanem a képviselő-testületnek van jogo­sultsága. (aa) Szigetváron a városi ügyfélszol­gálati irodán avatta tegnap leg­újabb eMagyarország Pontját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara. A gazdasági önkor­mányzat a kis- és középvállalko­zások informatikai kultúrájának fejlesztésére nyert támogatást az Informatikái és Hírközlési Mi­nisztériumtól, a program kereté­ben már Pécsett, Komlón és Mo­hácson működik eMagyarország Pont a kamarai irodákban. (k) Terecsenyből július tizenhete­dikén reggel kilenctől gyalogtú­rát indítanak Boldogasszonyfá­ra, a résztvevőket a célállomá­son tánc- és motorbemutató, il­letve a Tüskevári Rockszínház műsora várja. A túra ideje alatti főző verseny résztvevőit díjaz­zák, jelentkezni aznap a helyszí­nen lehet. (vl) Újpetre határában a Baranya Megyei Állami Közútkezelő Kht. tavaszi helyszíni bejárását köve­tően elkészült az 50 kilométeres sebességkorlátozásra figyelmez­tető burkolatjel. A felfestés a Pécs felől érkező közúti forgalmat hi­vatott lassítani a nagy forgalmú szakaszon. (kb) Villányi, orfűi és szigetvári szál­lásadó helyek is felkerültek a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara folyamatosan frissí­tett elektronikus szállásajánlójá­ra. Az elmúlt évben indított kez­deményezés keretében a minősí­tett szálláshelyek kerülhetnek fel a listára, amelyen eddig túlnyo­mórészt pécsi és harkányi szál­lásadók szerepeltek. (k)

Next

/
Oldalképek
Tartalom