Új Dunántúli Napló, 2004. június (15. évfolyam, 148-177. szám)

2004-06-12 / 159. szám

20. OLDAL SPORT 2004. Június 12., szombat | T-Mobile foci Eb-klub szombattól mindennap, 17 órától Pécsett, a Café Daniéban! ■'.? ■ -Mobile' Partner A sportoló keze is maga felé hajlik Elkészült, sőt már a város klubjai is látták és véleményezték (nem meglepetés, legtöbben saját sportáguk javára változtatnának rajta) Pécs 4. sportkoncepció-tervezetét, amelyet hétfőn tárgyal a sportbizottság, mielőtt a vég­leges változat a közgyűlés elé kerül. Pécs A most formálódó, immár negyedik pécsi sportkon­cepción már kézbe fogva érződik, hogy valami újat hozhat a megyeszékhely sportéletében, hiszen az előző három, egyébként tartalmában is meglehető­sen szerény - és valószínűleg so­ha, semmilyen fórumon érdem­ben fel nem használt - munká­hoz képest egy vaskos, és tarta­lomjegyzéke szerint is alapos dolgozat van születőben. Ahogy az elkészítésére felkért kilenc ta­gú grémium vezetője, Horváth Zoltán alpolgármester látja, mun­kájuk gyümölcse leginkább ab­ban érhet meg, hogy miután a testület elfogadja Is később elkészíti a hozzá szük­séges végrehajtási rendeletet is, a város klubjai, sportolói, sőt (remélhetőleg) sportbizottsága is erre alapozhatja tevékenységét. Előbbiek számára ez hosszabb távú tervezést tesz lehetővé, főként a vá­rosi támogatások tekintetében, míg a sportvezető­ket kevesebb vád érheti a sportpénzek eddigi gyak­ran ötletszerű és lobbiérdekek által befolyásolt el­osztása miatt. A tervezet a jelenlegi helyzet elemzése után a sportot politikai, szakmai és finanszírozási oldalról megközelítve vázolja föl a fejlesztés lehetőségeit, megjelölve azokat a területeket is, amelyek valami­lyen okból előnyt élvezhetnek (jelenleg ilyen példá­ul a három labdajáték, klubként pedig a PMFC, a két legmagasabban jegyzett kosár- és kézilabdacsa­pat.) Mivel az EU-ban a profi sportot az állam és az önkormányzatok közvetlenül nem támogathatják, az e területekhez tartozókkal ugyanis a város kö- zép/hosszú távú támogatási szerződést tervez köt­ni, hogy az átmeneti időszakban ne maradjanak magukra a főként látványsportok. A kluboktól visszaérkező módosító javaslatok kapcsán Horváth Zoltán megjegyezte, hogy nagyon nagy százalékban elégedettek voltak vele az érintet­tek, viszonylag kevés érdemleges változatást kér­tek. Érdekes (?) módon viszont sok-sok apró elemet helyeztek volna kissé más megvilágításba - úgy, hogy az saját sportáguk előnyére váljék a többiek­kel szemben... szűcs zsolt Ősztől három játékvezető A három játékvezetős rendszerről tart továbbképzést a Kaná­ri-szigeteken a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség európai szekciója (FIBA Europe), melyen hét magyar sípmester vesz részt. Rátgéber László ugyanakkor Pozsonyban oktat. Maspalomas-Pozsony A jövő vasárnapig tartó spanyolor­szági tanfolyam négynapos turnu­saiban mintegy 225 bíró érintett, köztük Bodnár Péter, Földházi Ta­más, Valovics István, Várnái György, Forrni Sámuel és Vígh Pé­ter hallgatóként, Hartyáni Zsolt pedig előadóként van jelen. Váradi egyébként az európai kosárlabda­pályákon sokat foglalkoztatott pé­csi szürkeruhás. Az eddigi kettő helyett három játékvezetőt foglalkoztató rend­szer - amely a tengerentúli ligák­ban már régóta sikeresen műkö­dik - a 2004/2005-ös idényben az Európa-bajnoki selejtezőkön és az Euroliga küzdelmeiben mutatko­zik be. A FIBA Europe végrehajtó bizottsága a jövő héten szentesít néhány további szabályváltozást, például hogy 10 helyett 12 játékos ülhessen a kispadon, hogy csak a mérkőzések elején történjék fel­dobás, illetve hogy a második sportszerűtlen hiba azonnali kiál­lítást vonjon maga után. Pozsonyban július 9-től 18-ig ren­dezik meg a junior kosarashölgyek Európa-bajnokságát. A magyar lá­nyok az A csoportba kaptak besoro­lást, ahol német, orosz, ukrán, fehér­orosz és a szerb-montenegrói csapa­tokkal mérkőznek majd. A sereg­szemle ideje alatt egy nagyszabású nemzetközi szeminárium is meg­rendezésre kerül a szlovák főváros­ban, amit szlovák és külföldi edzők­nek tartanak majd kiváló előadók. A MiZo-Pécsi VSK és a magyar női válogatott edző­je, Rátgéber László is meghí­vást kapott az eseményre, igaz ő nem mint hall­gató, hanem mint előadó ve­het részt a két­napos továbbképzésen. A pécsiek edzője háromszor is pódiumra lép, hogy átadja tapasztalatait kollégái­nak. A magyar tréneren kívül még számos mesteredző tart izgalmas beszámolót, így a spanyol Jaume Ventura edző is. h. l.-zs. j. Négyből négy Pécs-Berlin A berlini nyílt úszóbajnokságon szerepeltek az ANK Úszóklub versenyzői, akik közül Pásztory Dóra négy számban indult, s mind a négyben aranyérmet nyert. Elsőként 50 pillangón 38,84 mp, majd 100 pillangón 1:26,12 p, végül 50 mellen 48,60 mp-es idő volt elegendő számá­ra a győzelemhez, míg kedvenc számában, 200 vegyesen mind­össze egy másodperccel maradt el saját világcsúcsától, győztes ideje 2:59,68 p. __________iszzi Bá ri tizenhármas Pécs-Mohács Labdarúgó megyei III. osz­tály. Pécsi csoport: Gerde - Drá- vaszabolcs 3-2, Pellérd II. - Mindszentgodisa 4-1, Szalánta - Berkesd 8-1, Bakonya - Szászvár II. 3-7, Siklós I. - Magyarherte- lend 4-0, Mágocs - Kővágósző­lős 3-1, a Vokány szabadnapos volt. Az élcsoport: 1. Vokány 60 (már bajnok), 2. Szászvár II. 49 (69-27), 3. Siklós I. 49 (62-25). Egy forduló van vissza. Mohácsi csoport: Kislippó - Görcsönydoboka 2-6, Nagy- nyárád - Bár 1-13, Kölked - Uj- mohács 5-0, Himesháza - Kis- nyárád 0-0, Márok - Ivándárda 1-0. A 3-0-ás állásnál félbesza­kadt Görcsönydoboka - Nagy- nyárád mérkőzést a pályán el­ért eredménnyel igazoltál^. Az élcsoport: 1. Bár 59 (már baj­nok), 2. Kölked 50, 3. Gör­csönydoboka 45. Két forduló van vissza. h. l A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA Június 12., szombat CSELGÁNCS. Szent György-kupa nemzetközi verseny, Pécs, Széche- nyi-csarnok, 11.00. KOSÁRLABDA. Férfi mérkőzés: Cibona Zagreb öregfiúk - Oliver’s old stars, Mohács városi sportcsarnok, 16.00. LABDARÚGÁS. NB II.: Szigetszentmiklós - Komlói Bányász, 18.00. LOVAGLÁS. Országos minősítő díjugrató verseny, Boly, Békáspuszta, 8.00. TENISZ. Laczkó Pál országos amatőr emlékverseny, Makár-tanya, 8.00. Június 13., vasárnap KERÉKPÁR. Pécsi-kupa, Potyka Nagydíj, rajt: Pellérd, Potyka vendéglő, 10.00. LABDARÚGÁS. NB III.: Dombóvár - Beremend, Nagyatád - Hidas, Szentlőrinc - Kozármisleny, PVSK - Harkány, Mohács - Bonyhád, Szekszárd - Bóly (mind 18.00). Megyei I. B osztály: Majs - Palotabo- zsok, Vajszló - Töttös, Magyarbóly - Kökény, Görcsöny - Újpetre, Bi- csérd - Magyarszék, Villány - Baksa, Vasasi Bányász - Szászvár, Somberek - Boda (mind 17.00). LOVAGLÁS. Országos minősítő díjugrató verseny, Bóly, Békáspusz­ta, 8.00. TENISZ. Laczkó Pál országos amatőr emlékverseny, Makár-tanya, 8.00. Misina old boy-kupa, DÉDÁSZ sporttelep, 8.00. _________ikmai Röv iden KÉT KERÉKEN. A Pécsi kupa kerékpárverseny Potyka Nagydíját ren­dezik meg vasárnap. A 35 és 55 km-es távra a pellérdi Potyka étterem­nél lehet nevezni reggel 9 órától, rajt 10.00-kor. (szz) TENISZ 50 FELETT. A Dédász-pályán vasárnap 8 órától a Misina old boy-kupát rendezik meg az 50 fölöttieknek. Információ: 72/327-275. (szz) NŐI ÉVADZÁRÓ. Június 14-én, hétfőn 16.30-tól tartja évadzáró érte­kezletét a PMFC női labdarúgó-szakosztálya, amelyen az idei szezon­ról tart szakmai értékelést Balázs Lajos, a csapat edzője. (kma) NEGYEDIK TUBYK. Nyolc csapat vett részt a szolnoki floorball országos döntőn, amelyen a Pécsi Tubyk együttese (Váczi Gábor, Aradi Bálint, Tasnádi Zoltán, Szikszai Tamás, Kotroczó Zoltán) ne­gyedik lett. (kma) SZIGETVÁRI ELSŐSÉG. Gyermekfocitornát rendezett a PVSK az 1993-as korosztály számára. A mérkőzéssorozatot a szigetvári Bófi Focisuli együttese nyerte, amelynek tagjai: Simon, Erős, Vágner, Szabó, Harmath, Gajág, Fodor, Bagi, Mernye, Szilovics, Katona, Ro- molhatatlan. Legjobb kapus: Simon Dániel (Bódi FS). ___________________________________________________________INI SZ INKRONÚSZÓK A MOZGÁSSÉRÜLT GYERMEKEKÉRT. A Flamingó Pécsi Szinkronúszó egyesü­let 32 fiatal úszója vett rész a napokban azon a nagyszabású gálaesten, amelyet a Kerek Világ Alapítvány­nál gondozott fiatalokért rendeztek a Hullám fürdőben. A bevételből a tervek szerint a mozgássérültek úszásoktatását és vízi terápiáját kívánják támogatni a szinkronúszók.________________fotó: laufer László Gy őzelemmel búcsúznának Csak Rollerre nem számíthatnak a bajnoki záráson Alakul a keret PÉCS Bár sok konkrétumot még nem lehet tudni a PVSK-Pan- thers jövő évi A-csoportos keretéről, azért néhány név már biztosnak mondható a férfi kosarasoknál. Máté János szakosztályvezető tá­jékoztatása szerint akadnak, akiknek tulajdonképpen már csak az aláírása hiányzik, a szó­beli megállapodás megtörtént. Ebbe a körbe tartozik a bajnok Kaposvártól érkező Sztojan Ivko- vics, a pécsi irányító Csirke Fe­renc, az élvonalba főleg lepatta­nói révén idén Pécsett be­robbanó cen­ter, Horváth Zoltán, és a 2002-2003-as év edzője, a csapatot már idén is dirigáló Fodor Péter. Az bizonyos, hogy a még egyéves szerződéssel rendelkező saját nevelésű center, Buzogány Mátyás ősszel nem tölti idejét a csapat edzésein. A center ugyanis tanulmányai foly­tatására kedvező svéd ösztöndí­jat kapott, így augusztustól janu­árig az északi országban tartóz­kodik. Folynak a tárgyalások a többiekkel is, a tavalyi csapatta­gok és jó néhány újonnan kisze­melt kosaras adja egymásnak a kilincset vagy a telefont. Bajban a Mohács Baranyai körkép A bajnokság végéhez ért a labda­rúgó NB III. és a megyei I. B osz­tály mezőnye is, a hétvégén az utolsó fordulóra kerül sor (igaz, a megyei I. B-ben a jövő héten még pótolják a 17. fordulóból elmaradt mérkőzéseket). Az NB Ill-asoknál nem kedvezett ez a szezon a bara­nyai csapatoknak, hiszen hárman már kiestek: a 16. Hidas, a 15. PVSK és a 14. Harkány nem léphet előrébb. Bajban van a Mohács is, a hat csoport két legrosszabb 13. he­lyezettje ugyanis búcsúzik, Nagy Ervin együttese pedig 27 pontjával éppen a 13. A megyei I. B-ben a bajnoki aranyérmet a Vasasi Bá­nyász kapja majd, míg a második helyet a Bicsérd szerezte meg. Az utolsó helyen zárt és kiesett a Ma- gyarszék csapata. _________icw.a. Kom ló Utolsó mérkőzését játssza az idei bajnokságban a Komlói Bányász NB Il-es labdarúgócsapata, s mint azt korábban megírtuk, Ott József már biztosan ezüstérmes együttese csak akkor érheti el a feljutást, ha nyer. A Szigetszent­miklós otthonában nem is illene elszalasztani ezt az esélyt, hiszen a házigazdák a sereghajtók.- A csütörtöki edzésen is azt kértem a játékosaimtól, hogy ne keserű szájízzel búcsúzzunk a szezontól, adjuk meg magunk­nak az esélyt - mondta a szakve­zető arra célozva, hogy győzelem Tegnap délelőtt megérkezett Luzernbe az olimpiai pótkvalifi­kációs versenyre készülő ma­gyar csapat, amelyben a mohá­csi Bencsik Gábor egypárban, Verőd Lídia pedig az MTK-s Székely Viktóriával kétpárban próbálja kiharcolni az athéni részvételt. Az utolsó esélyt je­lentő verseny vasárnap az elő­futamokkal kezdődik.- Az előfutamból rögtön a döntőbe akarok kerülni, nem esetén már a Makótól és az Oros­házától függ csak a feljutás. - A részleges térdszalagszakadással bajlódó Koller Krisztiánra to­vábbra sem számíthatok, de az eddig a derekát fájlaló Priol Nor­bert már felépült. A komlóiak várhatóan a követ­kező kezdőtizeneggyel vágnak neki az utolsó fordulónak: Kácsor - Tóth, Tallósi, Augustin, Fodor - Müller, Lantos, Méhn, Madar - Závoda, Kardos. A Keleti-csoportban listaveze­tő Makó ugyanebben az időpont­ban Mátészalkán, a második he­lyezett Orosháza Vecsésen ven- dégeskedik. k. mater a. szeretnék a reményfutamban is részt venni - mondta Bencsik Gá­bor, aki szerint a csak európai evezősöket felvonultató 12-es mezőnyben erre meg is lesz a le­hetősége. - Túlzottan nem izgu­lok, hiszen az edzőmmel, Laka­tos Tamással mindent elvégez­tünk, amit terveztünk. Ha az első háromban végzek, akkor készül­hetek az olimpiára. A Verőci, Székely párosnak pi­cit nehezebb a helyzete, nekik az első kettőbe kell kerülniük. K. M. A. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜN WALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január l-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint, egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 Az utolsó ötkarikás esély Mohács-Luzern á

Next

/
Oldalképek
Tartalom