Új Dunántúli Napló, 2004. június (15. évfolyam, 148-177. szám)

2004-06-28 / 175. szám

PSZT! (Példátlan Szabolcs Támogatás) 225 000 forintot most ajándékba adunk! SUZUKI SZABOLCS Péct, Komlói út 79. Telefon: (72) 538-135 •uzuki@dravanet.hu • www.suzukiszaboict.hu Mai számunkból Lánglovagok bérmunkában Az állatokat hivatalból mentik Örök vőlegények Csak beszélnek a házasságiéi „Gyilkos edzések” Kemény munka folyik a ringben 16 Műszerhiány az újszülöttellátásban Budapestig kellett szállítani sürgős segítségre szoruló csecsemőket Az utóbbi idő során többször is előfordult, hogy a PTE Gyermekklinikájának újszü­löttek intenzív ellátásával foglalkozó osz­tályán (PIC) nem tudták fogadni a beteg gyereket, mert nem volt megfelelő, műkö­dő műszerük. Minimálisan 20-25 millió forintra lenne szükség, ám az egészség- ügyi kormányzattól erre sincs remény. PÉCS A honi gyermekgyógyászatban szinte paradox helyzet figyelhető meg: annak ellenére, hogy folyamatosan csökken a születések száma - a 2003-as év a maga alig több, mint 95 ezres születésszámával mélypontnak számított az intenzív ellátásra szoruló újszülöttek száma nem csökkent, sőt, relatíve nőtt. Tény, hogy az utóbbi 10-12 évben szinte felére csökkent a korai halálozások száma az országban, ám a pécsi Gyermekklinikán ápolt újszülöttek 67 százalékát kellett lélegeztetni tavaly, holott 1988-ban ez az arány csupán 17 százalék volt. Az a laikusok számára is nyilvánvaló, hogy az intenzív ellátás csak sok és főképp drága műszerrel lehetséges. Miután nem valósult meg az a kormányzati ígé­ret, hogy a gépek amortizá­cióját beveszik az egészség- ügyi finanszírozásba, a PTE Gyermekklinika újszülött intenzív centruma is egyre gyakrabban szembesül az­zal a gonddal, hogy a régi, rendszeresen meghibásodó és mind hosszabb javítást igénylő műszerek miatt időről időre nem tudnak beteget fogadni. Dr. Adamovich Károly docens, a PIC veze­tője elkeseredett:- A megyei szülészetről, tőlünk 500 mé­terről kerülne hozzánk a beteg újszülött, de néhány esetben sajnos előfordult már, hogy el kellett küldjük 200 kilométerre, Buda­pestre. Pécs régiós központ, se Somogy, se Tolna megyében nincs efféle ellátás, tehát Dr Adamovich Károly elméletileg mi vagyunk a „végállomás”, de az adott esetben nem tudjuk betölteni a fel­adatunkat. Amire az intézménynek napi szinten szüksége van: lélegeztetőgép, inkubátor, mo­nitor, infúziós pumpa. Adamovich Károly szerint jelen pillanatban körülbelül 20-25 millió forintnyi sürgős beruházásra lenne szükség, ám vajmi kevés remény van rá, hogy a fenntartó szervek ezzel az összeggel segíthetnének.- Már minisztériumi műszerpályázatok sincsenek. Ezért aztán a civil társadalom se­gítségére apellálunk. Most ugyan egy pályá­zaton az összes hazai gyermekintézmény kö­zül öten 5 millió forintot nyerhetnek el, de saj­nos azt kell látni, hogy ezen a területen ennyi pénz csak csepp a tengerben. Miközben az ál­lampolgárok - teljesen jogosan - azt várják, hogy a legmagasabb szinten feleljünk meg el­várásaiknak. (Háttér: umKv.dunantnlinaplo.hu) M. K. Jó termést vár a miniszter Bicsérd- A kedvező időjárásnak köszön­hetően idén szinte minden nö­vény tekintetében átlagon felüli terméssel számolhat az agrárága­zat - közölte Németh Imre szom­baton Bicsérden. - Gabonából vár­hatóan összesen mintegy 14 mil­lió tonna terem majd, amely 1-2 millió tonnával meghaladja az or­szágos átlagot, és messze túlszár­nyalja a tavalyi 8,7 millió tonnát - mondta el a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a pénte­ken megnyílt IV. Burgonyafeszti­válon tartott előadásában. Szavai szerint a gazdák búzából a 2003­ban elért 2,9 millió tonnával szemben mintegy 5 millió tonnára számíthatnak, de kiváló termés lesz az olaj nö­vényekből és az ipari növé­nyekből is. A burgonyáról szólva megje­gyezte, hogy Magyarorszá­gon 57 külön­böző fajtát tar­tanak nyilván, ebből 10 hazai nemesítésű, a ve­tésterület pedig 2003-hoz hason­lóan 29 ezer hektár körül alakult. Szerb elnökválasztás magas részvétellel Belgrad A vártnál magasabb volt a részvétel a szerbiai elnökvá­lasztáson, s ha hinni lehet az előrejelzéseknek, ez a de­mokrata jelölt, Boris Tadic győzelmét valószínűsíti. Szerbiában tegnap este húsz óra­kor zártak be a szavazóhelyisé­gek. A választás rendben folyt, említésre érdemes szabálytansá­gok nem történtek. A szavazást felügyelő Központ a Szabad Vá­lasztásokért és Demokráciáért (CESID) szervezet a szavazóhelyi­ségek zárása előtt egy órával 41,5 százalékos részvételt mért, és 45-46 százalékos végeredményt jósolt. A hét folyamán közzétett felmérések negyven százaléknál csak egy-két százaléknál maga­sabb részvételt tartottak valószí­nűnek, s ez esetben Boris Tadic, a Demokrata Párt elnökének 7-12 százalékos győzelmét jelezték előre. Az ennél magasabb részvé­tel egyértelműen az európai fel­zárkózást ígérő Tadicnak kedvez, az ultranacionalista Tomislav Nikolic ellenében. Belgrádi és nyugati elemzők egyaránt sorsdöntőnek tekintik Szerbia jövője szempontjából az elnökválasztást, amely a demok­rata tábor megerősödését hozná Tadic győzelme esetén és a milo- sevici múlt rehabilitálását, a naci­onalista tábor előretörését Nikolic diadala esetén. Örökség-díj a Zsolnaynak Mozgósítási vereség Budapest-Pécs A Magyar Örökségbe korunk és a második világháborút megelőző időszak legjelentősebb teljesítmé­nyei tartoznak. A kitüntetendő értékekről a Magyar Örökség és az Európa Egyesület által felkért, szak- tekintélyekből, tudósokból álló tes­tület dönt. A bírálóbizottság Há­mori József neurobiológus, agyku­tató elnökletével évente négy íz­ben, állampolgári javaslatok alap­ján hozza meg döntését titkos sza­vazással. Bárkinek módjában áll, hogy javaslatot tegyen a díj odaíté­lésére. A most 35. alkalommal tör­tént döntéshozatal alapján Magyar Örökség-díjjal ismerték el a világhí­rű pécsi Zsolnay-gyár majolikamű­vészetét. A díjat szombaton Buda­pesten, a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett díjátadó ünnepségen Kovács Gyula, a gyár vezérigazgatója vette át. Lapunk kérdésére a vezérigazgató elmond­ta, hogy a gyár életében komoly sú­lya van ennek a díjnak, 150 év fo­lyamatos munkásságát ismerték el azzal, hogy mostantól Magyar Örökségnek tekintik a Zsolnay-ma- jolika művészetét. Rendkívüli öröm ez, és egyben felelősség is mindazoknak, aldk a gyár alkotó­gárdájához tartoznak, hangsúlyoz- ta a vezérigazgató. ___________b.k. Bud apest A szocialista párt mozgósítási ve­reséget szenvedett az európai parlamenti választáson - mondta Kovács László, az MSZP elnöke szombaton Budapesten, az orszá­gos választmány ülése utáni saj­tótájékoztatón. - A választási ve­reséget az is befolyásolta, hogy a párt elvesztette kapcsolatát az emberekkel, de hozzájárult a kor­mány rossz kommunikációja és az is, hogy a kampányban nem voltak a jövőre vonatkozó üzene­tek - jelentette ki a pártelnök. Kovács László a választmány ülésén elhangzott vitát ismertetve elmondta, a szervezeti gyengeség megmutatkozott meg abban is, hogy az MSZP a szavazókörökbe 2000-rel kevesebb embert tudott küldeni, és ekkor már látszott, hogy „baj van a kapcsolatokkal”. Az MSZP szervezettségét össze­hasonlítva a Fideszével úgy vélte, hogy a polgári körök nagyon fe­gyelmezett eszközt jelentenek a jobboldali párt kezében.- A nemzetinek nevezett, de valójában Fidesz-petíció haté­kony eszköze volt az emberek bekapcsolásának - mondta a pártelnök. (Részletek a 3. oldalon) IDŐJÁRÁS Derűs* meleg idő +18, +28 °C Kedd Szerda Csütörtök <Ü ts +13, +25 °C +13, +25 °C +13,+23^ Vízhőmérsékletek További folyamatos, helyfüggő információk a T-Mobile WAP-portálján, a t-zoneson 9770865 913012 0 4 17 5 BEBESSI KAROLY KOMMENTÁRJA Madarak és más apróságok Fölszállok Szentlőrincen, leszál­lók Lisszabonban. Közben a vo­natablakból figyelem a jó öreg kontinens hegy- és vízrajzi viszo­nyait. Kis körülményeskedéssel megtehetném, hiszen európai polgár volnék. Házat is vehetek az óceán partján, ha van rá pén­zem. Másként illik a madarak­nak is a fejemre tojniuk, mond­juk a Szajna-parton, ahogyan ép­pen ott ücsörgők egy fa alatt. Otthon vagyok mindenütt, ahol eddig csak vendégjog illetett meg. Itthon vannak a pécsi Ki­rály utca különféle nyelveken be­szélő bámészkodói is, akik eljöt­tek ide, hogy egy gyors pillantást vessenek a szélsebesen kelet felé húzó európai határok után. Elin­dulás előtt arra gondolok, biztos, ami biztos: ha csak Pellérdre mennék is, utasbiztosítás jár a jegyhez. Különben sem jó ilyesmiben a kockázat. Ha az óceánhoz me­gyek, sincs másképp, hihetnők. Az EU-biztosítás együtt jár az EU-tagsággal. így igaz, csak­hogy, ez a fajta biztosítás nem sokkal ér többet, mint mondjuk, amivel a párizsi madár megaján­dékozza a kíváncsi vándort. Sen­kiről sem hallottunk még, aki a csatlakozás estéjén mondjuk Pé­csen hajtotta volna álomra a fe­jét, másnap Brüsszelben ébredt volna... Pedig fajsúlyos intelmek sze­rint ez a fajta naivitás nem ide­gen a magyartól. Elég sok végle­tes vélekedés volt tapasztalható csatlakozási ügyekben, ideje már a köztes apróságokra is vetni olykor egy pillan­tást. Ilyen például az, amit utasbiztosításnak nevezünk. A „nesze semmi, fogd meg jól” e térep ránk le­selkedő tipikus példa­helyzetét nem árt utazás előtt tudatosítanunk. Aztán, vagy kötünk egy megbízható biztosí­tást, vagy kitömjük a zsebeinket euróval. így is, úgy is rámegy a gatyánk is. Biztosan ... Stn 5. oldal Kell még egy kis idő, amíg az EU-tagsággal együtt járó összes húszfilléres leesik végre a fejünkben sokasága vehette át oklevelét a hétvégén. A PTE három karán is dip­lomaosztó ünnepséget rendeztek, jogászokat, mérnököket, orvoso­kat és fogorvosokat avattak, képünk az orvosi kar Szigeti úti aulájá­ban készült, ahol ötvennél is többen kaptak diplomát. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom