Új Dunántúli Napló, 2004. június (15. évfolyam, 148-177. szám)
2004-06-17 / 164. szám
16. OLDAL SPORT 2004. Június 17., csütörtök | Jü T-Mobíle foci Eb-klub mindennap, 17 órától Pécsett, a Café Daniéban! -T • -Mobile' Partner Új kerekesek, új vezetők A PVKK megpróbálja „visszaszerezni” Bnruczki Szilárd elguruló olimpiai kvótáját PÉCS Egy sor neves versenyzővel bővült és vezérkart cserélt a közelmúltban a Pécs Városi Kerékpár Klub, amelyből Bu- ruczki Szilárd olimpiai kvótát is szerzett - ám úgy tűnik, végül mégsem ő utazhat Athénba. A megújulás hónapjait élő PVKK- val kapcsolatos legfrissebb (és egyelőre legfájóbb) hír, hogy a Mountain Bike szakágban a legtöbb nemzetközi ponttal az egy szem magyar (és első hazai hegyikerékpáros) olimpiai kvótát kiharcoló új igazolás, Buruczki Szilárd a jelen állás szerint „érdemei elismerése mellett” lemarad az athéni járatról. A szakági vezérkar ugyanis nem automatikusan a jogsze .őt utaztatja, hanem kijelölt négy idei versenyt, amelyen legnagyobb riválisával, Vinczeffy Zsolttal egy különcsa- tát kellett vívnia. Ezeken pedig a Postás kerekese volt a jobb, így egyelőre ő a nyerő. Egyelőre, teszi már hozzá a klub beiktatás alatt álló új elnöke, Kékes Péter, mert valószínűleg megpróbálnak még valamit változtatni a helyzeten. Bár kétségkívül Vinczeffy is érdemes a részvételre, a sportvezető szerint a döntés már csak azért is igazságtalan, mert egyrészt az elmúlt időszak számos rangos viadalán összességében Buruczki szerzett több pontot (az ezek közül találomra ídjelöl- teken valóban ellenfele). Ráadásul a szakág ötfős vezérkarából az erről szóló döntéskor mindössze hárman voltak jelen, és ebből ketten szavaztak a „pótselejtezőre” - márpedig az 5-ből 2-es arányt Kékes Péter nehezen tudja többségi akaratként elfogadni. Most tehát abban bíznak (ugyan, mint bevallják, csak egy picit...), hogy a szövetség elnöksége érveik súlya alatt megváltoztatja a szakág döntését. Maga a klub egyébként jelentős változásokon megy keresztül: keretük jó pár válogatott kerekessel (Riick Jonatán, Vörös Benedek, Steig Csaba, Ivanics Gergely) egészült ki, emellett a szakmai munkát is új alapokra helyezik. Bár az adminisztráció még folyamatban van, de korábbi első emberük, a szakosztály meglehetősen rossz hírében leginkább ludas Maul Péter megvált minden tisztétől, miután sem saját tanítványaival, sem a kibővülő elnökséggel nem találta meg a közös hangot (a pohár akkor telt be, amikor egy pécsi versenyen szakmai hibát vétett, és amikor ezt fölrótták neki, egy kerékpárt vágott egy autóhoz, amelynek gazdájával aztán egy gyors pofonpárbaj borzolta tovább a kedélyeket...). Kékes Péter szerint a közeljövő feladata a sok, külön-külön jó kerekesből egy nyerő csapatot gyúrni, és ha ez sikerül, a pillanatnyilag legerősebb Fradival ugyan nem mérkőzhetnek, de a második pozíció megszerzése az országban és a javuló nemzetközi eredmények már reális céljaik közé sorolhatók. SZŰCS ZSOLT Tökölit utólag eltiltották Budapest A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának határozata értelmében Tököli Attila nem léphet pályára a következő három bajnoki mérkőzésen. A bizottság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján Kassai Viktor játékvezető és asszisztense egybehangzó nyilatkozatát elfogadva - a játékos tagadása ellenében - kétséget kizáróan bizonyítottnak találta, hogy Tököli a Balaton FC elleni mérkőzés (30. forduló, május 19.) lefújását követően a játékvezető és asszisztensei személyét sértő kifejezést használt, ezáltal sportfegyelmi vétséget követett el. Komoly érv egy komoly döntéshez (PI jrosfLjíe3 «MPPP« ..............._ Mo st akár 1 500 000 forint kedvezménnyel*! C5 2.0i SX most 4 800 000 forintos alapártól** *2003-as 2.2 HDi-motoros modellekre, részletek a márkakereskedésekben. **2003-as évjárat esetén. Az ajánlat a készlet erejéig vagy a 2004. júniüs 30-ig forgalomba helyezett gépjárművekre érvényes. Az akció a kijelölt márkakereskedésekre vonatkozik. A Citroen C5 3.0i V6-24V Aut. fogyasztása: 14,5/7,6/10,2 1/100 km (városi/országúti/vegyes), C02-kibocsátás: 241 g/km. A CITROÉN a Total.-t választotta. AUTO-LARGO KFT. 7626 Pécs, Vadász u. 83. Tel.: 72/236-220 CITROÉN Kis cipőben nagy siker Az aranyérmeket büszkén szorongatták a tornagyőztesek FOTÓ: LÖFFLER PÉTER Az akarás, a szív-lélek játék gyakran többet ér, mint a tudás, összegzi tapasztalatait Zsolt László, a mohácsi Park Utcai Általános Iskola földrajz- és testnevelő tanára, akinek 12-13 éves fiúkból álló labdarúgócsapata első helyen végzett a Góliát-McDonald’s mini Eb-n. ________________Mohács___________ A kezek gyakran tévedtek a nyakban lógó aranyéremre, egyesek csak újra megszorították, ellenőrizve, valóban megvan-e, mások bele is haraptak, amúgy Farkas Péteresen. Látszott a 12-13 éves srácokon, az utóbbi napok a tomagyőzelem körül forognak, de nem csak ők nem felejtették el a budapesti sikert: az évzáróra az iskolába érkező szülők, tanárok is sorban gratuláltak nekik és az edzőnek, Zsolt Lászlónak. Az iskola csapata (Mostbacher Márk, Koleszár Zsolt, Alföldi Kornél, Arató Gergő, Leaner Zsombor, Kovács Máté, Tompics Máté, Tóth Roland, Kovács Ákos, Keszthelyi Krisztián, Károly Viktor, Biber Roland, Schulteisz Attila, Beck Tamás, Madács Balázs) eddigi legfényesebb győzelmét érte el azzal, hogy a Góliát-McDonald’s focitomán a városi, majd megyei döntőkön átverekedve magukat az országos fináléban húsz együttes között szerezték meg az első helyet. (A Park utcaiak első kor- csoportos csapata is a döntőbe került, Sas László együttese a 17. helyen végzett.)- Öt éve semmit nem nyertünk, a Széche- nyi-Belvárosi mindig megelőzött bennünket - mondta a fiúk edzője, Zsolt László. - Mostanra viszont egy olyan csapat alakult ki, amely játéktudásban talán csak a tizenötödik volt az országos döntőn, de üyen szíwel-lélekkel küzdő társasággal még nem dolgoztam, öröm volt nézni a pálya széléről. Annyiszor voltunk már másodikak, hogy valószínűleg ez sokszorozta meg a fiúk erejét, mert látszott, most nagyon akarják a győzelmet. A góliátos programban tíz éve vesznek részt, a diákolimpia mellett ugyanis kiváló versenylehetőséget nyújt. Másrészt azt is fontosnak tartják, hogy az indulók különböző sportszereket, melegítőket, labdákat kapnak - sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet. A 15-ös keret fele nemcsak az iskolában, hanem a Mohácsi TE-n belül is Zsolt Lászlóval dolgozik. Az iskolai salakoson edzenek, de a döntő előtt az egyesület füves pályájára is ráengedték őket. „Nagyon hálás feladat velük foglalkozni, mindent megcsinálnak, amit kérek”, jegyzi meg a tréner, majd hozzáteszi, a szülők is mindenben partnerek, nélkülük nem jutottak volna idáig. Az iskola udvarán a dán válogatott mezében (a döntős résztvevők a portugáliai Eb csapatainak mezét kapták) büszkén feszítenek a fiúk, természetesen nem is kérdéses, ezek után kinek szurkolnak. A nekik derékig érő hatalmas kupa kézről kézre jár, láthatóan nagy becsben tartják, a kétnapos' döntőről pedig kórusban mondják: nagy élmény volt. A siker titkáról megoszlanak a vélemények, ki a védelmet, ki az összetartást dicséri, de néhányan derekasan bevallják, azért a szerencsére is szükségük volt, az utolsó mérkőzésen, a Balassagyarmat ellen 0-0-ás rendes játékidőt követően a tizenegyesek döntöttek, amelyekkel 2-1-re nyertek. A csapatban egyelőre még sokan kacérkodnak más sportágakká is, ám egy ilyen tornánál (és persze a győzelemnél) semmi sem toborozhat több hívet a magyar futballnak: most már csak a foci marad, mondogatták nagy meggyőződéssel a srácok. k. mater ahdrás A kiesők is reménykednek Babelláéknak nem sikerült Baranyai körkép Véget ért a bajnokság a labdarúgó NB lll ban, három baranyai csapat, a Hidas, a Harkány és a PVSK kiesett. Ha lenne visszalépő, a hidasiak nem, de a harkányiak és a pécsiek újra vállalnák a szereplést a Dráva-csoportban. Az utolsó helyezett hidasiak nem akarják az NB III-at, ezt már jelezték is a versenybizottságnál. Pénteken lesz a találkozás a játékosokká, akkor tudják meg, hogy ki megy és ki marad. Amrein József sportköri elnök szavává élve, a meglévő kerethez igazítják a nevezésüket, ebből következően táán még az sem biztos, hogy a megyei I-ben folytatják. Azt meg végképp nem tudni, hogy továbbra is Tájas Zoltán lesz-e a játékos-edző. Harkányban Fekete János munkahelyi elfoglaltsága miatt lemondott a szakosztáyvezetői tisztről, utóda megbízottként Bürgen Ottó lett. Tőle tudjuk, hogy neveznek az NB III-ba és a megyei I. osztáyba is, visszáépés esetén vállalnák a Dráva-csoportot.- Szombaton, a záróbanketten jelentik be azok, akik a keretből menni akarnak, így egyelőre nem tudom, ki marad. Óbert Béláról hal- lottam, hogy menni óhajt, de az edző még nem szólt nekem erről. Váószínűleg szombaton ez a kérdés is szóba kerül - hálottuk Bürgert Ottótól. (Információink szerint Óbert a megyei I. B-s Villányhoz tart.) Papíron a PVSK is búcsúzott, de Mészáros Ferenc vezetőedző nagyon szeretné, ha nem így lenne.- Úgy hallottuk, hogy a többi csoportot is beleszámítva négy-öt visszáépő lesz az NB Ill-ban, akkor pedig nem esünk ki. Mindenesetre neveztünk a Dráva-csoportba. Demeter és Fekete nem náunk folytatja, a játékosálomány nagyobb része azonban együtt marad. Négy-öt új igazolást tervezünk, ReUh már a miénk, a kapuskérdést pedig szeretnénk megoldani. Az az elképzelésünk, hogy a futballisták számára vonzóvá tegyük a PVSK-t. A Dráva-csoportban a következő idény 16 csapattá augusztus 8-án kezdődik, a nevezési határidő július 1. Az biztos, hogy a tolná megyebajnok, a Tamási, a baranyai befutó, a Nagyárpád és a somogyi első, a Lengyeltóti akarja a magasabb osztáyt. A most bentmaradt Zamárdi viszont pénzügyi okok miatt inkább „egy emelettel” lejjebb folytatná. HORVÁTH LÁSZLÓ Pécs-Orfü-Szeged^ A hétvégi kajak-kenu ob-n nem sikerült a győzelem a Babella Balázs, Sántha Viktor párosnak, így a Pécsi Kajak-kenu Club duójának végleg elszálltak az athéni reményei. A rendkívül sok pályázó miatt a szegedi ob-n, egyben második olimpi- á váogatón elő- és középfutamokra is szükség volt a K2-esek 500 méteres távján. Ahogy Babella Báázs kissé még szomorkásán, de a kudarcon már túltéve magát visszaemlékszik, az első futamban, bár szerinte jól húztak, nem sikerült egyenes ágon kivívni a döntőt, így egy következő körre kényszerültek. A mindössze 45 perccel később rajtoló középfutam viszont túl sokat kivett az erejükből, így végül a 7. helyet tudták csak elkönyvelni. Márpedig az athém repülőjegyhez nekik csak a bajnoki cím lett volna elegendő. A pécsiek újdonsült (és ha minden az ígéretek szerint alakul, maradó...) Európa-bajnoka azért „fájdáomdíjként” a K4 200-as egységgel még szerzett egy ezüstöt, egyébként pedig máris a folytatásra gondol: jövőre újabb Eb-t és vb-t rendeznek, de a következő olimpiának is mostantól kell lerak- ni az áapját. _____ sz.zs. Dü nántúli Napló Az Axel Sprínger-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA FpIpIAc C7prlrp«7tnkNIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. ’ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőméi közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január l-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint, egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 ________________________Röviden________________________ NAGYÜZEM. Negyvennégy csapat vesz részt ezen a hétvégén, pénteken és szombaton Pécsett, a PVSK-pályán az Opel-márkaszervizek országos kispályás focitomáján. Egyszerre nyolc játéktéren (négy-négy füvesen, illetve salakoson) összesen 103 meccset játszanak. (n) A LEGKISEBBEK A VÍZBEN. Június 20-án 11 órától úszóversenyt rendeznek az Abay Nemes Oszkár sportuszodában. Az országos Béka-se- regszemlén a legkisebbek adnak számot úszótudásukról. _________ikmai t i