Új Dunántúli Napló, 2004. június (15. évfolyam, 148-177. szám)
2004-06-15 / 162. szám
Mai számunkból Sportághoz étel * lényeg a jó párosítás Nyári módi Üzleti divat, városi vonal Pár csapásra Athéntól A finálé tétje a részvétel Hét választókörzetből ötben a Fidesz-MPSZ győzött Baranyai körkép Jelentősen módosult az uniós választás után megyénk politikai térképe: szembetűnő, hogy Pécsett jelentős mértékben vesztett a korábbi népszerűségéből az MSZP, erős bástyái inognak. Hosszú idők óta először fordult elő, hogy a megyeszékhelyen a voksok többségét a Fidesz söpörte be. Egyes elemzők szerint a városvezetéssel szembeni türelmetlenséget is tükrözhetik az eredmények, mint ahogyan a káéves kormányzati munka is megmérettetett. Ha most lettek volna az ország- gyűlési képviselői választások, a hét egyéni képviselői választókörzet közül ötben a nagyobb ellenzéki párt szerez mandátumot úgy, hogy a három pécsiből is kettőt megcsíp. Mindössze a pécsi 3. választókerületben és Komlón (7. vk.) maradt meg a szocialista előny. (írásunk az 5. oldalon) Kilenc hónapra befagyaszthatok a gyógyszerárak Budapest A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége alkotmányossági szempontból aggályosnak tartja a gyógyszerárak befagyasztásáról hétfőn hozott ország- gyűlési döntést, és ha a köztársasági elnök kihirdetné a törvényt, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulna - közölte az MTI-vel Fekete Tibor, a szervezet szóvivője. Az Országgyűlés hétfői döntése alapján a kormány a gyógyszerpiac átmeneti zavarainak elhárítása vagy a gyógyszerpiac egyensúlyának fenntartása érdekében legfeljebb kilenc hónapra befagyaszthatja egyes gyógyszerek árát. Fekete Tibor az MTI-nek azt mondta: „határozottan alkotmányos aggályaink vannak, bízunk abban, hogy alkotmányos aggályainkat az államfő osztja, és ennek megfelelően lépést tesz”. (A parlamenti ülésről részletek a 3. oldalon) Közlekedési balesetek B az elmúlt héten Baranyában 8 10 összesen súlyos könnyű Forrás: Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Kétszáz csatorna, többszörös kábeldíj Még kérdés, mekkora igény van a Baranyában is bevezetendő digitális műsorszórásra Ötven helyett akár kétszázötven csatorna is elérhetővé válhat a tévénézők számára, ugyanis a Baranyában szolgáltató kábeltársaságok közül kettő is a digitális rendszer rövid időn belüli bevezetését tervezi. A kérdés csak az, hogy az előfizetők hajlandóak lesznek-e a jelenlegi díjak sokszorosát fizetni a fejlett technikáért és a temérdek műsorért cserébe. Baranyai körkép Több kábelszolgáltató a digitális műsorszórás rövid időn belüli megkezdését fontolgatja. A többek között Angliában és Hollandiában már bevált, itthon még igencsak új rendszer lehetővé teszi a csatornák számának megsokszorozódását: a jelenlegi maximum 50-55 csatorna helyett akár Újabb adók Várhatóan nyár végén kezdi meg sugárzását a Sport 2, miután a sportadó vezetése szerint az angol-, a spanyol-, a német- és az olasz labdarúgó-bajnokságra szóló többéves szerződéseik miatt a hétvégéken számos fontos sporteseményt nem tudnak közvetíteni. Újabb sportágakat vinnének képernyőre, és több magyar sporteseményt közvetítenének. A Viasatnál egy mozi- csatoma őszi elindítását fontolgatják, illetve Viasat History néven újabb történelmi, tematikus csatornával bővülnek. Az RTL Klubhoz közeli f+ és m+ csatorna a UPC kábelszolgáltató csomagjába szeretne bekerülni. 220-250 adó is fogható lenne. A szolgáltatók akár többféleképpen is tálalhatják az adókat: az ügyfél csatornánként vagy kisebb (5-6 adót tartalmazó) csomagok közül válogathat. A harmadik legnagyobb hazai kábel- szolgáltató, a FiberNet Rt. már ez évben elindítja a digitális műsorszórási szolgáltatás tesztelését. A tervek szerint a tapasztalatokat hónapokon belül ki is értékelik, és ez alapján döntenek a fejlesztésekről. A Pécsett és Komlón is előfizetőkkel rendelkező UPC 2005-re tervezi az áttérést. Sőt, már jelenleg is zajlanak a digitális műsorok próbaszerű adásai. Mint azt Szigeti Rudolf, a cég területi igazgatója elmondta, a rendszer bevezetésének műszaki akadálya tulajdonképpen nincs is, a nemrégiben ki1 ■ Jelenlegi kabelszolgaltatoi dijak Fibernet Rt.................. ......... Siklós - információs csomag: 1086 Ft/hó +15%-os áfa-alapcsomag: 2260 Ft/hó + 15%-os áfa- családi csomag: 3130 Ft/hó + 15%-os áfa Mohács - információs csomag: 1086 Ft/hó + 15%-os áfa- családi csomag: 1738 Ft/hó + 15%-os áfa (információs csomag: 5-8, alap: 21-24, családi: 32-36 csatorna) UPC Pécs, Komló - minimum csomag: 420 Ft/hó (5 csatorna)- alapcsomag: 3280 Ft/hó (38-39 csatorna)- családi csomag: 4445 Ft/hó (48-49 csatorna) épített optikai kábelek maximálisan megfelelnek e feladatra.- „Csupán” pénz és elszántság kérdése ennek elindítása - véli Szigeti Rudolf. Szakemberek szerint mindemellett kérdéses, hogy az új technológia mennyire lenne „fogyasztható” az előfizetők számára. Ugyanis az ilyen csatorna-csomagokért a jelenlegi árak többszörösét kérnék, hisz ha egy adót csak 100 előfizető kér, az után ugyanúgy ki kell fizetnie a szolgáltatónak a jogdíjat, mintha 100 ezren szeretnék látni. Mindemellett a konverterhez hasonló úgynevezett set-top boxok szükségeltetnek a vételhez. Ennek ára azonban szintén nem kevés: 15 ezertől 200 ezer forintig terjed a díja. Tehát nagy kérdés, hogy van-e olyan vonzó műsortartalom, amelyért a nézők a magas díjat hajlandók fizetni. A váltás mindenesetre elkerülhetetlen, ugyanis a meglévő túlkínálat mellett számos magyar nyelvű csatorna jelezte igényét az indulásra, a kapacitás viszont véges. Jelenleg csak a meglévő kínálat módosításával kerülhet be egy-egy új adó a szolgáltatók csomagjaiba. Eddig leggyakrabban német adók szorultak ki az előfizetők nem kis felháborodását váltva ki. SOMLAI ADRIENN Vevőjelöltek a Zsolnay-cégeknél PÉCS Nyílt napon látja vendégül a pécsi polgárokat és az érdeklődő turistákat június 19-én a Zsolnay Manufaktúra Rt. Mint a tavalyi jubileumi év során kiderült, a cég iránt nem csak ilyen téren nagy az érdeklődés, a tulajdonos ÁPV Rt. heteken belül dönt a privatizációs stratégiáról.- Az elmúlt években több mint 90 millió forintot költöttünk a gyár műemléki védettségű ingatlanai- nak megóvására, felújítására. Most invitált vendégeinket e munka eredményével szeretnénk megismertetni - jelentette be sajtótájékoztatón tegnap Kovács Gyula vezérigazgató. A Zsolnay-hagyaték szépítése olyan látványos eredményeket hozott, mint a gyár központi irodaépület nyugati homlokzatának, a Sikorszki-háznak, illetve más épületrészeknek a korhű felújítása. A június 19-én 9-10-11 órakor induló csoportok tagja idegenvezető kíséretével ilyen szemmel is széttekinthetnek a patinás gyárudvaron. Lapunk értesülése szerint nem csak a turisztikai jellegű érdeklődés nagy a cég iránt, a kilátásba helyezett privatizáció kapcsán számos magyar, illetőleg magyar kapcsolatokkal rendelkező külföldi befektető fordult meg a Zsolnay-gyárban az elmúlt időszakban. A tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kommunikációs igazgatóságán úgy tájékoztattak, hogy néhány héten belül döntés születhet a cég(ek) értékesítésének módjáról. A legnagyobb valószínűsége a tőkeemeléshez kötött készpénzes eladásnak lehet. kaszás e. MATE BALAZS KOMMENTÁRJA Köszönik, de ezt így nem kérik Folytatódó Simon-per: emberölés a vád Budapest IDŐJÁRÁS Napos, száraz, meleg idő +13, +25 °C Szerda Csütörtök Péntek *15,+26 °C +12, +24 °C +12, +19°C Vízhőmérsékletek: Duna 17-19°C, Dráva 16-18°C, Balaton 20°C, Orfűi tavak 20°C. Orvosmeteorológia: gyenge melegfronti hatás. További folyamatos, helyfüggő információk a T-Mobile WAP-portálján, a t-zoneson 9 7 7 0 8 65 91 3 02 9 0 4 1 6 2 Ma már végérvényesen be kell látni, talán örökre elmúltak azok az idők, amikor legalább nyaranta el- özönlötték a turisták Magyarországot, és így Baranyát is. Nem, nem arról van szó, hogy ma már nem utazgatnak szívesen a nyugati és keleti országok fiai, hiszen a turista mint olyan, nem tűnt el, pusztán csak a világ változott. Méghozzá nagyot. Országunk, miután már a vasfüggöny csakúgy, mint a hírhedt berlini fal réges rég leomlott, immár nem számít az egykori béketábor kedvelt nyaralóhelyének, ugyanis most - szerencsére - mindenki oda megy, ahova csak akar. És a helyzet az, hogy ide szinte senki sem akar. Mindemellett talán az is közrejátszik az idegenforgalom visszaesésében, hogy mostanra beérett annak a gyümölcse, amit évtizedeken keresztül művelt a turizmusból élők jelentős része: nem voltak ritkák a szemérmetlen átverések, a „lehúzások”, melyek lényege, hogy egészen silány szolgáltatásért csillagászati árakat kértek el. Az aggasztó adatokból úgy tűnik, erre ma már Európa nemet mond, és még a sokszor lesajnált kelet-németországi kisnyugdíjasok is másfele veszik az irányt. Ráadásul már a magyarok sem nagyon érik be a honi üdülőhelyekkel, és ők is külföld felé veszik az irányt. Persze, ha azt vesszük alapul, hogy sok igazán klassz helyen - főleg ha nem számítjuk az odajutás árát - olcsóbban nyaralhatunk, mint idehaza, nincs is min csodálkozni. Ráadásul, és ez talán a legfőbb érv, másutt a legtöbb helyen igazán szívesen látják a turistát, és akkor sem vágnak pofákat, ha mondjuk csak egy sört iszunk meg az étteremben, vagy csak egy éjszakát töltünk a szállodában, mert abban bíznak, hogy legközelebb, ha mindennel elégedettek voltunk, talán már egy egész hetet maradunk. Otthon... éta 4. oldal Az ügyész emberölés miatt kérte elmarasztalni a Simon Tibor meggyilkolásával vádolt négy fiatalembert, az elsőrendű vádlott védője szerint ugyanakkor csak az enyhébben büntetendő garázdaság vagy testi sértés minősített esete állapítható meg - derült ki a perbeszédek során a Fővárosi Bíróságon hétfőn. Simon Tibort - aki a Ferencváros válogatott labdarúgója volt, majd a Sopron szakvezetője - 2002. április 21-én éjjel a fővárosban az utcán olyan súlyosan bántalmazták, ütötték, rúgták, hogy két nappal később belehalt sérüléseibe. Az ügyész hétfői vádbeszédében a tényállás kapcsán elmondta: a négy vádlott együttesen bántalmazta a sértettet, annak ellenére, hogy Simon elnézést kért tőlük. A védtelen, földről felálló sértett fejének nagy erejű bántalmazásakor az elkövetőknek számolniuk kellett a súlyos következményekkel - mondta az ügyész. Az ügyész úgy vélekedett, hogy Simon Tibor nem hágta át a normákat, amikor bántalmazása előtt nem sokkal pezsgőt locsolt szét a szórakozóhelyen és felmászott a pultra, annál is inkább, mert felszólításra azonnal abbahagyta és távozni készült. A hétfői tárgyaláson a védők indítványozták az eddigi három orvos szakértő után újabbak bevonását, tanúk meghallgatását, helyszíni tárgyalást és a térfigyelő kamerák, videofelvételek megtekintését, ám mindezeket a bíró elutasította. (Részletek a 10. oldalon) Hiába tömik reklámokkal a külföldieket, ha egyszer átverték őket, soha sem hódíthatjuk vissza őket