Új Dunántúli Napló, 2004. június (15. évfolyam, 148-177. szám)

2004-06-13 / 160. szám

6 Riport, interjú 2004. június 13., vasárnap Sass Sylvia ünnepelt Szép volt, csupa szeretet, a kollégák, az újságírók, a közönség szívmelengetően nagy élménnyel ajándékozott meg - mondta a Magyar Televízió Örökös tagság gálaműsora után meghatottan SASS SYLVIA, Franciaországban élő világhírű opera-énekesnőnk. Betegsége miatt költözött egy francia kisvárosba, amiről ma már nyíltan beszél, hogy másoknak is reményt adjon. díj átvételekor úgy fo­galmazott, hogy ez éle­te legszebb pillanata, epedig eddig is volt ré­sze bőven ünneplésben.- A 35 éves érettségi találko­zónk, amelyre sajnos nem tud­tam elmenni, juttatta nemrég eszembe, hogy az egykori József Attila Gimnáziumban el­töltött éveimet tulajdonképpen édesapám varázsolta széppé. Kisoperákat adtunk elő kétszáz tagú kórussal, ötvenfős zene­karral, és ezek a produkciók fogták össze igazán a diákokat. Sass tanár úr és az iskola cso­dájára jártak a világ minden tá­járól. Szomorú szívvel gondo­lok arra, hogy mindaz, amit Bartók, Kodály, vagy éppen az töltöttem el a világ operaszín­padain. Hatvan szerepet éne­keltem színpadon vagy hang­lemezen, amelyből ötven fő­szerep volt! Döbbenetes, hogy mennyire háttérbe szorult a magánéletem. Ma már elkép­zelni sem tudom, hogy ilyen pörgés mellett mikor tanultam meg a következő szerepemet...- Nyilván ma már másképp csinálna mindent.- Egyáltalán nem! Az ének­lést mindig is szolgálatnak éreztem. Ma is ugyanúgy ten­nék mindent, és örülök, hogy így alakult az életem. Húszéve­sen kerültem az Operaházhoz. Amikor az embernek még meg­van hozzá az ereje, egészsége, miért húzódozna a sok utazás­olyan lett, mint ahogy a képze­letemben megjelent. Többé nem éreztem magam egyedül, boldogan rohantam a szállodá­ba, vártak a festékeim.- Komolyan vették mint fes­tőt1- Magam sem vettem ma­gam komolyan! Csak azt vet­tem észre, hogy fantasztikusan megnyugtat ez a maszatolás. Sokáig így hívtam a festést. Az­tán egy kiállításom megnyitója után Pogány Ö. Gábor állt elém, és azt mondta, hogy „ve­gye már komolyan magát mint festő”. Annyira jólesett, hogy megfogadtam a tanácsát. Azóta egyetlen napomat sem tudom elképzelni festés nélkül. Negy­venöt kiállításom volt már a vi­lágon, gyakran az ünnepélyes megnyitót a hangversenyem­maradt pár kiló rajtam. A daga­natok még bennem vannak, de állandó odafigyelés mellett már nem okozhatnak bajt. A lábaim viszont nem bírnak ki egy ope­ra-előadást, így csak koncerte­ket vállalhatok. Kiderült, hogy van egy évszak, amit ki kell hagynom az életemből, a tél, amely mindig zűröket okoz. A megfázás különösen veszélyes számomra, a hörgőim azonnal begyulladnak. Egy francia- országi kisvárosba költöztem tehát, ahol nincs tél. A legjob­ban plusz harminc fokban ér­zem magam, akkor még a lép­csőkön is vidáman járok. Sze­rencsére Franciaországban nem drágább az élet, mint mondjuk Pesten.- Igaz, hogy életét konyhabú­torának lefestése mentette meg? SASS SYLVIA Született: Budapest, 1951. július 12. Diploma: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pályafutás: Magyar Állami Operaház (1972-1977), szabadúszó, konzuli útlevéllel a világ leghíresebb operaházaiban szerepel Elismerések: az MTV Kodály-énekversenyének megosztott első dija, a szófiai énekverseny nagydija, a Csajkovszkij-énekverseny megosztott második dija (első dijat nem adtak ki), Liszt-díj, Érdemes Művész, Székely Mihály-emlékplakett, Örökös tag Család: elvált, gyermeke nincs, nyolc éve a barátjával éli .............................................................____ I éd esapámhoz hasonló, csodá­latos énektanárok felépítettek, az elmúlt évtizedekben szinte porrá hullottak szét. Kinek jut­nak eszébe manapság a jövő generáció operalátogatói? Va­jon van-e még általános iskola vagy gimnázium az országban, ahol felelősen ki lehet jelente­ni, hogy zeneoktatás folyik? Hogyan szeressék meg a ko­molyzenét a gyerekek, ha nem is hallanak róla? Pedig az alap- műveltséghez a zenetörténet is hozzátartozik. Éppen most, amikor már világszínvonalú opera-előadásokat, hangverse­nyeket lehet cd-n, videón, dvd-n élvezni, a diákoknak megmutatni, a zenét megsze­rettetni, nincs helye az ének­órának, a zenehallgatásnak a tantárgyak között.- Ez túlságosan szomorú tör­ténet, hajavasolhatom, térjünk vissza a pályájához, az ünne­pekhez!- Készül a weboldalám, és magam is elcsodálkoztam, ami­kor az adatokat egyeztettem, hogy milyen sűrű két évtizedet tói? Ma már hihetetlennek tű­nik, de abban az időben hatvan előadásra szólt a szerződésem az Operaházban egy szezonra. Egy pályakezdő nem mondhat nemet, nem válogathat, köteles azt énekelni, amivel megbíz­zák.- Már huszonkét évesen azt mondta egy rádióműsorban, hogy mást is szeretne csinálni, másban is ki szeretné magát próbálni, mint az éneklés. Mire gondolt?- Én ötven után is kíváncsi vagyok sok mindenre. Való­színűleg ma restaurátor len­nék, ha nem kezdtem volna olyan korán a zenével foglal­kozni, és nem kötök életre szó­ló barátságot a zongorával és az énekléssel. Mindig is érdekelt a régészet, a rajzolás, a festés. Jö­vőre lesz harminc éve, hogy egy hamburgi szállodában, ahol nagyon árván és egyedül éreztem magam, amolyan tá­bori olajkészletet vásároltam, hogy valamivel elüssem az időt. Engem lepett meg a leg­jobban, hogy a festményem mel közösen rendezték meg. Ilyenkor igyekeztem úgy össze­válogatni a képeimet, hogy kapcsolódjanak a koncert zené­jéhez.- Kísérletező kedve sem is­mer határokat. Nézz körül cím­mel hanglemeze jelent meg, amelyről például Wolf Péter cso­dálatos Ave Mariája a kíván­ságműsorok kedvence lett, a Koncz Zsuzsával együtt énekelt Szabadság, szerelem című, a slágerlistákra is felkerült dal pedig bizonyíthatóan sok fia­talt tett komolyzene-kedvelővé.- A Salome és a Hunyadi László című előadásokra több fiatal azért váltott jegyet, hogy megismerjék azt az énekesnőt, aki a Koncz-cal énekel. Szeren­csére néhányan lelkes látogatói maradtak az opera-előadások­nak, sőt, amire nagyon büszke vagyok, az egyik lány azóta az Operaház sajtófőnöke lett.- Sokan meglepődtek, hogy a betegségéről is beszélt a televí­zióban.- Friderikusz Sándor édes­anyja is éppen akkor volt beteg, pontosan tudtak rólam min­dent. Akkoriban ha szóba ke­rült, mindig átéltem újra az összes kellemetlenséget. Meg­próbáltam inkább elfelejteni. Friderikusz meggyőzött arról, hogy rengeteg embernek van szüksége megerősítésre, bátorí­tásra, lelki támaszra a gyógyu­láshoz. A televízióban is látha­tó a fotóm, amelyen még fel- ismerhetetleníil kövér volt az arcom, és így talán elhiszik a hasonló betegségben szenve­dők, hogy hittel rengeteg rosz- szat képes legyőzni az ember. A műsor után rengetegen tele­fonáltak, az orvosom neve és a gyógyszereim után érdeklőd­tek. Egy halvány reménysugár talán befurakodott néhány szo­morú lakásba.- Teljesen egészséges?- Évente kontrollra kell jár­nom. A rettentő súlyfelesleg­ből, amely a kezelések követ­kezménye volt, még mindig- Tizenhárom éve panasz­kodtam már az éjjeli köhögé­seimre, és arra, hogy levegőt kell vennem éneklés közben ott is, ahol korábban nem volt rá szükségem. Az orvosok aller­giára gyanakodtak, de tíz évig nem is jutott senkinek eszébe, hogy nem ártana tüdőspecialis­tának megmutatni magam. Amikor xiladekorral nekiestem a konyhabútoromnak, olyan rosszul lettem, hogy azt hittem, belegebedek. A CT-vizsgálat mutatta ki, hogy hét darab két- centis daganat van bennem.- Hogy érzi magát Francia- országban?- Sokat utazom, szólókon­certjeim, mesterkurzusaim vannak a világ több pontján, legújabban pedig nagy nemzet­közi énekversenyek zsűri­elnökének kérnek fel. A legfon­tosabb feladatomnak továbbra is a magyar zenekultúra ter­jesztését tartom. Elismerésre méltó munka folyik a párizsi Magyar Intézetben, de még több francia-magyar közös ren­dezvényre lenne igény. Tizenöt hasonló társaság van Francia- országban, csak sajnos nem mind aktív. A franciák nyitottak, érdeklődők, valóban kíváncsiak ránk, csak nekünk, magyarok­nak kellene összefognunk, hogy még sikeresebben tudjuk meg­mutatni magunkat. Pezenas, ez a 7400 lelket számláló helység igazán tündén. Csak másfél éve élek ott, mégis úgy szeretnek az emberek, mintha ott születtem volna. Még a helyi lovagrendbe is beválasztottak. Nagy álmom, hogy spanyol, olasz, francia és magyar, énekesnek készülő fia­talokkal közösen opera-előadá­sokat tartsunk. A környék na­gyobb városaiban csodálatos színházak vannak, ráadásul saját társulat nélkül. Megvan rá a lehetőség, hogy zenei és kép­zőművészeti rendezvényeket szervezzünk, folyamatosan. A franciák is unják, hogy a kultúrá­juk fővárosközpontú. P. Horváth Gábor T0K0DY ILONA:- Azóta figyelem Sylvia min­den egyes lépését, amióta megosztott első díjat kap­tunk a televízió Kodály- énekversenyén. Soha nem irigykedtem rá, azt figyel­tem, mi az, ami kiemeli a pályatársai közül, aminek az elképesztő sikereit köszön­heti. Ő az a típusú nagy mű­vész, aki szent kötelességé­nek érzi amit csinál, amire született. Becsületesen, tisztességesen, nem plety­kálva, furkálódva, inkább csendesen visszahúzódva él és dolgozik. Jó érzés látni, hogy ezen a pályán lehet egyenes gerinccel is óriási karriert befutni. Példát mutat ifjabb kollégáinak abban is, hogy egyfolytában tanul, gyakorol, állandóan csiszol­ja a hangját. Mi, énekesek tudjuk igazán, hogy ez mek­kora fizikai, szellemi meg­próbáltatás. SASS SYLVIA sokáig csak maszatolásnak hívta a festést, de amióta Pogány Ö. Gábor művészettörté­nész megdicsér­te, jobban oda­figyel. Azóta 40 kiállítása volt világszerte, többször a hang­versenyével egy időben REFI ZSUZSA:- Gyerekkoromban inkább a nagy generáció slágerei érdekeltek. Akkor hallot­tam először Sass Sylviáról, amikor duettet énekelt Koncz Zsuzsával. Hihetetlenül tetszett a hangja. Minden felvéte­lét szerettem volna meg­szerezni, de kiderült, hogy csak egy könnyűzenei le­meze jelent meg. Megvet­tem hát a Hunyadi László című operát. Egy új zenei világ tárult fel előttem, amely rabul ejtett. Ekkor határoztam el, hogy megismerkedem az Operaház teljes repertoár­jával. A Salomét három­szor is láttam Sass Sylviával. Kulturális újságíróként kezdtem dol­gozni, majd kommuniká­ciós tanácsadással is foglalkoztam, persze állandó látogatója marad­tam a dalszínháznak. Ma már ki sem tehetem a lábam innen, ugyanis ez a munkahelyem. A társulat jó hírnevének öregbítése a fel­adatom: sajtófőnök vagyok. ROST ANDREA:- Sokan bántották, irigy­kedtek rá, ezért fogadta fenntartással a kollégák közeledését. Aki azonban elég kitartó és őszinte volt, elnyerte a bizalmát. Akihez lelkileg és szakmailag közel tudja érezni magát, megnyílik előtte. Nagy­szerű ember és nagyszerű • művész. Az összetartozás érzése csodákat képes tenni a Sylviához hasonló, érzékeny művészeknél. Mégsem kellett volna ele- fáncsonttoronyba szám­űznie magát, talán már korábban el kellett volna fogadnia a felé kinyújtott segítő kezeket. < \

Next

/
Oldalképek
Tartalom