Új Dunántúli Napló, 2004. június (15. évfolyam, 148-177. szám)
2004-06-10 / 157. szám
10. OLDAL ÉLET LUS & S T 2004. Június 10., csütörtök Popzenei nyereményjáték ____ Cr ystal-tiszta zene A Crystal együttes idei egyetlen pécsi koncertjét hallhatják az igényes popzene kedvelői hétfőn este 19 órakor a Városi Sportcsarnokban. A bulin Michael Fiatley táncosainak koreográfiájával ír szteptánc- show is látható. Jön „a három utazó” Pécsre, mert Lajtai Katit és a Kasza testvéreket, Tibort és Gábort méltán nevezhetjük így, hiszen az év során bejárják az ország nagyvárosait, s másfél tucat fellépésük egyik fontos állomásaként június 14-én érkeznek a Városi Sportcsarnokba. A hármasról tudni kell, hogy mostantól évente csupán egy-egy koncertet adnak a különböző vidéki helyszíneken. A Crystal a stúdióban is aktívan dolgozik, ősszel jelentetik meg új albumukat Trilógia címmel, mely tíz vadonatúj számot tartalmaz majd, és az első két (platina!)lemezük legsikeresebb dalai is felcsendülnek rajta szimfonikus változatban - olyan dalok, mint a Két utazó, az Ezerhold, a Fújja el a szél, a Jég a tűzben. A CD ugyanis 70 tagú szimfonikus zenekarral közösen készül. A trió a gimnáziumi évek alatt előbb a rap, majd az ír dallamok felé fordult, a főiskolás évek alatt pedig járták a saját útjukat, főleg másoknak írtak számokat. 1998- ban újra egymásra találtak, és megszületett a Két utazó nóta, valamint egy lemeznyi szám, melyek hangulatukban Michael Fiatley táncestjeinek zenéjét idézik, de hiába kitincseitek vele a lemezkiadóknál. Aztán a táncos Budpasti fergeteges bemutatója egycsapásra megváltoztatott mindent, négy kiadó is bejelentkezett a Crystal anyagára. Innen a történetük már jól ismert, két platinalemez van az együttes háta mögött, és számtalan teltházas koncert. A Crystal-slágerek Pécsett élőben, zenekar kíséretével szólalnak meg, jegyek elővételben a Tesco vevőszolgálatnál, az Árkád Üzletház információs pultjánál, az ABCD Könyvesboltban és a Városi Sportcsarnokban kaphatók. E heti nyereményjátékunkon az alábbi kérdésekre helyesen válaszolók között sorsolunk ki Crystal-ajándéko- kat: 1., Hány új dal lesz a Crystal Trilógia lemezén? 1., 7,2., x„ 10 2., Best of lemez. 2., Milyen zenei hangulat jellemzi a Crystal dalait? 1., ír, x., latin 2., mediterrán. A megfejtéseket a Popzenei nyereményjáték, Dunántúli Napló, 7601. Pécs, Pf. 134. címre kérjük beküldeni június 14-ig, a telefonos elérhetőséget is megjelölve, mert az első három helyes megfejtő 2-2 jegyet nyer a hétfői Crystal-koncertre, további három beküldő pedig a trió maxi CD-jét kapja meg. Legutóbbi nyereményjátékunkon ajándékcsomagot nyert OsztertagAdrienn (Pécs), TátraiDé- nes (Pécs). A nyereményeket a DN-szerkesztőség titkárságán (Pécs, Engel J. u. 8.) hétköznap délelőttönként lehet átvenni. M. B. E. Ifjúkor: ital Megdöbbentő adat: négyből egy 15 év alatti gyerek már kamaszkorában alkoholizál, cigarettázik, kipróbálta a kábítószert és nemi életet él. Ezenfelül mindennap egy fél munkanapot tölt el a tévé bámulásával. Az európai fiatalok egynegyede 15 éves korában már dohányzik, s szeszes italt fogyaszt. Az ilyen korú angol fiatalok közül minden harmadik kipróbálta már a szexet, ugyanennyien már a marihuánás cigarettát is, minden második pedig fogyasztott már alkoholt. Legtöbbjük minden hétvégén iszik, és minden ötödik rendszeresen füvezik. Sok európai fiatal már 12-14 évesen szexuális életet él, ráadásul a védekezésre igen kevesen gondolnak. Ez derül ki az Egészségügyi Világszervezet Brüsszelben ismertetett friss tanulmányából.- A kutatást az Edinburghi Egyetem kutatói végezték. A felmérés készítői 162 ezer fiatal, 11 és 15 év közötti gyerek adatait vizsgálták Európa 35 országában. Az adatok lesújtóak: ezek szerint 15 éves korukra az érintettek 24 százaléka már dohányzik, 29 százaléka hetente Baba hozta Lázban égnek a Lopez-hívők: úgy hírlik, Jennifer vasárnapi villámesküvőjének oka, hogy a kedvese által csak Lolának becézett sztár gyermeket vár. Állítólag az énekesnő pár közeli barátjának már el is árulta a nagy hírt. A terhesség Marc Anthony gyors, az esküvő előtt mindösz- sze négy nappal lezárt válására is magyarázatot adna. A szigorúan katolikus neveltetésű drog, szex legalább egyszer iszik alkoholt, 22 százalékuk kipróbálta a viszonylag enyhe kábítószernek számító vadkender-származéko- kat (8 százalékuk rendszeresen él ezekkel), s túlnyomó többségük nem mozog eleget. Ami ez utóbbi témakört illeti, a vizsgálatban részt vett fiataloknak csak kevesebb mint 40 százaléka sportolt eleget, miközben 12 százalékuk túlsúlyos volt. Egynegyedük napi négy órát, vagy ennél is többet töltött a televízió előtt, egyhetedük pedig minden nap 3 órán át számítógépezett. Újra beigazolódott, ami eddig is köztudott volt, hogy a fiatalok étrendje túl kevés gyümölcsöt és zöldséget, ellenben általában túl sok zsírt tartalmaz. Az is kiderült, hogy már ilyen fiatal korban a lányok 23, s a fiúk 7 százaléka fogyókúrázik. Már a kiskamaszok sem „ártatlan gyerekek”. Kiderült: a 11 évesek is rendszeresen fogyasztanak alkoholt, a fiúk 13, a lányok 11 százaléka, ráadásul minden hétvégén. Emellett a fiúknak 10, a lányoknak pedig 6 százaléka azt vallotta, hogy 11 éves korában már legalább egyszer volt részeg. az esküvőt? Lopez ugyanis semmiképpen sem vállalta volna, hogy házasságon kívül szülje meg gyermekét. Gyanús volt az is, hogy Lopez az esküvőjén rá kevéssé jellemző, laza szabású ruhát viselt, s szintén alátámaszthatja a pletykákat, hogy a művésznőnek a következő hónapokra teljesen üres a naptárja. Lopez menedzsere is csak tétovázva tagadta a sajtó állításait. EGY, KETTŐ, HÁREM. Keleti uralkodók asszonyházába illő öltözékeket tervezett a kuvaiti Saad Al-Dawas modelljei számára, mintha még mindig az Ezeregyéjszakában járnánk. Úgy tűnik, a nőket még manapaság is élvezeti cikknek vagy dísztárgynak szeretnék (zár alatt) tartani egyes országokban.__________________________________fotó: epa Olvasson a világhálón is a nőkiőU www.lwlgyvilag.hu, a www.kiskegyed.hu www.gyongy.hu Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. A Magyar Fejlesztési Bank Rt. eddig csak Budapesti központtal működött. Most először nyit vidék felé, ugyanis az ország néhány nagyvárosában, így hamarosan Pécsett is nyílik képviselete. Vezetője Gyarmati György, aki pályázat útján nyerte el a magas szintű szakmai ismeretet igénylő megbízatást. Vele beszélgettünk az MFB stratégiájáról, céljairól.- Mit kell tudni a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról?- A Bank 1991-től működik, két éve stratégiaváltás eredményeként tiszta fejlesztési banki funkciókkal. Az MFB Rt. száz százalékos állami tulajdonban van, az állam gazdaságfejlesztési intézményrendszerének egyik fontos tényezője. Fejlesztési típusú, közösségi források allokálásával foglalkozó szakosított pénzintézet. Célja, hogy tevékenységével a leghatékonyabban szolgálja a gazdasági szféra fejlesztését, felzárkóztatását. Az új stratégia szerint a direkt és indirekt eszközeivel egyfajta hídszerepet kell, hogy betöltsön:- a gazdaságpolitikai célok és a hatékony gazdasági tevékenység között;- a támogatás, az ösztönzés és a hatékony gazdálkodás között;- a világgazdaság és a hazai gazdaság között;- az EU-támogatások és EU- konform felhasználások között. A felsoroltak tulajdonképpen azt jelentik, hogy az állam gazdaságfejlesztési céljainak megvalósításához kell egy olyan pénzintézet, amely alapvetően piaci alapon, banki eszközökkel segíti elő ezeket a célokat.- Az, hogy most új képviseletek megnyitásával vidék felé is terjeszkedik a bank, ösz- szefüggésben van-e azzal a ténnyel, hogy az EU tagjai lettünk?- Feltétlenül, hiszen az MFB Rt. szerepe lényegesen megnőtt ezzel. Az EU-csatlakozás- sal nyílt meg az igény arra, hogy ezt a szerepet ki kell szélesíteni, nem elég csak Budapestről működtetni, ott kell lenni a vállalkozások közelében vidéken is. A magyar gazdaságfejlesztési politika irányelvei mellett az EU is arra ösztönöz minket, hogy minél előbb zárkózzunk fel a fejlett uniós országok színvonalára. E szempontokból a bank programjai három termékcsoportba sorolhatók: a gazdaság- fejlesztési, a felzárkóztató, és a speciális célú termékcsoportokba. A gazdaságfejlesztési termékcsoport: a környezetvédelmi fejlesztéseket, a regionális infrastruktúrák javítását, a közlekedési infrastruktúra modernizálását, valamint a különféle szolgáltatások - turizmus, egészségügy, lakásépítések, oktatás, közösségi szolgáltatások - színvonalánál emelését szolgálják. A felzárkóztató termékcsoport: célja, hogy minél előbb érjük el azt a hatékonyságot, ami az EU országában jelenleg létezik. Ilyen például a technológiai fejlesztésekre irányuló termékek, a mezőgazdasági termelést, az élelmiszer-feldolgozókat célzó támogatások, az energia- hatékonyság javítását célzó és az oktatási infrastruktúra fejlesztését szolgáló termékek. A speciális célú termékcsoport kiegészítő jelegű terület, pl. természeti csapások utáni támogatások.- Kiknek a bankja a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság?- Nem lakossági bank. A vál- lákozók és az önkormányzatok bankja. Ezen belül is fő partnereinknek tekintjük a kis- és közép- vállákozásokat. Az EU-források jó része is az e körbe tartozók számmá nyílik meg. A másik fő partner, az önkormányzatok, mint a vidékfejlesztés fő területei. Speciális pénzintézet vagyunk, az a cél, hogy segítséget nyújtsunk abban, hogy az EU-s források minél könnyebben eljussanak azokhoz a gazdasági szereplőkhöz, akiknek erre valóban szükségük van.- Ezekhez a támogatásokhoz, pénzforrásokhoz milyen módon lehet hozzájutni?- Az MFB Rt. speciális hitel- konstrukciói elsősorban a kereskedelmi bankokon keresztül érhetők el. Ezek minden esetben hosszú távú, egy adott vállalkozás fejlesztési igényeit kielégíteni szándékozó hitellehetőségek. Azok a cégek pályázhatnak eséllyel, amelyek megalapozott, jó üzleti tervvel rendelkeznek, eladható termékeket állítanak elő, rendelkeznek tos piaccal, valamint azok a szolgáltatások, fejlesztések, amelyek társadalmi szempontból élveznek prioritást (oktatás, környezetvédelem, infrastruktúra-fejlesztés stb.). A hitel támogatott, így kamata a mindenkori piaci kamat alatt áll. A bank támogatási módozatai között szerepel a tőkebefektetés lehetősége is, olyan tőkehiányos, de egyébként támogatásra méltó cégek esetében, amelyek tevékenysége fontos gazdaságpolitikai irányvonalat képvisel. A bank fontos tanácsadói szerepet is betölt.- Az a tény, hogy az MFB Rt. Pécsett nyit képviseletet, a megye szempontjából nagy jelentőségű. Az elmúlt tíz évben sajnos Baranya megye gazdasági pozíciói az országos átlaghoz képest is romló tendenciát mutatnak. Azt gondolom - mondja Gyarmati György -, hogy az MFB Rt. a maga sajátos gazdaságfejlesztési eszközeivel segítséget nyújthat a megyének, hogy ez a romló tendencia megálljon, illetve megkezdhesse a felzárkózást. A bank Baranya megyei képviselete ugyanakkor regionális faladatokat is ellát. Előreláthatóan júliusban nyílik meg az MFB Rt. új képviselete a Barbakán tér új üzletházában. (A nyitás pontos időpontjáról az Új Dunántúli Naplóból értesülhetnek az olvasók.) ____________________________________4 Va lószínű, az MFB Rt. vezetőinek nem véletlenül esett a választása Gyarmati Györgyre, amikor a pécsi képviselet vezető személyéről kellett dönteniük. Hiszen többéves banki, sőt bankvezetői múlttal rendelkezik. Bár pályáját nem banki szférában kezdte. Pécsett végzett a Közgazdaság-tudományi Egyetemen, s végzés után a Mecseki Szénbányákhoz került. Mint mondta, itt tanulta meg tulajdonképpen a „pénzes” szakmát, hiszen a szamárlétrát végigjárva, rövidesen a pénzügyi osztály vezetője lett tíz évig. Ezután az ÉPFU gazdasági igazgatóhelyettese, majd 1991-ben váltott, s a Külkereskedelmi Banknak lett fiókvezető-helyettese. Ezt követően szebbnél szebb feladatok, kihívások jellemzik pályáját: Creditanstalt Bank fiókigazgatója (a nulláról kellett létrehozni egy új fiókot), majd a Posta Bank régióigazgatója -11 fiók és 200 ember tartozott hatáskörébe. A Posta Banknál közelmúltban lejátszódott változások (az Erste Bank felvásárolta) késztették az újabb Rt. első Baranya megyei képviseletének A Magyar Fejlesztési Bank Rt. első vidéki képviselete Pécsett 4 « k í í