Új Dunántúli Napló, 2004. június (15. évfolyam, 148-177. szám)
2004-06-10 / 157. szám
Dunántúli Naplóban \ Q Eb-menetrend O Éremtáblázat & A négy csoport csapatainak bemutatása 4$ Út a döntőig t2> Sztárportrék 4$ Játékvezetők bemutatása & Eb-totó PORTUGAL ftSÍLÍ i Ftj /} ríj i WBk A • Napsütés: egyre károsabb hatások Számos bőrbetegség, de akár rák, emellett allergia és szürkehályog kialakulása is előfordulhat a sok napsütés miatt. A közelmúltban a klímaváltozásról, a nyári hőségre való felkészülésről tartottak tudományos fórumot, amelyen a Pécsi Tudomány- egyetem szakemberei is részt vettek. Pécs-Budapest Szemészek, bőrgyógyászok, szociológusok, meteorológusok vettek részt a közelmúltban azon a konferencián, amelyet „A klímaváltozás egészségi hatásai - felkészülés a nyári hőségre” címmel tartottak. A szakemberek egyöntetűen megállapították, ez a napsütés már nem az, amit ötven-száz évvel ezelőtt ismerhettünk, hiszen a globális felmelegedés, az üvegházhatás és az ózonlyuk más szembetegség is. A felmelegedés elleni sérülése miatt sokkal erősebb hatást kell ki- technikai küzdelem miatt egyre több a állnia az emberi szervezetnek is. , légkondi, ami viszont az úgynevezett szárazA bőrgyógyászok arra hívták fel a figyelmet, a bőrbetegségek egyre növekvő számmal jelzik ezt a folyamatot, ráadásul az emberi bőr nem „felejt”: egy tavalyi leégés után idén egy hasonló már fokozott pusztítást okozhat. Súlyos esetben a bőrrák kialakulása is előfordulhat. A gyermekek megóvása elsődleges feladat, hiszen ők sokkal védtelenebbek a nap káros hatásai ellen. A különböző fényvédő krémek ki- csinek-nagynak egyaránt szinte kötelezőek. Dr. Bíró Zsolt egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem szemésze megdöbbentő tényt közölt: egyre több a szürke- szem-szindrómát okozza, az állandó légmoz- hályoggal bajlódó páciens, ami szintén a nap- gás kiszárítja a szemet; ez ellen Nyugat-Euró- sütés hatására vezethető viszsZa, de több pában és Amerikában általános a műkönny használata, egyre többen csepegtetnek a szemükbe ilyen készítményt. A szakemberek szerint ugyanakkor, bár a nap sugárzása egyre erősebb próbatételnek teszi ki a szervezetet, ez ellen lehet védekezni (lásd mellékelt írásunkat), a felkészítést pedig egészen kis korban el kell kezdeni. Ausztráliában például a napvédő sapka az óvodások felszerelésének ugyanúgy része, mint az uzsonna vagy a tornazsák. ______________________________ NYAKA SZ. Vé delem szemre, bőrre ■ meglepő, de egy egyszerű sildes sapka is kivédi a szemet érő káros sugarak 50 százalékát * egy korszerű UV-védő napszemüveg a sugárzás 1-2 százalékát engedi csak a szemig »11 és 15 óra között ne legyünk huzamosabban napsütésben, nem véletlenül van a déli országokban ekkor szieszta * új öltözködési szokások, hosszabb nyári ruhák, sőt fürdőruhák is megjelentek «sok folyadék a nyári kiszáradás ellen IDŐJÁRÁS iap#s^ felhős léé 20,29 °C Péntek Szombat Vasárnap 19,29 °C 14,21 °C 10,18 °C Változóan napos-felhős idő várható, gyenge záporeső lehetséges. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. További folyamatos, helyfüggő információk a T-Mobile WAP-portálján, a t-zoneson 9 77 0 8 6 5 9 1 3 04 3 0 4 1 5 7 MATE BALAZS KOMMENTÁRJA Szolgálat, kis hibákkal Bizonyára mindenkinek van valamilyen - később esetleg már viccesnek tűnő -, ám a megélés pillanatában kínos postai élménye. Engem talán legjobban az zavar az óriáscéget illetően, hogy amikor belépek egy-egy postahivatalba, olyan érzés kerít hatalmába, mintha egy hatóság, például az APEH irodájába tévedtem volna: kimért figyelmetlenség, precizitással megszervezett ügyfélbosszantás és váratlan fordulatok az ügyintézés menetében. Pedig valahogy másképpen kellene lennie. Talán az állami mamuthivatalnak is meg kellene értenie, hogy az elegáns postapaloták csakúgy, mint a mobilnak elkeresztelt mozgó levélhordó kocsik mind-mind az én adóforintjaimból (is) vannak, sőt, ha fel szeretnék adni egy csomagot vagy egy csekket, akkor azzal tulajdonképpen velük teszek jót, hiszen igénybe veszem a szolgáltatásaikat. Bevallom, engem az sem hat meg túlságosan, hogy amint ígérték, tizenöt percnél tovább senkinek sem kell sorba állnia majd az ablakok előtt, mert nekem abból még öt perc is sok, ha meg tizennégy lesz belőle, az már egyenesen elviselhetetlen. Persze, a változtatás szándéka, az ügyfélbarát gondolkodás elsajátítása mindenképpen dicséretes. Már csak az a kérdés, miképpen tudják megvalósítani elképzeléseiket a hajszolt, kedvetlen, nyilván minimálbér körüli összegekért hajtó alkalmazottakkal. Mert ugyan melyik postásnak lesz majd kedve akár háromszor is felballagni az ötödik emeletre egy dögnehéz csomaggal, hogy a tisztelt ügyfél személyesen vehesse át a küldeményt? Félő, hogy éppen ezért végül a nagy nekibuzdulásnak nem lesz más a végeredményé, mint a levélszekrénybe hajított értesítések, az emberek részéről pedig a belenyugvás, a városi állapotokba csakúgy, mint a kis, posta nélkül maradt falvakban. Házhoz viszik... fa 4. oldal Egy szolgáltató akkor veszíti el a hitelét, mikor úgy tesz, mintha ő tenné a szívességet Irak számít Bagdad Számos vezető üdvözölte szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsának az iraki szuverenitás-átruházásról elfogadott határozatát, úgy vélekedve, hogy az reményforrást jelent az arab ország számára, még ha nem is rendez valamennyi problémát.- Az ENSZ Biztonsági Tanácsának mai szavazása nagy győzelem az irakiak számára - jelentette ki George Bush amerikai elnök, aki - mint sokan mások - külön kiemelte, hogy a határozatot egyhangúlag fogadták el.- A június 30-i hatalomátadás után is szüksége lesz Iraknak a külföldi csapatok jelenlétére a felkelők elleni harcban - nyilatkozta Ijád Allávi miniszterelnök szerdán. - Ténylegesen kérjük és Pokolgép Köln Pokolgép robbant szerdán egy kölni fodrászüzletben. - Feltevésünk az, hogy pokolgépes robbanás történt - közölte egy rendőrségi szóvivő. Később egy másik rendőrségi szóvivő azt közölte, hogy a pokolgépes szerkezet szögekkel volt megtöltve. A szóvivő nem zárta ki, hogy politikai háttere van az esetnek, „jelen pillanatban semmit sem lehet kizárni”. A rendőrök „ismeretlen elkövető” ellen kezdtek el nyomozni. a külföldre akarjuk, hogy a többnemzetiségű erők legyenek segítségünkre a biztonsági fenyegetések kezelésében mindaddig, amíg képesek leszünk magunk gondoskodni biztonságunkról és haladást elérni - nyilatkozta Allávi a Fox News amerikai hírtelevíziónak adott nyilatkozatában. - A szuverenitás teljes lesz - hangsúlyozta. Allávi közölte, hogy az új iraki kormány stratégiai kapcsolatot kíván kiépíteni Washingtonnal és együtt kíván működni vele a regionális és a globális fenyegetések terén egyaránt. Annak a véleményének adott hangot, hogy javulni fog az Irakban állomásozó külföldi csapatok megítélése, miután az ideiglenes kormány átvette a hatalmat és világossá válik a többnemzetiségű erőkkel való új kapcsolata. (További információk _________a 2, oldalon) m robbant A robbanás délután történt Köln Mühlheim városrészében, ahol szép számmal élnek törökök. A legújabb adatok szerint 17 ember sebesült meg, egy közülük súlyosan. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a háromemeletes épületben nem keletkezett nagyobb kár. A robbanás az épület földszintjén történt. A ZDF televízió esti híradójának helyszíni beszámolója szerint német biztonsági körök azt sugalmazzák, hogy nem terroristacselekmény történt. Két év múlva majd’ félútig kész az M6 Budapest A kormány szerdai döntésével lehetővé tette, hogy az M6-os autópálya MO-ás és Dunaújváros közötti szakasza 2006 első félévére elkészüljön - közölte Gál J. Zoltán a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.- Az autópálya-szakasz megépítésének feltétele a Metallo- chemia-gyártelep környezetének kármentesítése, hiszen a nyomvonal a már nem működő üzem területén megy keresztül - mondta a kormányszóvivő.- Megépül az M6-os autópálya MO-ás és az érdi tető közötti szakasza úgy, hogy a megfelelő műszaki védelem mellett az autópálya töltésére építik a kár- mentesítés során kitermelt veszélyes anyagokat - közölte Gál J. Zoltán. - A beruházással megszűnik a felszíni és a felszín alatti vizek szennyezettsége. A program költsége a következő négy évre kilencmilliárd forint, amely a környezetvédelmi tárca, a Nemzeti Autópálya Rt., az ÁPV Rt. és a Metalloglo- bus, azaz a Metallochemia jog- utódja között oszlik meg. ■ Huszonötmilliárd hitel az egészségügyben dolgozóknak Budapest Az orvosok és más egészségügyi dolgozók tulajdonszerzését támogatva a kormány úgy döntött, Jiogy a már tavaly ősz óta működő Egészségügyi Fejlesztési Hitelprogram keretében 25 milliárd forintos keretet biztosít privatizációs célú felhasználásra - jelentette be Kökény Mihály egészségügyi miniszter sajtótájékoztatón szerdán. Mint mondta, az egészségügy területén dolgozók várhatóan ősztől férhetnek hozzá a forint alapú, maximum 15 éves lejáratú kedvezményes hitelhez, amelynek kamata a jelenlegi piaci kamatnak mintegy fele lesz. A hitelnyújtásra a programhoz csatlakozni kívánó kereskedelmi bankok közreműködésével kerülhet sor, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. részfinanszírozása mellett - közölte, hozzátéve, hogy a végleges feltételeket július 31-ig dolgozza ki az egészségügyi és a gazdasági tárca. A miniszter hangsúlyozta: a kabinet ezzel a döntésével a „szakma régi igényét” teljesítette. ______■ ^J ^sárnap ÚJRA MSZP Most vasárnap menjünk, szavazzunk az MSZP-re, mert mások csak beszélnek!-MSZP