Új Dunántúli Napló, 2004. május (15. évfolyam, 119-147. szám)
2004-05-18 / 135. szám
10. OLDAL Szabadfogás K R I MI 2004. Május 18., kedd lidHI Bün-krimi-rend Cserbenhagyta kocsiját Pécsett szombaton éjszaka a Tettye téren egy személygépkocsi vezetője kisodródott egy balra ívelő kanyarban, kidön- tött egy kandelábert, majd felborult. Az autó vezetője a baleset után kocsiját elhagyva elmenekült, azóta is keresik a rendőrök. (mb) Nem adott elsőbbséget Pécsett vasárnap a Vadász, Engel János utcák kereszteződésében egy szegedi autós nem adott elsőbbséget, így összeütközött egy másik kocsival. A balesetben a vétlen jármű utasa súlyosan megsérült, a kár csaknem kétmillió forint, (mb) Házfalnak ütközött Pécsett vasárnap egy kaposvári férfi a Budai vám közelében autójával áttért a szembe jövő sávba, majd felrohant a járdára, és végül egy ház falának ütközött. A sofőrt ittasság gyanúja miatt vérvételre szállították, vele szemben eljárást indítottak. (mb) Aszfaltvágót loptak Pécsett egy Északmegyer-dűlői telephelyen lévő garázsból vasárnap ismeretlenek elloptak egy aszfaltvágó berendezést és egy áramfejlesztőt. A szerkezetek értéke nyolcszázezer forint, (mb) Bármikor bejöhet? Pécsett az egyik lottózóban szombaton egy férfi a fogadás idejére őrizetlenül hagyta pénztárcáját az asztalon, a kínálkozó „szerencsés” alkalommal azonnal élt is egy tolvaj, aki ötvenezer forintot „nyert” a bolton, (mb) Szobatársára támadt A táplánypusztai Mentálhigié- . nés Otthonban az egyik 54 éves gondozott 7,5 centiméter pengehosszúságú késsel két alkalommal megszúrta 34 éves szobatársát. Az ágyon fekvő férfi a nyakán és vesetájékon ért szúrástól életveszélyes sérüléseket szenvedett. A vérző áldozat értesítette gondozóit a történtekről, akik azonnal mentőt hívtak. A gyanúsított - aki korábban hasonló bűncselekményt már elkövetett - tettét beismerte. EUROPRESS Elfogták Már körözték azt a román állampolgárt, akit hajnali negyed kettőkor a rédicsi határátkelőnél fogtak el. A 41 éves férfi ellen rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság bocsátott ki elfogatóparancsot. EUROPRESS Betört kirakat Lopás gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon. Az elkövető a hajnali órákban Nagykanizsán, az Ady úton betörte egy bolt kirakatát, majd onnan összesen több mint százezer forint értékben több tucat karórát markolt fel és tulajdonított el. europress Halál a konyhában Nem füstmérgezés, hanem régóta fennálló betegsége okozta annak a 69 éves asszonynak a halálát, akinek holttestét a postás találta meg. A kézbesítő a nyugdíjat vitte, ám kopogására az idős hölgy nem jött Id a lakásából. A füstszagra felfigyelő postás talált rá az élettelenül fekvő asszonyra, aki mellett a sütőben elszenesedett étel füstölt, europress Gyorshajtásról szólt a fáma Siófok Az országos átlaggal ellentétben nem nőtt, hanem tizenkilencről tizennyolcra csökkent a közúti balesetek száma a siófoki kapitányság területén az elmúlt év hasonló időszakához képest. Tegnap két sebességmérő műszerrel figyelték a főbb közlekedési utakon a járműveket. Tavaly május közepéig 19 sérülé- ses baleset történt, amelyek közül négy volt halálos kimenetelű, emellett 12 súlyos és 3 könnyű sérüléssel járt. Az idén valamivel jobb a baleseti statisztika a siófoki kapitányság működési területén; 18 esetből kettő volt halálos, illetve kilenc végződött súlyos és hét könnyű sérüléssel. A legtöbbször gyorshajtás miatt történt baleset. A hét első napján Siófok, Zamárdi, Balatonföldvár térségében a siófoki, kaposvári kapitányság és a balatonföldvári őrs nyolc A gyorshajtókat megbüntették a rend őrei fotó: somogyi hírlap/gáti körnél rendőre figyelte a járműveket, közlekedett, így ellenük is eljárás Tegnap 21 személy ellen indítót- indult. Mindezek mellett negy- tak szabálysértési eljárást gyors- venöt személyt még meg is bírsá- hajtás miatt. Két gépjármű tulaj- goltak tegnap, összesen 230 ezer donosa pedig lejárt forgalmival forintra. keszthelyi Erőszakos házastársak Házuk udvarán verte agyon 72 éves feleségét egy 84 éves férfi Szatmárcsekén. A nő tetemére hétfő reggel figyeltek fel a szomszédok. A szabolcsi rendőröknek a napokban több hasonló eset miatt kellett nyomozást indítaniuk: legutóbb egy 25 éves balkányi nő ügyében, akit élettársa úgy megvert, hogy elvetélt. SZATMÁRCSEKE - BALKÁNY A szatmárcsekei bűncselekményről a körzeti orvos tett bejelentést a rendőrségen. A doktort a szomszédok hívták ki, akik arra figyeltek fel, hogy 72 éves szomszéd- asszonyuk az udvaron fekszik. Akkor még nem tudhatták, hogy a nő már életét vesztette. A körzeti orvos idegenkezűségre utaló nyomokat fedezett fel a tetemen, ezért értesitette a hatóságokat. A rendőrök nyomozásba kezdtek, elsőként a házban tartózkodó 84 éves férjet kérdezték ki. Kiderült: előző nap délután a házaspár vitába keveredett. A felek között gyakoriak voltak a veszekedések, ám arról a rendőrségnek nincs információja, hogy a szóváltások tettlegességig fajultak volna. Ezúttal a férj egy karóval próbálta rendezni a nézeteltéréseket, és halálra verte vele feleségét. A másik, szintén családon belüli erőszak miatt indult nyomozás ügye ugyancsak halállal végződött. A balkányi eset több mint egy éve, 2003 áprilisában történt, ám az érintettek eddig hallgattak szörnyű titkukról. A napokban azonban hangos szóváltásra lett figyelmes egy helybeli, és a hallottakat bejelentette a rendőrségen. A hatóságok nyomozást indítottak, mert kiderült: egy 45 éves férfi olyan súlyosan bántalmazta 25 éves terhes élettársát, hogy a nő elvetélt. A bűncselekmény után a tettes arra kényszerítette áldozatát, hogy az alig négy hónapos embriót ássa el. Az asszony ezt meg is tette, ám a rendőrök eddig nem találták meg a magzatot. Fiilöp Gergely, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője az Euro- pressnek azt mondta: eddig csak a nőt sikerült meghallgatniuk a nyomozóknak, az ügyben egyelőre nincs gyanúsított. NAGY ESZTER DÓRA Robbantásokkal fenyegetett A Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság Terrorizmus és Nemzetközi Bűnözés Elleni Osztályának nyomozói elkapták azt a jászberényi fiút, aki 368 millió forintot követelt annak fejében, hogy nem követ el robbantásokat Magyarországon. Budapest - Szolnok A külföldön elkövetett terrorakciók után hazánkban is megemelkedik az állami szervekhez, médiához eljuttatott fenyegető levelek száma. Legutóbb egy ismeretlen tettes május hatodikán az al-Kaidára hivatkozással adott fel Jászberényben egy fenyegető levelet, amelyben 368 millió forintot követelt a Budapesti Rendőrfőkapitányságtól, ellenkező esetben robbantásokat helyezett kilátásba. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságnak adta át az ügyet. Az ismeretlen elkövető azt követelte, hogy a pénzt két bőröndben elhelyezve a szolnoki vasúti pályaudvar nyilvános férfiillemhelyének utolsó fülkéjébe helyezze el két egyenruhás rendőr május 14-én 17 órakor. A követelés nem teljesítése esetére a vasútállomás felrobbantását, illetve budapesti robbantásokat helyezett kilátásba a levélíró. A kérésnek megfelelően a két rendőr a két diplomatatáskát elhelyezte az illemhely utolsó - „használaton kívül" jelzéssel ellátott - fülkéjébe, majd távoztak. Ezt követően egy fiatalember lépett be az illemhelyre, és azonnal az említett fülkébe ment. Itt kinyitotta az egyik táskát, majd észlelve, hogy abban nincs pénz, és távozni akart. A rendőrök a pályaudvar területén elfogták. Megállapították, hogy az elfogott személy 17 D. fiatalkorú jászberényi lakos. Édesapja és kirendelt védő jelenlétében tettét elismerte, részletes feltáró jellegű beismerő vallomást tett. Gyanúsítottként! kihallgatása során a fiú elmondta, hogy a televízióban hallott hírek alapján merült fel benne a fenyegető levél megírásának Ötlete. EUROPRESS Szúrt az ideges tinédzser Komló kó figyelmeztetése miatt ideges lett, ezért a szóváltást befejezett- A férfi azt kérte a lépcsőház- nek tekintve előszedte bicskáját, ban hangoskodóktól, hogy mellyel a férfit hasba szúrta, halkan múlassák az időt. A sértett a nyomozás eddigi ada- Hasba szúrták. tai szerint visszament a lakásába, ahol elájult. A bűnügyi osztály - Szilvási lakásán rokonaival mu- vezetője azt is elmondta, hogy a latozott szombaton késő este az a hasba szúrt férfira saját laká- 44 éves komlói férfi, aki a roko- sában vasárnap délben az őt nők éjjel 1 órai távozása után rá- meglátogató testvére talált rá, s szólt az épület előtt, illetve a lép- azonnal értesítette a mentőket és csőházban hangoskodó négy-öt a rendőrséget. A sértettet súlyos, tinédzserkorú fiúra, hogy marad- sérüléssel a komlói kórházba janak csendben - közölte a Kom- szállították. Mivel a férfi tegnapig lói Rendőrkapitányság bűnügyi nem volt kihallgatható állapotosztályának vezetője, Simon ban - ehhez Simon László szerint László alezredes. - A hangosko- ittassága is hozzájárult -, a renddó, valószínűleg fiatalkorú társa- őrség egyelőre nem találta meg a ságból az egyik fiatalember a la- hangoskodó fiatalokat, peákg. Hamisítással vádolják Budarest Egy rendbeli, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt vádat emeltek Papcsák Ferenc országgyűlési képviselő ellen - tájékoztatott tegnap a IMII. kerületi bíróság vezetője. „Papcsák Ferenc egyéni ügyvédként 2001 augusztusában szerződést kötött a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságával arra, hogy az új hírközlési törvény végrehajtási rendeletének megalkotásában közreműködik” - mondta Mikó Gergely a vádiratot ismertetve. A bíróság elnökének közlése szerint az országgyűlési képviselő további megbízási szerződéseket kötött egy ügyvédi irodával, illetőleg ügyvédekkel és további gazdasági társaságokkal, hogy Letartóztatták Szarvas Mint arról korábban tájékoztatást adtunk, május 11- én Szarvason emberölés áldozata lett egy 17 éves fiatalember, akit a Véndiófa vendéglő közelében, az utcán leszúrtak. A gyilkossággal a rendőrség a 24 éves, szarvasi H. A.-t gyanúsítja. A férfit a napokban őrizetbe vették, majd ezt követően a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, egyúttal elrendelte elmeállapotának megfigyelését, amit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtanak végre. Dr. Kis István alezredes, a Békés Megyei Rendőrfőkapitányság sajtószóvivője elmondta: a nyomozás sikerének érdekében egyelőre többet nem kívánnak megosztani a nyilvánossággal. NYEMCSOK LÁSZLÓ közreműködjenek a jogszabály előkészítésében. Mikó Gergely hozzátette: a munkáját mindenld elvégezte. Azonban a gazdasági társaságok igénybevételéhez közbeszerzési eljárásra lett volna szükség, de ilyen nem volt. Ezeket Papcsák Ferenc úgy számlázta le, mintha valamennyi tevékenységet ügyvédek végezték volna, és nem gazdasági társaságok - tette hozzá a bíróság elnöke. Megjegyezte: a vádirat szerint volt munka minden egyes számla mögött, az Informatikai Kormánybiztosságot kár nem érte. Az ügyészség április 29-én emelt vádat a képviselő ellen. A fideszes képviselő korábban sajtótájékoztatóján azt mondta: a hírközlési törvény előkészítésében és a végrehajtási utasítások megfogalmazásában közel 60 embert foglalkoztatott. MTI Meghosszabbították Budapest A Fővárosi Bíróság július 21-éig meghosszabbította Hajdú László és Kaiser Ede Krisztián előzetes letartóztatását. A gyanúsítottakkal szemben többek között a nyolc halálos áldozatot követelő, két évvel ezelőtt történt móri bankrablás kapcsán folyik nyomozás. A bíróság szerint a bűn- cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára tekintettel továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és feltételezhető, hogy szabadlábra kerülésük esetén újabb bűncselekményt követnének el. A végzés Hajdú László esetében jogerős, Kaiser védője - miután a bíróság a házi őrizet elrendelésére tett indítványát elutasította - fellebbezett a döntés ellen. A rendőrség már tavaly lezárta a nyomozást, de az iratismertetés a mai napig nem történt meg. EUROPRESS BALESET. Hét személy sérült meg, egy közülük súlyosan, életveszélyesen, egy balesetben tegnap reggel. A 35-ös számú főút Görbeháza és Hajdúböszörmény közötti szakaszán szabálytalan előzés miatt frontálisan összeütközött egy személyautó és egy furgon. A furgon az árokba csúszott, a másik jármű az oldalára borult._______________________________________________________fotó: europress Felborultak a betörők WOLSBERG Menekülés közben egy úttor- lasznál felborult az Ausztriában tegnap hajnalban elfogott három magyar bolti betörő autója, s egyikük - egy 20 év körüli fiatalember - súlyos sérülést szenvedett. Kattant a bilincs azon honfitársaink kezén, akik tegnap hajnalban betörtek két osztrák boltba egy karintiai településen. A bűnözők a Karintia tartománybeli Wolfsbergben hétfőn hajnalban a kirakatüveget betörve behatoltak két boltba, köztük egy fotószaküzletbe, ahonnan mobiltelefonokat és fényképezőgépeket zsákmányoltak. A hajnali 4 körül végrehajtott úgynevezett villámbetöréseknek azonban volt egy szemtanúja, aki riasztotta a csendőrséget. Az üldözőbe vett három betörő egy lopott kétszemélyes kiskocsiba, egy Smartba bezsúfolódva próbált meg elmenekülni, de autójuk felborult, amikor megpróbáltak kikerülni egy autópálya-felhajtónál emelt úttorlaszt. Egyikük csigolyatörést szenvedett, kettejüknek a csendőrök figyelmeztető lövései ellenére sikerült bemenekülni a közeli erdőbe. A Cobra nevű akciócsoport segítségével azonban végül is egy ipartelepen elfogták a 33 és 20 év körüli tetteseket. Az autóbalesetben megsérült elkövetőt csigolyatöréssel szállították kórházba. A betörőtrió legidősebb tagjának már priusza van az Európai Gazdasági Térség országaiban, s nem kizárt, hogy más bűncselekményeket is elkövettek Ausztriában. Az osztrák hatóságok azzal gyanúsítják őket, hogy Alsó-Ausztriában és Burgenland- ban követtek el betöréseket. ■ i i l 1 f