Új Dunántúli Napló, 2004. május (15. évfolyam, 119-147. szám)

2004-05-05 / 122. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2004. Május 5„ szerda Irányítanák a betegeket Ha máshová menne a páciens, a költségek egy részét fizetnie kellene „Nem kell lesajnálni minket” Rövidesen megalakul a panellakok civil szervezete Háziorvosok és klinikai, kórházi vezetők egyaránt vitatják azt a minisztériumi programot, amely úgynevezett ellátásszervezőket iktatna a mostani egészségügyi rendszerbe. A beteg csak azt a szakellátást, kórházat vehetné igénybe, amit a háziorvosnak a szervező kijelöl - minden más esetben a páciensnek ki kellene fi­zetni a költségek egy részét. A szakmai egyeztetés után a rend­szer elvileg jövőre indulhatna. Pécs-Budapest Jókora vihart kavart orvosi körök­ben az a minisztériumi program, amelyet elvileg jövő januártól már a betegek Is tapasztalhatnak. Az el­képzelés lényege, hogy régiónként egy-egyúgy- ** nevezett Dr. Bíró Ferenc, a megyei orvo­si kamara háziorvosi szekciójá­nak vezetője úgy vélekedett, bár vannak jó elemei a programnak, számos konfliktus és probléma kiváltója lehet. A háziorvosnak kell majd megértetni a beteggel, hogy nem mehet a kiválasztott vagy megszokott szakrendelésre, csak egy másikra - vagy „ ; fizetnie kell. Egyes kezeléseknél a kök­ellátásszervező gazdasági vagy közhasznú társaság jelenne meg. Az intézmény feladata az lenne, hogy a háziorvosoknak beutalóra szánt szakellátást, illetve kórháza­kat javasoljanak, természetesen a gazdaságosság jegyében. A beteg mehetne más, például a korábban megszokott egészségügyi intéz­ménybe is, ám ha nem az ajánlott helyre jelentkezik, állnia kell az or­vosi költség egy részét, a tervezet szerint 10 százalékát. ségek tíz százaléka is súlyos ez­rekre, tízezrekre rúghat. A páci­ens dühe a doktoron csapódik le, noha az egészet nem ő, hanem az ellátásszervező intézi. A házior­vosoknak ráadásul várhatóan ko­moly adminisztrációt is jelent majd a program. Fejtörést okoz a tervezet a kór­házaknak is, hiszen egyes intéz­ményekbe kevesebb páciens jut el, ez pedig kisebb bevételt jelent az intézménynek. Persze lehet­nek olyan egységek, ahová a mostaninál több beteget irányíta­nak - ám azt nem lehet tudni, melyek is ezek, illetve mennyire maradnak „kórházhűek” a bete­gek, ha fizetniük kellene. *- A kórházak és a klinikák szempontjából számos aggályt kelt ez a tervezet - hangsúlyozta lapunk érdeklődésére dr. Koszto­lányi György, a Pécsi Tudomány- egyetem Orvostudományi és Egészségtudományi Centrumá­nak elnöke. - Az orvosegyetemek közösen dolgoznak ki javaslato­kat a rendszerre, a négy nagy központ együttes módosításokat tervez. \ A professzor szerint vkegy ehhez hasonló be- * " tegirányítási rend- 91 * szer Ameriká­ban már meg­bukott, és a mostani ter­vezetről sin­csenek jó hí­rek. Az egye­temi vezető szerint vi­szont a leg­kellemetle­nebb az, hogy gyakran cse­rélődnek az elképzelések és a modellek az egészség­ügy reformjá­ra - tavaly például még egészen másféle programról szólt a tájékoztatás. A betegek „terelése”, illetve a 10 százalékos díj önmagában is prob­lémás a szabad orvosválasztás el­ve miatt, ezt már egy ombuds- mani nyilatkozat is hangsúlyozta. Több szervezet egyébként kilátás­ba helyezte, az Alkotmánybíróság­hoz fordul, ha a szakmai egyezte­tés után a kormány és a parlament elfogadja a programot. Hatvanezer ember él a megyeszékhelyen pa­nellakásban. A szociológusok hajlamosak úgy tekinteni rájuk, mint a társadalom le­szakadó rétegeihez tartozókra, olyanokra, akik egyre hátrányosabb helyzetbe kerül­nek. De vajon így van-e mindez? Kényszer-e a panellakás? PÉCS Ezekben a napokban egyre több kertvárosi és uránvárosi lépcsőházba dobnak be olyan szó­rólapot, amely arról értesíti olvasóját, hogy má- • jus 17-én megalakul Pécsett a Nevelési Köz­pontban a Panel-kör Civil Szervezet. Az alapí­tók reménykedve a követőkben, országosan el­sőként szeretnének létrehozni egy olyan érdekvédelmi civil közösséget, amely úgymond „kézbe veszi” az itt élők problé­máit, s adott esetben megpró­bálja az egyes kisebb közössé­gek ötleteinek érvényesítésére megnyerni a város vezetőit. Dr. Meleg Csilla pécsi egyete­mi tanár, szociológus, a leendő Panel-kör Civil Szervezet egyik alapítója sokakkal ellentétben úgy véli, hogy nem kényszer és nem kiszolgáltatottság lakóte­lepen élni. Ő is panellakó, de nem kívánkozik máshova. És azt sem szereti, ha lesajnálják. Ugyanis többnyire egymásra figyelő ismerősök élnek a lépcsőházakban, jól érzik magukat ott; nincs hólapátolás- és fűnyíráskényszere, leve­Dr. Témák Gábor gős a magasházak köze, az ablakból messzire látni. Az infrastruktúra maga a kényelem. Bár az is igaz, hogy mindennek a fordítottja is tet­ten érhető; a lakások közmű-ellátottságát az ott élők nem tudják befolyásolni, a távfűtés csapjait más nyitja és zárja. A környezetformá­lásba, abba, hogy a parkokba milyen virág kerüljön, nem­igen tudnak beleszólni. De le­hetne... Hasonlóan fogalmaz dr. Témák Gábor orvos, egyete­mi docens, aki szerint nyu­gat-európai példák bizonyít­ják, hogy a lakótelep a közös örömök, az egy­mástól tanulható lakótelep-szépítés, kölcsönös egymásra figyelés és a segítségnyújtás színtere is lehet. Nos, ezért gondolták azt, hogy panel­kört alakítanak. A közismert politikus példák sorával próbál érvelni; a forgalmas átkelőhe­lyeken felüljárót lehetne építeni, a saját szak­májából kiindulva pedig úgy véli, hogy például a hatvanezres kertvárosi közösség megérde­melne egy minden szakorvossal rendelkező rendelőintézetet, akár egy sportcsarnokot, va­lamirevaló uszodát is. Amint mondja: lehetet­len, hogy egy olyan civil fórum'ne tudná bizo­nyos kérdésekben akár a város vezetőit is meg­adásra kényszeríteni, amely mögött hatvan­ezer ember áll. Témák azt is szeretné, ha a „pa­nelkor” egyéni érdekképviseletet is el tudna látni, a „lakótelep adta” sérelmek orvoslását is tudná segíteni. Kozma Ferenc Jelzőrendszer: kikerülni a szorult helyzetből Pécs-Komló- Azért, hogy a társasházakban lé­vő liftekben ne töltsön órákat a beragadt ember, és ne kelljen ököllel ütnie az ajtót vagy nyom­nia a csengőt, míg meghallja vala­ki, az új felvonókat január elseje óta kötelező, a régi lifteket pedig - melegen - ajánlott felszerelni kor­szerű jelzőrendszerrel. A beren­dezés észleli a működő liftek eset­leges meghibásodását, ezzel ösz- szefüggésben azok műszaki álla­potáról azonnali jelzést küld egy központi diszpécserszolgálathoz, amely néhány percen belül intéz­kedni tud. így nem kell órákat vár­ni a hibaelhárításra, és a liftbe esetleg beszorultak is hamarabb kikerülnek szorult helyzetükből - mondja Nagy Emil, a LAKTÁSZ elnöke. Ezt a pécsi lakásszövetke­zetek jó része már meg is tette, többen - mint Komlón is - terve­zik a rendszer bevezetését. Azonban nem mindegy, hogy mennyiért. Az említett berende­zés liftenként átlagban hatvan­ezer forintba kerül. Azonban van olyan pécsi lakásfenntartó szö­vetkezet, amely mindezért a há­romszoros árat fizette meg felvo­nónként. Ráadásul hónapokig nem volt olyan cég, amely üze­meltette volna a rendszert. Azon­ban úgy tűnik, a sokat szenvedett liftügy a szóban forgó szövetke­zetnél végre megoldódik, hiszen - ha minden jól megy - holnap megkötik a szerződést az üze­meltetővel, és elfelejtik a közel egy évig tartó mizériát és a tripla annyi költséget, amely Nagy Emil szerint, abból adódott, hogy nem néztek körül megfelelően a felvo­nópiacon. CSIKÓS K. Egészségügyi ügyeletek Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig (72/535-974). Pécs és a város­környék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyer­mekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika. Pécs környékiek­nek, Siklós, Sellye és környékiek­nek: Gyermekkórház. Gyermekse­bészet: Gyermekklinika. Sebészet, baleseti sebészet: Baleseti és Kéz­sebészeti Klinika. Gyógyszertá­rak: Pécs: Magyar Korona (Csont- váry u. 2.), Boly: Panacea, Komló: Kökönyös, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szent István, Siklós: Hollós, Szentlőrinc: Fehér Ke­reszt, Szigetvár Boróka. Állatkór­ház: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068,06-30-9027-729. Hétvége a Zengőért Pécsvárad-Hosszúhetény Nem egy megszokott majálisra hívja most hétvégén a hegy iránt aggódókat a Civil Szervezetek a Zengőért mozgalom. Szombaton és vasárnap egyaránt vezetett túra indul a csúcsra Pécsváradról és Hosszúhetényből, ahol a bánáti bazsarózsákat „örökbe” is lehet fogadni. Sőt, „Zenélő Zengőcsúcs” néven még meditációs est is lesz a hegyen, de az erre vállalkozóknak a mintegy másfél-két órás túrához zseblámpára is szükségük lesz. Az előadások mellett a tervek sze­rint a pécsváradi várkertben kéz­művesvásár, játszóház és a Misina Egyesület állatsimogatója is várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. NY. SZ. MEGYEI ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ VERSENY PÉCSETT. A Szivárvány Gyermekház adott otthont tegnap a Vöröskereszt által megrendezett vetélkedőn, amelyre a megye egész területéről érkezett 6-6 általános és középiskolás, valamint 1 felnőtt csapat 5 gyakorlati és 1 elméleti hely­színen adott számot tudásáról. fotó: löffler péter Baranyában A-Z-ig Apátvarasd községvezetősége a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt használható olyan, jól berendezett testépítő konditermet alakított ki nemrégiben, amely­ben öt berendezés, köztük futó­gép, fekve-nyomó, valamint ke­rékpár is található. (csj Baranya megyei uniós parla­menti választási vitaműsort ren­deztek tegnap Pécsett, a Pécsi Tu­dományegyetem jogi karán, me­lyen a négy parlamenti párt képvi­selői vettek részt. A fórumon Rákossy Balázs a Fidesz-MPSZ-t, Füredi Péter az MDF-et, Pálné Ko­vács Ilona az SZDSZ-t és Laczkóné Tuka Ágnes az MSZP-t képviselte, mindannyian a EP- lista jelöltjei. (a) Baranyából több tucatnyi tele­pülés általános iskolájának közel 200 tanulója vett részt azon a vetél­kedősorozaton, amelyet a Mecseki Erdészeti Rt. hirdetett meg Erdők Hete címmel. A háromfős diákcsa­patok többek között az erdő és er­dei állatok lerajzolásában, levélle­nyomatok készítésében mérték össze tudásukat. Az őszi és tavaszi fordulóból álló verseny eredmény- hirdetését május 7-én tartják a pé­csi városháza dísztermében, (k) Birján önkormányzata több, mint négy és fél millió forintot ka­pott a Baranya Megyei Területfej­lesztési Alaptól a községben és a környéken található part- és támfal javítására és helyreállítására, (bl) BÜkkÖSd önkormányzata három- mülió forinttal részesül a Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács vis maior (különleges) keretéből. Az összeget az önkormányzat a községben található utak és járdák helyreállítására fordítja. (bl) Gerdán ismét tartottak tömeg­sportnapot ezúttal az uniós csatla­kozás tiszteletére. Az egész napos rendezvényen csaknem hatvanan játszottak, míg kétszer ennyien drukkoltak. Labdarúgásból verse­nyeztek a nősök a nőtlenekkel, az alsó tagozatos iskolások, de kitett magáért a női amatőr futballcsapat is. A tömeges testedzést egy tava­szi sportfesztivál keretében szeret­nék hagyományossá tenni. (cs) Gödrén az önkormányzat köz­ponti állami támogatásból 4.6 mil­lió forinthoz jutott. A község a pénzt a vízelvezető rendszer hely­reállítására és felújítására fordítja, saját anyagi forrást is hozzátesz a beruházáshoz, amely hamarosan kezdődhet. (bl) Görcsönyben megkezdték a fa­luközpont rekonstrukciójának tervezését. Az esztétikai szem­pontokon túl azt is figyelembe ve­szik, hogy a település főterén na­gyobb parkosított ligetet alakítsa­nak ki, és fenntartsák annak lehe­tőségét, hogy az itt találkozó utak kereszteződésében a későbbiek­ben körforgalomi csomópontot le­hessen kialakítani. (aa) KáráSZ önkormányzata az e- Magyarország pályázatán egy számítógépet, nyomtatót és fény­másolót nyert, amelyet a Teleház- ban szerelnek majd be. Az intéz­ménynek háromszáz órányi in­ternetes hozzáférést is sikerült el­nyernie. (zsj) Kozármisleny önkormányzata mezőőri szolgálatot szervezett, s ehhez egy új terepjáró gépkocsit vásároltak. A mezőőr több felada­tot lát el. Figyelő módon védi a zártkerti értékeket, nem engedi az illetéktelen szemétlerakást, kör­nyezetrongálást, másrészt a belte­rület rendjére is vigyáznia kell. Ha­táskörébe tartozik, hogy a szom­szédokat figyelmeztesse a parlag­fűirtásra, a telkek előtti utcafront rendjére, annak takarítására is. (a) Köblényben folytatódik a Dé- dász Rt. korszerűsítési programja. Az ideiglenes vezetékcserék miatt a faluban ezen a héten és a jövő héten is részleges áramkimaradá­sok várhatók. (bl) Kővágótöttösön összeállt a május harmincadikai falunap programja. Az egész napos ese­mény a felújított templom ünne­pélyes átadásával kezdődik. A délelőtt a gyermekprogramoké, délután amatőr- és művészegyüt­tesek szórakoztatják a vendége­ket, a műsort a Dupla Kávé együttes koncertje, bál és tűzijá­ték zárja. A szervezők a helybeli­ek mellett a környező települé­sek lakóit is várják. Az előző évek tapasztalatai alapján idén is legalább félezer résztvevőre szá­mítanak. ■'w(sza) Marócsa már megkezdte az elő­készületeket a gyermeknapra: ilyenkor immár hagyományosan megajándékozzák és vendégül látják a település gyermekeit, akik szavalóműsorral köszönik meg a szülők gondoskodását. (fz) Mattyon a tervezettnél korábban már a hét elején megnyílt a telepü­lés melletti tónál épült lovastanya panziója, ahol a falusi turizmus iránt érdeklődőket teljes körű ki­szolgálás fogadja, melyben a Drá- va-mente természeti szépségeinek bemutatása is szerepel. (kj) Nagypall önkormányzata meg­bízott egy vállalkozót, hogy készít­se el a Petőfi utcai belvíz elvezeté­sének tervét. A kivitelezéshez min­denképpen pályázati pénz kell, eh­hez azonban már szükséges egy elfogadott előzetes terv. (fz)

Next

/
Oldalképek
Tartalom