Új Dunántúli Napló, 2004. május (15. évfolyam, 119-147. szám)

2004-05-25 / 142. szám

10. OLDAL K R IMI 2004. Május 25., kedd Szabadfogás Bün-krimi-rend Hígítót öntött rá Pécsett pénteken délután családi veszekedés tört ki egy lakásban. Egy 68 éves, válófélben lévő férfi rokonára hígítót locsolt és azzal fenyegette, hogy megöli. A köl­tözködésben segédkezők ezt megakadályozták, s értesítették a rendőröket. A férfi ellen élet­veszélyt okozó testi sértés bűn­tettének kísérlete miatt indult el­járás, s bíróság elrendelte előze­tes letartóztatását. (aa) Félmillió egy éjszaka Bakonyán péntekre virradóra felfeszítették az egyik bolt ajta­ját. Az ismeretlen elkövetők do­hányárut, élelmiszert, kész­pénzt zsákmányoltak, összesen 400 ezer forint kárt okozva. Ugyanezen az éjszakán a helyi ifjúsági klubba is betörtek, mű­szaki cikkeket vittek el. Itt a kár közel 100 ezer forint volt. (aa) Nincs meg a játszótér Pécsett péntekre virradóan az egyik meszesi játszótér összes játékát ellopták. Az új faeszkö­zöket kifűrészelték, leszerelték, szétverték és elvitték. A játékok értéke közel egymillió forint. Az ismeretlen elkövetők nap­közben „dolgoztak”, a környék­beliek azonban nem fogtak gyanút, mert azt gondolták, újabb eszközöket szerelnek fel a játszótéren. (aa) Magára gyújtotta Öngyújtóval játszó kisgyermek sérült meg életveszélyesen, amikor lángra kapott a vezető­ülés kárpitja egy családi ház udvarán álló személygépkocsi­ban, Miskolcon. A házban tartózkodó egyik felnőtt, észlel­ve a füstöt, a három és fél éves gyermek segítségére sie­tett. EUROPRESS Autók és villamos Egy piroson áthajtó személy- gépkocsi miatt három autó és egy villamos ütközött össze a fővárosban. A baleset során a Fiat a tetejére borult és egy Suzukinak csapódott, a Seat pedig nekirohant egy villamos­nak. A karambolban a Fiatot vezető 21 éves nő sérült meg. EUROPRESS Nyakon szúrta 16 centiméter pengehosszú­ságú késsel szúrta nyakon egy 47 éves várpalotai asszony volt férjét. A közös háztartásban élő, öt éve elvált házaspár kö­zött rendszeresek voltak a szó­váltások. A nő hívott segítsé­get. EUROPRESS Elrabolt nő Elfogta a rendőrség azt a fővá­rosi fiatalembert, aki két társá­val egy 31 éves nőt gépkocsijá­ba kényszerített, és a közeli er­dőbe vitt. S. József és társai a sértettet szexuális szolgáltatá­sok nyújtására kényszerítették, majd készpénzét elvették, és el­menekültek. EUROPRESS Faárut vitt Hárommillió forint értékben faárukat tulajdonítottak el egy fővárosi építkezés területéről. A gyanúsított 44 éves férfit a rendőrség akkor fogta el, amikor eladásra kínálta azt. EUROPRESS Vérfertőző apa Szexuális aktusra kénysz­erítette heti rendszerességgel vérszerinti lányát egy 44 éves fülöpszállási lakos több mint fél éven keresztül. A rendőr­ség a gyanúsítottat őrizetbe vette, europress ÉGETT A TRAFÓHÁZ. Tűzoszlop jelezte a kora reggeli órákban, hogy nagy a baj a X. kerületi Gyömrői úton. Egy elektronikai cég száz négyzetméteres trafóháza gyulladt ki. A lángokban több 200 literes hor­dó, amelyekben a trafó működéséhez szükséges olajat tárolták, felrobbant. A tűzoltóknak sikerült néhá- nyat kimenteniük. Személyi sérülés nem történt. ______________________________fotó, europress Gy ilkosság százötvenezerért Elsőfokon 15 év fegyházbüntetésre ítélték azt a fiatalasszonyt, aki tavaly januárban bérgyilkosokat fogadott fel Budapesten azért, hogy megöljék 29 éves férjét. A gyilkosok életfogytig tartó szabadságvesztést kaptak, a nem jogerős döntés szerint leghamarabb 30 év múlva szabadulhatnak. Budapest A gyilkosságra felbújtó feleség utolsó szó jogán arra hivatkozott, hogy nem megölni, hanem meg­veretni akarta férjét, amiért az rendszeresen bántalmazta őt és két kiskorú gyermekét. Az asz- szony úgy fogalmazott: „tudok annyira racionálisan gondolkodni, hogy a gyilkosság nem megoldás, hanem még nagyobb bajba sodor­ja az embert”. A nő az eljárás so­rán arra hivatkozott, hogy több­ször a hatóságoktól kért segítséget erőszakos férje miatt, ám a rend­őrség nem segített neki. „Arra ké­rem a hatóságokat, ha valaki tény­legesen segítséget kér, akkor ne hajtsák el.” Az asszony a két kisgyermek­kel elköltözött férjétől, majd a bí­róság álláspontja szerint elhatá­rozta, hogy megöleti a férfit. Több személyt is megkeresett, végül egy fiatalember - az ügy másod­rendű vádlottja - vállalta, hogy megkeresi azokat, akik „kicsinál­ják” az illetőt. A két bérgyilkos 150 ezer forintért vállalta a gyilkossá­got, ebből azonban csak 50 ezer forintot fizetett ki a nő, a többit ké­sőbbre ígérte. A tettesek vásárol­tak egy baseballütőt és egy tőrt. Közben az asszony elcsalta egy fő­városi szórakozóhelyre férjét, majd sétálni indult vele. Már az északi összekötő hídnál jártak, amikor a két férfi utolérte őket. Egyikük a baseballütővel támadt az áldozatra, a másik a tőrt szúrta többször a férfibe. Az orvos szak­értői vélemény szerint a férj már az első ütéstől életét vesztette vol­na. Támadói olyan hévvel támad­tak rá, hogy a baseballütő ketté­tört a bántalmazás során. A dön- tés nem jogerős, nagy eszter dóra Volt APEH-vezetőket ítéltek el Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt ítélték el tegnap az APEH korábbi Csongrád megyei igazgató­ját, igazgatóhelyettesét és egy szegedi-kaposvári vállalkozót. Valamennyien pénzbüntetést kaptak, amit - amennyiben nem fizetnek - 480, illetve 300 nap fogházra vált át a bíróság. Kecskemét A bűncselekmény még 1999-ben történt Szegeden, emiatt távozott a beosztásából az APEH két Csongrád megyei vezetője. A két vádlott akár 3, illetve 5 évi börtön- büntetést is kaphatott volna. Az ügyben eljáró Kecskeméti Városi Bíróság azonban jelentős enyhítő körülményként értékelte az idő múlását, a bűncselekmény és a bí­rósági ítélet között eltelt öt évet. Ugyanez vonatkozott a vállalko­zóra is, aki korábban Szegeden tevékenykedett, de ismert a fővá­rosban is, jelenleg pedig Kapos­váron él. A bíróság megállapította, hogy 1999-ben a vállalkozó megvásárolt egy olyan szegedi céget, amelynek mintegy 25 millió forintos adótar­tozása volt. Emiatt az adóhivatal végrehajtói a cég két ingatlanjára - az egyik 309 milliót, a másik pe­dig 30 millió forintot ért - végre­hajtási záradékot jegyeztettek be a földhivatalnál. Csakhogy a vállal­kozó elérte a végrehajtási igazga­tónál, hogy feloldják a végrehajtá­si jogot a 309 milliós ingatlanon. Ezzel - hivatali kötelességét meg­szegve - jogtalan előnyt szerzett a vállalkozónak az APEH-vezető - mondja az ítélet. Nem csak emiatt lett azonban vádlott a három ember. Egy másik vádpont szerint ugyanis ugyanen­nek a vállalkozónak olyan adóiga­zolást adattak ki a Csongrád me­gyei APEH-vezetők, amely azt rög­zítette, hogy nincs tartozása az adóhivatal felé. A bíróság szerint azonban ez nem volt igaz: jelentős összegű adótartozása volt a cégve­zetőnek. Mindezek miatt a három embert elsőfokon bűnösnek talál­ta a bíróság. Az ítélet azonban nem jogerős, mivel az ügyész és a végrehajtási igazgatóhelyettes há­rom nap gondolkodási időt kért, a többi védő és a vádlottak pedig fel­mentésért fellebbezett. A gyanú szerint gyújtogattak, bort loptak Lánycsók Egy 14 és egy 15 éves lánycsóki fiú a hétvégén egy pincebuliból hazafelé tartva a község szőlőhe­gyén betört egy faházba. Miután a helyiségben meglehetősen sö­tét volt, egy rongyot gyújtottak meg, hogy annak lángjánál szemügyre vehessék a terepet. Néhány óra múlva már nem álla­píthatta meg az épület tulajdo­nosa sem, hogy mit vihettek ma­gukkal a fiúk, mert a faház telje­sen leégett, maradványinak pa­razsát a tűzoltók szombatra vir­radóra hajnali negyed 3-kor ol­tották el. A kárt 400 ezer forintra becsülték. A gyújtogatással gyanúsítható két srácot a rendőrök előállítot­ták, de miközben a történtek részleteit próbálták tisztázni, a kihallgatásuk során egy pincebe­töréssel kapcsolatban is kérdez­gették őket, ugyanis a leégett fa­ház közelében álló egyik pince tulajdonosa azt jelentette be, hogy kétszáz liter bort loptak el tőle.- A két lánycsóki fiatalkorú ügyében a nyomozás tart, egy­előre nem tisztázott, hogy szán­dékos gyújtogatás, vagy gondat­lan károkozás történt-e a faház­ban, továbbá tagadják, hogy az általuk elvitt bor mennyisége két­száz liter volt - informálta lapun­kat Kiss József őrnagy, a Mohácsi Rendőrkapitányság bűnügyi osz­tályvezetője. B. M. Lebuktatták a dílert Pécs Autófeltörők buktattak le szombaton hajnalban egy ká­bítószer-kereskedőt Pécsett. A most már őrizetben lévő fia­talember gépkocsija a Kertvá­rosban parkolt, és két suhanc azért nyomta fel, mert úgy tudták, hogy a kocsiban ecsta­sy tablettákat találnak. Akció­juk azonban sikertelen volt, mert mégsem találtak drogot. A járműben azonban 15 ezer forin­tos kárt okoztak, és nem is lett vol­na különösebb következménye az ügynek, ha a rendőrség nem sze­rez tudomást a bűncselekményről. A 15, illetve 18 éves gépkocsi- feltörőket azonban rövid időn be­lül elfogták a pécsi járőrök, és a gyanúsítottak töredelmesen be­vallották, hogy ismerik a kocsi gazdáját, mert korábban tőle vá­sároltak ecstasy tablettákat. A drogkereskedőnél tartott házku­tatás során a nyomozók 110 dara­bot le is foglaltak a megnevezett kábítószerből. Az anyagot rejte­gető 23 éves H. L. őrizetbe került kábítószerrel visszaélés bűncse­lekménye miatt. Azóta a bíróság elrendelte előzetes letartóztatá­sát is. A gépkocsifeltörők sem úszták meg a különös kalandot, az autó felnyomásán túl kábító­szerrel való visszaélés bűncse­lekményének gyanúja miatt is fe­lelősségre vonják őket. Ők sza­badlábon védekeznek. Orális szex vádja Két nap elteltével kért segítséget Baja Különös szemérem elleni erőszak miatt tettek feljelen­tést a Bajai Rendőrkapitány­ságon. Nem is a feljelentés a különös, hanem az, hogy még péntek éjjel történt az állítólagos erőszak, de mégis csak vasárnap kereste fel* a városi kapitányságot pana­szával a pár. Az ifjú pár elmondása szerint a bajai Sugó-soron támadta meg őket két férfi. Előbb a pár 51 esz­tendős férfi tagját verték össze, majd 29 éves barátnőjét vették kezelésbe. Arra kényszerítették a nőt, hogy orálisan kielégítse őket. A nő a feljelentés szerint el­lenkezett, barátja a védelmére kelt, de mindez hiába. Ismét csak megverték a férfit, párját pedig kényszerítették az orális szexre. A rendőrségen- meglehetősen furcsának vélik, hogy csak két nap elteltével kértek segítséget a sértettek. Ez azonban nem befo­lyásolja az intézkedéseket. Meg­kezdődött a nyomozás, amely­ben keresik a két támadót. La­punk információi szerint még tegnap délután is nagy erőkkel kutattak a tettesek után. Vizsgál­ják persze egyúttal azt is, hogy mi lehetett az előzménye a késő éjszakai erőszaknak: azaz ismer­hették-e egymást a sértettek és a támadók. Erre vonatkozóan azonban egyelőre nem adott fel­világosítást a rendőrség. 2001-2002-es áprilisi adatok szerint 17 ezren váltak nemi erő­szakos és garázda jellegű bűn- cselekmény áldozatává Magyar- országon, 12 600 férfi és 6600 nő lett sértett valamilyen támadás folytán. Figyelmes fegyveres rablók Két szomszédos megye nyomozóinak együttműködésével veszélyes rablókat fogtak el a napokban a rendőrök. A Békés megyei Végegyházán és a Csongrád megyei Ambrózfalván a takarékszövetkezetet rövid időn belül ugyanaz a két orosházi férfi fosztotta ki. Őrizetben a szabálysértők Békéscsaba Április 5-én két sötét szemüve­ges, csuklyás férfi ment be Ambrózfalván a takarékszövet­kezetbe. Az alkalmazottakat fegyverrel a pénz, csaknem egy­millió forint átadására szólítot­ták fel. Az elkövetők egy lopott rendszámú, piros színű Volks­wagen Golffal léptek le. A sajtótájékoztatón levetítet­ték, ahogy a videokamera a rab­lást rögzítette. Egy perc húsz másodpercet töltöttek a taka­rékban a tettesek, és távozásuk­kor az egyik elkövető még visz- szaintett, el is köszönt a dolgo­zóktól. Április 26-án a végegyházi ta­karékszövetkezetbe rontott be két sötét szemüveges férfi, és pisztollyal kényszerítették a fiók dolgozóit a több mint egy­millió forint átadására. A rablás­nál az egyik tettes megfélemlíté­sül a levegőbe lőtt az épületből távozva. Az elkövetők egy fehér Ford Focussal léptek olajra. A nyomozók látókörébe ke­rült a 27 éves, orosházi D. Sz., akinek az öccse egy piros Volks­wagennel rendelkezik. Az is erősítette az Orosházához kötő­dést, hogy az ambrózfalvi bűn- cselekményhez használt rend­számot e városból lopták el. Ké­sőbb kiderült: az egyik orosházi autókölcsönzőből ugyanez a D. Sz. kölcsönzött egy fehér Ford Focust, amely a végegyhá­zi esetnél tűnt fel. Ezután a nyo­mozók elfogták D. Sz. bűntársa­it is, mégpedig a 29 éves G. J.-t és a 22 éves M. Cs.-t. Utóbbi a két cselekmény elkövetésében közvetlenül nem vett részt, sze­repét most tisztázzák. Az elfogott rablók három hé­tig tagadtak, aztán az eléjük tárt bizonyítékok hatására részletes beismerő vallomást tettek. El­mondták, hogy anyagi gondjaik támadtak, és ezért raboltak. A lopott rendszámtáblákat az autókra gyorsragasztóval erősí­tették fel, majd a rablások után eldobták. A tettesek felsőruhá­zatukat elégették, a cselekmé­nyeknél használt pisztolyt pe­dig G. J. az egyik békéscsabai temetőben rejtette el. NYEMCSOK LÁSZLÓ Budapest A rendőrségi meghallgatás után a Lelkiismeret ’88 Cso­port négy tagját szabadon bo­csátották, három aktivista el­len őrizetbe vétel mellett sza­bálysértési eljárás indult - áll a rendőrség közleményében. A Lelkiismeret ’88 Csoport tag­jai a rendőrségi és bírósági tiltó határozat ellenére a hétvégén demonstrációt szerveztek a fő­városi Erzsébet téren, ahol a zsidó szervezetek emlékeztek meg Izrael Állam függetlensé­gének évfordulójáról. A tünte­tők igyekeztek megzavarni a té­ren zajló kulturális rendez­vényt, és a rendfenntartók többszöri felszólítására sem hagyták el a helyszínt. A ható­ságiak hét embert állítottak elő rendzavarás miatt, akik közül négyet szabadon engedtek még vasárnap este. Három személyt: K. Imre 35 éves, N. Csaba 38 éves budapesti lakosokat és B. Melinda 23 éves faddi lakost szabálysértés miatt őrizetbe vették. Velük szemben a bíró­ság gyorsított eljárásban foly­tatja le a vizsgálatot. Kocsis Imre, a szervezet elnö­ke korábban azt nyilatkozta: a II. fővárosi gojtaláíkozót akar­ták megtartani az Erzsébet té­ren. Szerinte ez egy kulturális rendezvény lett volna, ahol be akarták mutatni „markánsan a goj és más kultúrák közötti kü­lönbségeket” azért, hogy szim­pátiát keltsenek „a magyarság­ban a goj kultúra iránt”. A ter­vezett demonstrációt a buda­pesti rendőrfőkapitány határo­zatában megtiltotta, a bíróság megerősítette ezt a döntést. EUROPRESS 4 i ( i >

Next

/
Oldalképek
Tartalom