Új Dunántúli Napló, 2004. május (15. évfolyam, 119-147. szám)

2004-05-03 / 120. szám

10. OLDAL K R IMI 2004. Május 3., hétfő ||| Szabadfogás Bűn-krimi-rend Szoborgyalázók Ismeretlen tettes piros festékkel öntötte le péntek éjjel Antall Jó­zsef néhai miniszterelnök mell­szobrát. A már máskor is meg­gyalázott szobrot másnap helyre­hozták. EUROPRESS Fának csapódott A helyszínen meghalt egy román férfi, amikor vasárnap kora haj­nalban járművével fának ütközött Pest megyében, Budajenő és Per­bál között. Az autóban még két román állampolgár utazott, ők könnyebben sérültek meg. A bal­esetet az okozta, hogy a sofőr nem az útviszonyoknak megfele­lően vezetett, mti Állatkínzók Belefojtott a Dunába egy őzet szombaton kora reggel két ercsi férfi. Az esetnek a Szigetújfalu és Ercsi között közlekedő komp sze­mélyzete a szemtanúja volt, így a rendőrök rövid időn belül elfog­ták a tetteseket, akik ellen lopás és állatkínzás miatt indítottak vizsgálatot, mti Egy cigaretta Egy szál cigaretta miatt szólalko- zott össze szombat este két fiatal Pusztaszabolcson. A szóváltást tettlegesség követte, és a 19 éves férfi késsel hátba szúrta a tőle ci­garettát kérő 17 éves fiút. A szűr- kálót elfogták, a megszúrt fiatal­ember túl van az életveszélyen. Kisodródott Súlyos motorosbaleset történt Keszthelyen, szombaton késő es­te. A 71-es főúton közlekedő mo­toros túl gyorsan hajtott, és egy jobb oldali kanyarban ki­sodródott. Kidöntött egy mű­anyag oszlopot, nekiütközött egy forgalmi táblának és az árokban állt meg. A motorost és utasát sú­lyos sérülésekkel szállították kór­házba. ■ _________LAKÁS_________ AK CIÓ! Kozármisleny újtelepén most épülő 2 db 125 nm-es, sorházi, galériás lakások + 18 nm-es terasszal, 420 nm-es saját telekkel eladók. Kedvezményes hitel, szoc. pol. igénybe vehető. Tel.: 30/325-66-68 •878315" Bálicsi úton 3 szoba, nappali, 2 fürdőszo­ba, 5 lakásos társasházban klimatizált la­kás eladó. 30/9560-390 •916626" Éva u.-ban 63 nm-es lakás eladó. 70/385- 2194 •923353’ Kertvárosban alagútzsalus, 2 szobás, 60 nm-es, erkélyes, IV./2., igényesen felújított lakás eladó. Telefon: 06-20/981-7051 *901845* * Pécs, Esztergár L. u.-ban fszt.-i, 63 nm-es, tégla-távfűtéses lakás 11 M Ft, Szigeti úton 36 nm garázs (üzlet, műhely céljára is al­kalmas) eladó, ár 5 M Ft. 20/553-4630 •923296* Pécs, Jókai u. 1 + 2 félszobás, tégla, távfű­téses lakás eladó. I. ár: 11,8 M Ft. Érd.: 06/30/3115-284 •923226' Pécs-rózsadombi 2,5 szobás, 4/fszt.-i la­kás eladó. I.ár: 9,4 M Ft. Tel.:30-986-7041 •923323* Pécs-belvárosi, 1,5 szobás, parkettás, klí- más, riasztós, egyedi fűtésmérős, szigetelt lakás eladó. Tel.: 20/3749-164 •923316* Pécs-belvárosi 1,5 szobás, szépen felújított téglalakás eladó 8,3 M Ft. 70/572-1938 •910313* Pécsen belvárosi, Majorossy utcában 100 nm-es, 3 szobás, erkélyes, polgári lakás el­adó. I.ár: 200 000 Ft/nm. 06-30/315- 3580 •920169* Pécsett, a Székely B. utcában új építésű, nappali+4 szobás lakás 2 fürdővel, terem­garázs-beállóval eladó. I. ár: 32 M Ft. 30/377-3077 •916535* Pécsett, Szabadság úton 2,5 szobás lakás eladó. I. ár: 11,3 M Ft. 06/30/464-2426 *923195* Pécsett 1,5 szobás, uránvárosi, és 4 szobás Mártírok úti lakás 8,4 M Ft, ill. 21,5 M Ft- ért eladó. Tel.: 06/30/902-8861 •923186* Pécsi 2 szobás lakás eladó. 70/385-2194 •923353* Pécs-Kertváros, Fazekas M. u. 1,5 szobás, 40 nm-es, I. em.-i, összk. panellakás sürgő­sen eladó. I.ár: 7 M Ft. Tel.: 20/4680-675 *904552* A demonstráció nem garázdaság A greenpeace-esek csak a rendet zavarták meg Pakson Jogerősen felmentette a Tolna Megyei Bíróság azt a hat Greenpeace-aktivistát, aki tavaly a paksi atomerőműnél tilta­kozott. Annak idején elsőfokon garázdaság bűntette és rongá­lás vétsége miatt próbára bocsátotta, illetve kiutasította őket az országból a bíróság. Szekszárd Jogerősen felmentette a Tolna Me­gyei Bíróság pénteki tanácsülésén azt a hat Greenpeace-aktivistát, aki tavaly tavasszal, az atomerő­műben történt üzemzavart köve­tően Pakson tüntetett. Közülük egy magyar állampolgárt csopor­tosan elkövetett garázdaság bűn­tette és rongálás vétsége miatt egy év próbára bocsátotta a városi bí­róság tavaly júniusban, öt külföldi társát pedig egy évre kiutasította az országból. Mint annak idején beszámoltunk róla, a demonst- rálók egyik csoportja élő lánccal zárta el az erőmű kapuját, a másik csoport pedig egy autóban elhe­lyezett szirénát hozott működés­be. Néhányan megpróbáltak be­mászni az erőmű kerítésén. Dr. Csullag Józsefné, a megyei bíróság elnökhelyettese és szóvi­vője elmondta, a bíróság a már említett bűncselekmények vádja alól mind a hat vádlottat felmen­tette, s rendzavarás szabálysérté­se miatt figyelmeztetésben része­sítette őket. A tényállás nem vál­tozott, de a bíróság kiemelte, hogy a vádlottak a nemzetközi környezetvédelmi szervezet cél­jainak megfelelően, az atomener­Nem adják ki Managua Elutasította a nicaraguai legfelsőbb bíróság Aldo Mo- ro néhai olasz kormányfő egyik feltételezett gyilkosának Olaszország részére történő ki­adását. A taláros testület szombaton nyil­vánosságra került döntésében uta­sította el az olasz származású Ales- sio Casimirri kiadását, akit szülőha­zájában 1989-ben távollétében már elítéltek gyilkosságban játszott sze­repe miatt. Casimirri a Vörös Brigá­dok szélsőbaloldali terrorszervezet tagja volt, s az olasz hatóságok sze­rint köze lehetett ahhoz, hogy a szervezet 1978-ban elrabolta, 55 napon át fogva tartotta, majd meg­gyilkolta Aldo Moro akkori keresz­ténydemokrata olasz miniszterel­nököt. Olaszország februárban kér­te Nicaraguától a férfi kiadatását. A maílaguai legfelsőbb bíróság kiszi­várgott hírek szerint azzal az indoklással uta­sította el a ké­rést, hogy az or­szág alkotmá­nya tiltja politi­kai bűncselek­mények elköve­tésével vádolt külföldiek kiadását, illetve azt, hogy a bűncse­lekményt követő 5 éves elévülési idő után bárkit felelősség­re vonjanak a bűntettért. Casimirri 1983-ban érkezett Nicaraguába, ahol öt évvel később az ország ak­kori sandinista vezetésének jó­voltából nicaraguai állampolgár- ságot szerzett. ______________■ gia veszélyeire akarták felhívni a figyelmet, ezért amit tettek, nem tekinthető kihívóan közösségelle­nes magatartásnak. Akkor sem, ha a gyülekezési törvény rendel­kezéseit megszegték. Nem lehet szó garázdaságról, mivel sem em­ber, sem dolog elleni erőszakot nem alkalmaztak. Megbotránko­zást nem, legfeljebb némi riadal­mat okozhattak a szirénázással. Kárt okozni nem akartak, ezért a rongálás vétségét sem követték el. Szabálysértés viszont, hogy nem jelentették be három nappal előbb a tervezett demonstrációt, s ezzel tisztában is voltak, mivel már a történtek előtt két nappal megbízást adtak védelmükre egy ügyvédnek. A bíróság azt is meg­állapította, hogy a rendőrség tör­vényesen lépett fel ellenük. IHAROSI IBOLYA Drogfogás sorozatban Budapest A Telefontanú vonalára több jelentés is érkezett a hétvé­gén heroinfogyasztókról. A Budapesti Rendőr-főkapitány­ság Kábítószer Elleni Osztály munkatársai adatgyűjtés és meg­figyelés után igazoltatták az ép­pen autójában ülő, és akkor is heroint fogyasztó R. Zoltán 24 éves budapesti lakost. A kihallga­tás során a fiatalember elmondta, hogy a saját céljaira szükséges heroint egy ázsiai férfitől szerzi be. Az elmondottak és a már elő­zőleg is rendelkezésre álló ada­tok álapján beazonosították N. Q. Phuong és C. T. Truong vietnami állampolgárokat. A két külföldi fővárosi lakásán házkutatást tar­tottak. Ennek során kábítószert és drog fogyasztásához használt felszereléseket foglaltak le. N. Q. Phuongot és C. T. Truongot letar­tóztatták. Ugyanazon a napon a kábító­szer bűnözés elleni osztály mun­katársai a fővárosban az Üllői úton rutinszerű ellenőrzés során igazoltatták G. Tibor 28 éves fő­városi lakost. Miután zavartan vi­selkedett, ruháját is átvizsgálták, s zsebeiben kábítószert találtak.. G. Tibor kihallgatása során el­mondta, hogy a kábítószert egy kispesti műhelyben, S. Csabától vásárolta. Az ott tartott házkuta­tás során lefoglaltak 300 gramm marihuánát. Az akció során sike­rült azt is kideríteni, hogy S. Csa­ba viszonteladásra a kábítószert G. Krisztiántól vásárolta. A nyomozók útja a XVIII. ke­rületi Szemere térre vezetett, ahol G. Krisztiánt hattagú cso­port vette körül. Amikor a nyo­mozók megjelentek, a keresett fiatalember elmenekült. ■ Pusztító vírus Stockholm Új internetes vírus pusztít világszerte, és a szakértők szerint vélhetően máris több millió számítógépet fertőzött meg. Mikko Hyppönen, a finn F- Secure számítógépvírus-kuta­tó cég vezetője szerint a Sasser névre keresztelt vírus bármelyik, az internetre csat­lakozó számítógépet megfer­tőzheti, ellentétben a koráb­ban feltűntekkel, amelyek e- mailekben terjedtek. Ugyan­akkor az eddigi tapasztalatok szerint a vírus, amely auto­matikusan többször is kikap­csolja, majd bekapcsolja a gé­peket, „ártalmatlan”. Hyppö­nen úgy véli, hogy a Sasser rohamának csúcspontja hét­főre várható. Egyelőre nem tudják, hogy ki állhat a vírus- támadás mögött, de feltétele­zik, hogy fiatal, vagányságu- kat bizonyítani akaró hack- erek akciójáról lehet szó. A Symantec amerikai ví­rusvédelmi cég szejint a Sasser főleg azokat a számító­gépeket támadja meg, ame­lyeket folyamatosan rákap­csoltak az internetre ADSL- rendszeren keresztül, és főleg a Windows 2000, a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerű gépek számíthat­nak rá. A Sasser az idén már a harmadik nagy mennyiség­ben terjedő számítógépes ví­rus a Mydoom A januári, és a Bagle B februári fellépése után. ■ Fegyvercsempész Budapest Fegyvercsempészet megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, szabadlábon hagyása mellett egy 32 éves magyar-kanadai kettős állam­polgár ellen. Szombaton reggel a fel­adott poggyász kötelező, rutinszerű ellenőrzése során 26 darab 9 milli­méteres éles pisztolylőszer került elő, amelyek mindegyike alkal­mas kilövésre, emberi élet kioltásá­ra. Emellett a táskában találtak egy erősen korrodált állapotban lévő, második világháborús MP 40 típusú géppisztolyt, valamint egyéb lősze­reket, lőszerhüvelyeket; fegyveral­katrészeket. A táska tulajdonosa el­mondta, hogy a poggyászban lévő tárgyakat egy csongrádi lakostól vet­te jelképes összegért és úgy tudta, azokat az eladó egy volt HM-tűz- szerésztől kapta. Pécs-kertvárosi 1,5 szobás, 40 nm-es X/10. em.-i lakás eladó. 6,4 M Ft. 72/435- 769 •922982* Pécs-kertvárosi 4/3.em.-i, 2 szobás, felújí­tott, hőszigetelt, új konyhás lakás tárolóval eladó. 72/473-562, 30/388-7319 •916825* Pécs, Malomvölgyi úton 4/l.em.-i, 2,5 szo­bás, átalakított lakás eladó. 20/3346-885 •921815* Budapest-óbudai részén 69 nm-es, 3 szo­bás, extrán felújított panellakás tízemele­tes épületben eladó. 17,9 M Ft. 20/9163- 769 •918531* Pécs-Kertvárosban X/l emeleti, 3 szobás, 64 nm-es lakás eladó. Tel.: 30-581-6161 18 óra után •918470* Kertvárosi 58 nm-es, 2,5 szobás, felújított, em.-i öröklakás eladó 7,9 M Ft. 20/551- 2288 *923423* Pécsett, belvárosnál eladó 63 nm-es 2 szo­bás, cirkofötéses lakás 6,5 M Ft 20/357- 4780 •923425* Uránvárosban eladó 47 nm-es, 1,5 szobás emeleti öröklakás 6,9 M Ft. 20/551-2288 •923422' _______INGATLAN________ Ba latongyörökön, 300 m-re a strandtól új építésű, 100 nm-es apartman teljes pano­rámával a Balatonra eladó. Érdeklődni: 06- 30/939-7782. •923322' Biztosítsa jövőjét az unióban! Állásajánla­tunk: Ingatlan-Hitel-Média területén átkép­zéssel! 06-1-210-4673. •923128’ Budapesttől 15 km-re 65 nm-es, felújított, gázfűtéses, 2 szobás ház 654 nm-es telken eladó. 17,7 M Ft. 20/9163-769 •918533* Donátus elején 3 szintes, panorámás, összközműves családi ház eladó. 06/30/630-1391 •923201* Európai uniós befektetők eladó ingatlano­kat keresnek. 70/586-9900. •923080* Hévíz egyik legszebb utcájában beépíthető telek eladó. 70/212-7739 •923230' Hosszúhetényben 90 nm-es félvályog ház kerttel eladó 9,5 M Ft. 70/283-8285 •923320* Nagykozár új lakóparkjában közműves, pa­norámás építési telkek eladók. 30/969- 3802 *918530* Német-Osztrák ügyfeleinknek keresünk el­adó ingatlanokat! 06-1-210-4904 Olaszon 90 nm-es családi ház nagy telek­kel, melléképületekkel eladó. 70/385- 2194 •923353' Pécs, Patacs-nyugaton 784 nm belterület eladó. 30/9469-541 *923311* Pécs-belvárosi, Damjanich u.-i, 252 nm-es építési telek bontandó házzal, 4 lakásos társasház építésére alkalmas, eladó. Irány­ár: 17,3 M Ft. Tel.: 06/30/855-2663 *918572* Pécs-Donátusban, Karvaly-d. 20. sz. szőlő­gyümölcsös hétvégi házzal telekáron eladó. Ikerház is építhető. Tel.: 72/415-255, 20/516-5664 •923202* Pécsett, a Kutató-dűlőben 90 nm-es, szin­tes, új családi ház garázzsal, augusztusi költözéssel eladó. Szoc.pol, kedvezményes kölcsön igénybe vehető. I.ár: 21,5 M Ft. Tel.: 72/551-028, 20-972-8559 •916930* Pécsett, a Tettye alatt, Bökh J. u. 4. sz. el­adó felújított, beköltözhető, 110 nm-es családi ház 270 nm-es telken. I.ár: 15 M Ft. Tel.: 06/30/855-2663 •918572* Pécsett, Ürögben 2 szobás családi ház ked­vező fekvésű telekkel eladó. I.ár: 16,5 M Ft. Tel.: 20/9245-497 *916391* Pécsett 220 nm-es (kétlakásos), összkom­fortos, klimatizált családi ház dupla ga- rázszsal + vállalkozásra alkalmas, 50 nm- es, 2 szintes épület eladó. Tel.: 30-9930- 691 •917559* Pécs, Mecsek-nyugaton, a Hetesi köznél, 2 garázsos, 5 teraszos, panorámás családi ház eladó. Tel.: 72-215-156 esti órákban •918470* Pécsújhegyen összközműves építési telek lakható szoba-konyhás épülettel eladó. I.ár: 8 M Ft Tel.: 72/228-802 •923330* Kozármislenyi 3 szoba összkomfortos ház 4200 nm területen eladó. 17 M Ft. 30/216-7305 *923370* Pécs-Szkókón eladó 100 nm-es, 400 n-öl összközműves telken 23 M Ft. 20/357- 4780 *923426* Pécsett, Tettyén ealdó 120 nm-es, 3 szobás családi ház 8,5 M Ft. 20/357-4780 *923424* BÉREL-KIAP Pécs belvárosában felújított bár berende­zéssel üzemeltetésre kiadó. 70/310-4031 Pécs nyugati részén, a 6-os út mellett 1150 nm új, jó minőségű IPARI CSARNOK szociális résszel, ipari, kereskedelmi, ALLAT Fekete 2 éves, sodrott kanca, fakerekü ko­csi és egy bőrülés eladó. Tel.: 73/709-120 BERBE ADÓ. Érdeklődni: 30/9469-541 Pécsett, a Szabadság utcában 65 nm-es helyiség irodának, üzletnek kiadó. 1800 Ft/nm hó + rezsi. Tel.: 30/9360-858 *923319* Üzlethelyiség kiadó. Tel.: 06/70/291-8356 *923223* ALBÉRLETET KÍNÁL Óbudán szoba fiúnak kiadó. 20/9341-184 •916434* Pécs-kertvárosi 2 szobás lakás kiadó. 30 E Ft/hó rezsivel + 2 hó kaució. 70/585-2648 •923342* 2 szobás lakás a Mecseken kiadó. 313-589 *918566* GARÁZS Felsővámház u-ban tágas teremgarázs be­álló eladó 1,8 M Ft. 06-20/9546-194 ADÁSVÉTEL 1 éves tojótyúkok eladók! 72/267-259 FESTM ENYVETEL (XVIII-XIX-XX. sz.) kp-ért! Jókai u. 4. 210- 450 *916589* ANTIK BÚTOR Ezüst-, Zsolnay-, óra-, szőnyeg-, régi könyv-, hagyatékvétel kp-ért! Jókai u. 4.210-450 *916589* Aprított akácfa 600 Ft/q, deszka, léc, sza­rufa, tégla. Hétvégén is nyitva 72/225-201 •923341* Bontott kisméretű tégla (pucolt), nagymé­retű monogramos (kubiktégla), faanyag (zsalu oszlopoknak) eladó. Tel.: 06/30/8513-126 *923354* Élelmiszerbolt berendezése eladó. 06- 70/268-5315,72/463-498 esti órákban. •923140* MTZ 82-es kisfülkés traktor, hozzávaló eké­vel eladó! Érd.: 72/389-510 *923215* ócskavas-vétel hegyszíni darabolással is! 72/371-988,06-30/479-7435 •909786* Ócskavas-vétel, hívjon, házhoz megyek! 72/370-608, 06-30/517-6674 •916382* Ócskavas és roncsautó vásárlás 30/452- 4211 50 db választási malac eladó. 30/9974- 268. _______GÉPJÁRMŰ_______ As trát és Corsát vennék. 20/920-6210. *916707* Golf III. 1,6 i benzines 1993, fehér, 5 ajtós eladó hitelre is. Ár: 820 E Ft. Tel.: 06/20/410-1067 *923339* Opel, Renault autóalkatrészek. Pécs, Pellérdi út 24. 72/251-131 *914663* ________VEGYES_________ Ke resek mestert cserépkályha villanyfűtés­re való átalakításához. 30/444-7844 *923346* RÉSZLETRE Redőny, napellenző, reluxa, roló. Pécs, So­mogyi B. u. 7. Tel.: 72/331-767 •923329* SZOLGÁLTATÁS Államilag támogatott hitel, szoc.pol ügyin­tézés, lakás vásárlásra, építésre, bővítésre és korszerűsítésre. Tel.:70-369-3068 *923356* ~ p i c~s'’b" üdäp Vst-7 E C 5 " útvonalon „kis csomagtól" 4,5 tonnáig. 30/937-7866 Jónk számíthat... ha velünk szállíttat." Festést, mázolást vállalok (számlaképes), nyugdíjasoknak 20% kedvezmény! 20/357- 6509 *916785* Gipszkarton-szerelést, külső szigetelést vál­lalok. 30/496-3419 *909533* Kútfúrás. Tel.: 06-30/9477-953. *840012* Vállaljuk családi házak utólagos hőszigete­lését alpin technikával és állványozással. Tel.: 06/30/217-0605 *916695* Gyermektanácsadási Tanulási, nevelési problémákra. Stabil Pont tanácsadó köz­pont. Időegyeztetés: 20/544-9665, 20/218-7107 Lelki fájdalmak gyötrik? Boldogtalan? Van megoldás. Hívjon! 20/544-9665,20/218- 7107 *923369* Palatetők bontásnélküli felújítása legked-. vezőtt áron, garanciával. 30/372-8994. *923125* _________GÉPEK_________ Jó állapotú stil ipari háti fűkaszák eladók. I. ár: 75.000 Ft 72/228-802 *923287* ________PÉNZPIAC________ Br ókerek, Közvetítők figyelem! Lízingtársa­ság magas jutalék ellenében elsősorban jármű, gép-berendezés operatív lízing, tar­tós bérleti ügyfeleket fogad. Jelentkezés: 06-30-2687-680. •904595* Finanszírozási Új és használt gépek, beren­dezések, gépjárművek rugalmas lízingelési feltételekkel az Innotrade Lízing Rt.-nél. Bővebb információ: www.innotrade.hu Tel.: 06-30/2687-680. ,*904603* Hitelügyintézés minimálbérrel, akár terhelt ingatlanra is. 06-70/524-9641. *923381* HASZŐNOÉPJÁRMŰ Skoda Liaz billenőplatós tehergépkocsi 5 db és 5 db HW-80-11 billenőplatós pótko­csi eladó. Ár: megegyezés szerint. Finanszí­rozás megoldható. T.: 25/229-177, 30/9392-320 *922955* VÁLLALKOZÁS Bezárt butikok, boltok árukészletét kész­pénzért felvásároljuk. (30) 9247-108. •923243* Orfűn tóparti büfé-borozó saját stéggel, be­rendezve eladó vagy kiadó. Érd.: 06/30/215-2981 *923262* ________ELVESZETT________ Az alábbi bélyegzőket ellopták, ezért 2004.04.29-től érvénytelenek! Pál Ferenc vállalkozó 7811 Csarnőta, Fő u. 56. Adó­szám: 52672833-2-22, Pál Ferenc vállal­kozó 7811 Csarnőta, Fő u. 56. Boly Tksz: 50100112-11008837 Adószám: 52672833-2-22 *923409* TÁRSKERESŐ Személyiségközpontú társkeresés minden korosztálynak. Tel.: 72/525-004, 20/928- 2528 r i V i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom