Új Dunántúli Napló, 2004. május (15. évfolyam, 119-147. szám)

2004-05-13 / 130. szám

I 2004. Május 13., csütörtök KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL MŰVÉSZETEK HÁZA Szingli vagy női irodalom? Amióta Bridget Jones naplói (I-II.) filmen és írott változatban magya­rul is megjelentek, egyszeriben megkezdődött a találgatás, létezik- e ennek a műfajnak a magyar iro­dalomban megfelelője? A szingli kifejezést ekkor kapták föl, mond­ván, úgyis angol az eredeti regény, s azóta a modem lány képéhez hozzátartozik a magányos életfor­ma vázolása is, annak örömeivel és fájdalmával. Rögvest megszüle­tett a magyar sikerkönyv ebben a stílusban: az Állítsátok meg Teréz- anyut! Rácz Zsuzsa tollából. A kér­dés tehát nem az, hogy létezik-e Magyarországon az egyedüllét gondjainak kifejezőként, hanem hogy milyen hagyományai van­nak a magyar nyelvű prózában. Erről és a műfaj olvasóközönségé­ről fog ma este kerekasztal-beszél- getést folytatni a Művészetek Há­zában 19 órakor Sümegi Noémi, aki időközben a Terézanyunál sokkal irodalmibb szingli regényt jelentetett meg, Lukács Eszter vá­logatott életét. A vitatársai: Gács Anna kritikus, aki sokat foglalko­zott a feminizmussal, és Szabados Tamás, az Ulpius Ház Kiadótól. A műsorvezető Tóth Orsolya, a PTE irodalomtörténésze lesz. m. b. e. Az együttműködés helyzetében Hol volt, hol nem volt közepe Európának A „Közép-Európa és a közép-európai fogalom változásai a 20. század folyamán” címmel konferenciát tartották tegnap a PTE BTK Mo­dernkori Történeti Tanszékén. A kutatási programról Ormos Mária akadémikussal be­szélgettünk. Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram részeként szereplő program konferenciáján a mun­kában részt vevő fiatal történészek ismertették há­romévnyi kutatásuk eredményeit.- A témát úgy határoztuk meg, hogy a „Közép- Európa-kérdés a 19-20. században”, de ez a kuta­tás közben kibővült, mert világossá vált: Közép- Európát egész Európa nélkül senki nem tudta igazán kezelni, mint ahogy a „Közép-Európa” fogalom is nagy változásoknak volt kitéve úgy egészében véve, meg attól is függően, hogy me­lyik nemzethez tartozók vetették fel, fogalmazták meg - mondja Ormos Mária. - Azt gondoltuk, érdemes lenne megnézni, az érintett országokban miként gondolkodtak erről. A közvetlen környezetből ki­esett 1948-tól kezdve 1990-ig a Közép-Duna menti és a balkáni országok övezete, mivel ezekben Moszkva tilalma alá került minden regionális tö­rekvés és felfogás.- Van-e közepe Európának, és mikortól?- Valamikor van, valamikor nincs. A téma akkor erősödött meg, amikor Németország a 19. század utolsó harmadában egységesült. Addig e térségé­ben a Habsburg-birodalmat, illetve 1867-től az Osztrák-Magyar Monarchiát leszámítva csak hatal­mi törmeléket lehetett találni. Attól kezdve válik ér­dekessé a dolog, mihelyt Németország megjelenik mint korabeli nagyhatalom. A „Közép-Európa” fo­galom nagyjából ekkor alakult ki és kezdték el iga­zából használni nemcsak geográfiai, hanem a szó­nak minden egyéb értelmében 1948-ig. Akkortól kezdve Közép-Európa bő négy évtizedre megszű­nik. Németországot kétfelé vágják a nagyhatalmak, Európa is értelemszerűen a kelet-nyugat paraméte­rekben tárgyalható. Tehát nemcsak a fogalom, ha­nem a kohéziós összetartó erő is megszűnik ebben a térségben, hogy aztán 1990-es évektől újra beszél­ni lehessen róla.- A kohéziós erő azt is jelenti, hogy az itteni álla­mok, népek megpróbáltak valami közös alakzatot létrehozni?- Vagy megpróbálták, vagy nem, de közös a hely­zetük. Nevezetesen az, hogy valóban pontosan kö­zépen vannak, ami magával hoz bizonyos készteté­seket, azt a bizonyos kelet-nyugat összekötő szere­pet, amit vagy betöltötték, betöltenek, vagy nem, de ez a szerep kínálkozik. A Duna szintén összetartó erő lehet, aszerint, hogy felhasználják-e vagy sem, de minden ésszerűség amellett szól, hogy tegyék. A központ, ha nem is szab meg, de kioszthat bizo­nyos szerepeket gazdasági területeken, úgy hogy a közép-európaiságnak van értelme.- A térségben már a középkorban is próbálkoztak különféle szövetségek létrehozásával.- Minden korszakban vannak kivételes együtt­működési szakaszok, és nem annyira kivételes har­cok egymás között. A világ ebből a szempontból ma már egy kicsit másként nézi a „helyi rangadó­kat”, amelyeket a csatatereken vívtak. Európa abba­hagyta ezeket. Következésképpen már sokkal erő­sebben jelentkezhet a ráció által diktált, vagy leg­alábbis kínált együttműködés.- Mikor olvashatja a kutatások összegzését a nagyközönség?- Ezeknek a 100-150 oldal terjedelmű tanulmá­nyoknak az egységesítése rám vár. Ez lesz a nyári programom. Abban reménykedem, hogy jövőre a könyv megjelenhet, hiszen a téma érdekfeszítő és aktuális. Es fiatal kutatóink minden eddiginél mé­lyebbre ástak. _____________ DUNAI IMRE Ko ncertbérletek új tartalommal Piknikre hívják a zeneszerető embereket a Pannon Filharmo­nikusok, a tettyei romoknál a jövő évad muzsikájából tarta­nak ingyenes ízelítőt. Megkezdődik a bérletárusítás is, és jó néhány újdonságra készülhetnek majd a pécsiek. Nagy átalakítást terveznek a pécsi letsorozatok mellett megjelenik egy nagyzenekari hangversenyek vilá- nem helyi zenekarok játékából álló gában a Pannon Filharmonikusok - összeállítás is. Másrészt a Breitner jelentette be a jövő évi bérletváltoza- bérletbe építve ezentúl évről évre tokát ismertető sajtótájékoztatón bemutatják egy korábbi, az Európai Horváth Zsolt igazgató. Kiderült, a Unió Kulturális Fővárosa címet már 2004/2005-ös évadban a pécsi bér- elnyert város szimfonikus zeneka­rát. A május 15-től árusításra kerülő dig 2005. május 26-án tartják. A új bérletsorozat lehetőséget teremt köztes nyolc hónapban kéthetén- a baranyai zenekedvelőknek a Pan- ként remekművekkel és világsztá- non Filharmonikusokkal közösen rokkal (többek közt Marton Éva, felfedezni a 2005 januárban meg- Kocsis Zoltán, Várjon Dénes, Jandó nyíló, 1600 fős fővárosi Nemzeti Jenő, Ruby Redwine, Hansjörg Hangversenytermet. Schellenberger, Salvatore Accardo A zenekar bérletsorozatait a kö- stb.) találkozhat a közönség. Hogy vetkező évadban is a már megszo- mi lesz majd műsoron, abból a hét- kott szerkezetben kínálják. A hang- végén kapnak egy kis ízelítőt az ér­versenyek 2004. szeptember 23-án deklődők Hamar Zsolt karnagy vá- indulnak, az évadzáró koncertet pe- logatásában: a Pannon Filharmoni­kusok ingyenes bérletajánló pikni­ket tart szombaton 18 órakor a tettyei romoknál (rossz idő esetén a programot a PTE Szigeti úti aulájá­ban 19 órakor rendezik meg). A kí­nálat a felsoroltakon túl számos ér­dekességet, kedvezményt tartogat, további részletek találhatók a május 15-én megjelenő programfüzetben. A bérletvásárlási akció is ezen a na­pon indul, és a törzstagoknak két hetük lesz meghosszabbítani meg- szokott helyüket. mészáros b. e. A Pannon Filharmonikusok fúvósai áprilisi koncertjükön a PTE aulájában fotó: t. l. FELTÁMADT AZ EURÓPA KIADÓ. A nyolcvanas évek meghatáro­zó, undergroundnak titulált zenekara, az Európa Kiadó állt össze egy turné erejéig majd’ tíz év elmúltával. Felvételünk az Amerikából visz- szatért gitáros-énekesről, Menyhárt Jenőről készült a kedd éjszakai koncertjükön a PEK-ben. _______________________fotó: tóth László Mag yarul - magyarán Van-e logika a helyesírásban? bel-, köz-, kül- stb.) mindig egy­A gyakran föltett kérdést most csupán helyesírásunknak egyet­len részére vonatkoztatjuk. A 48- as szabadságharc bukása után hol itt, hol ott bukkant föl egy- egy férfiú, aki Petőfinek adta ki magát. Elöbb-utóbb mindegyik­ről kiderült, hogy nem az igazi, tehát hamis. Regényes életraj­zokban, irodalomtörténeti tanul­mányokban többször is találkoz­hatunk az ál-Petőfi írásmóddal. Bizonytalanságunkat az okoz­za, hogy sem az 1954-es, sem a legújabb, 1984-es szabályzatban, sem a helyesírási tanácsadó szó­tárban, sem a nemrég megjelent Helyesírási kéziszótárban nincs benne az ál, illetve Petőfi címszó alatt. Az akadémiai szabályzat 11. kiadásában az ál (= hamis) szó bokrában szerepel néhány összetétel: álarc, álhaj, álkulcsr ...álszent, és a 111. ponthoz utal­ja az érdeklődőt, amely szerint: „Az olyan összetételeket, ame­lyekben a főnév minőségjelzője az összetett szóban lévő alakjá­ban vagy jelentésében önálló szóként nem használatos [al-, beírjuk (alelnök, belföld stb.).” Ez a szabály azonban ebben az esetben nem alkalmazható me­chanikusan, mert az álpetőfi for­mával vétenénk a tulajdonnév változtathatatlanságának szabá­lya ellen. Az ál Petőfi is rossz len­ne, mivel az ál önmagában nem használatos. Marad tehát a kötő­jeles megoldás, amely a kötőjellel jelzi az egybeírási szándékot, de meghagyja a tulajdonnévnek kijá­ró nagybetűt is, tehát: ál-Petőfi. Ez az írásmód azért is logikus, mert a sokkal gyakoribb tulaj­donnév + köznév kapcsolat meg­fordításáról van szó (Petőfi-vers, Kossuth-díj). Nyugodtan elfogad­hatjuk tehát a tételes szabály lo­gikus kiegészítéseként a köznév + kötőjel + tulajdonnév képletet, amely kiterjeszthető más hason­ló esetekre is, például Juhász Fe­renc egyik szép versében: „kövér útmenti kő-Krisztusok-ról éne­kel”. Nyakra-főre mégse alkal­mazzuk, csak akkor, ha jelentés­beli vagy stilisztikai többletet ér­zékeltetünk vele. Rónai Béla Segítettünk, és most lakóiunk érte... Két barátnő, ismerik egymást vagy húsz éve. Az egyik megkéri a másikat, segítsen neki, vegyen fel kölcsönt, ami miatt jelzá­loggal terhelik meg a másik családi házát. Igen a felelet, az ügy­let létrejön, ám a barátnő néhány hónap után „elfelejt” fizetni. A családhoz jönnek a felszólítások, jön az értesítés a végrehaj­tásról, s jön az értesítés az árverezésről, most péntekre. Májusi idill Belvárdgyulán. Szép, nagy, emeletes ház, mellette egy kisebb. Melléképületek, ólak, ahol akár ötven koca is elfér, istál­ló, három autónak való garázs. Medence. És, szinte mondani sem kell, gondosan művelt vetemé­nyeskert, gyümölcsfák, a májusi természet minden gazdagsága. Két hatalmas, fekete kutya ugat. Ez Papp Zoltánék „birodalma”, amit húsz év munkájával terem­tettek meg maguknak, kemény munkával. Ezt fogják elárverezni a fejük fölül pénteken. A nagy ház kikiáltá­si ára írd és mondd hatmillió forint. Ahogy Imhof Gábor, az ingat­lan-jelzáloghitellel foglalkozó cég vezetője fogalmaz: a történet - sajnos - roppant egyszerű. De inkább mesélje el Papp Zol­tánná, a leginkább érintett.- 2002 tavaszán keresett meg egy régi ismerősöm, K. L-né azzal, hogy nagy bajban van, és tudnánk- e segíteni rajta úgy, hogy négymil­lió forint értékben a mi házunkra jelzáloghiteit veszünk fel, aztán majd ő fizeti a részleteket. Figyelem: K. L.-né nem rokon volt, csupán az asszony barátnő­je, akit húsz éve ismert. A férjjel közösen meghányták-vetették a dolgot, és végül úgy döntöttek, ha egyszer ilyen bajban van K-né, ké­szek neki segíteni. Dolguk nem sok akadt, csak a Földhivatalból kellett kikérni a tu­lajdoni lapot, hogy arra rávezes­sék a terhelést, a tulajdonos Papp Zoltán és annak édesanyja, a 80 éven túl lévő haszonélvező aláír­tak egy papirost, onnantól kezdve mindent a hitelt folyósító rész­vénytársaság és K. L.-né intézett. Illetve, hitték Pappék, hogy intéz - mármint a részletfizetést. Megint Imhof Gábor:- K-né soha egy fillért se fize­tett. Ami azt illeti, neki papíron erre semmiféle kötelezettsége sem volt, hiszen minden Pappék neve alatt futott. K-né esetében csak arról volt dokumentum, hogy a jelzálog összegét, tehát a 4 millió forintot átutaltuk neki. Papp Zoltánék akkor fogtak gyanút, amikor a részvénytársa­ság elkezdte küldözgetni nekik a felszólításokat az elmaradt rész­letfizetések miatt. Természete­sen beszéltek K. L.-néval, aki ek­kor még azt ígérte, hogy majd rendezi a dolgot, ne nyugtalan­kodjanak. Pappék továbbra is bíztak benne. K-né azonban drasztikus lépésre szánta el ma­gát: bement az ingatlancéghez, ahol kerek perec kijelentette, nem fizet! Minderre mintegy éve derült fény, és miután Pappék ott áll­tak négyen, egy nyugdíjból és egy keresetből próbálván meg­élni, a tartozást, illetve a felgyü­lemlett kamatokat nem tudták visszafizetni. A részvénytársa­ság nem tehetett mást, mint hogy átadta az ügyet egy önálló végrehajtónak. Pappék jó szándékukban, úgy tűnik későn kaptak észbe. Ugyan sebtében még feljelentést tettek K. L-né ellen, de már lehe­tett tudni, hogy a rendőrségi nyomozás, egy majdani per és a fellebbezésekkel húzott-halasz- tott ítélet ideje sokkal később lesz, mint ahogy nekik elő kelle­ne teremteni a pénzt, ami a vég­ső stádiumra majd’ 8 millióvá dagadt.- Mindenki ismer bennünket, örökké dolgoztunk és most itt va­gyunk sehol se - panaszolja Papp- né, aki az izgalmak miatt már táp­pénzen van egy ideje. A végrehaj­tó ugyanis három hete kiküldte a végzést: május 14-én 11 órakor ár­verezik a házukat. Azért nem ko­rábban, mert télen senkit se lehet az utcára zavarni. - A lányom 20 éves, még tanul, az anyósom 86 éves... Ha ez bekövetkezik, el is lehet szegényt temetni, teljesen ki van borulva. Kérdés, persze, mért nem „in­tézkedett” a Papp házaspár, mért nem tették pénzzé azt, amijük van, akkor legalább piaci árat le­hetett volna kapni a házért.- Nem akartuk eladni, nem tudtuk, mármint érzelmileg. Túl­ságosan ragaszkodtunk hozzá. Pedig a részvénytársaság, amelynek vezetői tisztában voltak Papp Zoltánék vétlenségével, a végrehajtási eljárást addig húzták, ameddig csak lehetett, hátha szü­letik valamilyen emberibb megol­dás, mint az árverés.- Én magam többször jártam náluk Belvárdgyulán, nagyon saj­náltuk Pappékat, hogy ilyen ku­tyaszorítóba kerültek, de egy idő után nem volt más választásunk - mondta Imhof Gábor. A legkevesebb 10 milliót érő nagy és kisebbik házat a telekkel együtt 7,3 mülióért kiáltották ki - nagyjából ennyi a követelés is. De mivel a gyakorlat szerint az ilyen árveréseken már a valós érték 70%-áért kelnek el az ingatlanok (vagyis inkább lefelé licitálnak), Pappéknak semmijük se marad majd, mi több, a részvénytársaság is veszít, hiszen még a végrehajtót is ki kell fizetniük a befolyó ösz- szegből. Az árverési vevőnek 15 napon belül fizetnie kell, majd to­vábbi 15 napon belül a lakóknak ki kell költözni a házból. Erre egy­szer lehet haladékot kérni, ami­nek időtartama maximum 60 nap. Tehát három hónapon belül a Papp családnak mindenképp el kell hagynia - egykori - otthonát. Nehéz erre bármit is monda­ni. Pappné foglalta össze a leg­jobban:- Életemben nem voltam rend­őrségen, bíróságon. A férjemmel együtt mindketten túl jószívűek vagyunk, az a baj. Segíteni akar­tunk és most meglakolunk érte! K. L.-né ma is egy másik, Pécs­hez közeli faluban él. Telefonját, mivel nem fizette, kikapcsolták. Amikor Pappék az ügy kapcsán legutóbb megkeresték, ő fenyege­tőzött, hogy kihívatja a rendőrsé­get, mert ez magánlaksértés. Az ö véleménye ily módon kényszerű­en hiányzik, mivel lapunk se tu­dott kapcsolatba lépni vele. M. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom