Új Dunántúli Napló, 2004. május (15. évfolyam, 119-147. szám)

2004-05-09 / 126. szám

4 Baranya 2004. május 9., vasárnap Kandech Evelyne találkozott Sierra Leonében élő testvéreivel Megismételt Megasztár-döntő Gyufaképek és sújtólég A Pécsi Rádió Pannon Koncert- Tükör című műsorában a Pannon Filharmonikusok április 22-i hangversenyét hallhatják ma 17 órától a zenebarátok. A magyar származású dirigens, Mischa Santora vezényelte zenekar Bach A Megasztár könnyűzenei tehetség kutató verseny az utóbbi idők egyik legsikeresebb tévéshowjának bizonyult. Bizonyítja ezt az is, hogy a szereplőkkel készített CD heteken át vezette a lemezlistát, és még napjainkban is dobogós. A tucatnyi popsztár május végén új albummal jelentkezik Best of Megasztár címmel, és éppen Pécsett hallható az egyik első bemutató koncertjük. Ú gy is mondhatnánk, megismétlik a pop­verseny döntőjét a fi­atalok a pécsi városi sportcsarnokban - az előzetes egyeztetések szerint június 8- án -, mert a színházfesztivál kiegészítő programjaként vár­hatóan eljön mind a 12 előadó. Köztük természetesen Tóth Ve­ra és Nagy Edmond, ők első­ként kaptak önálló lemezre fel­kérést, no és Kandech Eve­lyne, a pécsi énekesnő, aki a verseny óta nem lépett még fel szülővárosában. Mint a talál­kozó főszervezőjétől, Hoffher Krisztinától megtudtuk, a két­órás bulira kétezer nézőt vár­nak. A programban az új le­mez anyaga szerepel, azok a dalok, melyek Pierrot szerint a legjobban szóltak a verseny során, de nem kerültek fel az első CD-re, továbbá új adaptá­ciók az énekesek kedvenc szá­mai közül. A csapat egyébként soha nem pihen, négyes, ha­tos, nyolcas összeállításban járják az országot, novemberig (akkor jár le hivatalosan a té­vécsatornával a szerződésük) az idei esztendőben összesen 160 koncertet adnak. Evelyne lapunknak beszá­molt arról is, hogy a tévések jó­voltából eljutott életében elő­ször édesapjához Sierra Leoné- be. A papa hazájában rendőrka­pitány, és három kiskorú féltest­vére is örömmel fogadta a ma­gyar nővért. Evelyne még nem kezdett hozzá a számára írt gyerekle­mezhez, viszont a bohócdokto­rokkal már meglátogatta a Heim Pál Kórház kisbetegeit. A tervei­ről úgy fogalmazott, szeptem­bertől átjelentkezik Budapestre, ott folytatja egyetemi tanulmá­nyait. Jelenleg Oláh Ibolyával együtt egy szálloda lakói, de mert nem veti fel őket a pénz, most albérletet keresnék. Megje­gyezte, a megasztársággal nor­mális fizetés jár, kb. ugyanúgy él meg ebből a fővárosban, mint amikor itthon dolgozott az isko­la mellett. - A fővárosban képze­lem el az életem, de nem leszek hűtlen Pécshez sem - vázolja a jövőt. Jelzi ezt, hogy a városi sportcsarnokban rendezett Megasztár-döntőt követően még a nyáron a Mindig más együttes­sel szuperkoncertet szerveznek, és a baranyai bandának Evelyne kapcsolatai révén adják majd ki az első nagylemezét. Mészáros B. E. Strand egy kicsit drágábban Arab bulik pécsi zenére Bach, Berg és Beethoven a Pécsi Rádióban Webern Ricercare-ját, Alban Berg Hegedűversenyét és Beethoven 6., „Pastorale” szimfóniáját adja elő. A Berg-mű szólistája Kop- pándi Jenő. A műsorban megszó­lal Horváth Zsolt igazgató is, aki a zenekar terveiről beszél. (bz) Az Egyesült Arab Emirátusok fia­taljainak autójában egy pécsi banda zenéje szól, a szobák fa­lán a Golestan együttes poszterei találhatók a legfőbb helyen. A Dubaiban dolgozó achomul be­szélő ifjúság - egymilliós nemzet Irán déli részén - alig várta már Nowrasteh Ghodratollah új albu­mát. Az énekes „civilben” Kom­lón sebészorvosként tevékeny­kedik, és a PTE-n készíti doktori munkáját. A Golestan Majar cí­mű albuma meghódította a hely­bélieket, így azonnal szétkap­kodták a dinamikusabb, mégis elvontabb új lemezt, az Achomot is. A 12 dalt tartalmazó albumon neves pécsi rock- és blues- zenészek a közreműködők, Te­ve, azaz Sándor Péter, Katona Ta­más, a gitárvirtuóz, továbbá Ka­szás Csaba, Csülök (Tóth Zoltán) a Kispál és a Borz korábbi dobo­sa, és Bogádi Aliz hegedűs is be­száll egy-egy szólóra. A baranya­iak a Golestan műsorában hall­hatnak majd a felvételekből, leg­közelebb június 18-án a Sétaté­ren a gasztrofesztivál keretében. M. B. E. A rémtörténetek kora lezárult Egyre kevesebb ember él a Mohácsi-szigeten, ahol az elöregedő lakosság körében az orvoslással kap­csolatos rémtörténetek kedvelői azért ha igyekez­nek, még találkozhatnak olyanokkal, akik évtizedek­kel ezelőtti, elképesztő eseteket idéznek föl. Még a 70-es évek elején elsze­gődött egy jóképű, délceg fiatal­ember doktornak a szigetbe, oda, ahol nem célszerű egyfajta orvoslásra specializáltnak len­ni, hiszen Mohács felé a Duna esetenként útját állja a mentő­nek, Bajáig pedig 60 kilométer a távolság, tehát a szakorvoshoz jutás körülményes. Mint mesé­lik, a filmszínész kinézetű or­vosukkal esett meg, hogy szülő nőhöz hívták egy tanyára. Készségesen kerékpárra is pat­tant - lévén, hogy autója, se jo­gosítványa nem volt - aztán a helyszínen komplikációkra gya­nakodva sebtében a vajúdó asz- szonyt is fölparancsolta a ke­rékpár csomagtartójára, és esz­méletlen tempóban tekert vele Baracskáig a bábaasszonyhoz. A dűlőutakon való zötykölődés állítólag megtette a hatását: alig értek célba, egészséges kisbaba látta meg a napvilágot. Később is megfordult néhány, kocsmázásáról legendás orvos a szigeten. Egyikük például azt hagyta emlékül, hogy a beteget vizsgálva az ágy szélére telepe­dett, majd pár perc múlva már a harsány horkolását hallva győ­zött menekülni mellőle az asz­szony. Az utódjáról még vadabb hír járja: az elhunyt öreghez azért kellett orvos, hogy deklarál­ja a halál beálltát. Rátalálni nem volt nehéz „állomáshelyén”, az újmohácsi kocsmában, ahol ugyan egy csöppet szabadkozott a felhörpintett borok miatt nem ütemezett munkáért, de miután megnyugtatták az ivóban is, no meg út közben többször is, hogy csupán egy formanyomtatványra kell a kézjegye és a pecsét, hát ment. Vizsgálta, hallgatta, forgat­ta az öreget az ágyon, végül, mi­kor a harmadik receptet készült kitölteni, belátták a háziak, hogy tényleg nem kellett volna oda­rángatni a doktort. Már nincs kiszolgáltatott hely­zet. Homorúdon él 1996 áprilisá­tól dr. Szabó László Pál, aid a szi­geti lakosság háromnegyedének a háziorvosa, s őt bármikor hív­hatják, de mellette Újmohácsnak is van helyben lakó orvosa. Vala­miről persze őket is nevezetes­nek tartják: az újmohácsinak az olvashatatlanul írott beutalóit fogják talán eltenni emlékbe, a homorúdiról pedig azt mesélik majd, hogy remekül gitározik, énekel, sőt, amatőr színjátszó is. Berta M. Magyarország gyufából Az egykori vájár nyugdíjasként különleges hobbira talált, gyufaszálakból nemcsak maketteket, hanem képeket - féldomborműveket - készít. Legutóbb a Komló melletti Ligeten nyílt kiállítás alkotásaiból. Egy húsz évvel ezelőtti sújtólég­robbanás viselhette meg úgy, hogy egy évre rá szívinfarktust ka­pott - az orvosok ezt ugyan nem támasztották alá, azonban az egy­kor a föld gyomrában dolgozó Bé­kési Attila szerint a betegségéhez nagyban hozzájárult. Az 1984-es év a barátok, ismerősök elveszté­sének tragédiája mellett más érte­lemben is fordulópontja volt a most is fiatalos vájár életének. Az 1956-os születésű férfi, aki az el­múlt években több komoly érmű­téten esett át, már akkor, a Kos- suth-bányai robbanás után szana­tóriumba került.- Hónapokig kezeltek, többek közt Sopronban is. Itt az egyik be­teg készített gyufából maketteket, amihez én is kedvet kaptam - me­séli Békési Attila. - Az elsőt a csalá­di házunk tervei alapján készítet­tem '89-ben. Abban az évben let­tem rokkantnyugdíjas, de egy évti­zedig - amíg faluról vissza nem költöztünk Komlóra - nem nyúl­tam a gyufákhoz. A Komlón és Hosszúhetény- ben, legutóbb a ligeti nyugdí­jasklubban bemutatkozó vájár a saját bevallása szerint az elmúlt öt évben 350 ezer gyufaszálat épített be 340 alkotásába. Egy-egy képe 1200-1500 szálból áll, de a mániái Árpád-kori templom makettje 6000-ből készült. Hinni lehet neki - a szálak számát minden munká­ján feltünteti. A gyufaképek - mini­atűr féldomborművek - között ta­lálunk nagy és csonka Magyaror­szág térképet, flamingókat, faleve­leket ábrázoló képeket, de van tíz­részes sorozat vízesésekről is. Békési Attila bánata az, hogy csak négy szín közül választhat, hi­szen a legelterjedtebb gyufaszálak feje barna, zöld, piros vagy fekete. Elmondta azt is, hogy a legjobb mi­nőségű a zöld fejű, illetve a lengyel, a magyar gyártmányú gyufa. Bóka Máté Nyereménysorsolás Pécsett. A Dunántúli Napló és a Pécsi Sörfőzde közös nyereményjátékán tegnap a Szalon Majálison öt Szalon ajándékcsomagot nyert: Németvári Ferenc gyódi, Simics György mohácsi, Bauer Jánosné komlói, Bauer Józsefné vokányi, Gál Zoltán fazekasbodai olvasóink. A kétszázezer forint értékű utazási utalványt Flódung József nyerte Palotabozsokról. Fotó: Löffler Péter A most induló strandszezonra a baranyai fürdőhelyeken leginkább az árak vál­toznak, a korszerűsítések, felújítási munkák szinte mindenütt csak a nyár végé­re készülnek el, vagy akkor kezdődnek. A legtöbb újdonsággal Harkányban találkoz­hatnak a víz szerelmesei, bár itt már tavaly ősztől működik a gyógyvizes rész második emeletén az élményfürdő. A szabadtéri strandozók többsége most találkozik a lé­tesítménnyel először: május végéig plusz egy ezrest jelent ez kétórányi időtartamra, később még drágább lesz az extra élve zet. Igaz, itt különleges lubickolás ra lehet készülni, a tetőt napköz­ben elhúzzák, gőzkabinok, víz sugaras nyak- és hátmasszázs, valamint teljes körű természet- gyógyászati ellátás várja a ven­dégeket. A strandbelépő itt a legdrágább a megyében (más­fél mozijegy ára), ezért azon­ban 10-12 órát lehet pancsol ni - másutt a pár órás fürdő­zés 400-600 forintba kerül. Ahol még jelentős újdon­ságokra számíthatunk, az Magyarhertelend. Folyama­tosan alakul a fürdő, a júni­us elsejei nyitásra három medencét felújítanak, egy újat is építettek, és formáló­dik a beléptető rendszer is. Aki azonban türelmesen vár augusztusig, az Sikondán találkozhat a legnagyobb átalakulással. Itt közel másfél milliárd forintos beruházás kere­tében a nyár végén adják át a harkányi szuperfür­dő legnagyobb vetélytársát, hat medencével, víz­sugaras élményelemekkel, gőz- és aromafürdő­vel, wellnessrészleggel, és 36 szobás szállodával, i szabadstrand azonban régi formájában ad­dig is működik. Szigetváron viszont ősz elején kezdődik a nagy attrakció: a régi strand helyén 1,1 milliárd forintért egy év alatt vadonatúj gyógy- és wellnessfürdő épül föl. A baranyai fürdők többsége csak május végén, június elején nyit ki, de Sellyén már május idusától megy a strand. A négy­medencés létesítményt tavaly adták át, erre az esztendőre az újdonságot a 16 személyes vendégház és négy vendéglátóüzlet kialakítása jelenti. Orfűn nincs látványos változás, a medence körüli burkolatokat kijaví­tották, és a parkosításra fordítottak nagyobb figyelmet. Emellett bővül a kiszolgálóegységek köre a május 28-i indulásra. A tó körüli sétány egy szakasza is megszépült. Pécsett a Hullámfürdőben 2004-re egy szabadtéri gyermek- medencét terveztek, de végül ez az objektum is csak ősszel ké­szülhet el. Megmagasították el­lenben a nagymedence oldalát, így jóval méretesebb hullámokra számíthatnak a víz kedvelői. Másrészt a nyári hétvégeken két hónapon át könnyűzenei fesztiválok, showműsorok várják az idelátogatókat. Összességében tehát a tavalyi szinten, de egy ki­csit drágábban hűthetjük le magunkat a nyári nagy melegben. Mészáros B. Endre MA I .Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából GERGELY j nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.13, nyugszik 20.08 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők | 14-16 óráig az 505-000-ös telefonon. | Hírszerkesztő: Mészáros B. Endre p I _________________________ NÉ VNAP I I Gergely. Görög eredetű név,. jelentése: éber. Védőszentje: | Nazianzi Szent Gergely egy­háztanító. VÍZÁLLÁS Vízállások, vízhőfokok a I Dunán és a Dráván: Mohács 396 cm, apadó, 16,4 fok, Őr­tilos 62 cm, apadó, 13,5 fok, Barcs 111 cm, áradó, 13,6 fok, Drávaszabolcs 226 cm, j apadó, 16,9 fok. Mobil hívószámunkf 06-30/247-0001 INTERNET Napi szemelvények olvashatók a Dunántúli Naplóból az interneten: www.dunantulinaplo.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom