Új Dunántúli Napló, 2004. április (15. évfolyam, 90-118. szám)

2004-04-30 / 118. szám

Száguldás a horvát tengerpartra ^5 o r a'iíílluilíji Gyerünk fiúk, lányok, pakoljatok, a hétvégét az Isztrián strandoljuk végig! így szól­hat hamarosan a pécsi, baranyai családfő, bepakolva a pereputlyot a kocsiba és szombat hajnalban nekivághat az útnak. Az új horvát viszonyok révén ugyanis jú­niustól már a határtól a tengerpartig végig autópályán haladhatunk. Letenyéig ugyan kicsit rázósabb eljutni hazai területen, minimum két órába telik Baranya közepéről, de aztán három óra elegendő az autópályán lejutni Rijekáig. A horvátok kevesebb politikai lobbizással, kisebb felhajtással építik sztrádahálózatukat, de sok­kal hatékonyabban haladnak, mint mi. Tavaly 159 kilométernyi új au­tósztrádát adtak át a forgalomnak, idén további 177- et, míg tehát mi folyton csak vitá­zunk, hogy hol mi épüljön, ők való­ban betonba ön- tik álmaikat. A hor­vát oldalon tavaly novemberben el­készült a Lete- nye-Zágráb autó­pálya két hiányzó szakasza és most a fővárost a tengerparttal összekötő pálya befejezésén dol­goznak. Nagy tempóban folyik a munka a Zágráb-Karlovác-Split irányában is. Ha az idei nyáron még nem is lehet rajta végigszá- guldani egyhuzamban, a 430 kilo­méteres hossz 2005-re elkészül. Ez­után megy tovább a pálya Dub­rovnikba, amelynek a forgalom­ba helyezését 2008-ra tervezik. Jelentősen lerövidül majd a Dubrovnik környékére készülő au­tósok utazási ideje, ha elkészül a Bosznia-Hercegovinán keresztül vezető európai V/c közlekedési folyosó Budapest-Eszék-Szaraje- vó szakasza, a tengerparti Plocé- hoz vezető leágazással, melyhez most az uniós támogatásról is döntés született, ami felgyorsíthat­ja a munkálatokat. Hogy a ma­gyar oldalon mi valósul meg eb­ből a beruházásból, azt még be­csülni sem lehet, mert egy-egy kormányzati cikluson belül is leg­alább három­szor változik az átadási idő­pont, és a meg­építendő szaka­szok kijelölése, Azt pedig vég­képpen nem le­het megjósolni, hogy az uniós támogatás mi­lyen leosztás­ban, és milyen feltételekkel ér­kezik meg, úgy­hogy mindenki készüljön a régi út­vonalra, Nagykanizsa felé, majd Zágrábon és Karlovácon át to­vább, az Isztria, vagy Dalmácia felé kanyarodva. ______________ Mészá ros B. E. Megdöbbenünk, amikor azt halljuk, hogy 30-50 ezer forintba került egy éjszaka valamelyik hazai szállodában. Egy friss fel­mérés szerint azonban messze elmaradunk ezen a téren is a fej­lett országoktól. A legdrágább szállodának tavaly a svájci Presi­dent Wilson Hotel Imperial bizo­nyult, ahol egy lakosztályt egy éj­szakára 33 ezer dollárért (kb. hétmillió forintért) lehet bérbe venni. A tengerentúlon eddig a New York-i Ritz Carlton elnöki lak­osztálya vezette a listát 12500 dolláros értékkel, és ezt körözte le a napokban a szintén New York-i Mandarin Oriental elnöki lakosztálya 12595 dolláros árral. Hogy mit adnak ennyi pénzért cserébe? Kétszáz négyzetméter­nyi lakrészt - nappali, két fürdő- és két hálószoba, egy dolgozó, étkező, és egy maximálisan fel­szerelt konyha - extra kilátással a Hudson folyóra és a Central Parkra. A szobákban perzsasző­nyegek és távol-keleti műtár­gyak találhatók, valamint házi- mozi minden helyiségben. M. B. E. ■ Horvátországban jobb minőségűek az autópályák Megír öSe. újonnan nyílt MÍ pécsi irodánkban! NYITÁSI KED V EZ MÉN YEK! 2004. március 31-április 10. között! Tel./Fax: 72/ pecs@neckei www.necker i Neckernumn valóra váltjt Töltött tészta mascarponés mártásban 1040 Ft Házhoz szállítás: 11:00-22:30 óráig Pécs területén Online rendeles: www.donpepe.hu 2004. március 15 - április 14. RENDELJ ETELT 1500 FT FELETT ÉS TIED LEHET EGY TIRAMISU CSAK 199 FT-ERT! AKI KAPJA, FALJA »ravt Pécs Plaza Tel.: 06-72/411-111 06-30/371-9025

Next

/
Oldalképek
Tartalom