Új Dunántúli Napló, 2004. április (15. évfolyam, 90-118. szám)
2004-04-28 / 116. szám
Mai számunkból Konzerválódó erőviszonyok Budapest A politikai pártok népszerűségi versenyének talán legjellemzőbb vonása az erőviszonyok konzerválódása - immáron négy hónapja ezt jelzik a Szonda Ip- sos kutatásai. Az összes kérdezett körében országos szinten december óta lassan, egyenletesen nőtt a Fidesz előnye, a növekedés azonban márciusban megtorpanni látszott, s e hónapban csökkent is a különbség. (Részletek a 3. oldalon) m Tűzharc Damaszkuszban- Egy négy főből álló terroristacsoport lövöldözött kedd este a járókelőkre Kanada damaszkuszi nagykövetsége előtt - jelentette a Sana hivatalos szíriai hírügynökség. A szemtanúkra hivatkozó jelentés szerint a rendőrség agyonlőtt három támadót, a negyediket pedig megsebesítette. A jelentés szerint a biztonsági erők urai voltak a helyzetnek a „felforgató szervezet” által végrehajtott támadás után. Egy külföldi diplomáciai forrás megerősítette, hogy három gépkocsi égett ki a kedd esti damaszkuszi terrortámadásban. Megerősítette azt is, hogy fegyveres támadók felgyújtottak egy irodaépületet, amely a palesztinokat segélyező ENSZ-szervezet (UNRWA) irodáinak ad otthont, és amely a legfrissebb jelentések szerint teljesen leégett. A diplomata úgy tudja, hogy az egyik terrorista meghalt, a másik megsebesült. Duna: folyóból csatorna? A zöldek szerint hatalmas károkat okozhat az általános mederkotrás Amíg az M6-ost is magába foglaló közúti fejlesztést nem, addig a Duna hajózásának gyorsítását, azaz a folyam kotrását, mederátalakítását viszont támogatta az Európai Unió valamennyi döntéshozó testületé. Hamarosan a munkák tervezése is megkezdődik, a Rajnától egészen Mohácsig tart a beruházás. A környezetvédők komoly pusztítástól tartanak, és „menet közben” is finomítanák a programot. Mohács-Budapest-Brüsszel- Régen minden tavasszal jöttek a süllők, a harcsák, a pontyok ívni, hiszen ezen a területen is megemelkedett a víz, nemritkán 700-800 centire is - emlékezett vissza a 20-30 esztendővel ezelőtti dunai állapotokra Bodnár Imre, az egyik idős mohácsi halász. - A nagy víz akár Péter-Pálig is megmaradt, most meg egy-két hétig legfeljebb. Nincs is annyi hal mint azelőtt, így ezekből mi is kevesebbet tudunk fogni. Az elmúlt évtizedekben is számos változás történt, bizonyíthatóan mélyült például a Duna medre, de a következő években is jelentős, környezetvédők szerint visszafordíthatatlan és pusztító átalakításoknak lehetünk tanúi. Az Európai Unió valamennyi döntéshozó testületé jóváhagyta ugyanis a közelmúltban azt az általános közlekedésfejlesztési programot, amely a Duna hajózásának gyorsítására is jelentős forrást biztosít (ugyanebbe a csomagba nem került be az Mó-o's út támogatása). Mivel a gazdasági szakemberek szerint a Rajna-Maj- na-Duna hajózószakasz ;r3| áteresztőképessége szűk, ezért úgy látják, a folyást kell gyorsítani, ami a gyakorlatban a középső rész kotrásával, illetve esetleg más technikák (sarkantyúk, gátak) révén érhető el. A Duna magyarországi szakasza is érintett, nevesítve a szlovákiai Palkovicovótól egészen Mohácsig, a befejezés végső határideje 2014, ami azt jelenti, a gigászi programot hamarosan részleteiben is meg kell tervezni. Az összesen 30 közlekedési beruházást érintő program összköltsége óriási, mintegy 225 milliárd euró, a korábbi becslések szerint a hazai Duna-szakaszra 250 millió euró, azaz 62 milliárd forint jut. Ezt nem „Nincs annyi hal mint azelőtt" adja teljesen az uniós kassza; de az állami és magánforrások mellé eien kiemelt programokra sokkal jobb eséllyel lehet pályázni. A környezetvédők szerint viszont ugyanakkor ezzel a hatalmas munkával egyszerűen csatornává silányít- ják a folyót. A zöldek úgy látják, a medermélyítéssel a víz valóban felgyorsul, ezzel azonban a mellékágak vízszintje csökken, az ártéri, mocsári erdőkre halálos ítéletet mondanak ki. Bozsó Brigitta, a WWF (Természetvédelmi Világalap) Magyarország programvezetője lapunknak elmondta, bár komoly háttérmunkával sem mondja Bodnár Imre tudták megakadályozni az uniós döntést, most a tervezésre összpontosítanak, hogy a program minél kisebb környezeti kárral valósuljon meg. A WWF ugyanakkor továbbra is úgy véli, a folyó átalakítása helyett célszerűbb volna ezt a hatalmas összeget a hajók fejlesztésére vagy a vasúti közlekedés-szállítás javítására fordítani. (Háttér, előzmények: www.dnnantulinaplo.hv0 ^online interjú GYULA Április 29., csütörtök 15.00-16.00 Tel.: (72) 505-033 Fax: (72) 505-043 Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke lesz szerkesztőségünk vendége április 29-én, csütörtökön 15 órától. Kérdését már most felteheti interneten, telefonon és faxon is. www.dunantulinaplo.hu $ HODNIK ILDIKÓ KOMMENTÁRJA Ibolya, a kis halál A dr. Csemobilnak gúnyolt tévélélekbúvár, akit instant házipszichiáterként show-ban oldva félórában megkapunk újabban, olyan helyre küldi a drogosokat, ahol már nagyon sokan szoronganak. A nőies helyre való hazajuttatás óhajtása azonban nem szokott elegendő lenni ahhoz, hogy egy függő leszokjon, még akkor sem, ha a lábszára mellé vágnak egy műsorlogóval ellátott poharat. Mivel „drogstratégiája”, úgy tűnik, leginkább a dílereknek van, a kábítószer-problémával egyre inkább reményvesztetten állunk szemben. Borzongva találgatjuk, hogy öt középiskolás közül négy valóban kipróbált-e már valamilyen tudatmódosító szert, és azzal hitegetjük magunkat, hogy csak az kap rá a fűre, a porra, aldt elhanyagolt a gálád család, és pizzán meg palacsintán nőtt fel, mert csak az fért be az ajtó alatt. A miérteket keressük. Hogy miért jobb valótlan világokba menekülni? És miként juthattunk odáig, hogy az élet (se a másé, se a saját) már nem érték? Vagyis kockáztatható: halálveszélybe sodró, házilag rendezett kaszkadőrmutatványokkal, baráti körben továbbadogatott nemi bajokkal és büdös parkolókban, vizeletszagú vécékben felszívott anyaggal. Miért a pörgés, a kis halál jelenti valakinek az életet, az érzést, hogy létezik, és történik vele valami exkluzív, amitől más lesz, amitől elszáll? Hát messzire repülni az ibolyának becézett szerrel is lehet. És még mítoszt is költenek hozzá, mint az az amerikai neurobiológus és pszi- choguru, aid a szerrel „telepatikus kapcsolatot” épít ki delfinekkel, illetve földön kívüli lényekkel találkozik, és rájön, hogy az ember agyát is ők hozták létre. Hazai viszonyok közt azonban ibolyás cukor hatása alatt legfeljebb csak zászlót lehet majd égetni. „Hirtelen halál”... £$ 5. oldal Először csak ízlelgetik az ibolyát. A végén viszont alulról szagolják. ® ISO 9001:2000 IMOTOROS KASZÁK ÁRENGEDMÉNYES » IG! AKCIÓJA MÁJ. 31 19 Pécs, Rácvárosi út 14. Tel.: 72/252-545, 257-021 Részlet- JK vásárlási ■ ■ előleggel! lehetőség W Ft Duplán fizettek az áramért ____Baranyai körkép_____ Te chnikai okok miatt egy hónapban kéthavi átalánydíjat szedett be a Dédász márciusban a fogyasztók egy részétől. A szolgáltató csak a következő elszámoláskor kívánja jóváírni a plusz befizetéseket. Az ügyfelek felháborodását fogyasztóvédelmi szakember és jogász is megalapozottnak véli. (Részletek az 5. oldalon) Malév-sztrájk: nem volt fennakadás Budapest- A törölt járatok kivételével a Malév gépei zökkenőmentesen, legfeljebb minimális késéssel közlekedtek kedden a földi kiszolgálók egész napos sztrájkjának ideje alatt is - mondta a légi- társaság kommunikációs vezetője kedden este. Németh Krisztina beszámolója szerint a sztrájk napján 7100 utast szállítottak a Malév járatain, átírták 1600 olyan utasnak a jegyét, akiknek a járatát még hétfőn törölte a légitársaság. A Malév 20 járatát törölte a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének egész napos munkabeszüntetése miatt, további 47 járatát menetrend szerint közlekedtette.- Az utasok majdnem száz százaléka tájékozódott a sztrájkról, összesen mintegy 15 olyan utas érkezett a repülőtérre, akinek a járatát töröltük - mondta a szóvivő. Kedden 18 órakor az érdekképviselet és a munkáltató újra tárgyalóasztalhoz ült a munkaügyi közvetítő részvételével, az egyeztetéseket szerdán folytatják. • IDŐJÁRÁS Derűs, napos idő 6,21 °C Csütörtök Péntek Szombat & 6,21 °C Többnyire derűs napunk lesz, gyenge, változó irányú széllel. Orvosmeteorológia: gyenge melegfronti hatás várható. További folyamatos, helyfüggő információk a Westel Wap-on 7,18 °C 6,16 °C 9 77 0 8 6 5 9 1 3 0 3 6 0 4 1 1 6 KONZUMBANK Pénzpiaci Betét Kamat 11,22% EBKM: 11,38% Érvényes: 2004. 04. 27-én. Most akár 1 millió forint lekötésével. Lázadtak a szag miatt A hatóság nem talált kivetnivalót Változóban a hűség A nők jogai itt is előretörnek Edzőváltás az Autóparknál Nem a szakértelemmel volt baj