Új Dunántúli Napló, 2004. április (15. évfolyam, 90-118. szám)
2004-04-18 / 106. szám
16 Mozaik, kaleidoszkóp % 2004. április 18., vasárnap Cardinale 65 éves Több ezer táviratot, levelet, e-mailt kapott e napokban Claudia Cardinale. A ma is lenyűgöző szépségű filmcsillag április derekán ünnepli ugyanis 65. születésnapját. A Tunéziában született, s Itáliában világsztárrá lett szexi díva az '50-es évek végén állt először kamerák elé. A Rómától Hollywoodig és Párizstól Londonig tucatnyi rendezővel dolgozott művésznő egyik legemlékezetesebb alakítását talán a Volt egyszer egy vadnyugat című filmben nyújtotta. De a velencei Arany Oroszlán Életműdíjas színésznő az 1968-as westemen kívül még száz mozi- produkcióban szerepelt. Sokan csak a Volt egyszer egy vadnyugat című spagetti westernből ismerik az egykori szép- ségkiráiynőt, pedig rengeteg főszerepet játszott Bodrogi Gyula dupla nagyapa. A Szeress most című tévésorozatban gyakorolja ezt a „hivatását”, és mint mondja, nagyon jól érzi magát a fiatal színészek társaságában. A forgatás után pedig jöhet az igazi unoka, a 2,5 éves Bence, akivel gyakran játszik. Modellversenyt rendeznek a Buda szívében fellelhető MOM Parkban. Az esemény bevallottan azt a célt szolgálja, hogy a mai és a holnapi előválogatást követően az április 24-i döntőn új magyar topmodellekre leljenek a szépségipar moguljai. Az esemény rangját emeli, hogy egy si pénzt követelhetne. A bronzérmes Melanie C a maga 12 milliójával. Lappföldtől Görögországig bejárta már Európát Szűcs Gábor bluesegyüttese, a Little G. Weevil and the Pure Blues. A blues hazai szupergrupja a héten teltházas koncerten mutatta be új albumát. Az Emerton-díjas bluestársulatban ott van Szabó Tamás szájharmonika-művész, akivel Presser, Zorán és Charlie is dolgozott, no és az osztrák Ripoff Raskolnikov is. , 1 - 0\íi[Ui'',[ j i \*r,M , Három hónapja a tapolcai Megasztár-győztes csak mosolygott volna, ha valaki azt mondja neki, hogy tavaszkezdetre tízmillió forintra értékelik majd az arcát. Márpedig valóban ennyit érne Tóth Vera arca, mondják a reklámiparosok. Győzelmét követő népszerűsége, folyamatos jelenléte az újságokban ennyit hozna neki a konyhára. Talán már egy reklámügynökség dolgozik azon, mit lehetne eladni az őstehetségnek bizonyult, és egyelőre csupán egy soullemezre vágyó énekesnő segítségével. már beérkezett modell lesz a fiesta háziasszonya: a Veet Szupermodell 2004. versengésen Cseh Annamáriának jut kulcsszerep. Elkészült a leggazdagabb brit énekesnők listája, amelyet Didó vezet 20 millió angol fonttal. Őt a Spice Girls egykori tagjai követik, elsőként Victoria Beckham 15 millió fonttal, aki ha ma elválna a héten nőbotrányairól hírhedtté vált David Beckham- től, biztosan az élre ugrana, hiszen 120 millió fontos váláHujber Feri, a Közel a szerelemhez, s a Barátok közt volt hőse hosszú vacillálás után döntött: mégis szerencsét próbál Ausztráliában. Ügy látszik, sikerült ifiasszonyát, Tölgyesi-Khell Cynthiát, az UFO egykori énekesnőjét is meggyőznie, hogy március közepén kezdődött londoni nászútjuk után már ne térjenek haza, hanem irány a kenguruk földje. Hujbert állítólag nem elégítették ki itthoni sikerei, s unta a mókuskereket. Luciano Pavarotti szólókoncerttel örvendezteti meg a magyar közönséget április 27-én a Budapest Sportarénában. A mackós Luciano népszerűségének titkát Auda Pavarotti és Wendy Dallas fejtik meg az énekesről most megjelent könyvben: „Mindenkivel egyformán viselkedik, legyen az a barátja, a szállodaportás vagy egy tévéshow milliós közönsége. Nem akar másnak látszani, mint amilyen.” Sok hazai sztár foga fáj az egyik legrangosabb könnyűzenei elismerésre, a Viva Cometre. A Hoologans már most ácsingózik, de a Desperado, a NOX, a Unique, a Tankcsapda, a Sugarloaf is reménykedhet, nem beszélve Király Lindáról és Varga Zsuzsáról. Tavaly egyébként Ákosnál „landolt” a díj. Ibolya kétségek Oláh Ibolya sokakat megnyert a Megasztár döntőiben, s bár a pálmát nem ő vitte el, csak rajta múlik, hogy lesz-e belőle nagy énekesnő... Hetek óta a topon van Oláh Ibolya, aki a Megasztár döntőjének estéjén egy sarokba vonulva sírta ki bánatát, mert nem ő lett Az év hangja. Pedig ha belegondol, a megasztáros versenyben való első megjelenése óta ott szerepel a kedvenceink között. Még Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze is felfigyelt rá, és a napkeltéseket kérte arra, hogy adják át telefonszámát ennek a tehetséges kislánynak, mert szívesen meghívná vacsorára, hogy egy jót beszélgethessenek. Oláh Ibolya azonmód telefonált a művésznőnek, de megtartotta a titkot, miről is esett köztük szó. Ibolya beosztja a pénzét, megnézi, mire költ, mert szeretné, ha lenne némi tartaléka. Ibolyának van egy kis saját háza, amelyben matracon alszik, de nagyon jól érzi magát egyedül is, miután mégsem költözik össze barátjával. Kandech Evelyne-nel szeretne lakást bérelni. Két gyengéje van csupán: a cigaretta és a sör. És persze a zene. Az előbbi kettő magánügy, az utóbbi szerencsére közügy lett. Nyilatkozatai alapján mégis megkeseredett ember benyomását kelti, panaszkodik, hogy reményeivel ellentétben kevés helyre hívják, még menedzsere sincs. Eddig Disneylandben érezte magát, most a dzsungelben. Persze még korai eltemetni Ibolya karrierjét, tudomásunk szerint a talán legprofibb magyar könnyűzenei menedzser figyeli, és talán hamarosan egy kávéra is leülnek... a tétet! őkeprogramok A hazai tulajdonú vállalatok európai uniós piacon való versenyképességének fokozása érdekében a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság kedvező kondíciókkal kínálja Tőkeprogramjait a fejlődési potenciállal bíró vállalkozások számára: • A tőkebefektetés közvetlen tőkejuttatással, azaz tőkeemeléssel történik. A tőkeemelésre fordítható összeg minimum 50 millió forint vállalatonként. Az MFB Rt. tulajdonrésze a megemelt jegyzett tőke 49%-át nem haladhatja meg. 1 « Az 5-7 éves lejárati idő végén az MFB Rt. tulajdonrészét úgy értékesíti, hogy a tulajdonostárs(ak)nak elővételi vagy opciós vételi jogot biztosít. A tőkeprogrammal kapcsolatos további információkat keresse a www.mfb.hu honlapon, vagy hívja a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság kék számát: 06-40/555-555. ..iMFB Magyar Fojtesiiési Bank Resívenylarsasag n közelebb van E u r o pa