Új Dunántúli Napló, 2004. április (15. évfolyam, 90-118. szám)

2004-04-10 / 99. szám

20. OLDAL SPORT 2004. ÁPRILIS 10., SZOMBAT £jj Qff lilesíet a Kapcsolat A Pécs Euroleague Women Final Four kiemelt támogatója iilesiel Kupadöntősök egymás ellen Pécs A ma esti meccs elmarad ugyan, ám húsvéthétfőn már parkettre lép a Mizo-Pécsi VSK női kosárlabdacsapata: a bajnoki középszakaszbeli el­lenfél az Európa-kupa­ezüstérmes Szolnok lesz. A BSE elleni meccs későbbre ha­lasztása ugyan egy szusszanásnyi levegővételt engedélyezett a MiZo- Pécsi VSK kosarashölgyeinek, ám túl sok idejük nem marad a „kupán vágás” sebeit nyalogatni: húsvét­hétfőn ugyanis már ismét parkettre kell lépniük, ráadásul az egyik trón- követelőt, a Szolnok együttesét fo­gadják. A nagy menetelésben meg­viselt pécsi kosarashölgyeknek ugyanakkor annyi „előnyük” még­iscsak származhat a Tisza-partiak vendégszerepléséből, hogy Tapodi Péter csapata majdnem az övéké­hez hasonló sorozatot tudhat maga mögött (a vendegek éppen a hétvé­gén fejezték be az egykori Ronchetti-utódnak számító Európa kupa-szereplésüket, ahol ugyan­csak a Final Fourig, sőt, annak is a döntőjéig jutottak, ahol végül alul­maradtak az orosz Baltyijszkaja Zvezda elleni összecsapáson). a pécsiektől. Ez persze pont Pécsett nem lesz egyszerű feladat, főként, most, hogy a kupabúcsú valószínű­leg még jobb bajnoki folytatásra ösztönzi majd a Vasutas-hölgyeket. Fogynak a jegyek Tegnap este lejárt a bérletesek számára rendelkezésre álló védett időszak, amikoris csak ők válthat­tak belépőket a közelgő Final Fourra. A klub tapasztalatai szerint kisebb súrlódások, nézeteltérések csak szerdán, az első pár órában adódtak (az eleredő esőben igen nehezen sikerült meggyőzni a haj­nali négy óta sorban állókat, hogy telepedjenek át a sportcsarnok egy védettebb részébe, mindenki attól félt ugyanis, hogy a költözés során elveszti addig kivívott pozícióját...). Ezt követően azonban kulturáltan, fennakadások nélkül folyt a tikettek értékesítése, amelyek java része a várakozásoknak megfelelően el is fogyott. Mától tehát „szabad a pá­lya” mindenki számára, ám ahogy a csapat vezetői fogalmaztak, sok jóra senki se számítson, ugyanis a meglehetősen borsos árak nem na­gyon szegték a bérletesek kedvét, úgyhogy nagyon korlátozott számú jegy maradt. EURDLIER FINRL FOUR ^ 85 A Final Four története & Csapatok fií Út a Final Fourba Statisztikák www.dunantulinaplo.hii Két fáradt gárda méri össze tehát az erejét, amelynek a tétje egyéb­ként még a középszakasz-elsőség kivívása lehet. Ha hétfő este a pilla­natnyilag éllovas MiZo diadalmas­kodna, a Szolnok már biztosan nem kerülhetne elé a sorozat ezen szakaszában, márpedig a csapat vezetősége az év elején nem kisebb kijelentést tett, mint hogy végre szeremé elhódítani a bajnoki címet Szegeden a kupadöntő Pénteken elkészült a Magyar Kupa négyes döntőjének sorsolá­sa, majd megtörtént a licit is a helyszínre. A győztes a Szeged lett, így május 1-2-án ott rendezik a finálét. Az elődöntők párosítása: Sze­ged - EO Sopron, DKSK - Szolnok. sz. zs. HIRDETÉS Újra fel kell rázni a Szerdán lezárult az alapszakasz a labdarúgó NB I-ben, és az újonc PMFC a rájátszást az alsóházban folytathatja. Ezen belül a legelőkelőbb pozícióban versenyezhet a riválisokkal abban, hogy melyik két gárda kerül az osztályozót jelentő 11-12. helyre. PÉCS kényelmes pozícióból szemlélhe­■ tik, hiszen nyolc pont az előnyük Az kétségtelen, hogy a télen beje- az osztályozós Békéscsabával lentett bajnoki átszervezés (lét- szemben. Soros riválisuk, a Zala- számemelés, nem lesz közvetlen egerszeg ugyan 400 millió forint­kieső, csak két osztályozós az NB hoz közeli tartozást halmozott fel az előző naptári évben, de a Vezetőedző: Nagy Tamás második edzőváltás meghozta 33 Németh 74 Dienes 24 Gaál 19 Bajusz 4 Vranjes 21 Pavicsevics 7 Pest K. 8 Sipos 11 Kulcsár 15 Montvai 6 Márton 25 Gyánó 9 Waltner 16 Nagy L 19 Koplárovics 22 Ljubojevics 21 Balogh 2 Kocsárdi 5 Sebők V. 17 Csóka 4 Szamosi 1 Varga Vezetőedző: Gellei Imre I. B 5-6. helyezettjével) nem vezet majd a bajnoki küzdelemsorozat alsóháza nézőszámának draszti­kus és látványos emelkedéséhez. Ráadásul a pécsiek ezt a horro- risztikusnak egyáltalán nem ne­vezhető rájátszást meglehetősen eredményét, elmozdultak a ki­eső helyről. A pécsiekkel szem­ben sok szerencsére nem hivat­kozhatnak, ugyanis a két alap­szakaszbeli találkozón egyszer sem tudták megzörgetni Né­meth hálóját. Jó esély van arra, hogy ez most se következzen be, Gellei Imre vezetőedzőnek ugyanis nélkülöznie kell a leg­utóbbi fordulóban kiállított csa­tárát, Sebők Józsefet, ráadásul a középpálya egyik erősségének számító Vincze Ottó is begyűj­tötte harmadik sárga lapját, akárcsak a Spanyolországot is megjárt szélső középpályás-vé­dő, Molnár Balázs. Nagy Tamás sem az általa el­képzelt legjobb csapatot küld­heti pályára, hiszen Berdó há­rom sárgája miatt kényszerül a h lelátóra, míg Mihalecz lágyék- sérülés, Szabados pedig részle­ges térdszalagszakadás miatt hagyja ki a találkozót. Vélhetően azonban nem a testi sérülések okozzák a legnagyobb fejfájást a szakvezetőnek, hanem a lelkiek, fel kell ráznia ugyanis labdarúgó­it az alsóházi küzdelmekre is. Az idei vb-n is előrébb lépnének Légibalett a aerobiktriótól FOTÓ: TÓTH L. PÉCS A közelmúltban a világbajnoki válogatók je­lentették a legfontosabb állomást a pécsi aerobikosok számára, s a Sportaerobik és Sportgimnasztika Egyesület csinos hölgytrió­ja is készülhet az ausztráliai utazásra. A Hor­váth Beáta, Réfi Eszter és Szilvás Angéla alkot­ta hármas az első versenyen ugyan saját be­vallása szerint nem tökéletes gyakorlattal, de nyerni tudott, míg a második válogatón ezüst­érmes lett.- A két eredmény összesítése alapján leg­jobb trióként vehetünk részt az ausztráliai vi­lágbajnokságon - mondta Horváth Beáta, aki egyben a csapat edzője is. - Az idei válogatókon a technikára fektettük a fő hangsúlyt, az eddigi­eknél jóval bonyolultabb koreográfiát készítet­tünk, amitől sokkal látványosabb lett a gyakor­latunk. Azt, hogy ez mire lesz elég a vb-n, nem tudjuk, de reméljük, hogy a munkánk meghoz­za gyümölcsét. Bízunk benne, hogy a tavaly- előtti hetedik és a tavalyi negyedik helynél is- mét előrébb tudunk lépni. _______k. mayer a. A „tarcsi” az éllovas Komló Asztalitenisz NB III., férfiak, ta­vaszi 8. forduló. Komló I. - Nagymányok 4-14 Komlói győztesek: Rozina 3, Baranyai. Komló II. - Hévíz II. 18-0 K. gy.: Kohajda, Komjáti, Ne­mes, Vágó 4-4, a Kohajda, Vágó és a Komjáti, Nemes páros. A komlói tartalékcsapat átvet­te a vezetést a bajnokságban, az egymás elleni eredmény dönt a két 35 pontos, a Komló II. és a Lengyeltóti között. ____ H.L cs apatot A forduló további párosítása Szombat, felsöház: Ferenc­város - Sopron, Budapest, 18.00 (Szarka), Balaton FC - MTK, Siófok, 19.00 (Me­gyebíró). Alsóház: Győr - Vi­deoton, Győr, 19.00 (Erdős), Békéscsaba - Szombathely, Békéscsaba, 19.00 (Sápi). Vasárnap, felsőház: Debre­cen - Újpest, Debrecen, 14.00 (Fábián). NB 1. 1 Ferencváros 22 12 8 2 29 15 44 2 Balaton FC 22 12 5 5 24 11 41 3 Debrecen 22 11 6 5 34 17 39 4 MTK 22 10 8 4 35 21 38 5 Újpest 22 9 8 5 32 22 35 6 Sopron 22 8 7 7 35 28 31 7 PMFC 22 6 9 7 19 21 27 8 Videoton 22 5 8 9 27 37 23 9 Zalaegerszeg 22 5 5 12 24 35 20 10 Győr 22 5 5 12 23 38 20 11 Békéscsaba 22 4 7 11 23 34 19 12 Szombathely 22 3 8 11 12 38 17 Amennyiben ugyanis a siófoki, szerdai pordukciójukat ismétlik meg, ahol a motiváció hiányát említették egybehangzóan a tu­dósítások, akkor könnyen elkép­zelhető, hogy a felsőházi küzdel­mekről éppen lemaradt gárdának az osztályozó elkerüléséért kell szívós küzdelmet folytatnia. Azonban egy szombat késő esti győzelemmel már szinte páholy­ban is érezhetik magukat a piros­feketék. MÓCZÁNZ. Teremlabdarúgó NB I., 23. forduló Csütörtököt mondtak PMFC - Cső-Montage 3-9 (1-3) Pécs, Lauber Dezső sportcsar­nok. 300 néző. V.: Böröczi, Golubics. PMFC: Görföl - Schweitzer, Orlovics, Gálffy, Armbruszt. Cs.: Bocz, Czimber, Kovács. Edző: Szathmári Sándor. G.: Czimber, Armbruszt, Bocz. Az utóbbi két fordulóban öt pontot vesztett Cső-Montage az első perctől agresszíven letáma­dott, és a vere­ség ellenére egy közönség­szórakoztató mérkőzésen, ha nem is ilyen arány­ban, de meg­érdemelten győzött. Szathmári Sándor: - Gratulálok az ellenfe­lünknek, ezúttal is bizonyították, hogy nem véletlenül kerültek be tavaly Európa legjobb nyolc együttese közé. Harkányfürdő Dream Team - Vasas 4-12 (3-4) Harkány. 50 néző. V.: Balajti, Botló. Harkányfürdő Dream Te­am: Herczog - Élő, Nagy, Zoufal, Kolompár. Edző: Szabó Mihály. G.: Zoufal (3), Nagy. Az első félidőben, amíg a Harkányfürdő erejéből futotta, remekül tartották magukat, há­romszor meg is szerezték a ve­zetést, utána azonban felőrölte őket a több cserével rendelkező fővárosi gárda. Szabó Mihály: - Nagyon keve­sen voltunk. További eredmények: Cerbe- rous - Trans Am 4-3, Berek-Rolád - Aramis 4-7, Rubeola - Csillag­hegy elmaradt, a Rubeola 3-0-lal kapta meg a három pontot, a Csillaghegytől három pontot le­vontak, Kanárik - Első Beton 8-3. Futsal 1. Rubeola 21 19 2 0 137-54 59 2. Aramis 21 18 1 2 181-49 55 3. Cső-Montage 21 17 3 1 198-57 54 4. Kanárik 21 14 1 6 132-98 43 5. Vasas 22 12 4 6 103-90 40 6. PMFC 21 12 2 7 105-83 38 7. Első Beton 22 8 3 11 92­100 27 8. Berek Rolád 21 6 4 11 108­161 22 9. Trans Am 20 4 2 14 66­115 13 10. Harkányfürdő 21 4 1 16 85­151 13 11. Sirokkó 20 3 1 16 75­127 10 12. Cerberous 22 3 1 18 82­175 10 13. Csillaghegy 21 4 1 16 66­170 10 A Csillaghegytől 3 pont levonva. M. Z. Stabilizálnák helyzetüket Siklós A biztos középmezőnyben maradáshoz igen fontos két pontot szerezhetnek az NB I. B-s férfi kézilabdázók szom­baton az utolsó előtti Várpa­lota ellen. A tavaszi szezont győzelemmel kezdték Borbandi István tanítvá­nyai, azóta viszont pontot ugyan szereztek, de nyerniük másodszor már nem sikerült.- Nagyon szeretnénk ismét érezni a győzelem ízét - mondta Borbandi István. - Ha átmentjük a Hargita elleni formánkat, akkor biztos vagyok benne, újabb két ponttal gazdagodhatunk, ami a hátralévő fordulókat tekintve na­gyon fontos lenne. Megyünk ugyanis. Szentendrére, majd fo­gadjuk a pestszentlőrincieket, és következik a Nagykanizsa ide­genben. Ezeken a meccseken hat pontot tervezek, a többi találko­zónk kimenetele ugyanis mini­mum kétesélyes, és ezzel a hat ponttal stabilizálhatjuk helyze­tünket a középmezőnyben. Az Alba Regia - Komlói BSK- Fűtőerőmű és a nőknél a PEAC- Pikker - Hévíz találkozókat már lejátszották.____________«u. Hiányzik a hazai közönség Komló Öt hónap után ismét hazai közönség előtt léphet pályára a labdarúgó NB II-ben a Komlói Bányász, vasárnap fél 5-kor a ta­bellán harmadik Paks lesz az el­lenfele a jelenleg ezüstérmes pozícióban álló baranyaiaknak. Ott József vezetőedző örül, mert sem eltiltottja, sem sérültje nincs.- Hiányzik már a játékosok­nak a komlói közönség, ezért is esett jól, hogy Budafokra 10 szurkoló elkísért és végig buzdí­tott bennünket. Természetesen nyerni szeretnénk - mondta a szakvezető, aki a következő kez­dőcsapatot tervezi: Demhardt - Krausz vagy Tóth, Tallósi, Augustin, Fodor-Balázs, Méhn, Madar - Lantos, Kardos, Závo- da. H.L Dünántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA RpIpIős S7Prkps7tőlt' NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január l-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint, egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 i i \

Next

/
Oldalképek
Tartalom