Új Dunántúli Napló, 2004. április (15. évfolyam, 90-118. szám)
2004-04-09 / 98. szám
BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL 2004. ÁPRILIS 9„ PÉNTEK Útépítés előtt leletmentés Harkány Egyre igényesebb horgásztavak Olcsóbb a felszerelés, drágul a napijegy Már riasztóval is védik a pénzes postásokat A város régi problémáját oldja meg a most már biztosan megvalósuló elkerülő út. A beruházás jelenleg az érintett területek kisajátításánál tart. Információink szerint maradt az eredeti tervek szerinti nyomvonal, mindez azt jelenti, hogy az 58-as számú fő- közlekedési útról a város előtti vasúti átjárónál kell majd a Horvátországba tartó kamionoknak letérni nyugati irányba. A járművek a terehegyi városrészen áthaladva, a község déli kempingjét megkerülve térhetnek majd visz- sza a drávaszabolcsi határátkelőhöz vezető főútra. Mint megtudtuk, a kivitelezéssel kapcsolatos engedélyt az önkormányzat már benyújtotta, jelenleg annak jogerőre emelkedésére várnak. A nyomvonalat a munkálatok megkezdése előtt a tűzszerészeknek és a régészeknek is át kell vizsgálniuk. Hogy ez milyen eredménnyel zárul, ma még kérdéses, ám tény, hogy a siklósi elkerülő útnál avar kori emlékek kerültek elő, míg Harkány környékén II. világháborús „nyomokra” lehet számítani. Ezekkel a munkálatokkal a szakemberek még ebben az évben végeznek, így a remények szerint a beruházás is elkezdődhet idén. k. j. Skandináv lottó Első számsorsolás: 10, 19, 20, 25, 29, 31, 34 Második számsorsolás: 4, 14, 21, 25, 30, 31, 33 Nyeremények: 7 találatos 6 találatos nem volt 185 442 Ft Bár a Dunán a süllő, kősüllő, balin és kecsege még tilalom alá esik, a pontyra, csukára, harcsára vagy fehér halakra hajtó, és az elmúlt napok cudar időjárásával dacoló horgászok már elfoglalhatták kedvenc helyeiket. A természetes vizekben évről évre csökkenő halállomány miatt mind többen keresik fel a horgásztavakat, jó hír viszont, hogy utóbbiak egyre jobbak lesznek. Baranyai körkép 1 Pozitív tendencia, hogy a horgászfelszerelések árai a tavalyihoz képest stagnálnak, egyes, köztük jó nevű gyártók pedig egyenesen csökkentették ezeket. Újdonságnak és különösen jó vételnek számítanak a kom- bók, azaz orsóval szerelt botok. Kereskedők szerint az általános drágulással dacoló folyamat oka a választék növekedése, ezen belül is a bővülő import. Az ilyen típusú költségek közül csak az etetőanyagok áfa-növekedése rombolhatja a horgászok közérzetét. Korántsem ilyen derűs a , helyzet a jegyek és engedélyek terén. A tavalyi 500 forintról duplájára nőtt az állami jegy ára, a döntést azzal indokolták, hogy a passzust évekig félezer forintért árulták. A napijegyek területén ennél jóval kiegyensúlyozottabb és kiszáHorgászfelszerelések átlagos árai bot orsó zsinór (150 m) úszó wobler horog 1400-27 OOO forint 1980-10000 forint 170-2 000 forint 100-970 forint 2000 forint 10-100 forint 4 találatos: 846 Ft ólom 20-140 forint jjjl Fonás: DN h SMP míthatóbb az árak növekedése, évente mintegy tíz százalékkal lehet számolni. A tavak üzemeltetői úgy igyekeznek a minimális profitot, illetve a telepítéshez szükséges pénzt összegyűjteni, hogy közben az érdeklődést is fenntartsák. A Dunán még tilalom alá esik a süllő, a balin, a kősüllő és a kecsege, de több nemes és fehér hal horgászata már engedélyezett. A szakemberek között nincs vita abban, hogy a természetes vizekben évről évre csökken a halállomány. Gratzner Józseftől, a Mohácsi Dolgozók Horgászegyesületének elnökétől megtudtuk: mind több, korábban csak a Dunán horgászó pecás válik „kétlakivá”, azaz keres fel a folyón és a holtágakon kívül tavakat is.- A baj fő forrása, hogy a halak a Duna menti mellékágakban, ártereken, tocsogókban nem tudnak leívni, mert ide nem önt ki a folyam - mondta Bokor Károly, a horgászegyesületek megyei szövetségének elnökségi tagja. - Ezt ellensúlyozhatja valamelyest, hogy j .«Á egyre több tókezelő igyekszik termé- §mk szét közeli állapotokat, méltó kör- nyezetet teremteni. B. B. Csúcsvizek Bármely két horgászt megkérnénk, hogy sorolja fel tíz kedvenc baranyai horgászvizét, egészen biztosan más-más helyeket említenének. Mindenki mást vár az általa látogatott vizektől és partoktól. Van, akit elsősorban a környezet érintetlen szépsége, a semmi mással össze nem hasonlítható hangulat vonz, ő bizonyára a természetes vizeket részesíti előnyben, akár a biztos fogás reményével szemben. Megint más a kulturált partot, a szolgáltatásokat kedveli, míg sokan az adott víz kezelője alapján választanak. Akinek a minél nagyobb halmennyiség kifogása ad sikerélményt, e mellett napi gondjait a mesterségesen kialakított, de szép környék is feledteti, horgásztavat választ. horgász. Egészségügyi ügyeletek Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7- ig (72/535-974). Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermek- belgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: I. sz. Belgyógyászati és Sebészeti Klinika, baleseti sebészet: Baleseti és Kézsebészeti Klinika (volt Honvédkórház). Gyógyszertárak: Pécs: Ambrózia (Rákóczi út 24-26.), Bóly: Panacea, Komló: Szilvás, Mohács: Belvárosi, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent Gyöigy, Sellye: Arany Sas, Siklós: Kígyó, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár Oroszlán. SOS- ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505-390es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Teljesítetlen ígéretek A megye vendége volt Párizs alpolgármestere Pécs-Komló-Ócsárd Pierre Marisat, Párizs alpolgármestere tegnap a Társadalmi Demokráciáért Mozgalom és Magyar Szociális Fórum meghívásának eleget téve Baranyába látogatott. A délelőtt folyamán hosszasan beszélgetett Toller László pécsi polgár- mesterrel, ezt követően pedig a helyi képviselők, illetve civil szervezetek részéről megjelentek tettek fel kérdéseket az alpolgármesternek. Mint azt Pierre Mansat sajtótájékoztató keretében kifejtette: „mindannyiunkat nyugtalanság- Pierre Mansat a megyeszékhe- gal tölt el, hogy kifulladóban a lyen tett látogatása után Komlóra, képviseleti demokrácia, mivel a majd Ócsárdra utazott, ahol szin- megválasztott képviselők nem teljesítik ígéreteiket, valamint a politikusok nem elégítik ki teljes mértékben a lakosság igényeit”. Az alpolgármester az ösz- szejövetelen elmondta, örömmel tapasztalja, hogy Pécsett mozgalmas a civil élet, valamint a tén a települések polgármesterei kisebbségek jó kapcsolatban áll- és képviselői fogadták a francia nak az önkormányzattal. vendéget. ______________csikós k. Fe ladata a kapcsolattartás Pierre Mansat a Francia Kommunista Párt jelöltjeként került a párizsi városházára. Bertrand Delanoe párizsi főpolgármesternek több mint harminc helyettese van. Mansat feladata a Párizs környéki önkormányzatokkal való kapcsolat- tartás. Az alpolgármester ezeken kívül a „Demokratizáljuk radikálisan a demokráciát!" mozgalom elindítója, amelynek célja, hogy választ találjanak olyan kérdésekre, mint például, hogy hogyan lehetne a politikai döntéshozatal minden fokán vitafórumokat kialakítani. Komló Az egyik komlói tízemeletes épület tetejére felszerelték azt az antennát, amely az elektronikus riasztóval felszerelt pénzes postások segítségkérő jelzéseit hivatott a rendőrség felé sugározni. A Magyar Posta Rt. pécsi kommunikációs munkatársa, Bóta Ildikó a riasztó- rendszer létét nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Anynyit azért elmondott, hogy a postások szinte mindegyikénél van már „pénzfestő pénztárca”. (Ez tulajdonképpen egy olyan berendezés, amely megfesti a bankjegyeket, ha nem a postás emeli ki a táskából a pénzt.) Emellett a „nehéz napokon” a posta kézbesítőit biztonsági őrök, polgárőrök, esetenként rendőrök is kísérik. Bóta Ildikó hozzátette: még ebben az évben kivétel nélkül minden postás rendelkezni fog biztonsági pénztárcával. _____ D. G. Fé nylő látványosságok Siklós A város önkormányzata az elmúlt évben valósította meg a turisztikai, illetve építészeti szempontból jelentősebbnek ítélt középületek éjszakai díszkivilágítását. Ebben kiemelkedő szerepet vállalt a Du- na-Dráva Cement Kft., amely jelentős támogatással járult hozzá a beruházáshoz. Pillanatnyilag hat épület - a vár mellett a máriagyű- di, illetve a belvárosi katolikus, a református és szerb-ortodox templom, továbbá a polgármesteri hivatal - kivilágítása megoldott, az önkormányzat azonban további középületeket is be kíván vonni e körbe. A megvalósításhoz uniós forrásra pályáznak. Mint megtudtuk, a sorban az elsők között szerepel a Malkocs bej dzsámi, illetve a vár bástyáinak megvilágítása. Ebben a kérdésben még tárgyalásokat kell folytatni a műemlékvédelmi felügyelőséggel, mely hatóság tavaly különböző indokok alapján erre a tervre nem adta áldását. K. J. SZÜNIDŐ A TERRÁRIUMBÁN. Remek programot kínál a vakációzó gyerekeknek a pécsi Munkácsy Mihály utcai intézmény kisállat-si- mogató játszóháza. Természetesen az állatokat a közelgő húsvét jegyében válogatták össze, a látogatók testközelből is megismerkedhetnek a napokban született bárányokkal, nyuszikkal és kiscsibékkel. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Pécsett az európai parlamenti választások helyi kampányáról tartott tegnap sajtótájékoztatót az MSZP. A szocialisták városi elnöke, Juhász István hangsúlyozta: az MSZP nem belpolitikai kérdésnek tekinti az EU-választást, hanem annak révén az Európai Parlament szociáldemokrata frakcióját szeretné erősíteni. A sajtótájékoztatón bemutatták Németh Balázst, a PTE 35 éves adjunktusát, aki tizennegyedikként a Dél-Dunántúlt képviseli az MSZP választási listáján. (b) A pécsi Felsővámház Utcai Általános Iskolában megrendezett Benedek Elek regionális mesemondó-versenyen 45 tanuló vett részt. Első helyezést ért el a felső tagozatosok közül: Géczi András Mihály, a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola 5. osztályos, az alsó tagozatosok közül Dobra Gábor, a pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskola 2. osztályos tanulója. (bl) A PéCSi Gyermekotthon lakói tegnap öt zsák ruhát, játékokat, könyveket, hűtőszekrényt is átvehettek dr. Kamarás Judittól, a Pécsi Vízmű Rt. adminisztratív igazgatójától. Az átadást nagyszabású gyűjtőakció előzte meg. (bl) Pécsett a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a Zsol- nay Porcelánmanufaktúra Rt. és a Zsolnay Örökség Kezelő Kht. Zsolnay Vilmos születésének 175. évfordulója alkalmából emléktáblát helyez el a kamara alapítója szülőházának falán. A „legnagyobb magyar fazekasként” emlegetett gyáralapító a Jókai utca 2. számú házában született, ennek az épületnek a falára kerül majd az emléktábla, (k) Pogányban a legfrissebb felmérések szerint a mintegy 350 lakó- ingatlan több mint kétharmada tartozik az összkomfortos kategóriába. Ezzel az aránnyal a település Kozármisleny mellett a másik olyan falu, ahol azonos, vagy nagyobb a részük a legmagasabb kategóriába tartozó lakásoknak, lakott üdülőknek, mint a megye- székhelyen. (k) Siklóson 23 perces vastapssal köszönte meg a közönség a Megváltó című rockopera előadóinak a produkciót, melynek végén dr. Marenics János polgármester emlékplaketteket nyújtott át a darab ősbemutatójában részt vállalt személyeknek. A nagy sikerű produkciót hajnalig tartó ünneplés zárta a helyi Faló étteremben, ahol az előadás hangszerelője, Kovács Károly biztosította a talpaló valót. (kj) Szalántán április tizenhetedikén az önkormányzat nyugdíjasnapot rendez a művelődési házban. A rendezvényre a szervezők mintegy 200 hatvan év feletti lakost várnak, ahol köszönti őket a helyi kulturális egyesület tánccsoportja, valamint a művelődési ház színjátszó köre. (ck) Szava település nyugdíjasklubjának tagjai a húsvét tiszteletére édességcsomaggal lepték meg a település óvodásait. A generációk közti kapcsolat örömét tetézték az alkalomra készített fészekben várakozó élő nyuszik, melyeket a gyermekek megsimogathattak. (a) Szigetváron rendezték meg tegnap a Dél-Dunántúli Kulturális Tanács Települési és Értékvédelmi Kollégiumának ülését. A rendezvényre a régió három megyéjéből érkeztek építészek, muzeológusok, kulturális területen tevékenykedő és településfejlesztő szakemberek. A tanácskozáson elfogadott javaslat szerint a bor- utak mintájára kívánatos lenne létrehozni egy „várút” programot, hiszen Baranyában, Somogybán és Tolnában 48 vár vagy vár jellegű építmény van, ebből 25 látogatható. Elhangzott: a minőségi együttműködés érdekében erősíteni kell a kapcsolatot, a kommunikációt a különböző szakmák között. Tengeriben befejeződött a harangláb és környéke felújítása, a műemlék jellegű építményt helyi támogatásból és pályázati pénzekből tették szebbé. (bl) Tésenyben a helyi önkormányzattól földet lehet bérelni. A területen gyógynövényt termelnek elsősorban a helyi lakosok, a vetőmagok és a növényvédő szerek beszerzéséhez az önkormányzat hozzájárul, és segít a termény forgalmazásának megszervezésében is. (bl) Töttösön az önkormányzat szervezésében megkezdődött a falu nagytakarítása: elsősorban fűnyírással és a park rendbetételével szeretnék elérni a falu vezetői, hogy a húsvéti ünnepekre a település újra szép és rendezett legyen. (fz) Túrony önkormányzata közel másfél millió forintot nyert a számítógépes géppark fejlesztésére és a falu lakói számára a nyüvános és ingyenes internetezésre. A pénzből két nagy teljesítményű gépet állítanak be az ifjúsági klubba. A település polgármestere azt reméli, hogy a fejlesztés az iskolai oktatást is szolgálni fogja majd. (a) Velényben a napokban elkészült az imaházban lévő oltár és oltárasztal felújítása. Az önkormányzat megbízásából a munkákat egy bo- gádi bútorasztalos végezte, (ck) Villány családsegítő szolgálata a húsvét alkalmából számos családnak kíván meglepetést okozni az illetékességi területén élők körében, melyhez egy fővárosi cég biztosítja az anyagi hátteret. (kj)