Új Dunántúli Napló, 2004. április (15. évfolyam, 90-118. szám)

2004-04-08 / 97. szám

2004. ÁPRIUS 8., CSÜTÖRTÖK SPORT 15. OLDAL Szabadfogás. Régóta veretlenül Mohács Az ellenfelek számára riasztó, szurkolóiknak viszont örömteli sorozattal büszkélkedhet a mohá­csi NB Il-es női kézilabdacsapat. Az új sportcsarnokba 2002. márci­usában beköltöző együttes „hon­foglalása” óta nem kapott ki baj­noki mérkőzésen hazai pályán (ez harminc összecsapást jelent) annak ellenére sem, hogy az „örök” rivális Nagykanizsával mindig ádáz csatákat vívott. Leg­utóbb a TÁSI-Pikker szorongatta meg Oszlár Ferenc sérülésektől ti­zedelt csapatát, ám a hosszú szé­ria ezúttal sem szakadt meg, 25-24-es mohácsi siker született.- A kiváló csapatszellemünk ott­honi környezetben még inkább ki­domborodik, rendre átsegít minket a hullámvölgyeken - mondta az edző, aki már 15 (!) éve irányítja a hölgyeket. - A közönségünk is na­gyon sokat jelent, a lelkes szurkoló­ink minden mérkőzésünkön a kez­déstől az utolsó percekig folyama­tosan buzdítanak. A mohácsiak legközelebb április 17-én, szombaton játszanak hazai pályán. Elkél majd a szurkolók se­gítsége, hiszen az ellenfél a listave- zető Nagykanizsa lesz. _____hm.a. Mi nősített táncosok Székesfehárvár-Ajka-Pécs A 2003-as év teljesítménye alapján értékelték az akrobatikus rock ’n’ roll sporttáncosokat. A pécsiek az alábbi minősítéseket érték el, II. osztályú: Bégány Antal, Pónya Judit (felnőtt B). III. osztályú: Gál Gyula, Csordás Erzsébet (felnőtt C), Cser- fesek (felnőtt kisformáció), Angyali leányok (felnőtt nagyformáció). Ezüstjevényesek: Bereczki Tamás, Héra Fanni (children), Fenyvesi Ro­land, Török Anita (serdülő), Kis Mátyás, Szabó Kata Qunior), Bucz- kó Dávid, Vértes Amanda (junior). Bronzjelvényes: Pattanó Tappan­csok (junior nagyformáció). Orszá­gos leányformációs táncverseny, Székesfehérvár: 2. Cserfesek (fel­nőtt kisformáció, Schulteisz, Jaga- dos, Mancs, Selényi, Tröszt B„ Tí­már), 6. Angyali leányok (felnőtt nagyformáció, Bajtai, Tröszt A., Gu­lyás, Majorlaki L, Héra K., Szajkó, Veres). Országos páros rock ’n’ roll ver­seny, Ajka: 3. Gál Gyula, Csordás Erzsébet (felnőtt C), 7. Kis Mátyás, Szabó Kata (junior). Mindannyian a Pécsi Fordán Stoll Rock ’n’ Roll SE sportolói, felkészítőik: Papp Viktor, Majorlaki Ágnes. M. Z. Röviden IDEGENBEN NEM SIKERÜLT. Férfi tekebajnokság, NB II., Kö­zépcsoport, 21. forduló. Nyergesújfalu - Komlói Bányász 5-3 (2452- 2435). Komlói pontszerzők: Lukács 437, Jungwirth 434, Bugyi 400. (ÍP) PÉCSI KÜLÖNDÍJ. Országos határőr tekebajnokság, Pécs. Vég­eredmény. Csapat: 1. Szombathely, 2. Nagykanizsa, 3. Orosháza... 5. Pécs. Egyéni: 3. Simon András (Pécs), aki elnyerte a legjobb férfi versenyzőnek járó különdíjat. (n) MINDKETTŐ NYERT. Labdarúgó NB I. ifjúsági bajnokság: PMFC - Matáv Sopron 4-1 (2-1). Pécs, 100 néző. V.: Bata. PMFC: Garai - Milhoffer, Suba (Bozó B.), Horváth Á., Luczek B. - Molnár, Tolnai, Varga B. (Máté), Fischer (Takács) - Veit, Wittrédi (Péter). Edző: Ti- hanyvári László. Pécsi góllövők: Wittrédi, Varga B. és két öngól. Serdülők: PMFC - Matáv-Sopron 6-1 (2-0). Pécs, 100 néző. V.: Cza- kó. PMFC: Gerdesics - Bozó L, Csendes (Kelemen), Szeifert, Kal­már Zs. (Kása) - Szabó R., Luczek R. (Horváth András), Farkas (Neher), Kalmár B. - Horváth Adrián (Szuper), Tóth (Soltész). Edző: Varga László. P. g.: Kalmár B. (2), Kása, Horváth Adrián, Far­kas, Kalmár Zs. (n) SIKLÓSI GYEREKFOCI. Harkányi Gyógyfürdő-kupa gyermekfoci- torna, Siklós (7 csapat). 95-ös korosztály: 1. PMFC Góliát, 2. Sze­derkény, 3. Harkány, 4. Siklós, 5. Beremend, 6. Villány, 7. Szigetvár. Különdíjak. Legjobb kapus: Friedrich Gergely (Harkány), legjobb mezőnyjátékos: Nagy Dominik (Szederkény), gólkirály: Koronics Erik (Harkány, 4 góllal), legjobb harkányi játékos: Tar András, (n) TENISZ A MECSEKEN. A megyei csb-sorozatban induló pécsi Mecsek LSE-nél április 13-án, kedden megkezdődik a tavaszi tenisz­szezon. Ekkor nyit uránvárosi (a Jégpálya mellett) három salakos teniszpályájuk, amelyre ekkortól válthatók meg a bérletek is (a ta­valyi feltételekkel). Újdonságként a diákok 15% kedvezményben ré­szesülnek. , (szz) TOVÁBBRA IS AZ ELNÖKSÉGBEN. Papp Viktor újabb négy évig tagja lesz a Magyar Táncsport Szövetség Akrobatikus Rock ’n’ Roll Szakág elnökségének, miután a tisztújító közgyűlésen a tagszerve­zetektől megkapta az ehhez szükséges szavazatokat. (z) RAGONCSA A LEGPONTOSABB. A Harkányban rendezett me­gyei darts pontszerző verseny harmadik fordulójának eredményei. Egyéni: 1. Ragoncsa (Hullám DC), 2. Márkus (Mont-Lux DC), 3. Antal (Mont-Lux DC). Páros: 1. Antal, Ragoncsa, 2. Lippert, Kormos, 3. Hor­váth J., Márkus. Az egyéni állása a 3. forduló után: 1. Ragoncsa 58 pont, 2. Antal 53, 3. Kormos 52. A páros állása: 1. Antal, Ragoncsa 69 pont, 2. Horváth J., Márkus 54,3. Kormos, Hosszú 35. (kma) A HARKÁNY A HARMADIK. A női kézilabda NB Il-ben a baranyai csapatok közül a Kozármisleny 26 ponttal második, a Mohács 24- gyel negyedik, a TÁSI-Pikker 22-vel ötödik, a Pécsvárad 13-mal a nyolcadik. A férfiaknál a Harkány 24 ponttal a harmadik helyen áll, a Pécsi KK II. 12-vel a hatodik, a PEAC-Kettele 11 -gyei a hetedik, a Mecseknádasd 8-cal a kilencedik. (kma) FIATALOK FEGYVERREL. Az általános iskolások lövész megye­bajnokságának eredményei. Nyíltirányzékú légpuska 20 lövés, lá­nyok: 1. Karmacsi Ildikó (Komló, Gagarin), 2. Breszkovics Violetta (Komló, Gagarin), 3. Pretzl Éva (Pécs, Mezőszél u.). Csapat: 1. Komló, Gagarin I. (Karmacsi, Breszkovics, Sipos), 2. Komló, Gaga­rin II. (Tóth D., Nagy K., Bális). Fiúk: 1. Simon Ákos (Pécs, Árpád Fej.), 2. Nemes Olivér (Komló, Gagarin), 3. Balog Ákos (Pécs, Jó­kai). Csapat: 1. Pécs, Jókai (Balog, Kiss, Dobos), 2. Komló, Gagarin (Nemes, Sipos, Schmarcz), 3. Pécs, TÁSI (Auer, Baluka, Somogyi). Légpisztoly, 20 lövés, fiúk: 1. Maisl Róbert (Pécs, Bártfa u.), 2. Kecskés Dávid (Pécs, Bártfa u.). Jkma) SZERENCSÉS GYŐZELEM. A magyar és a szerb-montenegrói férfi egyetemi asztalitenisz-válogatott Pécsett játszott egymás elleni barátsá­gos mérkőzést, amelyet a vendégek 4-3-ra megnyertek. Fordulatokban gazdag meccs volt, magyar győztesek: Pattantyús, Muskó, Dudás (utóbbi a PEAC sportolója). Képünkön a szintén pécsi Zombori Dávid, akinek nem sikerült egyszer sem nyernie. _______im - fotó: tóth uszló. Sí nen marad a MÁV-támogatás A PVSK elnöke, Czerpán István szerint „megnyugta­tónak tűnő megegyezés” született azon a megbeszé­lésen, amelyen a vasutas sportegyesületek és a MÁV vezetősége ült tárgyalóasztalhoz. Pécs-Budapest Az öt nagy vasutasklub, köztük a PVSK „segélykiáltásá­val” már foglalkoztunk lapunkban (DN, 2004. március 24., 16. oldal), akkor a pécsiek részéről Czerpán István el­sősorban azt kifogásolta, hogy az elmúlt évek gyakorlata alapján előre bekalkulált, létesítményfenntartásra és üze­meltetésre szánt első negyedéves előleget a MÁV nem utalta el részükre. A tízmillió forint nélkül az egyesület rettentően nehéz helyzetbe került, országos szinten pedig több mint ötezer sportoló további zavartalan felkészülését veszélyezteti a hiány. Továbbá furcsállotta a MÁV „hallgatagságát”, pár­beszéd-képtelenségét is, az egyesületek nevében ugyanis hiába írták meg problémáikat a Vasút vezérkarának, vá­laszra sem méltatták őket. A kialakult helyzetben már olyan hírek is felreppentek, hogy a „főszponzor” nem kí­ván több pénzt pumpálni a versenysportba, egyszerűen ki akar szállni. Kedden tárgyalóasztalhoz ült a két fél, s a megbeszélés legfontosabb pontjaként azt említi a pécsi sportvezető, hogy idén is számolhatnak a MÁV-támogatással, ami a PVSK-nál éves szinten ötvenmillió forintot jelent.- Elég feszült hangulatban kezdődött a találkozó, ami nem csoda, hiszen a klubok léte is veszélybe került - me­séli Czerpán István. - Kiderült, a fő problémát az okozta, hogy nem készült el időben a MÁV új sportkoncepciója, ezért csúsznak a kifizetések. Az ígéretek szerint azonban április 20. után rendeződik a helyzet, megkapjuk az elma­radt előleget. Az is igaz viszont, hogy az inflációt várható­an nem kompenzálják, marad a tavalyi összeg. A megbeszélésen a közvetítői szerepet vállaló Kuncze Gábor mellett részt vett Horváth Zoltán, sportügyekért fe­lelős pécsi alpolgármester is, aki a vasút vezetőségének tá­jékoztatási hiányosságaira célozva először is fanyarul annyit jegyzett meg, „az biztos, hogy egy kommunikáci­ós tanulmányt megérne”. Véleménye szerint sokkal sze­rencsésebben is kezelhették volna a problémát, aktívabb információcsere esetén nem csak kedden derült volna ki, mik a MÁV szándéka. Az elmaradó előlegről, illetve az egyesületeknek nyújtott össztámogatásról pedig elmond­ta, „a több tízmilliárdos költségvetésben a 350 millió nem tétel, az egész inkább csak elszántság kérdése”, k. m. a. Mohácsi csapatbronz Négy ország húsz egyesületé­nek mintegy kétszáz verseny­zője mérte össze tudását a 10. Pécsi Shotokan Karate Európa- kupán. Férfi kata (formagya­korlat), baranyai első helyezet­tek: Körmöcz, Molnár, Cserrnk, Kozma, Király (mind EGYSZE), Nagy G., Kiss M„ Szabó K., Papp, Klencsár B., Schöndör, Takács, Klencsár D. (mind Fu­ji), Matics, Dömötör, Kohl, Keszthelyi (mind Mohácsi TE). Női kata: Mitzinger (EGYSZE), Kiss F. (Hóból). Női kumite (küzdés): Mitzinger (EGYSZE), Böröcz, Havasi (mindkettő Fu­ji), Wéber, Jágity, Fekete (mind Mohács). Csapatban a férfi for­magyakorlatban az MTEI. és II. csapata is harmadik helyen végzett, a nőknél az EGYSZE I. második, az EGYSZE II. és a Fu­ji csapata harmadik lett. ______________________fi«*) Cs ak most jön a neheze Dobogóközeiben a Komló Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok Igen nehéz, és ezzel együtt hul­lámzó alapszakaszon van túl a PVSK-Panthers A-csoportban újonc férfi kosárlabdacsapata. Bár a tizedik hely szép remé­nyekre jogosít, azért nem árt tu­datosítani a szurkolókban és a játékosokban is, hogy a neheze még csak most jön. Mivél az csak a nyáron derült ki - lehetőségként már korábban felme­rült -, a legjobbak között indulhat a gárda, az előzetes keret kialakítása­kor úgy gondolkodtak a vezetők, hogy a B-csoportot megnyerni ké pes, kiegészítésekkel az A-ligára is alkalmas játé­kosállományt szerződtetnek. Többek között ennek, no meg a sérüléseknek is volt köszön­hető, hogy szin­te folyamatosan változott a jegy­zőkönyvbe ke­rülő tízes keret, Fodor Péter edző nagy sajnálatára. Chris Campbell októberi sérülése, és Delmonte Ma­dison decemberi igazolása Lo-el Hadfi Malick kölcsönadásához ve­zetett, ugyanakkor Fülöp Gábor ja­nuár végi megszerzése és Balogh Zoltán felgyógyulása egyértelműen az erősítés kategóriájába tartozik.- A kezdeti eredmények többet mutattak, mint ami a csapatban volt, utána viszont hosszú ideig nem ment, miközben az igazság valahol a kettő között van - értékelt Fodor Péter. - A mélypontok szá­momra a Kecskemét elleni mérkő­zések voltak, ráadásul sokáig hi­ányzott a sikerélmény, 16 meccsből csak egyet, a Dombóvár ellenit nyertük meg, ez pedig nem össze­kovácsoló erő egy most összeállt, heterogén csapatnak. Utána azon­ban belelendültünk, és most azt mondom, ha-korábban kapjuk el a nyerő szériát, lett volna esélyünk a legjobb nyolcba jutni. Ha már esett szó a mélypontról, akkor feltétlenül megemlíteném, hogy a csúcs a leg­utóbbi, Debrecen elleni győzelem volt, hiszen nem sokan győztek le az alsóháziak közül a legjobb négy­ben végző csapatot. Bár a nyolc győzelem és a tize­dik hely biztató az alsóházi ráját­szásra nézve, a megelégedettséggel még várni kell. Most következik ugyanis a legnehezebb szakasz, amelyben minden csapat a bent- maradásért, az életéért küzd, ezért nem lehet soha senki ellen biztosra menni.- Jó lenne úgy megvívni a ráját­szást, hogy mindenki rendelkezés­re álljon - tekintett előre Fodor. - Ha ez sikerül, akkor annak, amit eddig felépítettünk, hasonlóan kell mű­ködnie, és mindentől függetlenül meg tudjuk őrizni jelenlegi pozíci­ónkat, egy-két idegenbeli győze­lemmel pedig előre is léphetünk. Ugyanakkor vigyáznunk is kell, hi­szen egy botlással máris nehéz helyzetbe kerülünk, és ezért még nagyobb szükség van szurkolóink lelkesedésére, és arra, hogy az ed­digi hangulatot minél több néző fo­kozza a csarnokban. m. z. SZIGETSZENTMIKLÓS Megkezdődött a pontvadászat az asztali labdarúgó élvonal­ban is, ahol két baranyai csa­pat szerepel, a DÖKE-Komló és a Pécsi MFC-IH. A rutinos részt vevő komlóiak megszorították a tavalyi bajnok Kecskemétet, de a régi rivális Győr esetében nem bírtak egy­mással a csapatok. Az újoncokat biztosan ver­ték, zárásként azonban a váciak visszavágtak azért, mert tavaly éppen a kom­lóiak fosztották meg őket a bajnoki címtől. Az újonc pécsiek alaposan megszo­rongatták a jó erőkből álló szegedieket (a Kenderfo­nóban játszik a szigetvári illetőségű Szendrey Ti­bor), és meglepetésgyőzelmet arattak az Erzsébetváros ellen. A két bekalkulált vereséget egy ter­vezett pont követte a Sirály ellen. A pécsiek nem játszottak legna­gyobb riválisaikkal, a Csokonya- visontával, a Palotával és a győri­ekkel. Baranyai vonatkozású eredmé­nyek: DÓKE-Komló - Kecskemét 7-9, DÖKE-Komló - Bp. Sirály 10-6, DÖKE-Komló - Győr 8-8, DÖKE- Komló - Csokonyavisonta 10-6, DÖKE-Komló - Bp. Palota 124, DÖKE-Komló - Vác 4-12, DÖKE- Komló - PMFC-IH 10-6, PMFC-IH - Vác 3-13, PMFC-IH - Mundial ’93 5-11, PMFC-IH - Első Magyar Ken­derfonó 7-9, PMFC-IH - Erzsébet­város 9-7, PMFC-IH - Testvériség I Asztalifoci NB I., első játéknap, egyéni teljesítmények PMFC-IH DÖKE-Komló Varga 60,07% BallaJ. 78,60% Lőrincz 57,14% Bállá A. 60,70% Antal A. 20,83% Takács Z. 46,90% Antal l. 20,83% Takács L. 32,00% Füzes 0% Forrás: klubok 5-11, PMFC-IH - Bp. Sirály 8-8. Az állás: 1. Vác 21 pont, 2. Bp. Testvé­riség 18, 3. Kenderfonó 15, 4. DÖKE-Komló 13, 5. Kecskemét 11, 6. Mundial 10, 7. Erzsébetváros 9, 8. Győr 8,9. Bp. Sirály7,10. PMFC- IH 4, 11. Csokonyavisonta 4, 12. Bp. Palota 0. _______________m. z. Ül ésezett a focielnökség Pécs Ülést tartott a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége. Ezen a sporttörvényről, a profi és az amatőr liga jövőjéről és a magasabb osztályú bajnokságok 2005-2006-os bajnoki kiírásáról tárgyaltak. Szó esett arról, hogy a BMLSZ idén közgyűlést tart, arra az MLSZ és a Magyar Amatőr Labdarúgó Liga hasonló tanács­kozása után kerül sor. tm >

Next

/
Oldalképek
Tartalom