Új Dunántúli Napló, 2004. április (15. évfolyam, 90-118. szám)
2004-04-07 / 96. szám
2. OLDAL VILÁG T Ü K Ö R Hírek Rendőrdorgálás Dorgálásban részesítették a romániai Kovászna megyében Sepsibodok és Zágon rendőrkapitányait valamint két beosztottjukat amiatt, hogy a múlt héten a helyi hatóságok zaklatták a háromszéki falvakban a Magyar Polgári Szövetség aláírásgyűjtőit. MTI Merényletkudarc Meghiúsították a jordániai hatóságok az elmúlt héten az al- Kaida nemzetközi terrorszervezet merénylettervét az ammani amerikai nagykövetség ellen. A hírt kedden Washingtonban egy amerikai külügyi illetékes jelentette be, nem sokkal azután, hogy egy ammani katonai bíróság halálra ítélt nyolc iszlám terroristát egy amerikai segélyprogram-tisztviselő két évvel ezelőtti meggyilkolásáért. MTI Grúzia belépne Grúzia csatlakozni akar az Európai Unióhoz, s néhány éven belül szeretné megkezdeni az erre irányuló tárgyalásokat - jelezte Mihail Szaakasvili grúz államfő kedden, Brüsszelben. A politikus az Európai Parlament külügyi bizottsága előtt mondott beszédet, um Leváltott államfő Elmozdította államfői posztjáról Rolandas Paksast a litván parlament. Az alkotmányos vádeljárás keretében megtartott szavazáson a képviselők kétharmada vétkesnek találta Paksast abban, hogy egy orosz üzletembernek választási támogatásért cserébe litván állampolgárságot adott, hivatali titkot sértett, és befolyásolta egy privatizációs ügylet eredményét, mti Csak megsérült Könnyű sérüléssel megúszott egy merényletet kedden a déloroszországi Ingusföld elnöke, Murat Zjazikov, akinek négy testőre, valamint két civil lakos is megsebesült a konvojába belehajtó kamikaze gépkocsi bombaszilánkjaitól. Az öngyilkos merénylő vezette, robbanószerrel megrakott Lada a Naz- ranyból Magaszba vezető úton rohant bele az elnöki gépkocsioszlopba. MTI Támadtak volna Brit célpontok elleni vegyi támadást sikerült megakadályozniuk a brit és az amerikai titkosszolgálatoknak - jelentette kedden a BBC. A forrás megjelölése nélkül közölt értesülés szerint az összeesküvők egy erősen mérgező, a vegyiparban katalizátorként, illetve tudományos kutatásokhoz használt ve- gyületet, ozmium-tetroxidot töltöttek volna pokolgépekbe, amelyeket zárt térségekben robbantottak volna föl. mti Kevés a pap Mind kevesebb a vallási elhivatottságot érzők száma, ezért a papi hivatást választókért való imádságra szólított fel II. János Pál pápa a papokhoz írt idei nagycsütörtöki levelében. Holnap, nagycsütörtökön a katolikus hit szerint a pápa mise keretében megáldja a szent olajokat és a karizmát, kifejezve az egyetemes egyház pásztora és paptestvérei közötti egységet: a szertartás révén a világ minden katolikus templomában a papok megújítják a szegénységre, önmegtartóztatásra és engedelmességre vonatkozó ígéreteiket, mti Alagútrobbantás Fegyverek csempészésére használt alagutat fedeztek fel és semmisítettek meg Egyiptom és a Gáza-övezet között kedden az izraeli erők. A Rafah határtelepülés térségében lévő titkos átjáró nyolc méter mélységben húzódott. MTI ■ 2004. Április 7., szerda ZAVARGÁSOK. Második napja tartanak az összecsapások az iraki fővárosban Moktada al-Shadr síita főpap követői és az amerikai erők között. Az ok: szombaton a spanyol katonák letartóztatták a muzulmán vallási vezető kabinetfőnökét, Musztafa al-Jakubit. Egy ukrán katona meghalt, öt megsebesült Kút városában; három lengyel, két bolgár katona megsebesült Kerbalában. ___________fotó: europress/epa ___________________________24 NAP A CSATLAKOZÁSIG________________________ Jö hetnek a bevándorlók A földrész munkaerőpiacát elemző szakértők szerint közép- és hosszú távon az Európai Uniónak szüksége lesz a jövevényekre, mert belátható időn belül a népesedési helyzet aligha változik. tőén átmeneti korlátozásokat har------------------------------------ colt ki, ami homlokegyenest elA szakképzéssel foglalkozó euró- lentmond az EU alapelveinek. A pai alapítvány igazgatója szerint május elsején bekövetkező bőví- ez az igény az elkövetkező 25 év- tés után tehát jó néhányan kényte- ben nagy ütemben nőni fog. Peter lenek otthon maradni, ám Rooij de Rooij a belga főváros- szerint ez nem segít a ban tartott tanácskozá- £ • *.. .A™ Európán". Ettől ott son „ésszerűnek” nevez- £ nem csökken a munkaié annak belátását, hogy j \ nélküliség, míg az új tagma már sincs értelme az államokban a gyorsabb EU jelenlegi tagállamai ..fí&I gazdasági növekedésnek részéről a belső munka- és a képzésre fordított beerőpiac görcsös védelmé- ruházásoknak köszönhenek - írja a Der Standard. A bécsi tőén nő a foglalkoztatottság, napilap emlékeztet arra, hogy a A korlátozásoknak már csak Tizenötök túlnyomó többsége a azért sincs értelmük, mert Euró- munkaerő szabad áramlását ille- pára nem jellemzők a nagy népmozgások. Megmutatkozott ez Görögország 1981. évi és Portugália 1986. évi csatlakozásakor is. Legutóbb az ötvenes években érkeztek nagyobb tömegek Nyugatra Délkelet-Európából és Törökországból. Ha nem gátolnák átmeneti korlátozások a szabad munkaerő-áramlást, az kétségkívül kedvezne az agyelszívásnak, a jól képzett munkaerő elcsalogatásának. Briisz- szeli szakértők azonban ezt sem tartják tragikusnak, mert ez képzési beruházásokkal egyensúlyozható. Rooij azt jósolja, hogy a bővítés után Németország és Ausztria, illetve a csatlakozó országok (Lengyelország, Magyarország és Csehország) határán a munkaerő tartós elvándorlása helyett inkább az ingázás fog erősödni. TORONYI ATTILA * II. Száz év barátság II. Erzsébet tegnap Bertrand Delanoe párizsi főpolgármester kíséretében a francia főváros néhány nevezetességét kereste föl. Az angol királynő az antantszerződés megkötésének századik évfordulója alkalmából tartózkodik Franciaországban. PÁRIZS Több évszázados ellenségeskedés után Nagy-Britannia és Franciaország a tartós barátság és szö- vetségesi viszony alapjait fektette le 1904. április 8-án. Az antantszerződésként ismertté vált megállapodás eredetileg a két nagyhatalom ázsiai és afrikai befolyási övezeteinek elhatárolásáról szólt. Az egyezség értelmében Francia- ország elismerte az angol fennhatóságot Egyiptom felett, ennek fejében szabad kezet kapott Angliától Marokkóban. Az egyezmény az 1898. évi, úgynevezett fashodai válság nyomán született, amely egy francia erődítmény körül bontakozott ki a brit területi igények tárgyát képező Szudánban, és háború szélére sodorta a két korabeli nagyhatalmat. Franciaország és Nagy-Britannia a 20. század két világháborúját szövetségesként vívta meg, s bár a jelenlegi iraki háborúban eltérő álláspontra helyezkedtek, kapcsolatuk - kisebb súrlódásoktól eltekintve - harmonikusnak nevezhető. II. Erzsébet kedden látogatást tett a párizsi Saint-Eustache templomban, amely előtt Jean- Marie Lustiger párizsi érsek fogadta, és amelynek gyermekkórusa koncertet rögtönzött neki. A helyiek egy virágcsokorral kedveskedtek a királynőnek, az utca egyik legnevezetesebb üzletében, a Stohrer cukrászdában pedig egy hatalmas húsvéti tojással ajándé- kozták meg. ______________■ ÁL LÁSPONT GYULAY ZOLTÁN Szívélyes egyetértés II. Erzsébet brit királynő Párizsban tegnap kiszállt violaszínű Bentley-jéből, s máris kíváncsiskodó nézősereg vette körül. Egy járókelő - miként a hírügynökségek jelentik - finom csokoládékrémmel töltött húsvéti tojással ajándékozta meg spontánul az uralkodót, aki beszédet mondott a parlamentben, Jean-Pierre Raffarin francia kormányfő társaságában többfogásos menüsort fogyasztott el, és rosé pezsgővel koccintottak. Mellesleg az „entente cordiale”, azaz a „szívélyes egyetértés” aláírásának századik évfordulójára: az angol-francia egyezményt 1904. április 8-án írták alá. Miért olvassuk nehéz szívvel a Szajna-parti híreket a Duna partján? Aligha tudunk együtt örülni az égszínkék kosztümöt viselő Erzsébettel és vendéglátóival, ha azt halljuk, hogy százesztendős az antant, amely kevéssel később, az I. világháborúban épp a „központi hatalmakkal”, Ausztria-Magyarország és Németország szövetségével állt hadilábon, majd pedig a békediktátum megkötésében, s azt követően is főként a csendőrszerepe domborodott ki. Az antantról Magyarországon Trianon jut az eszünkbe, no meg a tetszhalálból időnként visszakísértő kisantant, amely a nacionalizmus melegágya. A Vajdaságban a koszovói borzalmak megismétlődésétől tart a kisebbség, Erdélyben az autonómiatörekvések miatt szégyení- tik meg, de hányszor a magyarokat, a Felvidéken okkal-joggal félnek a nemzetiségiek egy újabb Meciar-korszaktól, miközben Ion Iliescu román államfő csehországi látogatóba ment. Történelmünkkel végre megbékülni, szomszédainkkal végre kibékülni - jogos az óhaj, különösen most, 24 nappal csatlakozásunk előtt az Európai Unióhoz. A közösség, az európai szellem oldhatja föl azokat a görcsöket, amelyek száz esztendő alatt belénk ivódtak. De engedtessék meg, hogy mi azért ne ünnepeljünk ezúttal. EGYETÉRTEK: 06-90-330*303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640430-304 ÁRPÁSI ZOLTÁN Autópálya körítéssel A miniszterelnök tegnap Kiskunfélegyházánál lerakta az M5-ÖS autópálya épülő szakaszának alapkövét. A Petőfi városa és Szeged között húzódó, ötven kilométernyi új sztrádát a korábban csillagászati használati díjat szedő Alföldi Koncesz- sziós Autópálya Rt., az AKA építi. ígéretük szerint jövő év szilveszterén már suhanhatunk rajta - matricával. Nagyszerű! Örülnünk kellene, hogy eljutottunk idáig. Akár dísztáviratot is küldhetnénk a kormánynak, s a magyar nép leikébe megtért, „szépemlékű” AKÁ-nak. De kell-e örülnünk valójában? Ha úgy vesszük, feltétlenül. Végtére is az M5-ös előbb matricás lett, most meg építik tovább, Szegedig. Az ország öt nagyvárosának egyike, s vele a Dél-Alföld egy része végre bekapcsolódhat az ország vérkeringésébe. Győr után Miskolc, Debrecen, majd pedig Szeged is megközelíthetővé válik. Már csak Pécs érezheti magát az ország mostoha „gyermekének”. Aztán örüljünk annak, hogy végre meglódul a nagy autópálya-építési program, az a bizonyos hatszáz kilométeres, amit a kormány 2006-ra ígért. Az öröm azonban ne vakítson el bennünket. Ne menjünk el szó nélkül a körítés mellett. A miniszterelnök tegnap még útjelzőtáblát cipelt, az M5-ös fizetőkapuinak bezárásakor, most meg az épülő autópálya alapkövét rakta le. Folytatódik tehát a nemes hagyomány, amelynek alapjait az MO-s körgyűrű hőse, Schamschula miniszter rakta le. Nincsen pálya alapkő nélkül! Elképzelem, hogy mehetnek a dolgok ama fejlett nyugaton. A miniszterek és kormányfők alighanem felé se néznek az épülő sztrádáknak. Azok mégis épülnek. Tervszerűen, egyre több helyen. Természetes módon, felhajtás nélkül. Ne legyünk azért igazságtalanok! Az uniós csatlakozás után alapvető feladatunk a nemzeti sajátosságok megőrzése. Épp a miniszterelnöki alapkőletételről mondjunk le, s épp az Unió kapujában? EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640430423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Farkasszemet néző jelképek Április 25-én leplezik le az aradi Tűzoltó téren a Szabadság- emlékművet, és avatják föl e helyen egy majdani román emlékműnek otthont adó megbékélési parkot. Arad Sikerült negyvenöt fokkal elfordítani az aradi Szabadság-emlékmű talapzatát, amelyen várhatóan április 18-án felállítják az aradi vértanúk emlékét idéző szobor csoportot. A művelethez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kénytelen volt az anyaországból rendelni emelőeszközt, mert nem találtak a célnak megfelelőt Romániában. A felszerelést biztosító debreceni cég két nagy teherbírású darut hozott Aradra, de ezek sem tudtak megbirkózni az eredetileg 350-360 tonnásra becsült, valójában 400-410 tonnás talapzattal. Minthogy a húsztonnányi betonfelesleg lefaragása, illetve a legfelső, ötödik szint lebontása után a daruknak még mindig nem sikerült elmozdítaniuk a talapzatot, újabb gránitszint eltávolításáról született döntés. A munkálatokat a magyarellenes tiltakozásairól hírhedt Nico- lae leran aradi „forradalmár” is nehezítette: belevetette magát a talapzat körül ásott mintegy háromméteres árokba. Bognár Levente alpolgármesternek az utolsó pillanatban még sikerült elkapnia a tiltakozót, ahhoz azonban már nem volt ereje, hogy egy kézzel megtartsa őt. leran pillanatok alatt bebújt a talapzat kitámasztásához használt acélasztalkák közé, és sokáig nem volt hajlandó kijönni. Végül két RMDSZ-tiszt- ségviselőnek sikerült kicsalogatni a férfit, akit a rendőrség vitt el a Tűzoltó térről. A talapzat elfordí- tása romániai sajtóértesülések szerint negyvenezer euróba került. A műveletre azért volt szükség, mert a román kormány és az RMDSZ megállapodása szerint a megbékélési parkban a románságot jelképező diadalívnek és a Szabadság-szobornak egymással szemben kell állnia. Az aradi vértanúk emlékét őrző szoborcsoportot 1925-ben eltávolították a helyéről, újbóli felállítása csak az elmúlt években került napirendre az RMDSZ és a kormányzó román Szociáldemokrata Párt közötti megállapodás értelmében. Tavaly szeptemberben a helyi építési felügyelőség azonban felfüggesztette az előkészítő munkálatokat. Több román politikus szerint az emlékmű sérti a román nemzeti érzéseket. ■ Vatikáni rendjel Orbánnak Millenniumi elismerést Budapest II. János Pál pápa a Nagy Szent Gergely-rend nagykeresztjének civil fokozatát adományozta Orbán Viktor volt miniszterelnöknek. A világiaknak adományozható legmagasabb vatikáni kitüntetést Juliusz Janusz apostoli nuncius adta át kedden a püspöki konferencia tagjainak jelenlétében, a budavári Prí- mási Palotában. Köszöntőjében Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke kiemelte: tény, hogy a Magyar Katolikus Egyház mindössze 0,7 százaléka a milliárdos létszámú világegyháznak, és a kis magyar katolikus közösség nem játszhat döntő szerepet annak életékapott a volt kormányfő ben, jelenlétével azonban - elsősorban a kereszténység 2000 éves jubileumának évében ünnepelt magyar millennium során - felkeltette a Szentszék figyelmét, magára vonta a világ tekintetét. Az akkori ünneplést az ország vezetése tette lehetővé, a feltételeket az akkori kormány teremtette meg, s ebben meghatározó szerepe volt Orbán Viktor miniszterelnöknek. Juliusz Janusz azt hangsúlyozta, hogy a mostani kitüntetés nem csak Orbán Viktor érdemei elismerésének jele, hanem mindenekelőtt meghívás arra, hogy egész magán- és politikai életét e szerint élje, hogy hűséges maradjon a kereszthez, népünk szent hagyományához, amelynek gyökerei Szent Istvánhoz nyúlnak vissza.