Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)
2004-03-03 / 62. szám
2004. Március 3., szerda , SPORT 15. OLDAL Fejben biztosan javult a DVSC Kedden délután fél 2-kor leszállt Debrecenben az FC Bruges kiilöngépe, amely a csapat tagjain és vezetőin kívül több mint száz szurkolót is hozott az UEFA-kupa szerda esti visz- szavágójára. A belgák a landolást követően hajdúszoboszlói szálláshelyükre buszoztak, majd este 7 órától tartottak edzést a mérkőzés helyszínért, az Oláh Gábor utcai stadionban. Debrecen A Debreceni VSC-MegaForce délután 3-tól a Vágóhíd utcai pályán tréningezett, Szentes Lázár ugyanazokat a játékosokat mozgatta meg, akikre már az első mérkőzésen is számíthatott. Jó hír, hogy Flavio Pim és Szekeres fejsérülése is begyógyult, így mindkét védő bevethető a visszavágón. Megérkezett a hajdúsági városba a játékvezetői négyes is, mint ismert, az UEFA spanyol bírót és asszisztenseket jelölt ki a mérkőzésre. Debrecenben kedden derült, de hideg idő volt, a pálya talaja ennek megfelelően száraz - bár a meteorológusok szerdára jósolnak némi csapadékot -, így minden adott ahhoz, hogy ne a belgiumihoz hasonló körülmények fogadják a csapatokat. Mivel a vendégek az eredetileg igényelt 300 jegy több mint felét visszaküldték, így néhány szerencsés hazai szurkoló még hozzájuthatott a belépőkhöz. Az már nem számít meglepetésnek, hogy abszolút teltház, több mint 7000 drukker várja majd az UEFA-kupa 3. fordulójának visszavágóját. A tervezett összeállítások. Debrecen: Tomic - Bernáth, Éger, Flavio Pim, Szatmári - Dombi, Habi, Sándor, Halmosi - Kiss, Bajzát. FC Bruges: Verlinden - De Cock, Maertens, Clement, Van der Heyden - Gvozdenovic, Simons, Céh - Mendoza, Lange, Verheyen. A szerdai program (zárójelben az első mérkőzés eredménye): DVSC - Bruges (0-1), Genclerbirligi - Parma (1-0), Dnyepr - Olympique Marseille (0-1), Roma - Gaziantepspor (0-1), Teplice - Celtic Glasgow (0-3), Girondins Bordeaux - Groclin Grodzisk (1-0), Besiktas - Valencia (2-3), Levszki Szófia - Liverpool (0-2), Eindhoven - Perugia (0-0), Panathinaikosz - Auxerre (0-0), Intemazionale - Sochaux (2-2), Rosenborg - Benfica (0-1), Newcastle - Valerenga (1-1), Mallorca - Szpartak Moszkva (3-0), Barcelona - Bröndby (1-0), Villarreal - Galatasaray (2-2). A VILÁG SPORTJA SIKER ÉS KUDARC. A magyar női asztalitenisz-válogatott remek teljesítménnyel 3-0-ra legyőzte Fehéroroszországot a dohai csapat-vüág- bajnokság második játéknapján. A Bajnoki divízióban szereplő hölgyek második keddi mérkőzésükön szoros csatában 3-1-es vereséget szenvedtek Japán együttesétől. A férfiegyüttes közel 3 órás küzdelemben 3-2-re legyőzte Horvátországot. A REAL AZ ÉLEN. Ismét a Real Madrid vezeü a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) klub-világranglistá- ját. A spanyol együttes annak köszönheti előrelépését, hogy az eddigi listavezető Müan februárban kettős vereséggel kiesett a Lazio ellen az Olasz Kupában. A legjobb magyar csapat továbbra is a Ferencváros, amely hat helyet ugyan visszacsúszott, de még így is a 100-ban található, ugyanis a 96. A Debrecen 105., míg az MTK 219. a listán. RONALDO: 2008. Ronaldo két évvel meghosszabbította szerződését a Real Madrid labdarúgócsapatával, így 2008 nyaráig minden bizonynyal a spanyol fővárosban marad. A kétszeres vüágbajnok brazü sztár 2002-ben 35 millió euróért és egy 10 milliót érő játékosért - utóbbi tételt még mindig nem rendezte a Real Madrid - igazolt a királyi gárdához az olasz Internazionalétól. SIDIA MÁSODIK. Sidi Péter légpuskában a második helyen végzett a sportlövők sydneyi Vüágkupa-versenyén. A magyar klasszis teljesítményének értékét növeli, hogy a döntőbe csak a 4. helyen került be. KISS A KAPITÁNY. Kiss Sándort, a korábbi kiváló játékost választotta a Davis-kupa-csapat kapitányának és szövetségi edzőnek a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöksége a szakmai bizottság előterjesztése alapján. KLOSE BRÉMÁBAN. Miroslav Klose, az 1. FC Kaiserslautern csatára a következő szezonban már a német labdarúgó-bajnokság jelenlegi listavezetőjét, a Werder Brement erősíti. Lisztes Krisztián klubja négyéves szerződést kötött a 25 éves válogatott játékossal, akit 5 millió euróért sikerült megszereznie. A Werder vezetői azt várják Klosétól, hogy pótolja a nyáron a Schalke 04-hez távozó brazil Ailtont, aki 20 találatával jelenleg toronymagasan vezeti a Bundesliga góllövőlistáját. SZINTE REPÜLT. Az amerikai Ian Crocker 23.30 mp-cel új világcsúcsot állított fel 50 m-es férfi pillangóúszásban az egyesült államokbeli Austinban. A régi rekordot tavaly július 21-e óta az ausztrál Matt Welsh tartotta, aki a barcelonai világbajnokságon 23.43 mp alatt teljesítette a távot. MÖLLER VISSZAVONULT. Andreas Möller és a német labdarúgó Bundesligában újonc Eintracht Frankfurt közös megegyezéssel felbontotta a világ- és Európa-bajnok középpályás június 30-ig szóló szerződését, aki ezek után közölte: befejezi pályafutását. _________■ Lékó kikapott Linares A címvédő Lékó Péter világossal vereséget szenvedett leendő világbajnoki ellenfelétől, Vlagyimir Kramnyiktól a linaresi sakk szupertoma 11. játéknapján, és így az orosz nagymester került az élre. Továbi eredmények: Radzsa- bov (azeri) - Topalov (bolgár) döntetlen. A Shirov - Vallejo parti lapzárátánk után fejeződött be. Az állás: Kramnyik 6 (10), Lékó 5 pont (9 parti), Kaszparov 5 (orosz) (9), Topalov 4,5 (9), Shirov 4 (9), Radzsabov 4 (10), Vallejo 3,5 (8). Szerdán Lékó Topalov ellen ül asztalhoz, s a sötét bábukat vézéti. ■ MiZo - Orsi a kupában Budapest Tegnap a szövetségben elkészült a női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőinek a sorsolása. A MiZo-Pécsi VSK az EO Sopront kapta ellenfélül. A további párosítások: Szolnok - BEAC, a Baja - Szeged meccs győztese - BSE, DKSK - RF Sopron. Az oda-visszavágó alapon zajló párharcok első mérkőzésére az elöl álló csapatok otthonában kerül sor, a kiírás szerint március 24-én és április 7-én. A MiZo mérkőzéseit valószínűleg nem a hivatalos játéknapokon rendezik, mivel a Szolnok - MiZo-Pécsi VSK bajnokira a tévéközvetítés miatt március 23- án kerül sor. Az EO Sopron képviselői nem voltak ott a sorsoláson, így a negyeddöntő időpont- jairól később döntenek. ______■ Új szabályok a Forma-1-ben Érkeznek a csapatok Melboume-be: a repülőgép meghibásodása miatt a Ferrari némi késéssel ugyan, de már szintén kirakodott epa-fotó Magyar idő szerint péntek hajnalban, a szabadedzésekkel megkezdődik a 2004-es Forma-1 világbajnokság. Mint az utóbbi években megszokhattuk, az FIA újabb szabálymódosításokkal igyekszik egyszerre biztonságosabbá és izgalmasabbá varázsolni a futamokat. Vasárnaptól kiderül, sikerül-e 2003-ra rátenni még egy lapáttal. Melbourne A legfontosabb változás, hogy 2004-től egy hétvégén csak egy motort használhat egy versenyző. Minden motorcsere esetén 10 hellyel automatikusan hátrébb sorolják az ülető pilótát a rajtrácson (a rossz nyelvek szerint egy csapatot ez egyáltalán nem érint: a Minardit, mivel ők úgyis utolsóként szoktak indulni, így annyiszor cserélnek motort, ahányszor csak kedvük szottyan...). A leszorítóerő csökkentése érdekében ezentúl csak két elemből állhat a hátsó légterelőszárny, ugyanakkor a szárny függőleges oldallapja nagyobb lehet, mint eddig volt, akárcsak a motorháztető (aminek örültek a szponzorok, hiszen nagyobb lett a hirdetési felület, de annál kevésbé aerodinamikai mérnökök). A csupán 2003-ban bevezetett pénteki magánteszt máris megszűnt, mint ahogy az aznapi időmérő is. Ehelyett pénteken két szabadedzést tartanak, amin a négy legjobb (Ferrari, Williams, McLaren, Renault) .csapat kivételével minden istálló három autóval vehet részt - de a harmadik pilóta csak olyasvalaki lehet, aki az utóbbi 2 évadban nem indult 6 nagydíjnál több versenyen. Maga az időmérő - szokás szerint szombaton - két részre oszlik, ám e két rész között mindössze 2 perc szünet lesz! Változás, hogy az időmérő első felvonásában a versenyzők nem a világbajnokság állásának sorrendjében (mint 2003-ban) hajtanak ki a pályára, hanem az előző futam végeredménye sze-, rint, ami szintén megkeveri majd a kártyákat. Az időmérő második része változatlan, vagyis az első felvonás leglassúbbja kezdi a maga 1-ről 2-re növelt kvalifikáló körét, és ekkor már annyi benzint kell magával vigyen, amennyivel kihúzza a másnapi versenyben az első tankolásig! Az időmérő edzésre és magára a versenyre való száraz gumik kiválasztását szombat reggel 9 óráig el kell végezni. A boxutcában a megengedett sebesség az idei évtől az eddigi 80-ról 100 km/h-ra változott. És ami még a technikát ületi: 2004-től ki kellett szerelni az autókból a startautomatikát és bizony a teljesen automata váltónak is búcsút inthettek a pilóták. A fentiek természetesen mindenkire vonatkoznak, de vélhetőleg ettől függetlenül óriási különbségek lesznek a csapatok teljesítménye között. Az biztos, hogy idén a hangsúly még inkább a megbízhatóságon lesz, és nem (csak) a gyorsaságon. Sőt, az sem kizárt, hogy a Forma-1-ben is igaz lesz a régi mondás: lassan járj, tovább érsz... méhes károly A Sportarénában az atlétavilág Péntektől vasárnapig a Budapest Sportaréna ad otthont a 10. fedett pályás atlétikai világbajnokságnak, várhatóan 152 ország legjobbjai érkeznek a magyar fővárosba. Budapest Kis visszatekintésként: az előző, tavalyi birminghami vb legeredményesebb nemzete az Egyesült Államok volt: az amerikai versenyzők összesen tíz arany-, három ezüst- és négy bronzérmet szereztek. A sportág nagyhatalmának számító ország képviselői elsősorban a férfiak versenyeit uralták (ahol hét elsőséget gyűjtöttek be), ott is a sprintszámokban jeleskedtek, miután a 200 méter kivételével (itt a brit Marion Devonish győzött) valamennyit, a 60 méteres síkfutást (Justin Gatlin), a 60 gátat (Allen Johnson), a 400-at (Tyree Washington) és a 4x400-es váltót is megnyerték. A hölgyek viadalain az orosz versenyzők dominálták, összesen öt aranyat szerezve. Oroszország így az éremtáblázat második helyén zárt (öt arany, négy ezüst, három bronz). A medálgyűjtésben a két éllovas mögött némi meglepetésre Svédország végzett a harmadik helyen, miután négy kiválóságuk Christian Olsson (hármas), Stefan Holm (magas), Kajsa Bergqvist (magas), Carolina Kluft (ötpróba) - egyike sem hibázott, s megnyerte a számát. A magyar válogatott hét versenyzővel utazott el az angol városba. Közülük a legjobban az egyetlen férfi, Dobos Gábor szerepelt, aki 60 méteren az ötödik lett. Mellette a távolugró Vaszi Tünde tudott még döntőbe kerülni, s ott a 8. helyen végzett. Varga Judit (1500 m), Vári Edit (60 m gát), Tóth Lívia (3000 m), Molnár Krisztina (rúd) és GyőrffyDóra (magas) ugyanakkor nem jutott fináléba. Balatonföldvári apartmanok Balatonföldváron, gyönyörű, parkosított, J ösfás környezetben, a város központjában, a Balatontól 100 méterre a Neptun Apartmanházban 23, 39 és 46 m2-es. központi televíziós, hűtővel felszerelt, bútorozott, erkélyes, fürdőszobás apartmanok eladók. Az apartmanok összenyitással bővíthetők. A körbekerített, sorompóval védett telken felnőtt és gyermek úzsómedence, kiépített parkolók találhatók. Ár: 5 000 000 Ft+Áfa-tól, saját gépkocsibeálló: 500 000 Ft+Áfa Fizetés 2 részletben. Hitellehetőség... A visszabérlési lehetőség miatt befektetési célra is alkalmas. Érdeklődni: 06-1/354-0426; 06-70-542-1811; www.neptunapartmanhaz.net A LABDARÚGÓ NB III. DrÁVA-CSOPORTJÁNAK TAVASZI MENETRENDJE 16. forduló. Március 7., 14.30: Marcali - Bere- mend, Bóly - Dombóvár, Balatonboglár - Szekszárd, Bonyhád - Zamárdi, Harkány - Mohács, Kozármisleny - PVSK, Hidas - Szent- lőrinc, Baja - Nagyatád. 17. forduló. Március 13., 14.30: PVSK - Hidas, Zamárdi - Harkány, Szekszárd - Bonyhád, Dombóvár - Balatonboglár. Március 14, 14.30: Szentlőrinc - Baja, Mohács - Kozármisleny, Beremend - Bóly, Nagyatád - Marcali. 18. forduló. Március 21., 15.00: Balatonboglár - Beremend, Bonyhád - Dombóvár, Harkány - Szekszárd, Kozármisleny - Zamárdi, Hidas - Mohács, Baja - PVSK, Nagyatád - Szentlőrinc, Bóly - Marcali. 19. forduló. Március 27., 15.00: PVSK - Nagyatád, Zamárdi - Hidas, Szekszárd - Kozármisleny, Dombóvár - Harkány. Március 28., 15.00: Marcali - Szentlőrinc, Mohács - Baja, Beremend - Bonyhád, Bóly - Balatonboglár. 20. forduló. Április 4., 15.30: Harkány - Beremend - Kozármisleny - Dombóvár, Hidas - Szekszárd, Baja - Zamárdi, Nagyatád - Mohács, Szentlőrinc - PVSK, Bonyhád - Bóly, Balatonboglár - Marcali. 21. forduló. Április 10., 15.30: Marcali - PVSK, Zamárdi - Nagyatád, Szekszárd - Baja, Dombóvár - Hidas, Balatonboglár - Bonyhád. április 11. 15.30: Mohács - Szentlőrinc, Beremend - Kozármisleny, Bóly - Harkány. 22. forduló. Április 17, 16.00: PVSK - Mohács. Április 18., 16.00: Hidas - Beremend, Baja - Dombóvár, Nagyatád - Szekszárd, Szentlőrinc - Zamárdi, Harkány - Balatonboglár, Kozármisleny - Bóly, Bonyhád - Marcali. 23. forduló. Április 24., 16.00: Zamárdi - PVSK, Szekszárd - Szentlőrinc, Dombóvár - Nagyatád, április 25.16.00: Marcali - Mohács, Beremend - Baja, Bóly - Hidas, Balatonboglár - Kozármisleny, Bonyhád - Harkány. 24. forduló. Május L, 16.30: PVSK - Szekszárd. Május 2., 16.30: Nagyatád - Beremend, Szentlőrinc - Dombóvár, Mohács - Zamárdi, Kozármisleny - Bonyhád, Hidas - Balatonboglár, Baja - Bóly, Harkány - Marcali. 25. forduló. Május 8., 16.30: Szekszárd - Mohács, Dombóvár - PVSK. Május 9., 16.30: Marcali - Zamárdi, Beremend - Szentlőrinc, Bóly - Nagyatád, Balatonboglár - Baja, Bonyhád - Hidas, Harkány - Kozármisleny. 26. forduló. Május 15., 17.00: PVSK - Beremend, Zamárdi - Szekszárd. Május 16.17.00: Mohács - Dombóvár, Hidas - Harkány, Baja - Bonyhád, Nagyatád - Balatonboglár, Szentlőrinc - Bóly, Kozármisleny - Marcali. 27. forduló. Május 22, 17.00: Dombóvár - Zamárdi. Május 23., 17.00: Marcali - Szekszárd, Beremend - Mohács, Bóly - PVSK, Balatonboglár - Szentlőrinc, Bonyhád - Nagyatád, Harkány - Baja, Kozármiseny - Hidas. 28. forduló. Május 30., 17.00: Zamárdi - Beremend, Szekszárd - Dombóvár, Baja - Kozármisleny, Nagyatád - Harkány, Szentlőrinc - Bonyhád, PVSK - Balatonboglár, Mohács - Bóly, Hidas - Marcali. 29. forduló. Június 6., 17.00: Bonyhád - PVSK, Hidas - Baja, Kozármisleny - Nagyatád, Harkány - Szentlőrinc, Bóly - Zamárdi, Balatonboglár - Mohács, Beremend - Szekszárd, Marcali - Dombóvár. 30. forduló. Június 13., 17.00: Dombóvár - Beremend, Nagyatád - Hidas, Szentlőrinc - Kozármisleny, PVSK - Harkány, Mohács - Bonyhád, Zamárdi - Balatonboglár, Szekszárd Bóly, Baja - Marcali.