Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)
2004-03-04 / 63. szám
14. OLDAL SPORT 2004. Március 4., csütörtök IBIT a Kapcsolat Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. üJesiel Golyótolók: sziszifuszi tárgyalás Az önkormányzatnak megérnek tizenötmilliót az erős emberek A kért harminc helyett „csak” tizenötmilliós támogatást nyújt „Világ legerősebb embereinek kontinens csapat-világbajPÉCS, VÁROSHÁZA nokságához”, ráadásul cserébe egy Pécsről szóló, adásonként másfél perces reklámot is kap a sportbizottság javaslata szerint a város - döntött a kérdésben másodjára összehívott, tegnapi rendkívüli ülésén a grémium, miközben az ellenzék szerint már az összehívás és a napirendek szabályossága is megkérdőjelezhető. több aggályának adott hangot. Először is azért, mert Sík László Lajos csak a képviselőket (és őket sem írásban) hívta meg a megbeszélésre, a véleményezés terén hozzájuk hasonló jogkörű szakértőket most először nem, másrészt, mert nem kapott kielégítő magyarázatot arra, hogy a múlt heti döntéshez képest milyen új szempont vagy érv indokolja a megismételt tárgyalást, végül, mert az előterjesztett napirendek között olyan pontok is szerepeltek, amelyek a telefonos meghívóban nem. Márpedig, szerinte a közgyűlésre vonatkozó hasonló szabályok alapján (a bizottságokról külön nem rendelkeznek e tárgyban) rendkívüli ülésen csak az előzetesen meghirdetett pontokat lehet megvitatni. A testület szocialista többsége azonban mindezek tudatában is megszavazta a napirendet, majd maratoni meddő vita kezdődött többek között arról, hogy az erős emberek rendezvénye sportnak minősíthető-e egyáltalán és hogy miért éri meg a városnak ennyit költeni rá. Végül a számtalan módosító javaslat eredményeképpen egy ellenszavazattal az lett a döntés, hogy 15 milliót kapjanak az erős emberek, de azt kizárólag a tévéközvetítések és reklámok ellenA sportbizottság múlt heti ülésén hosszas tárgyalás, majd a városatyák és a szakértők látszólagos egyetértésének tükrében a testület elutasította a Fekete László nevével fémjelzett verseny támogatási kérelmét, úgy érvelve, hogy a város jelenlegi anyagi helyzetében nem ez'az erődemonstráció az az esemény, amelyet ekkora közpénzből kellene támogatni. Ám városházi forrásokból már akkor úgy értesültünk, hogy a döntés a koalíciós körökben elégedetlenséget szült, mivel a háttérben a város vezetői közül valakik már megígérték a szervezőknek a támogatást, így a sportbizottság döntése ellenére is ki fogják azt járni. Azt, hogy valóban született-e efféle háttéregyezség, nem tudhatjuk, ám az tény, hogy a sportbizottság vezetője nem mindennapi módon e hétre egy rendkívüli ülést hívott össze a kérdés újratárgyalására. Az ülés első felszólalója, De Bla- sio Antonio ügyrendi kérdésként tételezésére használhassák és a kontraktus kötelezze őket egy külön reklámszerződés megkötésére, amely egy Pécsről szóló, másfél perces reklámfilm vetítését garantálja az Eurosport tudósítása alatt. (Kérdésünkre Fekete László elégedettségét fejezte ki a döntéssel kapcsolatban és közölte, hogy a kért 30 millió „elutasított” másik felére máris talált egy beugró .támogatót, így az esemény színvonala semmiképpen sem szenved csorbát.) Tudni kell, hogy ez a 15 nem a sportbizottság idei 348 milliós keretét terheli - amelyből például a megyeszékhely teljes szabadidősportja összesen 9 millióval részesedik (lás± DN február 24., 14. oldal és www.dunantulinapb.hu) -, hanem a közgyűlés erre elkülönített 27 milliós „nemzetközi sportrendezvények” célelőirányzatát, amely a Tour de Hongrie kerékpárverseny, a masters öttusa-Eb és az ökölvívó Boszorkány-kupa támogatásával 100 ezer forint híján el is fogyott. Arra a kérdésre, hogy e keret kimerülésével részesülhet-e máshonnan városi pénzből például az Euro- ligában esetlegesen a négy közé jutó és ekkor a Final Four házigazda- szerepére is pályázó MiZo-Pécsi VSK női kosárlabdacsapata, Horváth Zoltán, sportért felelős alpolgármester és Rózsa Gábor szakosztály-igazgató is egyértelmű igennel válaszolt - ám a még folyó tárgyalásokra hivatkozva sem ennek összegéről, sem a pontos rendezési költségről, sem a további reménybeli szponzorokról nem kívántak a pénteki kosármeccs előtt részletekkel szolgálni. _______ SZ ŰCS ZSOLT Igényeljen most Személyi Kölcsönt! Havi törlesztőKölcsön Futamidő részlet (Ft) összege (Ft)* (hónap) 11111 350 000 60 22 22Z 750 OOO 60 33 333 1150 OOO 60 Citibank Hitelvonal; 06-40-40-10-40 7621 Pécs, Jókai tér 2. Tel.: (72) 512-410 Nyitva tartás: H-P 8-16 Citibank Rt. A Citibank sohasem pihen cífibank- a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. A Különböző Citibank Személyi Kölcsönöknek eltérő feltételei lehetnek. A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati fettételei alapján, a szerződéskötést követően nyújtja, amelyekkel kapcsolatos további felvilágosításért hívja a Citibank Hitelvonalat (06-40-40-10-40). Ez a hirdetés kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nyilvános ajánlattételnek vagy tájékoztatónak. Az akció 2004. január 22-tőf 2004. március 31*ig tart. Az akciós időtartam vonatkozásában a kölcsön igénylésének a Citibank információs rendszerében történő rögzítési időpontja irányadó. A köfqiön havi törfesztőrész- telének egész forintra kerekített összegét a kölcsön igénylésének elfogadásáról megküldött Értesítő tartalmazza. A Citibank Rt. az akció feltételeinek és Időtartama egyoldalú módosításának jogát fenntartja. *THM: 26,66%-36,75% ^jumoR A JÓKEDVŰ TELEVÍZIÓ Vadonatúj műsorok a HUMORT-en A felnőttek bírták, az ifik összeroppantak Kozármisleny - PMFC 2-14 (2-3) Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Kozármisleny, 150 néző. V.: Czifra. Kozármisleny, első félidő: Kurucsai - Bánfai, Halász, Papp, Kanizsai - Farkas, Nagy, Bodor, Tóth - Her- genröder, Lauer. Második félidő: Fodor - Both, Tankó Á„ Nagypál, Tábit - Bősz, Ábrahám, Tankó G., Balázs - Blaskovics, Balogh. Edző: Tihanyvári László. PMFC, első félidő: Németh - Szabados, Szekeres, Bajúsz - Sípos, Pavicsevics, Erős G., Horváth S„ Vranjes - Kerekes, Koltai. Második félidő: Herbert - Berdó, Szekeres, Gaál - Notheisz, Pest, De Luca, Mi- halecz (Kulcsár) - Márton - Horváth Gy„ Montvai. Edző: Nagy Tamás. Az első félidőben még ragyogóan tartották magukat a kozármislenyiek, Lauer és Hergenröder is többször ügyesen került helyzetbe. Szünet után a hazaiaknál az ifisták kaptak lehetőséget, s ekkor már az NB I-es ellenfél szép akciókból tetszés szerint érte el góljait. Gólszerzők: Hergenröder, Lauer N. (11-esből), ill. Kerekes, Koltai, Bajúsz, Pest K., Horváth Gy. (2), De Luca (2), Mihalecz, Berdó, Márton (2), Montvai (2). K. M.A. Az extra egyéni játék döntött Nem kis bravúrt hajtott végre kedden este a MiZo-Pécsi VSK női kosárlabdacsapata, az Euroliga-negyeddöntő első összecsapásán a Bourges otthonában jutott lépéselőnyhöz. A szakvezetők máris bizakodók: ha fizikailag bírjuk, biztos a pénteki továbbjutás, állítják. Pécs-Bourges A hazai pálya előnyét szinte mindig remekül kihasználó franciát ellen az első félidő fergeteges rohamait akkor is erőn felüli teljesítménynek kell tekintenünk a PVSK részéről, ha tudjuk, hogy ez a Bourges már messze nem az a Bourges, amely az elmúlt esztendőkben oly sok borsot tört a pécsiek orra alá. Sztárjai egy része távozott az ősszel, jelentősen megfiatalodtak - igaz, a csoportmeccsek során most is igen egységes és felkészült gárda benyomását keltették. E két jelző viszont ezek szerint még inkább igaz a pécsiekre, annak ellenére, hogy az Anderson/Kresz csere kapcsán elmondható, a mostani PVSK sem ugyanaz a PVSK, amely még a B-csoport küzdelmei során a továbbjutást kivívta. Am ahogy Füzy Ákos másodedző tegnap, a repülőgépből alig kilépve nagy örömében elmondta, csapata kedd esti extra védekezése, a remek támadásgólok szerencsére a szünetig akkora előnyhöz juttatták a pécsieket, amelyből a második félidő elejének katasztrofális első öt perce ellenére sem tudott már előnyt kovácsolni a vendéglátó CJM. E kosármentes periódust egyébként a kulcsjátékosok elfáradásával magyarázza a mester, ám szerencsére annyi erő mindenkiben, így a játékhoz most a szokottnál is többet hozzátevő kispadosokban is maradt, hogy a legfontosabb pillanatokban, amikor az ellenfél 3-4 pontra is fölzárkózott, mindig lendítsenek egyet a Ha „csak” fizikailag kell bírni, Iványin nem fog múlni fotós l. l. szekéren. Már a pénteki meccsről szólva Rátgéber Lászb tömören úgy foglalta össze a siker titkát, hogy A Franciaországban lejátszott másik kedd esti ösz- „egyszerűen” fizikaüag kell legyűrni a franciákat, ak- szecsapáson 80-62-es sikerével az USVO került lépéskor nem lehet gond a hazai találkozóval sem. előnybe az EO Sopronnal szemben. ___sz. zs. Tí z pécsi indul a felnőtt ob-n Pécs A hétvégén rangos teniszmérkőzéseket láthatnak a sportág szerelmesei, ha kilátogatnak a Bártfa utcai teniszcentrumba, ahol péntektől vasárnapig a felnőtt férfi és női magyar bajnokságra, a Siklós és Vidéke Takarékszövetkezetkupára kerül sor. A program pénteken 9 órától a férfiak küzdelmeivel kezdődik, majd a 13.30-as megnyitóval egy időben a hölgyek is pályára lépnek. Szombaton, majd vasárnap az elődöntőkkel és a döntőkkel is 9 órától indulnak a mérkőzések. A torna házigazdája, Koncz Zsolt a 32-es zárt táblák névsorát végigböngészve tíz pécsi résztvevőt tudott felsorolni, akik közül a Pécs 2000 TC vesenyzője, Rédecsi Anna az egyetlen kiemelt, őt a hetedik helyre rangsorolták. A további pécsi indulók: Marosfalvi Zsuzsa, Horváth Rita, Somorácz Dóra (mind Pécs 2000 TC), Simon István, Sáros Zoltán, Varga Krisztián, Marsalkó Dávid, Takács Tibor, Mester Bea (mind PVTC). k. m. a. BILIÁRD EB-ERŐFELMÉRŐ. A pécsi Fordán Biliárd Center lesz a házigazdája március 6-7-én a Fordan-kupa nk. biliárdversenynek. Ezen pool 8-as, 9-es és 14-es játékban amolyan utolsó erőfelmérőként lép asztalhoz egy osztrák, egy szlovén és egy baranyai vegyes csapat ellen a jövő heti Eb-re készülő magyar válogatott, soraiban ifj. Földes Vilmossal - újdonságként a frissen kinevezett biliárdkapitány, id. Földes Vilmos irányításával. (szz) NYÍLT TÚRA. A Pécsi Avon Gyalogló Klub idei első nyílt túrája indul március 6-án, szombaton a pécsi Tettye vendéglő - Dömörkapu - Állatkert - Tettye 8 km-es útvonalon. Találkozás a Főpályaudvaron, a 33-as busznál 9.05-kor. Túravezető: Pál Krisztina. ___________________________:____________________________!***i A pénz nagy részét máris szétosztották Komló Tegnapi ülésén a városi sportbizottság a szétosztható 51 millió forint nagy részéről, 49-ről döntött. A bizottsági határozatot hosszú és részletes vita előzte meg, amely során a bizottsági tagok a Komlói Bányász SK jelenlévő elnökét, Vaskó Ernőt és a KBSK Sport 2000 Kft. ügyvezető igazgatóját, Keszthelyi Zoltánt „faggatták” arról, hogy az általuk képviselt egyesületnek nincs-e tartozása, illetve milyen költség- vetést tervez erre a szezonra. A kielégítő válaszok után-döntöttek: a kilenc szakosztályt működtető KBSK a kért 36 millió helyett 32-t kapott, míg a 24-et igénylő kézilabdázóknak végül 17 millióval kellett megelégedniük. (Előbbi összköltségvetése 55, utóbbié 30 millió forint.) A sportra fordítható önkormányzati 51 millióból így megmaradó részt, kétmillió forintot a kisegyesületek, a szabadidő- és tömegsport kapja. K. M.A. Hét gól Ivándárdán Mohács A labdarúgó Magyar Kupa-selejtezők során a hétvégén a mohácsi körzetben a megyei III. osztályú csapatok mind az öt mécsesét le tudták játszani, a pécsi csoportban csupán egyet, a szigetváriban pedig egyet sem tudtak megrendezni. Eredmények. Mohácsi csoport: Nagynyárád - Kislippó 1-5, Himesháza - Újmohács 5-0, Kisnyárád - Görcsönydoboka 2-1, Ivándárda - Márok 3-4, a Bár és a Kölked erőnyerő volt. A következő (most hétvégi) forduló párosítása: Bár - Székelyszabar, Kölked - Dunaszekcső, Kisnyárád - Véménd, Himesháza - Sátorhely, Márok - Szajk, Kislippó - Lippó, Babarc - Olasz, Geresdlak - Lovászhetény. Pécsi csoport: Szalánta - Kővágószőlős 1-2 (hosszabbítás után). _________H.L. Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja ^ Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január 1-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint, egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Hariequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133