Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)
2004-03-30 / 88. szám
2004. Március 30., kedd MAGAZIN .Szabadfogás. 19. OLDAL Trabantosok találkozója a Mikulással Jó eséllyel pályázott ez a feldíszített Trabant is a legszebb vezető- és belső tér díjra Kárókatona-invázió a Duna mentén Több ezer kárókatona - kormorán - tanyázik a Duna mentén. A falánk madarak hatalmas pusztítást végeznek a halállományban, és tönkreteszik a parti fákat panaszkodnak a horgászegyesületek. Trabantosok találkoztak egymással és a faluban lakó magyar Mikulással szombaton a Fejér megyei Nagykarácsonyban: a kétnapos rendezvényre háromszáznál több járgánnyal pöfögtek be az elmúlt évtizedek népszerű kisautójának szerelmesei. A kocsik többségének életkora húsz év körül volt, de szinte mindegyik jóval fiatalabbnak látszott a koránál. Volt, amelyiknek a csinosítására, felszerelésére, feltuningolására és a beépített hifi-berendezésre a kiskocsi értékének többszörösét költötte a gazdája, de akadt olyan is, amelyben ülésként gumiabroncs szolgált, az ablaktörlő pedig kézi vezérléssel működött. Érkezett a találkozóra néhány idős Wartburg is, köztük a rangidős egy 42 éves, kívül-belül csillogó, műszakilag is kifogástalan matuzsálem volt. Mellette szinte ifjoncnak számított a találkozó legkorosabb, ugyancsak nagy Egy étteremláncba pincérnek jelentkezők közül legalább 82 nőt vettek videóra meztelenül, vagy legalább részben ruhátlanul Los Angelesben. A felvételeket a Hooters étteremláncnál munkára jelentkező fiatal lányokról akkor készítették, amikor a helyszínen e célra felállított lakókocsiban átöltöztek az étterem egyenruhájába. A rendőrök az étterem menedzserének számítógépén 180 videofelvételt találtak, s ezeket nyomban lefoglalták. Ezt követően hallgatták meg a 17 és 25 év közötti hölgyeket, becsben tartott Trabantja, amely 1977-ben került ki a gyárból. A Trabant-találkozó „díszvendége” a Mikulás volt, akit a forgatókönyv szerint az ördögök keltettek fel ebéd utáni szunyókálásá- ból és kérték meg, hogy köszöntse a kétütemű járgány szerelmeseit. Az ősz ajándékosztó terepjáróba pattant, a sportpályára hajtott, és a gépkocsik menetének élére állt. A trabantosok sora átvonult a szomszédos falvakon, Előszálláson, Daruszentmiklóson, és Mezőfalván keresztül tért vissza Nagykarácsonyba, ahol kiosztották a legszebb vezető- és belső teret, a legjobb hifi-berendezést, a legjobb gyorsulást, s számos más leget elismerő díjakat. A találkozó este „tűzijátékkal”: egy romos autó felgyújtásával ért véget. Nagykarácsonyban az idei már a negyedik trabantos találkozó volt. Résztvevői nemcsak a környékbeli településekről érkeztek, kétütemű kisautójával Prágából is érkezett vendég a településre. akikről a ruhátlan felvételek készültek. A rendőrség az állásra jelentkező mintegy 1200 nő közül fényképek segítségével próbálja kiszűrni a mintegy 80 áldozatot. A lánc áprilisban nyíló étteremébe jelentkező pincérjelölt hölgyek - akiknek az étteremlánc narancssárga rövid nadrágját és fehér pólóját kellett felpróbálni -, megdöbbentek, felháborodottak, dühösek és csalódottak, hiszen sejtelmük sem volt a történtekről. A rendőrség egyelőre nem tartóztatta le a menedzsert, de a napokban várhatóan vádat emelnek ellene. ■ Már nemcsak a kontinens északi tájairól érkező, s nálunk áttelelő madarak kártételével kell számolniuk a horgászoknak, halászoknak és a halgazdaságoknak, hanem azzal is, hogy a madarak egy része végleg letelepedett a folyó mellett, s így télen- nyáron folyamatosan pusztítja a halakat. Tavaly még csak ezer pár fészkelt és költött a part menti fákon, az idén már legalább kétezerre számítanak a szakemberek. S mivel egy madár naponta legalább fél kilogramm halat pusztít el, az általuk okozott kár a több tízmillió forintot is eléri. A kárókatonák falánkságának következményeként szinte teljesen eltűnt már a folyóból az őshonos kecsege, egy év alatt negyedére csökkent a horgászok által kifogott süllők száma, s nincs idejük fogáséretté nőni a betelepített halivadékoknak. Mivel a kárókatona védett madár, az irtását nem, csak a gyérítését engedik meg a jogszabályok. Az utóbbihoz csak sörétes puskát használhatnak, annyira közel azonban, hogy az hatásos is legyen, csak elvétve tudják megközelíteni a madarakat. Leginkább a jóllakottságtól lassabban mozgó egyedeket tudják eltalálni. A madarak étvágyát jól mutatja, hogy az egyik lelőtt példány gyomrában huszonöt darab ke- csegeivadékot találtak. Tiszta Magyarországgal az Unióba Május 1-jéig, az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk napjáig szedje mindenki rendbe a saját portáját, lakóhelye közvetlen környezetét, tűnjenek el a települések arculatát rontó illegális hulladéklerakók és legyenek tiszták a közterületek. Ezt a célt hirdette meg Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Pál Béla, a Gazdasági és a Közlekedési Minisztérium turizmusért felelős államtitkára és dr. Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója azon a közös sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették: Tiszta Magyarországért elnevezéssel környezetszépítő versenyt indít útjára a Magyar Turizmus Rt. és a környezetvédelmi tárca. Az önkormányzatok számára meghirdetett környezetszépítő pályázatnak komoly tétje van. A kiírók 26 millió forint jutalmat szánnak a legeredményesebb versenyzőknek, akik ezt az ösz- szeget további környezetszépítésre is fordíthatják majd. A versenyben az önkormányzatok az április 30-ig - a civil szervezetek és a lakosság bevonásával lebonyolított - takarítási akciókkal vehetnek részt: pályázatukban nyilatkozniuk kell az akció során elszállított hulladék mennyiségéről, megfelelő kezeléséről, fényképeken kell illusztrálniuk a takarítás előtti és utáni állapotot. A teljesítményt a zsűrik régiónként értékelik. A szakemberek az értékelésnél figyelembe veszik a megtisztított terület nagyságát, turisztikai forgalmát, sőt az egy lakosra jutó elszállított szemét mennyiségét is. ■ Aktvideók munkakeresőkről lM iiLÜlÁMlil'U IG! 1 2 it; Napló: 375 Ft/hó BjDitttántÉÍ Napié; 1840 Ft/hó Ön megtakarít 536 Ft-ot. 3 Hétvégi csomag: pénteki, szombati Dililí Ön megtakarít 652 Ft-ot. IDunántúli Naplón- ajándék tempó: 850 Ft/hó 4 Előfizetési csomag: Dunántúli Napló + JDunántúli Napló + tempó + TVR Kéthetes + választható ajándéklap (Lakáskultúra, autó-motor vagy Hölgyvilág): 2135 Ft/hó Ön megtakarít legalább 1250 Ft-ot. (A választott ajándéklaptól függően.) .................................................................................X" Megrendelem a Dunántúli Napló Vasárnap Reggelt az alábbiakban megjelölt előfizetési módozatban: Kérjüktegyen X-eta választott előfizetés mellé: 1□ 2□ 3Q 4Q i i MIM MIMI Lakcím 1 II 1 1 II II II II l ll II ll 1 II 1 M , VÁLASZKÜLDEMÉNY 1 55/2002/PIG ír szám Település i II 1 1 M II M 1 1 1 M 1 II 1 II 1 I M ij Telefonszám Aláírás | kiadója Pécs Zöld számunk: Pf.134 m ° III A kivágott szelvényt válaszborítékban kérjük visszaküldeni, vagy a kézbesítőnek díjbeszedéskor átadni! 1.0*0? > >