Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)
2004-03-27 / 85. szám
12. OLDAL Szabadfogás K R IMI 2004. Március 27, szombat illliflfl Bűn-krimi-rend Betörőt fogtak a polgárőrök Egy kővágószőlősi vállalkozás udvarába tört be három személy csütörtökön késő este, az egyiküket a cserkúti polgárőrök a rendőrség kiérkezésig a helyszínen tartották. A 35 éves kaposvári férfit a járőrök őrizetbe vették, (ns) Jön a nyár... Mintegy 110 ezer forint értékben loptak el a napokban Pécsett az egyik belvárosi ruhaüzletből fürdőruhákat, a tulajdonos csütörtökön jelentette be a rendőrségen, hogy 10 bikini és 5 egy- berészes fürdőruha tűnt el. (ns) Kerítést bontva vitték a kocsit Egy Peugeot gépkocsit loptak el az egyik uránvárosi autókereskedésből, a tolvajok egyszerűen lebontották a kereskedés kerítését, hogy a járműhöz férjenek. A kár mintegy 300 ezer forint, (ns) Terepjáróból loptak Görcsönyben egy cég telephelyén, a nyitva és őrizetlenül hagyott terepjáróból tűntek el értékek a minap összesen 600 ezer forint értékben. A tolvajok a hátsó ülésről, illetve a könyöklőből két arany karkötőt, laptopot és mobiltelefont vittek el. (ns) Hiába menekült Még a helyszín közelében elfogták a rendőrök azt a 40 éves menekülő férfit, akit nem sokkal azelőtt egy zalaegerszegi pincefeltörésnél a környékbeliek megzavartak. Este érkezett a bejelentés a kapitányság ügyeletére, hogy egy ismeretlen egy pince lakatját lefeszítette, majd miután megzavarták, elfutott. EUROPRESS Pincetolvaj Lopás gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes felkutatása érdekében a Keszthelyi Rendőrkapitányságon. A tolvaj a Sármellék melletti dűlőn a lakatot levágva, illetve az ajtót befeszítve összesen hat pincébe tört be. A hegyi hajlékokból különböző kisgépeket, használati tárgyakat, élelmiszert, kolbászt, bort vitt el összesen mintegy 600 ezer forint értékben. EUROPRESS Tetten érték Lopás kísérlete miatt indult büntetőeljárás R. András 29 éves szegedi lakos ellen. A férfi azzal gyanúsítható, hogy Szegeden, a Csuka utcában egy parkoló személygépkocsi ajtaját megpróbálta kinyitni, és az abban lévő értékeket magával vinni. A helyszínre érkező járőrök tetten érték, mivel egy szemtanú értesítette a rendőrséget, europress Ruhába rejtve Egy gyárból kérték a rendőrök segítségét hajnalban, mivel három dolgozójukat a biztonsági szolgálat munkatársai lopáson érték. A 33 esztendős alakomári, 32 éves garabonci, valamint 24 esztendős zalavári férfi hajnali 3 óra tájban a gyártósorról indult volna cigarettaszünetre, ám az ott gyártott integrált áramköri elemekből egy adagot a ruházatukba elrejtve próbáltak meg kicsempészni. EUROPRESS Elfogták Körözés alatt álló nőt fogtak el Nagykanizsán egy igazoltatás során. A 22 éves nagykanizsai nő ellen a Zalaegerszegi Városi Bíróság bocsátott ki elfogatóparancsot lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, europress Gyomorban szállított kábítószer Ehhez hasonló kapszulákat is lenyelnek a drogfutárok. Életveszélyes utazás FOTÓ: EUROPRESS/EPA Tizenkét drognyelőt lepleztek le az elmúlt másfél évben a Ferihegyi repülőtéren a vámőrök. Mindannyian a hasukban próbálták becsempészni a kábítószert. Budapest A drognyelők többnyire Dél-Ame- rikából érkeznek, valamennyien elszegényedett, a társadalom perifériáján élő emberek. Ettől a vállalkozástól várják sorsuk jobbra fordulását, mert annyi pénzt ígérnek sikeres teljesítmény esetén, amennyit addig csak álmukban láthattak. Nem akármire vállalkoznak: 30-35 milliméter hosszú, 9-10 milliméter széles, olykor élekkel rendelkező, máskor henger alakú, kőkemény, kábítószerrel töltött kapszulákból kell lenyelniük 30-50, extra esetekben akár 70 darabot is. Ezek súlya 80-tól 120 dekáig terjedhet. Életveszélyes produkció ez, mert ha bármelyik kapszula kinyílik, vagy a gyomorsavtól megsérül, halál a vége. Ezért egy nappal, ha nem kettővel a lenyelés előtt, és a két-három napig tartó úton enni és inni nem szabad, mert a kapszulák épsége csak üres gyomorban őrizhető meg. Tavaly az eddig egyetlen magyar drognyelő, Ferihegyre érkezése után néhány órával halt meg, mert az egyik kapszula kinyílt a gyomrában. Sokáig tart és gondos előkészítést igényel egy-egy utas felkészítése. A feladatra vállalkozót hosz- szú ideig tréningezik, mennyire bírja az éhezést, hogyan viseli a légi utazást. Próbakapszulát is nyeleinek vele, s csak ha minden szempontból alkalmas, akkor engedik útjára. Felszállítják egy repülőgépre valahol Dél-Ameriká- ban, és csak annyit tud, hol kell átszállni, és ha megérkezik a célállomásra, majd valaki megmondja, mi a teendő. Jobb esetben cédulát tesznek a zsebébe egy szálloda nevével. Az sem ritka, hogy tudta nélkül vele utazik a megfigyelője, aki egész úton szemmel tartja. Ha a drognyelő túljutott a vámkezelésen, akkor karon fogja, és gyorsan elviszi oda, ahol már viszonylag nyugodt körülmények közül „visszanyerhetik” a kapszulákat. A kábítószer-kereskedelem olyan jó üzletet, hogy megér ekkora anyagi és fizikai befektetést. A nagy rutinnal rendelkező vámosok sok esetben leplezik le a messzi tengerentúlról, bőröndök nélkül érkező, az éhezéstől sápadt, ideges utast. Amszterdamban naponta 20-25 drognyelőt tartóztatnak fel. A magyar vámőrök, ha egy utasról gyanítják, hogy drogot szállít, pillanatok alatt meggyőződnek róla, hogy a gyanújuk megalapozott-e. Rendelkezésükre áll egy vegyszer, amit ha az ember bőréhez érintenek, jelzi, ha az utasnak valamilyen formában,- „köze van” a droghoz. Akár cigarettában szívta el, akár csak megfogott egy kábítószeres csomagot, vagy kapszulák vannak a testében. A vámőrök felügyelete alatt kórházba viszik a „futárt”, ahol röntgenfelvétel készül róla, így. kiderül, hány kapszulát kell „megszülnie” orvosi felügyelet mellett - és a vámosok őrizetével. Előfordulhat, hogy a gyomor bugyraiba beragad egy kapszula; akkor megkezdődik az orvosok harca a „beteg” életéért. koós Kakas szabadlábra került Csütörtökön kijött a börtönből Flaisz Ferenc (becenevén: Kakas) keceli vállalkozó, akinek a neve annak idején többször szerepelt a parlamenti olajbizottság ülésein is. A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság ugyanis perújítást rendelt el az ügyében. Állampuszta A bírák, az ügyészek és az ügyvédek körében véletlenül sem minősítik a döntést, ám többen is úgy vélik: jogtörténeti jelentősége lesz az esetnek a magyar igazságszolgáltatásban. Közismert, hogy a Bács-Kiskun megyei, keceli-érsekhalmi vállalkozót első fokon a veszprémi, másodfokon pedig a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság ítélte el 2002-ben, illetve 2003-ban. Olyan olajcsempészet miatt, amit még 1997 januárjában követett el. Egy év, tíz hónapi börtönbüntetést kapott, amit nem kezdett meg önként. Tavaly december 22-én azután kommandósok, valamint nyomozók vették körbe érsekhalmi házát, és a padlásról hozták le a vállalkozót. Kecskemétre, majd Vácra került, legvégül Állampusztán őrizték. Időközben Flaisz Ferenc és meghatalmazott védője perújítást kezdeményezett Tatabányán arra hivatkozva, ‘hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában a vállalkozónak olyan egészség- ügyi problémái voltak, amelyek a büntetőjogi beszámíthatóságát közepesen korlátozták. A perújítás elrendelését egyébként a tatabányai főügyészség is indítványozta. * A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság háromtagú bírói tanácsa kedden tartott tanácsülést az ügyben. Döntésük ellen fellebbezni már nem lehet: az jogerős. Eszerint a perújítási indítványt alaposnak találták. Alátámasztva azzal, hogy Flaisz és a védője két igazságügyi orvos szakértő véleményét is csatolta. Az indoklásban pedig még arra is kitért a bíróság, hogy a vállalkozó édesanyjának március 5-i halálhíre tovább rontott Flaisz Ferenc amúgy is súlyos egészségi állapotán. A perújítási eljárás rendkívül ritka a magyar igazságszolgáltatásban. A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon például a találomra megkérdezett három bíró mindegyike - 20,22, ületve 11 éves pályafutásokról van szó - mindössze j egy-egy ilyen esetre emlékszik. A csütörtökön szabadon engedett Flaisz ügyében várhatóan egy-másfél éven belül újra kitűzik majd a tárgyalást Veszprémben. Amihez képest újabb egy-két év elteltével születhet meg a jogerős ítélet az 1997-ben történt bűnügyben. Addig - a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság most meghozott döntése érteimében - a vállalkozó szabadlábon védekezhet. A kalocsai bíróságon egyébként borhamisítási ügyben folyik ellene jelenleg eljárás. NOSZLOPY BUSSZAL ÜTKÖZÖTT. Egy ember meghalt, hárman megsebesültek pénteken délelőtt a 47-es számú főúton, a hosszúpályi leágazásnál. Egy Debrecen felé tartó személyautó vezetője a jobbra ívelő kanyarban elvesztette uralmát járműve felett, és összeütközött egy autóbusszal. A személyautó vezetője a hely- színen életét vesztette, a buszban hárman könnyebben megsérültek. __________________fotó: europress Ké ssel rabolt a fiú Kaposvár Kést szorított áldozata torkának, úgy vette el annak mobiltelefonját egy fiatalkorú fiú Kaposváron. A rendőrség rablás miatt indított eljárást ellene. Kaposváron, a Fő utcán hazafelé tartott a 15 éves fiú, amikor megállította egy hasonló korú fiatalember. Kérte, a fiú mutassa meg neki a mobiltelefonját, mert szeretné megnézni. Ő, bár nem ismerte a fiatalembert, gyanútlanul át is adta neki a készüléket. Ám vissza már nem kapta: a 16 éves göllei fiatalember elvitte magával. A fiú utánaeredt, hogy visszaszerezze telefonját, a Múzeum közben érte utol az ismeretlent, ám a támadó ahelyett, hogy visszaadta volna a zsákmányt, kést szorított áldozata torkához. A fiatalembert néhány órán belül megtalálta a rendőrség, s bár időközben elcserélte a telefont, hamarosan az is meglett. A rendőrség rablás miatt indított eljárást a 16 éves göllei fiú ellen, a bíróság várhatóan néhány napon belül gyorsított eljárásban hoz ítéletet az ügyben. A sértettet viszont annyira megviselte a dolog, hogy időközben az iskolából is ki kellett venni. JAKAB Tűz a börtönben A pánikot kihasználva akartak megszökni Eger Három fiatalkorú férfi csütörtökön este zárkatüzet okozott a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az előzetesben lévők így akartak megszökni. A büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka, Galambos Ferenc ezredes lapunknak arról számolt be, hogy csütörtökön 18 óra 55 perckor három előzetes letartóztatásban lévő férfi szökési szándékkal felgyújtotta a zárkáját. A szolgálat két perccel később érzékelte a füstöt, s azonnal intézkedett. Két perc sem telt el a zárkanyitásig, a foglyokat kimenekítették, majd a börtön személyzete poroltóval megfékezte a lángokat. A mentők 19 óra 10 perckor érkeztek meg, s a három fogvatartottból kettőt egészségügyi megfigyelésre beszállítottak a városi kórházba. A harmadik személy nem szorult ellátásra. A mentésben a testi épségét veszélyeztető felügyelő enyhe füstmérgezést szenvedett, ő is kórházba került. A két foglyot a kórházból még aznap este 8 óra 35 perckor panaszmentesen visszavitték a bv-intézetbe. Később a felügyelő is rendbe jött.- A három férfi ellen cselekedetük miatt büntetőfeljelentést tettem a rendőrségen, a vizsgálat tisztázza majd az eset pontos körülményeit - mondta Galambos Ferenc. - Éjszaka meghallgattuk őket, s valamennyien elismerték a szökési szándékot. A tűz okozta pánikhelyzetet akarták kihasználni arra, hogy meglógjanak a börtönből. budavári SÁNDOR Hárman haltak meg Frontálisan rohantak egy teherautónak Apácatorna Nem élték túl annak a Zasta- vának az utasai azt a balesetet, amelyben a jugoszláv felségjelű jármű egy román teherautóval ütközött pénteken 12 óra körül a 8-as főút Apácatorna melletti szakaszán. A személyautó Vas megye irányába haladtában - egyelőre ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra és frontálisan ütközött a szemből érkező MAN teherjárművel. A teherautó sofőré megpróbált le- húzódni egy jobbra eső buszöböl felé, ám már nem tudta elkerülni a balesetet. A szabadkai rendszámú személyautót vezető 62 éves férfi és két nő utasa (egy 51, és egy 55 éves) a helyszínen meghalt. A teherautóban ülők közül csak a sofőr sérült meg könnyebben - őt az ajkai kórházba szállították -, mellette ülő társa sérülés nélkül szállt ki a járműből. A rendőrség szakértők közreműködésével vizsgálja a baleset körülményeit. Tóth Zoltán százados, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról számolt be, hogy Veszprém megyében az idei év különösen kedvezőtlen baleseti adatokat hozott. A mostani balesettel együtt 2004-ben eddig hét balesetben tizenegyen haltak meg. A pénteki tragédia okát még nem tudni, ám az előző balesetek szinte mindegyike az emberi felelőtlenségre vezethető vissza. EUROPRESS Két év két rablónak Az ítélet gyors, de nem jogerős Székesfehérvár A Székesfehérvári Városi Bíróság két év letöltendő szabadságvesztésre ítélt két pol- gárdi rablót, akik egy ittas férfit támadtak meg még kedden este Polgárdi belterületén. Kész Mónika főhadnagy, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról számolt be, hogy kedden este egy 46 éves polgárdi férfi bejelentése alapján indult nyomozás ismeretlen tettesek ellen. A sértett erősen ittas állapotban tartott hazafelé, amikor vélhetően két személy fellökte, és elvették a mobiltelefonját. A sértett értesítette a Polgárdi Rendőrőrs ügyeletét. A 46 éves, bordáit fájlaló férfi ittasságából adódóan nem nagyon tudta segíteni a hatóság munkáját. Az adatgyűjtés eredményeként egy helybéli személynél megtalálták a sértett mobiltelefonját. A férfi azt mondta, azért kapta egy férfitól, hogy adja el. így jutottak el két helybéli férfihoz, akiket szerdán már elő is állítottak. Kihallgatásuk során részletes beismerő vallomást tettek, megbánást tanúsítottak. A 19, illetve 21 éves gyanúsított vallomásából kitűnt, nem voltak tisztában tettük súlyával; a büntetési tétel alapesetben kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés lehet. Az igazságszolgáltató szervek együttműködésének köszönhetően gyorsított eljárás keretében a két férfit két év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak védői fellebbeztek. EUROPRESS