Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)

2004-03-27 / 85. szám

8. OLDAL POLITIKAI 2004. Március 27., szombat Hl T A F Ó R U M Maradni vagy hazajönni? Kilenc kérdés Madrid után Amikor a Magyar Demokrata Fórum képviselő- csoportja - immár másodszor - azt javasolja a Ma­gyar Országgyűlésnek, hogy azonnali hatállyal rendelje vissza az iraki misszióban szolgáló 300 katonánkat, kilenc olyan kérdés alapján döntött így, amelynek mérlegelését kérem most önöktől is: Igaz-e, hogy az Egyesült Államok és szövetsé­gesei az Irak elleni háborút Szaddam Húszéin dik­tatórikus rendszere és az ő kezében lévő - a.tér- ségre és a világra jelentős veszélyt jelentő - tömeg- pusztító fegyverek miatt indította? A válaszunk: igaz, így tudtuk. Igaz-e, hogy a biztosnak állított tömegpusztító fegyvereket megtalálták? Nem igaz, mind a mai napig nem találták meg. Igaz-e, hogy Szaddam Húszéin rendszerét megdöntötték és a diktátort kiiktatták? Igaz, a rendszert megdöntötték, a diktátort kiiktatták. Igaz-e, hogy az iraki nép a diktátor elűzése után a szövetséges fegyvereseket felszabadítóként fogadta? Nem igaz, az elmúlt hónapok eseményei alapján állíthatjuk, hogy idegen megszállóknak tekintik őket. Igaz-e, hogy az Országgyűlés 2003. június 6-án - egyhangúlag - az ENSZ BT 1483. sz. határozata alapján elfogadta a 300 fős magyar kontingens ki­küldését humanitárius segélyszállítmányok eljut­tatása céljából a civil lakosság részére? Ez igaz, ezért döntöttünk egyhangúlag így. Igaz-e, hogy a magyar kontingens a határozat szellemében végzi feladatát? Nem igaz, mert 80- 90 %-ban hadianyagot szállít. Igaz-e, hogy a Magyar Demokrata Fórum a kontingens kiküldetésének meghosszabbítására már októberben is nemmel szavazott? Igaz, mert akkor már úgy láttuk, hogy azok az indokok és cé­lok, amiért odaküldtük őket, nem teljesülnek. Igaz-e, hogy a stabilizációsnak nevezett mosta­ni folyamat a békés megoldáshoz vezető utat ígé­ri, vagy az igaz, amit a most Irakból hazatérő ka­tonáink nyilatkoztak, hogy ez az állapot még éve­kig fennmaradhat, következésképpen sok-sok ka­tonai és polgári áldozatot követelhet? Igaz lehet-e az a feltételezés, hogy a március 11-i szörnyű madridi merénylet hátterében akár Spanyolország iraki szerepvállalása is ok lehetett? így esetleg az is elképzelhető: hogy Magyarország is célországgá válhat a terroristák számára? Sajnos elképzelhető, ki nem zárható. Végezetül lehetséges volna-e, hogy képviselő- társaim - üljenek akár a jobb- vagy a baloldalon -, most a Magyar Demokrata Fórum tárgysorozatba vételi javaslatára a nem gombot készülnek le­nyomni? ! Hogy 5 percnyi gondolkodás után képe­sek lennének nemzetünk iraki szerepvállalásáról teljes felelősséggel dönteni? Nagy kérdések ezek, Tisztelt Hölgyeim és Ura­im: jönni vagy maradni? Ne feledjék, volt már olyan pillanata a magyar történelemnek, amikor Teleki Pál miniszterelnö­künk egy önmaga ellen fordított pisztoly dörrené­sében találta meg a választ a hasonló súlyú kérdé­sek feloldására. Kórsai Péter, a honvédelmi bizottság alelnoke „Zöld hónap” Papagáj kommandó II. A környezetvédelem fontosságát ma már minden tanult ember el­ismeri a világon. A természeti népek - noha nem tanulják, de együtt élve a természettel - meg­valósítják annak védelmét. A fej­lett társadalmakban azonban ez gyakran csak a szavak, nem pe­dig a tettek szintjén valósul meg. Azoknak, akik már környezet- központúan gondolkoznak, környezetbarátabban élnek, is­mereteiket át kell adniuk, élet- szemléletüket mással is el kell fogadtatniuk. Mindannyiunk­nak építeni kell a belső motivá­ció erejére, s ezt, mint elsőrendű tényezőt a környezetvédelmi ne­velésben tudatosan kell használ­ni. A Polgári Fórum Egyesület március 22-től -a Víz Világnapjá­tól- április 22-ig -a Föld Napjáig- tartó időszak alatt egy hónapos programsorozattal kíván súlyt adni a természet védelmének, tiszteletének; a környezet rend­ben tartásának és megóvásának. Egyesületünk nem zöldszerve­zet, hanem olyan polgári egye­sület, amelyik a mindennapok környezetvédelme iránt elköte­lezett. Erre a gondolatra, egy ilyen fajta hozzáállásra fűztük fel a „Zöld hónap” programját. 1. Március 22-én a pécsi óvo­dákban rajz- és kézművespályá­zatot hirdettünk meg „A termé­szet ébredése” címmel, melyhez minden óvodás korú gyermek csatlakozhat. 2. A rendezvénysorozat egyik legfontosabb témája a Zengő vé­delmének ügye lesz. Ennek megfelelően április 2-án (pénte­ken) 17.00 órakor, a Magyar-Né­met Nyelvű Iskolaközpont Valeria Koch Kollégiumában (Ti­borc u. 28/1) dr. Lenkovics Bar­nabás, az állampolgári jogok or­szággyűlési biztosa tart előadást a Zengő-hegyi lokátorállomás tervezett telepítésének alkot­mányjogi hátteréről. Előadásá­ban kitér a környezetvédelem és a jog hazai és nemzetközi fejlő­désének kapcsolatára. (Dr. Lenkovics Barnabás a lokátor te­lepítésének ügyében vizsgálatot rendelt el, amely jelenleg folya­matban van.) 3. Április 4-én (vasárnap) 10.00 órától Hosszúhetényből történő indulással, levegőszeny- nyezettség-méréssel egybekö­tött „Zuzmó-túrát” szervezünk Püspökszentlászlóra. 4. Április 15-én (csütörtökön) 17.00 órakor, a Magyar-Német Nyelvű Iskolaközpont Valeria Koch Kollégiumában „A biogaz­dálkodásról az egészséges élet­mód tükrében” Pasztorek János biogazdálkodó tart termékbe­mutatóval egybekötött előadást. Előadása széles kört ölel fel a zöldség- és gyümölcstermesz­téstől, a méz termelésén és a tar­tósításon keresztül a kenyér sü­téséig. 5. Április 22-én (csütörtökön) 17.00 órakor, a Magyar-Német Nyelvű Iskolaközpont Valeria Koch Kollégiumában dr. Si- micskó István szakértő részvéte­lével tart előadást országgyűlési kezdeményezéséről, az ősho­nos magyar állatfajták megbe­csüléséről, védelmük jelentősé­géről. A fenti programokon túl be­kapcsolódunk a veszélyes hulla­dék-gyűjtésbe és a parlagfűvel szembeni védekezésről szerve­zünk tájékoztatót és egész na­pos gyűjtést, amely a nap végez­tével sem állhat meg. Kiemelt programjainkról, azok sorrendjében folyamatosan hírt adunk. Tábori Kiskároly Zita, Polgári Fórum Egyesület Nem szeretek más tollával ékes­kedni, de mivel a történelem sok­szor ismétli önmagát, a mondani­valómhoz erősen kapcsolódik a hajdani ellenzéki (jelenleg kor­mánypárti) politikai vezető hason­lata. A nevezett politikus „papagáj kommandónak” nevezett akkori kormánypárti politikusokat. Amint látjuk, a kormányváltás­kor azonnal megalakult és akcióba lépett a sikerpropagandát csivitelő „papagáj kommandó II.”. Tevé­kenységét az élet minden területé­re, így a foglalkoztatáspolitikára is kiterjesztette. Aki csak egy ki­csit is figyeli ezt a területet és nem csak a KSH adataira támaszkodik, látja, hogy egy valóságos számháború fo­lyik. A sikerpropagandát csivitelők szerint „minden rózsaszín”, míg a munka világából kiszorultak és a minimálbéren tengődök szerint „minden fekete”. A foglalkoztatáspolitika ered­ményességének mérésére többfé­le módszer létezik. Az egyik ilyen mérőszám az az időszak, amikor a munkahelyét elvesztett újból munkába tud állni. Nem csak a hazai, de az európai uniós adatok is azt bizonyítják, hogy egyre hosszabbodik ez az idő. Az EU- ban 4-ről 5 hónapra, hazánkban 5-ről 6 hónapra növekedett a munkahelykeresés és a munka­hely megtalálásának az ideje. Ez a megközelítési mód is bizonyítja, hogy a munkaerőpiacon nincs minden rendben. Hazánkban a foglalkoztatásról kialakult képet csak tovább rontja, hogy a kor­mány sikerpropagandája és a mindennapok gyakorlata még kö­szönő viszonyban sincs egymás­sal. A kormány 400 ezer új mun­kahelyet prognosztizált. Tehát az eltelt időszak alatt legalább 200 ezer új munkahely létesítése lett volna elvárható. Ehhez csak né­hány adalék:- A statisztikai jelentésekben összemossák a kényszervállalko­zásukat „kifehérítőket” az új mun­kahelyek teremtésével.- Többéves statisztikai adat, hogy egy átlagos gazdasági évben 20 ezerrel nő a vállalkozások szá­ma, de közel ugyanennyi meg is szűnik. Tehát anélkül, hogy a kor­mány bármit is tenne ezen a téren, 20 ezer statisztikai munkahelyet va­rázsol elő és tud be saját maga telje sítményének.- További „foglalkoztatási lét­számemelési” mód, hogy a meg­növekedett részmunkaidőben fog­lalkoztatottak létszáma is bekerült a statisztikába.- 2003-ban közmunkában 65 ezer főt foglalkoztattak. Ez a lét­szám 2002-höz képest 47 ezer fő­vel növekedett. Tudjuk, ez egy passzív munkaerő-piaci eszköz, az itt foglalkoztatottak közpénz­ből, a másodlagos munkaerőpia­con jelennek meg. Összegezve megállapítható és a megyei munkaügyi központok összehasonlító adatai is ezt mutat­ják, hogy - az elmúlt év hasonló időszakát figyelembe véve - nőtt a munkanélküliek és a szociális já­radékosok száma, miközben a foglalkoztatási ráta csökkent. A fenti adatsorral arra szeretnék rámutatni, hogy a „papagáj kom­mandó II.” számai megtévesztik az embereket. Ezért a Munkásta­nácsok Országos Szövetsége (MOSZ) úgy ítéli meg, hogy a kor­mánynak a sikerpropaganda gyár­tása helyett valóságos kormány­zással kellene foglalkoznia. Perényi József MOSZ Szövetségi Tanács, titkár A Fidelitas a Medgyessy-levélre Pontosan két éve levélben szólí­totta meg az első választókat Medgyessy Péter akkori minisz­terelnök-jelölt, s ígéretek sorával próbálta arra bírni őket, hogy az MSZP-re szavazzanak. Csizi Pé­ter, a Fidelitas pécsi elnöke a teg­napi sajtótájékoztatón e levélben fogant ígéreteket szemlézve kije­lentette: a kormány semmit sem hajtott végre belőle. Sőt, minden fronton visszalépett a korábbi le­hetőségekhez képest. Medgyessy az ösztöndíjak és a diákhitelek rendszerének ki- szélesítését ígérte, munkahelyet minden pályakezdő diplo­másoknak, ingyenes bölcsődei és óvodai étkeztetést, ingyenes Európában Az Európai Unió - bár ezt talán ke­véssé hangsúlyozzák az EU-val kap­csolatos tájékoztatások - jószerével azért jött létre, hogy a tagállamok te­rületén megvalósuljon a röviden csak „négy szabadságaként emlege­tett követelményrendszer. Ez a „négy szabadság” a tőke, az áruk, a szolgáltatások és a személyek sza­bad áramlását jelenti, ami a gyakor­latban a vámok és hasonló korláto­zások eltörlését, bizonyos mértékig egységesített szabványrendszert és elsősorban a lakóhely és a munka­hely szabad megválasztását jelenti. Sajnos, az újonnan csatlakozó or­szágok még jó darabig másodrendű szerepre kényszerülnek majd az Unióban a munkavállalás tekinteté­ben, hiszen most, hetekkel a csatla­kozás előtt valamennyi jelenlegi tag­ország korlátozni készül a csatlako­zó országok állampolgárainak mun­kavállalását. Kár, hogy így alakult. Hogy mégis így alakult, az két ok­ra vezethető vissza. Egyrészt a csat­lakozási tárgyalások során a csatla­kozó országok (így az előző magyar kormányzat is) elfogadták, hogy az integráció után az új uniós polgárok számára az uniós munkaerőpiac ne legyen teljesen nyitott. Utólag per­sze könnyű okosnak lenni, de egy­séges fellépéssel bizonyára javítani lehetett volna az Unió merev állás­pontján. A másik ok az Unión belül kere­sendő, hiszen ott sincs egyetértés a különféle pártállású politikusok kö­zött. Az európai konzervatív és szo­cialista- politikusok álláspontja e kérdésben messze nem egyértel­mű, tény azonban, hogy a jórészt konzervatív vagy szocialista veze­tésű tagországok - nyilvánvaló bel­politikai megfontolásokból - kiáll­tak a korlátozok mellett. Kizárólag az európai politizálás harmadik fő erejét jelentő liberálisok hangoztat­ták következetesen a szabad mun­kaerő-áramlás elvét, azt az elvet, amely egyike az Uniót létrehívó alapelveknek. Az európai liberális pártok által közzétett Európai libe­rális Manifesztum kereken kijelen­ti, hogy „Vissza kell vonni az új tag­államok munkavállalóinak mobili­tankönyvet az általános iskola nyolc osztályában, s ingyenes közlekedést a bejáró diákoknak, bővülő lakástámogatást. Mond­ván: Magyarország többet érde­mel. Csizi Péter csupán ebben ad igazat a miniszterelnöknek, szerinte Magyarország valóban többet érdemelne. Hiszen a la­kástámogatásokat a kormányzat megnyirbálta, a diákhitel a ko­rábbi alacsony fix kamat helyett magasabb és változó kamatú hi­tellé vált. Az utazás-étkezési költségek emelkedtek, a bér­lakásépítés idei programjától pe­dig ötmilliárd forintot vont el a Draskovics-csomag. __________________________ItF.- szabadon tása területén meghatározott átme­neti időszakot”. Ugyanez a vélemé­nye az Európai Parlament liberális elnökének is. Nem igazán értem e kérdésben az európai konzervatív és szocialista pártok álláspontját. Már a „déli bőví­tés” során (Spa­kor) ,a merev „régi” tagoknak nincs félnivalójuk, a csatlakozó or­szágokból ugyanis aligha várható tö­meges munkaerő-beáramlás. Ponto­san ez a helyzet most is, csak most mi vagyunk a csatlakozó országok. Az Európai Unió Bizottsága vizsgá­lata szerint még a teljes mozgássza­badság esetén is legfeljebb ha egy százalékot tenne ki a csatlakozó or­szágokból érkező munkaerő a „régi” munkaerő-piacon. Sajnos, a helyzet az, hogy - a libe­rális pártok következetes magatartá­sát leszámítva - az európai politikai erőknek fontosabb néhány száza­léknyi megszerezhető szavazat, mint az uniós alapelvek érvényesü­lése, ezért hajlamosak meglovagolni a „régi” nemzetek tömeges beván­dorlástól való félelmeit. Mi, európai liberálisok ahogy ed­dig, úgy ezután is következetesen a munkaerő szabad áramlása mellett fogunk lándzsát tömi. Nemcsak azért, mert úgy véljük, a munka­hely, a lakóhely megválasztásának joga alapvető joggá kell váljon, de azért is, mert nem értünk egyet a „régiek és újak” szembeállításával. Úgy véljük, a csatlakozással ugyan­olyan értékű uniós polgárok le­szünk mi, újonnan csatlakozónak, mint a régi tagállamok polgárai. Azért dolgozunk, hogy Európában ne csak élni, de dolgozni is szaba­don lehessen. Dr. Bretter Zoltán, az SZDSZ Pécsi Szervezetének elnöke „Miért a Zengőn?” Dr. Sütő László „Lokátorállomás” szempontjaihoz néhány gondolat: 1. A NATO-tagságunkból sem­miképpen sem eredő kötelezettsé­günk olyan biztonsági rendszer te­lepítése, amely kömyezetromboló, egészségkárosító és az érintett la­kosság elementáris tiltakozását vált­ja ki. 2. Az Unió komplex légtérfigye­lése ma már sokkal korszerűbb (nem stabil, hanem mobil) techni­kával valósul meg. A honi polgári repülésirányítási rendszer már kiépült, az semmi esetre sem igényli a tervezett loká­tort. 3. Ezt a lokátort szigorúan kato­nai létesítménynek tervezték és an­nak is kívánják használni. A civü forgalom - a bizalmas katonai jelleg miatt is - ki van zárva. 4. A paksi atomerőmű védelme ezzel a tervezett lokátorral igencsak hézagos lenne. Sajnos, mint láthat­juk, egy esetleges terrorakciónak sok „földi” módszere van, amit a lo­kátor nem „lát”. 5. Téves az a nézet is, hogy azért megfelelő a Zengő, mert onnan 150 km-es körzet belátható, így a Paksi Atomerőmű is riadóztatható. Nos, legyünk tárgyilagosak! A Zengő és Paks légvonalban kb. 60 km-re van egymástól. A bakonyi Kabhegy - 83 m-el alacsonyabb mint a Zengő - légvonalban kb. 100 km-re van Pakstól. Tehát onnan is gyönyörűen látható lokátorral a paksi objektum. Van ugyancsak a bakonyi Papod, amely 644 m magas, vagy az öreg­bakonyi Nagy Som hegy, amely 649 m magas, Pakstól való távolsága bő­ven a 150 km-en belül van, és egyik helyen sincs olyan értékes termé­szetvédelmi ritkaság mint a Zengőn. Tehát nem a Zengő az egyetlen lokátortelepítésre alkalmas hely, sőt az az egyetlen, ahova nem szabad sem lokátort, sem mást telepíteni. Meg kell óvni minden mesterséges beavatkozástól. De ha egy kicsit előretekintünk, akkor látni fogjuk, hogy pl. Horvát­országban lokátortelepítésre sokkal több alkalmas hely van, mint ha­zánkban. 6. A sugárzás hatása és a termé­szetvédelem megzavarása két telje­sen más dolog. Míg a sugárzás egészségkárosító hatása pontosan nem ismert, de hogy hosszabb tá­von káros, az szinte biztosra vehe­tő. Itt nem a természetvédelem idő­szakos megzavarásáról van szó, ha­nem végleges természetkárosítás­ról, ami ugyanúgy helyrehozhatat­lan, mint az egészségkárosodás. A demokráciában illik és igenis szükséges többségi vélemény figye­lembevétele, még a felelőséget vál­laló kisebbségnek is. Dr. Steindl László PÁRTHÍREK A PÁRBESZÉD NAPJA. Március'27-én, ma, szom­baton 17 órakor a Nevelési Központ színháztermében dr. Toller László lesz az érdeklődők vitapartnere. Kér­dezni lehet, mint Pécs polgármesterét, országgyűlési képviselőt, több országos szervezet elnökét, az MSZP országos elnökségének tagját és Baranya megyei szer­vezetének elnökét. NAGYBÖJTI ELMÉLKEDÉS. A Kereszténydemok- rata Néppárt pécsi városi vezetősége a hónap elején Bodogán László görög katolikus parochus részvételé­vel nagyböjti elmélkedés sorozatot indított a KDNP Rákóczi út 50 alatti székházában. Varsányi Ferenc evangélikus, Szénási János református lelkész, Dobos László főiskolai tanár után március 31-én, szerdán délután 5 órakor dr. Horváth István római katolikus kanonok tart előadást. (a) FONT SÁNDOR, az MDF frakcióvezető-helyettese Szentlőrincen az Ifjúsági úti Általános Iskolában ag­rárfórumot tart „A mezőgazdaság jövője a mi jövőnk az EU-ban" címmel március 31-én 18.30-kor. KATONA KÁLMÁN, az MDF Országos Elnökségnek tagja, volt közlekedési miniszter rendhagyó sajtótájé­koztatót tart „Az első kapavágás” címmel Himesháza külön szintű csomópontnál április 1-jén, csütörtökön 10 órakor. 14.30-kor a pécsváradi képviselő-testülettel találkozik Pécsváradon, a polgármesteri hivatalban. A találkozó témája Baranya és a kistérség közlekedési infrastruktúrájának lehetőségei. LEZSÁK SÁNDOR, az MDF Országos Elnökségé­nek tagja az abaligeti általános iskolában rendhagyó órát tart áprüis 1-jén, csütörtökön 9 órakor. 10 óra­kor a szülőkkel, az intézmény dolgozóival, az egy­ház képviselőivel és a környék polgármestereivel ta­lálkozik. Az abaligeti iskola jövőjéről lesz szó. 14.30-kor Magyarmecskén az általános iskolában az ormánsági kistelepülések polgármestereivel és peda­gógusaival beszélget. Téma: „Kisiskoláink, falvaink megmaradása a tét.” A MECSEK Polgári Nyugdíjas Egyesület és a Szent Korona Polgári Kör tagjai jól sikerült kiránduláson vettek részt a villányi Fülemüle csárdában mintegy 50 fővel. ORBÁN VIKTOR fogadta a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Nyugdíjas Tagozat területi elnökeit, köztük Fonód Károlyt, Baranya területi elnökét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom