Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)
2004-03-27 / 85. szám
6. OLDAL BEMUTATKOZIK A BÁRÁNY A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 2004. MÁRCIUS 27., SZOMBAT . ■■■ Európában a megye A Pécsi Tudományegyetem és az MTA Dunántúli Tudományos Intézet munkatársai, valamint gyakorlati szakemberek bevonásával az elmúlt héten megkezdődött a 2004. évi XD. megyekonferencia szervezése, amelyre október 20-21. között kerül sor Pécsett. Jó fél év múlva lesz, de máris van a korábbiakhoz képest új fejleménye. A konferencia elnevezés az EU-hoz való csatlakozáshoz igazodik. A konferencia főcíme hosszú ideig az volt, hogy „Európába megy-e a megye?”. Idén októberben azonban a kérdés már kijelentő módra változik, és a főcím jelen idejű tényt közöl: Európában a megye. Vagyis az uniós tagsággal májustól a magyar közigazgatási középszint, a megye is az Európai Unió részévé válik.- Ebből következik, hogy a rendezvény új elemmel bővül, amely az uniós tagsághoz kötődik mondja Lászlómé, ár. Kovács Ilona főjegyző. - Változik a program szerkezete is. A korábbi konferenciák értékeit megőrizve, szeretnénk, ha több idő jutna a szakemberek közötti tapasztalatcserére. Kerekasztal- beszélgetéseket, és a konferencia mindkét napjára egy-egy plenáris ülést is tervezünk. A szekcióülések helyszínét úgy választottuk ki, hogy az egyes szekciók a résztvevők számára átjárhatók lesznek. A rendezvényt egy workshop előzi meg, amelynek tapasztalata a konferencia munkájába bekapcsolhatók. Színesíti és nemzetközivé teszi a programot, hogy öt ország középszintű közigazgatásába is betekintést nyerhetnek a résztvevők. Természetesen az egyik fő témakört a közigazgatás reformjának aktuális kérdései jelentik: régió, megye, kistérségek, köz- igazgatási eljárási törvény. A konferencia támogatására a Baranya Megyei Önkormányzat pályázatot nyújtott be az Európai Bizottság által meghirdetett Phare Kisprojekt Programra (Phare SPF). A projekt fő célkitűzése - és egyben a tervezett konferencia programja - megegyezik a Phare SPF 2003. évi prioritásával: hogyan tud megfelelni, illetve milyen megoldandó kérdések hárulnak az önkormányzatokra az egységes belső piac kiépítésében?; Az acquis átvételének melyek a legproblematikusabb pontjai az önkormányzatok számára?; Hogyan tud megfelelni az uniós kihívásoknak a magyar megyei önkormányzati rendszer?; Milyen feladatellátás hárul a megyékre az Európai Unióban, a meghívott országokban? A pályázat egyik feltétele öt külföldi támogató partner bevonása volt. Meghívott partnerek: a Nyitra Megyei Területfejlesztési Tanács (Szlovákia), a Vaucluse Megyei Tanács (Franciaország), a Kolozs Megyei Tanács (Románia), a Malopolske Vajdaság Kormányzata (lengyelországi, a Lendva Községi Önkormányzat (Szlovákia). A pályázatról május első felében várható döntés.- A 22000 eurós támogatás elnyerése kedvezően javítaná a konferencia költségvetési kondícióit, alacsonyabb részvételi díj mellett színvonalasabb programot lehetne megvalósítani. A pályázat hozadé- ka azonban ennél több - hangsúlyozza főjegyző asszony. - Tapasztalatai a megyei önkormányzat hivatala pályázatírási, felhasználási és elszámolási gyakorlatában is hasznosíthatók. Ingatlan a Faágnak A Faág Baráti Kör Egyesület együttműködési szándékkal és helyiségigénnyel fordult a megyei önkormányzathoz. A Faág Baráti Kör Egyesület 1998. óta működő közhasznú szervezet, amely jelenlegi és volt állami gondoskodásban részesülő fiatalok - különös tekintettel roma származásúak - számára szervez komplex segítő programokat életkezdési esélyeik javítása érdekében. Szoros szakmai kapcsolatot, intenzív együttműködési formákat alakított ki a megyei önkormányzat gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézményeivel. Az egyesület tevékenysége hiánypótló és modell értékű, szerve sen és hatékonyan illeszkedve segíti a gyermekvédelmi intézmény- rendszer működését. Jelentős pénzforrásokat nyert el pályázatokon, ezzel is hozzájárulva a szociális, oktatási és munkaerő-piaci feladatok ellátásához. Hasznosságra tekintettel a megyei önkormányzat a Faág munkájának segítéséhez a civil szervezet használatába adta a Hunyadi úti 54. szám alatti pécsi ingatlanát azzal a feltétellel, hogy az egyesület egy később kötendő ellátási szerződés keretében utógondozói otthon működtetésével feladatot vállaljon át a megye gyermekvédelmi szakellátásaiból. Ezzel felszabadíthatóvá válik egy pécsi utógondozói lakás, melynek a forgalmi értéke 8-9 millió forint. A feladat átadásával megtakarítható egy utógondozó lakás évi dologi és bérköltsége, amely idén 5 millió forint. Az épület a tetőtér-beépítéssel vagy bővítéssel további feladatellátásra nyújt lehetőséget. Helyet kaphatna benne az utógondozói szakmai egység, amely az Egyetem u. 2. szám alatt működik nagy zsúfoltságban. ■ Együtt a kistérségekkel és Péccsel Baranya Megye Önkormányzatának Közgyűlése március 18-i ülésén fogadta el a megye európai uniós integrációs munkatervét. A megyei önkormányzat szerepéről dr. Kékes Ferenccel, a közgyűlés elnökével beszélgettünk. Az európai uniós integrációs munkatervnek különleges aktualitást ad a csaüakozás közeü dátuma. Erőforrásaira, adottságaira építve Baranya megyének meg kell tudni felelni az új feladatoknak és kihívásoknak.- Mi lehet a megyei önkormányzat szerepe ebben a nagy ívű munkában?- Úgy látjuk, hogy három területen kell nagyon dolgoznunk. Mindenekelőtt be kell vonnunk az Európai Unió eszközrendszerét - elsősorban a pénzügyi forrásokat - a megyei önkormányzat közszolgáltatást ellátó intézményei eddigieknél hatékonyabb feladatellátásába. A felkészülési munka e szakaszában a fejlesztési projektjavaslatok megfogalmazására, majd a jóváhagyott projektek kidolgozására került illetve kerül sor. Fontosnak ítéltük meg, hogy az elméleti felkészítést követően azokkal a szervezetekkel közösen fogalmazzuk meg a fejlesztési javaslatokat, amelyek a közszolgáltatást végzik. Mindemellett szintén fontosnak tartottuk Pécs Önkormányzatával való együttműködést, hiszen ezek a közszolgáltatási feladatok csak közösen oldhatók meg jól.- Milyen részterületekre készülnek fejlesztési javaslatok?- Hat szakmai sávban szervezzük ezt a munkát: szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális, sport területen, valamint kiemelten a fogyatékkal élők életminőségének a javításában. Nagyon sok projekt-javaslat fogalmazódott meg a mobil tüdőszűrő rendszerének kialakításától, a munkahelyek igényeinek jobban megfelelni tudó, integrált szakképzési rendszeren keresztül a megye kisiskoláinak fenntarthatóságáig.- Az összefogás érdekében miben érvényesül leginkább a megye sajátos eszközrendszere?- Az integrácóra való felkészülés munkájának második nagy területe a megyei önkormányzat koordináló funkciójának erősítése. Ennek'keretében az érdekeltek és érintettek számára ismertetőket tartunk az Uniónak az önkormányzatokra, valamint a térség- és településfejlesztésre vonatkozó elveiről, programjairól. Idén négy képzést tervezünk a megye gazdaságának fejlesztése, a foglalkoztatás, valamint a szociális ellátórendszer segítése, javítása érdekében. A képzés mellett fonA Dráva mellékága Drávaszabolcsnál tosnak tartjuk, hogy az önkormányzatokká közösen meghatározzuk azokat a fejlesztése két is, amelyeket több önkormányzat összefogásával lehet megvalósítani. Több ilyen projektterv készült, illetve készül már.- Mik lehetnek a jellemzi példák ezekből?- A teljesség igénye nélkül kettő, illetve három körvonalazódó programol emelek ki. Az egyik A Dm va-medence ökoturisztikai hasznosítása, amelyben a sellyei, siklósi kistérséget kívül a Somogy Megyei Önkormányzat, a csurgói, nagyatádi, barcsi kistérség is részi vesz. Hasonló tartalommal A Mecsek gyöngyszemei a Jakab-hegytől a völgységi patakig címmel harminchét projektelem fogalmazódott meg huszonhét önkormányzat, kistérségi társulás, non profit szervezet együttműködésével. A megyei önkormányzat szervező koordináló feladatát a határmenti együttműködésekre is kiterjeszti. Pécs Önkormányzatával és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával közösen előkészítjük a Gazdasági együttműködési lehetőségek feltárása Baranya megyében és az Eszék-Baranyai Zsupánság- ban című programot. Harmadikként megfogalmazott feladata a megyei önkormányzatnak, hogy segítse az európai parlamenti választásokra történő felkészülést. Ennek keretében több fórumot szervezünk.- Az EU-ban igen keményen érvényesülnek a támogatás szabályai. Nemcsak az ötlet, c hanem a kidolgozásának minősége is döntő.- Nyilvánvaló, hogy az említett feladatokai csak profi szervezettel lehet hatékonyan megoldani, ezért hozta létre Baranya Megye Ön- kormányzata Pécs Önkormányzatával közö sen az Európai Fejlesztési Irodát. Feltehetőer jó darabig hangsúlyozni lesz szükséges, hogy csak együttműködésre kész és képes szervezetek tudnak megfelelni azoknak az elvárásoknak, amit az uniós csatlakozás kínál. A siker záloga tehát mindannyiunk jó munkája. FOTÓ: TÓTH L. Beruházásokkal alkot A belügyminiszter „A Köz Szolgálatáért Érdemjel” ezüst fokozatát adományozta Jánosiné Balázs Saroltának, a megyei ön- kormányzat beruházási csoportvezetőjének. A kitüntetést több mint 25 éve végzett kimagasló szakmai színvonalú munkája és vezetői tevékenysége elismeréseként kapta Jánosiné Balázs Sarolta. A magasépítő üzemmérnök diplomát 1975-ben szerezte a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán.- Nem volt ez lányos szakma a 70-es évek elején, de én kisiskolás korom óta azt az Almot dédelgettem, hogy édesapám példájára építész leszek - meséli. Aztán családi okokból mégsem úgy alakult pályája, hogy házakat építhessen. Nagyatádra került, ahol a városi tanács építési osztályán volt alkalma megismerkedni az építésügyi szakigazgatás hatósági és településszervezési feladataival. Majd 1977-től három évig a Baranya Megyei Állami Építőipari Vállalat szervezési osztályán dolgozott. 1980-ban került a Baranya Megyei Tanácshoz, ahol beruházások, felújítások műszaki és pénzügyi előkészítése, a pécsi belvárosi rekonstrukció ko- ordinációja, megyei lakóház-felújítási programok kidolgozása, intézmény-felújítások, beruházások megvalósítása volt a feladata. A rendszerváltás után a megyei önkormányzatnál a címzett és cél- támogatások elnyeréséhez szükséges pályázatok előkészítésével bővültek a feladatai. Munkája ellátásához folyamatosan tanult, többek között ingatlanforgalmi és értékbecslő tanfolyamot végzett, közigazgatási szakvizsgát tett. A hivatal közgazdasági irodája beruházási csoportjának vezetését 2000 júliusától látja el. Az utóbbi években több sikeres címzett és céltámogatási pályázati anyagot készített. Hogy csak két példát említsünk: a megyei kórház rekonstrukciója és a múzeumigazgatóság Papnövelde utcai épületének felújítása. Sokirányú ismereteit és tapasztalatait jól kamatoztatta munkaterületén.- Megszerettem ezt a nehéz, de örömöt hozó munkát, hiszen az is szép alkotás lehet, ha valaki a cél megfogalmazásától a szakmai program és a pénzszerző pályázati anyag elkészítésen áfa kivitelezés megvalósításig kézben tart egy beruházási folyamatot - mondja. - Beruházás alkotásai közül a fogyatékos gyermekek pécsváradi iskolája a legkedvesebb számára. Meghívók Stájerországba Steiermark tartományban május 6- tól 9-ig idén is megrendezik a ha gyományos Európa Hetet. A Baranyából meghívott fiatal zenészek, táncosok, énekesek egy része szerepel majd Siklós testvérvárosában Feldbachban az anyák napi templomi ünnepségen is, amelyet otl május második vasárnapján tarta nak. Május 13-án lesz Feldbachbar az Európai diák rajzverseny díjátadása, remélhetőleg helyezést elén baranyai diákokokkal; május 28. és 31. között zajlik a Nemzetközi kisebbségi szeminárium Neu- markiban; július 10. és 17. közötl pedig az Európai Ifjúsági Találkozó, amelyen mohácsi gimnazistád csoportja vesz részt; július 16-18 én lesz Európa Fórum Neu- markiban. Október 15-17-én tartják a feldbachi Európa-beszélgeté seket „A huszonötök új Európája’ címmel. November 17-19-ére szer vezett Pedagógusok Európa-szemi náriumára 30 baranyai és tolnai pe dagógus meghívott. ___________i Ci vil stratégia a partnerség jegyében Március 18-án fogadta el a közgyűlés a Baranya Megyei Önkormányzat civil stratégiáját, amellyel keretet adott a civil szervezetekkel való együttműködésnek. A stratégia a civil szervezetek véleményeinek, javaslatainak figyelembevételével készült, megalkotását társadalmi vita előzte meg. A megyei stratégiából kitűnik, hogy az önkormányzat még szélesebb körű kapcsolatrendszer kiépítésére, a civilek erősítésére, társadalmi szerepvállalásuk segítésére törekszik. Tiszteletben kívánja tartani a civil szervezetek autonómiáját, önállóságát és ösztönzi a civilek egymás közötti együttműködését.- A stratégia időszerűségét, a megyében működő civil szervezetek közötti kapcsolati háló létrehozását az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén különösen indokolja a megyei és regionális fejlesztésben, a különböző szakmai programokban való közös fellépés - mutat rá Tasnádi Péter, a közgyűlés alelnöke. A stratégia helyzetelemzés keretében mutatja be megalkotásának indokát, a megyei önkormányzat és a megyében működő civil szervezetek már korábban kialakult kapcsolatrendszerét, és felhívja a figyelmet a civil szektor társadalmi jelentőségére. Célcsoportjai a társadalmi szervezetek, az alapítványok, a köz- alapítványok, a közhasznú társaságok és a köztestületek. A velük való partnerség a szakmaiság, az átláthatóság, a megbízhatóság, a pártpolitika-mentesség és a szubszidiaritás alapelveire épül. A stratégia céljai a civil szervezetek egymás közötti valamint az önkormányzattal kiépített együttműködésének erősítése, az egyes ágazati feladatok hatékony ellátásának biztosítása a közoktatás, ifjúsági- és sport, a kulturális, a nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos, az egészségügyi, a szociális és gyermekvédelmi, a területfejlesztési és területrendezési, környezetvédelmi stb. feladatok területén. A kapcsolattartás intézmény- rendszere a szakmai ágazatonként létrehozandó Civil kerékasztalok és a megyei érdekképviseletet ellátó megyei civil tanács. Ezek képviselői meghívást kaphatnak a közgyűlés és bizottságai üléseire, ahol lehetőségük lesz véleményeik és javaslataik ismertetésére az őket érintő témákban. Az önkormányzat pénzügyi, szakmai és infrastrukturális támogatás nyújtásával kívánja elősegíteni a szervezetek tevékenységét. Az önkormányzat 2004. évi költségvetésében 10 millió forintos alapot különítettek el az önkormányzati feladatokat megállapodás alapján ellátó civil szervezetek pályázati önrészére, illetve önrészek kiegészítésére. A megyei önkormányzat törekszik továbbá arra, hogy a civilek ilyen irányú szándéka esetén létrejöjjön a megyei civil megállapodás, amely az együttműködés alapelveit, formáit illetve a partnerségben együttműködő felek vállalásait, feladatait tartalmazná.- Az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak ellátása körében számos civil szervezettel alakított ki különböző szintű kapcsolatot. A feladatellátás megosztása és a költségcsökkenmint a jövőben is kooperációra tö rekszik a közfeladatok ellátásá ban nagyobb részt vállaló szerve zetekkel - mondja a témafelelős Vöröskereszt és gyermekvédelem A stratégia részeként a közgyűlés a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetével együttműködési megállapodást kötött. A szervezet a segítségre szoruló emberek érdekében a humanitárius eszmék terjesztésével, az egészséges életmódra neveléssel, a szociális gondoskodással kíván hozzájárulni a megyei lakosság életminőségének javításához. Megállapodás alapján is az önkormányzat együttműködő partnere lett a Faág Baráti Kör Egyesület, amely hatékonyan segíti a megyei gyermekvédelmi feladatokat ellátó intézményrendszer működését, valamint a hátrányos helyzetű településen élő fiatalok esélyegyenlőségének növelését. tés érdekében az önkormányzat több civil szervezettel kötött ellátási szerződést megyei önkormányzati feladat ellátására, valaalelnök. - A megyei önkormány zat szándéka és reménye szerin ezen együttműködéseket számo: további követi. i