Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)

2004-03-21 / 79. szám

14 AUTO 2004. MÁRCIUS 21. HÍREK Díjhalmozó Carrera-rakéta B Az amerikai autós szaklap, a „Road and Track” olvasói a Porsche Carrera GT-t választották a 2004-es év álomau­tójává. A jelek szerint a carrera-rakéta kiváló képződ­mény, elvégre nemrég a „Popular Science” díjazta (Az év fejlesztése) a konstruktőröket a fejlett technológia értő alkalmazásáért. Mi több, a brit „Top Gear” magazin is előkelő helyre sorolta a Carrera GT-t a „Supercars” kate­góriában. Jenki autókáipit Lengyelországból M Az amerikai Lear Corporation több hónapos tárgyalások után megállapodást írt alá ágról, hogy legkevesebb 500 személy foglalkoztatását lehetővé tevő gyárat épít a dél­kelet-lengyelországi Jaroslawban. Az üzem elhelyezésé­ért litvániai, szlovákiai és törökországi vetélytársakkal kellett megküzdenie a lengyel autóiparnak. Az új gyár­ban idén májusban indulhat meg a termelés; üléskárpi­tokat és egyéb autófel-szereléseket fognak benne gyárta­ni. A dolgozók toborzása áprilisban kezdődik. A Learnek amúgy már három üzeme működik Lengyelországban, kettő a sziléziai Tychyben, egy pedig Mielecben. Harcra kész a kis oroszlán Új családtaggal bővült az oroszlán­família. A Peugeot ugyanis jelentő­sen megújította régen bevált, város- bújócskákra kiötlött járgányát, a 206-ost. A „kicsike’’ kapott egy friss erőforrást, precízebben: egy 1,4-es, 16 szelepes, változó szívószelep­vezérlésű motorral húzó aggregátot. ■ Szó ami szó, a szerkezet meggyő­zően „muzsikál”. Meggyőzően gyor­sul és kellően magasra srófolták az utazósebességet is oda­bent. Noha a 206-os minősége a hat éves gyártási p e r i ó d u alatt, s a nemrégi­ben hajtott felvarrás után sokat javult, a váltókar és a hidraulikus szervo­kormány még mindig nem az igazi. A váltókar olykor akad, krá- kog. A teszt­pilóta a fu­tóműtől és a fékektől sem ájul(t) el. Ugyanakkor a kicsi kocsi kényelem, belbiztonság, fizikum és főként kül­csín dolgában egészen szimpatikus­nak hat. A műszerfal kimondottan látványos és stílusos alkotmány, esti különösen Mint utaltam kategóriájá- a kocsi enetké- és is üdvözítő­nevez­hető. Habár kanyarban leselke­dik némi veszély a pilótára, í ___ ______ hi szen a gépezet viszonylag köny- nyen túlkormányozható. Egyébiránt a gázpedál lenyomására 2000 fordu- lat/perctől felfelé bármely sebességfo­kozatban megugrik, rombol, tör előre a megbokrosodott jármű. Ráadásul nem is az a zabálós típus: átlagosan 8 litert emészt (f)el. Mi több, már alap­felszereltségében is tartalmaz szervo­kormányt, blokkolásgátlót, elektroni­kus fékerőelosztót, sőt manuális klímaberendezést is. Sz. Z. A. FIATAL AUTÓK BONTÓJA Új típusú (1992-től) nyugati autókhoz bontott éé új alkatrészek, karosszériaelemek vétele, eladása. PL: Opel Astra, Gorsa B, Magyar Suzuki, Ford Escort, BMW, VW Golf III., Vento, Polo, Audi, Mercedes, Peugeot, Seat. Törött totálkáros autók vétele. Márciusban 15%-os akció az új utángyártott alkatrészekre. Lakatosoknak kiszállítás! Pécs, Szigeti-tanya 20/927-5722,20/988-6666 72/255-064 __________LAKÁS__________ Bo gádon most épülő társasházban 80 nm lakások még leköthetők. 2 szoba + nappa­li + konyha + étkező + terasz. 190 E Ft/nm. 20/315-5753-------------------------- -------------.73006­Ga rázst bérelnék, vagy vásárolnék Pécsett a Szemmelweis utca környékén. 30/444- 8780------------------------------------------------ *78677* Kozármislenyben sorházi lakás garázzsal, 80%-os készültségi fokon 21,7 M Ft-ért el­adó. 70/556-7934-----------------------------------------:------*84207* Ko zármislenyi 4 szoba + nappalis, sorházi lakás eladó. 23,9 M Ft. 70/318-0991, 709-907------------------------------------------------ *66381* LAKÁSKULCS! Ing. Iroda keres lakásokat, családi házakat Pécsett. 709-907,70/318-0991--------------->--------------------------------*47455* Ma gyar L. utcában X/4. emeleti, 2 szobás, erkélyes panel eladó. 8,5 M Ft. 70/318- 0991-----------*72765* Ol csó parasztház központi helyen Pécsváradon sürgősen eladó. Tel: 70-528- 8805------------■-----------------------------------*83957* Pé cs, Jurisics M. úton III. em.-i, 2,5 szobás, erkély nélküli, parkettás panellakás eladó. I. ár: 11,5 M Ft. Tel: 70/260-9696------------------------------------------------*75746* Pé cs, Littke utcai cseréptetős, 3 szobás, ebédlös, távfűtéses, vízórás, erkélyes, föld­szinti öröklakás kp-s értékesítéssel eladó. I. ár: 12 M Ft. Tel: 72/440-573----------------;---------------*78772* Pé cs, Tildy Z. u. 3 szobás, felújított panella­kás eladó okt-i költözéssel. 30/650-4136------------------------------------------------ *78657* Pé cs történelmi belvárosában, az Anna u.- ban épülő 6 lakásos társasházban tavalyi áron lakások még leköthetők, 68-100 nm- ig. Tel.: 72/516-380, 30/515-0915, 30/969-4473----------------------------- *72597* Pé cs, Bálicsi u. 3 szoba + nappali + 2 für­dő + garázsos, sorházi lakás eladó. 70/318-0991-------------------------------------------------*66379* Pécs-belvárosban tetőtéri, panorámás, nagyméretű művészgarzon, igényesen fel­újítva eladó. I. ár: 7,5 M Ft. Tel: 20/560- 2555-------------------------------------------------*78694* Pécs-belvárosi, Damjanich u-i, 1 éves 83 nm, panorámás, nagyerkélyes, tetőtéri la­kás klímával eladó. I. ár: 21,8 M Ft. 30/276-4072, 72/212-537--------- *78998* Pé cs-belvárosi, Kálvin u. 1. sz. 2. em.-i, 37 nm-es téglalakás eladó. 06/20/487-1582-------------------------------------------------*78808* Pécsen, csendes helyen sorházi lakás, ga­rázzsal, kerttel eladó. I. ár: 19,2 M Ft. T.: 225-295 este, 06/30-2989-767-------------------------------------------------*84224* Pécsett, a Jurisics u.-ban igényes, 3 szobás és felújításra szoruló 1,5 szobás lakás el­adó. Ár: megegyezés szerint. Tel: 72/312- 587, 06/20/570-2168----------------------------------------------- *78665* Pécsett, a Munkácsy és a Fürdő u. sarkán lévő társasházban 57 nm-es, teljes értékű tetőtéri lakás 12 nm-es galériával és 16 nm-es önálló tárolóval, beépített bútorok­kal együtt eladó. I. ár: 21M Ft. Érdeklődni: 30/9579-562-es telefonon hétköznap 9­Pécs, Ifjúság úti X/10., 1,5 szobás panella­kás eladó. T.: 72/411-746, 30/497-9744---------------------------- --------*83286* Pé cs-Kertváros központi helyén IV/3. em.-i, 63 nm-es felújított lakás eladó. 30/396- 9531------------------------------------------------*83804* Pé cs-Kertvárosban, a Gadó u.-ban Lem. i, erkélyes, igényesen felújított, 2,5 sz. lakás eladó. I. ár: 9,6 M Ft 06-30/9570-487----------:--------------------------------------------------------7------------*78839* Pé cs-Kertvárosban, Nagy I. u-ban IV/4. em-i 2,5 szobás, 61 nm-es, erkélyes lakás alagútzsalus házban eladó. Tel: 30/9820- 094---------------------------------------------------------------------------------*78897* a Pécs-Kertvárosban X/l. em-i, extrán fel­újított, 3 szobás, 63 nm-es panel eladó. I. ár: 9,5 M Ft. Érd.: 72/379-288--------------------- *47138* Pé cs-kertvárosi 42 nm-es erkélyes lakás jú­niusi költözéssel eladó 7,6 M Ft. 30/620- 8341-------------------------------------------------*78982* Pécs-kertvárosi 4/3. em.-i 2,5 szobás, er­kélyes, felújított lakás eladó. 30/246-3874------------------------------------------------ - -----------*78473* Pé cs-kertvárosi 47 nm, 4/4. em. déli fekvé­sű lakás eladó. 7,5 M Ft. 447-975, 30/560-3649 ■ — - *78216* Pécs-Meszesen 54 nm-es, egyedi fűtéses téglalakás eladó. I. ár: 8,1 M Ft. 30/3487- 457-----------------------------------------»------------------------------------- *78814* Pé cs-Rézsadombon, a Gadó utcában, 2,5 szoba + étkezős, 78 nm-es, félig tetőtéri, tégla, gázfűtéses lakás eladó. I. ár: 15,7 M Ft. Tel: 06/30/392-9251--------- *78613* Pé cs-Rózsadombon, az Illyés Gy. u.-ban 2 + 2 szobás, igényesen felújított, gázfűtéses lakás garázzsal eladó. I. ár: 20,5 M Ft. Tel: 06/30/407-4599----------.-j----------------------------------------------------------------*78852* Pé cs-Ujpatacson 63 nm-es, 3 szobás, I. em.-i, nagyerkélyes, parkettás, egyedi gáz kp.-i fűtéses, társasházi lakás garázzsal együtt eladó. Tel: 72/256-123, 16 óra után.-------------------------------- *83798* Pécs-uráni, I. em., különálló szobás, erk. lakás eladó 9,2 M Ft 20/9448-320, 72/211-655------------------------— -....... *78569* Pé cs-llránvárosban egyetemhez közel, fel­újított, 1,5 szobás, 4. emeleti lakás eladó. 1 ár: 8,2 M Ft. 30/500-9510, 30/237- 9847-------------------------------------------------*84030* Szellemvárosi 2 szoba + erkélyes, felújított lakás eladó. 70/248-4537,70/249-7962 Pécs . ------------ - *83755* Ujpatacson 63 nm-es, 3 szobás, gáz-köz­ponti fűtéses lakás garázzsal eladó. Irány­ár: 16,2 M Ft. Tel: 06-20/9233-927 ...... *84167* INGAT LAN A 26-os buszfordulótól 500 m-re tetőtér beépítéses, zártkerti ingatlan, 70 ossz nm- ren, felújítva (előtér, nappali, konyha, für­dő, külön wc, hidrofor) azonnal beköltözhe­tő. I. ár: 6,8 M Ft. Tel: 70-566-0191- _ *73087* Az Ürögi városrészben 2 szobás, étkező konyhás családi ház nagy telekkel, garázs- zsal eladó. I. ár: 16,5 M Ft. Tel: 20/9245- 497----------------------------------------------— *83909* Családi ház a Mohácsi úton eladó. Ar: 12 M Ft. Tel: 72-228-584------------ .53244* Csokonyavisontán, fürdőbejárattól 100 m- re, Dráva Kemping Klub területén saját tu­lajdonú, új Kanada típusú faház, 40 nm alapterület + tetőtér-beépítéssel eladó. 20/9215-957 Donátus, Karvaly d. 20. 1390 nm szőlő-, gyümölcsös, lakható hétvégi ház, villany­gáz bevezetve, víz folyamatban, ikerház építhető, telekáron eladó. 72/415-255, 20/516-5664----- *78782* Építési telek garázsokkal, érv. ép. enge­déllyel, Bálicsi út 61/B. eladó. 72/222- 670------------------------------------------------ *71494* Fe hérhegy szélén, 6-os úthoz közel 6 éves, 50 nm-es családi ház 1043 nm-es telekkel eladó. 1 ár: 7,3 M Ft. 30/500-9510, 30/237-9847----------------------,--------------------------*83991* Fo nyódligeten berendezett büfé, frekventált helyen eladó. 1,2 M Ft. 06/70/521-9778-------- *78582* Gy árvároson 3 szobás családi ház eladó. 1 ár: 12,9 M Ft. 70/318-0991, 709-907-------------------------------------------------*66382* Harkányban, a fürdőhöz közel 38 nm-es, gázfűtéses, 2 szoba konyha, fürdőszobás iker nyaraló eladó. I. ár: 5,2 M Ft. 30/277- 3189-------------------------------------------------*78655* Harkányban II. em.-i, 1 szobás apartman eladó. Tel: 72/216-044, 06/20/438- 9381-------------------------------------------------*79023* Keszü Újtelepen 195 nm-es lakóház + 32 nm-es gk.tároló 80% készültséggel vagy be­fejezéssel eladó. Tel: 20/510-8284 — ------------------------------------------*78736* Keszüben 2 éve épült, exkluzív családi ház sok extrával eladó. 49,9 M 70/318-0991------------------------------------------------*66380* Ko zármislenyben, 2 szintes családi ház, a hozzá tartozó 250 nm működő húsfeldol­gozóval eladó esetleg bérbe adó. I. ár: 50 M Ft. Tel: 30/956-3906------ - ;- -------*78691* Kö kényben 254 n-ól zártkert (gyümölcsös) eladó. I. ár: 150 E Ft. Érd.: 72/335-819-------------------------------------------------*78950* Nagybanipiac mögött telek faházzal, tóttal eladó. Pécs 30/9298-219------------------- *78767* Or fű régi részén 2 db építési telek eladó vagy pécsi lakásra cserélhető. 20/9233- 930------ *83944* OrfD n, tóra néző nyaraló eladó. 1 ár: 5,1 M Ft. Tel: 30/491-3011, 72/370-254, este-------------'---------------------------------*84191* Pé cs, Diana téri piacon büfé eladó. I. ár: 5 M Ft T.: 20/222-1411, 72/352-743-------------- *84223* Pé cs, Jászai M. u-ban 100 nm-es családi ház eladó 26 M Ft-ért. Érd.: 30/283-4416-------------------------------------■--------*84103* Pé cs legszebb részén levő, igényes családi házunkat 400 n-öl telken egészségi okok miatt eladnánk, annak aki továbbra is gon­dos gazdája lenne. T.: 30/254-0767-----;------------*-----------------------------*84204* Pé csdevecser, Fő u. 4. sz. alatti ház eladó. I. ár: 3,5 M Ft. 72/718-202,17 h után.-----------------------:------------------------*84180* Pé cs-Donátusban hétvégi ház nagy telek­kel, betegség miatt sürgősen eladó. I. ár: 14 M Ft T.: 30/9077-150--------------------------------------- *83905* Pé csett, a Kutató-dűlőben összközműves telken új, 112/132 nm-es ház + 36 nm-es garázs aug.-i költözéssel, kulcsrakészen el- . adó. Szoc. pol. támogatott hitel igénybe vehető. Ár: 25,5 M Ft. Tel: 20-972-8559------- *66003* Pécsett, a Mártírok útján különálló, 130 nm-es, felújításra szoruló családi ház, 400 nm-es telken eladó. Társasház építésére is alkalmas. I. ár: 16,8 M Ft. 70/5855-377--------- *78652* Pé csett, a Nagyhídi u. 42. 1317 nm összközművesített iparterület műhelyekkel, irodával, szociális blokkal eladó. I. ár: 20 M Ft 72/325-736,257-794----------*4------------------------------------*59711* Pé csett, a Növényvédő állomás felett, Bol- dogasszonjtvölgyben 1000 nm szölő-wü- mölcsös (présház, pince, ciszterna, Túrt kút) teljes felszereléssel eladó. Érd.: 72/323-949 ——------------------------------------------*83369* Pécsett frekventált helyen klímás üzlethe­lyiség eladó. I. ár: 5,8 M Ft. 30/9477-703 — ------------------------------------------*83874* Pé cs-Kertvárosban kétgenerációs, modern, 200 nm-es családi ház, dupla garázzsal el­adó. I. ár: 34 M Ft. Tel: 20/2266-662 —j---------------------------------------------*83805* Pécs-Málom családi ház eladó. 34 M Ft T.: 20/9771-224 — ---------------------------;-----------*78719* Pé csudvardon 5200 nm-es terület egyben vagy megosztva eladó, építkezésre is alkal­mas. I. ar: 1.300 nm/3 M Ft. 06/20/455- 9396 ■-----------*79001* Pé csújhe^en, a buszvégállomásnál 5047 nm-es építési telek, gyümölcs- és díszfák­kal eladó. Tel: 72/252-875------------ *83290* Pé csudvardon raktári és ipari tevékenység­re is alkalmas helyiség 1000 nm teleken, 160 nm raktár, 40 nm irodával (lakható rész, szoc. helyiség) eladó v. kiadó. 30/444-8244 — ---------------------------------------*83977* Pé cs-Vasas Parcsinban 600 n-öl területen szőlő-gyümölcsös, kis faházzal eladó. Vil­lany, ciszterna van. 72/447-477-------------------------------------------------*83360* Pé cs-Vasason, 6 szobás, 2 fürdőszobás családi ház, nagy kerttel gazdasági épület­tel eladó. I. ár: 17,5 M Ft. Tel: 70/3179- 879 '--------------------,---------------------------*83803* Pe llérden 4 szobás családi ház, nagy telek­kel eladó. I. ár: 11,5 M Ft. 72/373-072-------------------------------------------------*83913* Szigeti úton 100 nm-es családi ház eladó. Ár: 13 M Ft. Tel.: 72/228-584---------------------------------------------*53244* 13 79 nm szép, rendezett szántó ingatlan gyönyörű panorámával, termő gyümölcsfák­kal Pécs külterületén, betegseg miatt el­adó. I. ár: 2,8 M Ft. 20/257-9410, 370­BÉREL-KIAD Kertvárosi bababolt bérleti joga átadó. Érd.: 20/384-7991------------------------------------------------*78768* Pé cs, Eszék u. 19. szám alatt garázs kiadó. I. ár: 10 E Ft/hó. Tel: 06/30/385-0815 — - —-------------------------------------------*83887* Pé cs, Uj Forrás Üzletház I. emeletén bejára­tott fehérneműüzlet bérleti joga átadó, áru­készlete eladó. Tel: 06/20/4342-855------------------------------------------------ *83759* Pécsett, a Szabadság utcában 65 nm-es helyiség irodának, üzletnek kiadó. 1800 Ft/nm/hó + rezsi. Tel.: 06-30/9360-858------------------ *83853* Pécsett, a Szigeti úton 120 nm-es irodahe­lyiségek, zárt, őrzött parkolási lehetőséggel kiadó. 20/461-5405-------------------------------------------------*78425* Pécsett, a Tündér u-ban 700 nm-es épület kiadó. Érd.: 30/377-6742-------------------------------------------------*83967* ALBÉRLETET KÍNÁL Pécs történelmi belvárosában 90 nm-es la­kás kiadó. 70 E Ft + rezsi. 72/222-767--- ------ ---------*78660* Pé cs-belvárosi 2 szobás, gázfűtéses, jó ál­lapotú lakás kiadó. 55 E Ft/hó. 72/310- 650------------------------------------------------*84179* Pécsen, családi házban üres albérlet hosz- szabb távra kiadó. T.: 30/913-1054---------------------;-------------------------*72955* _______ADÁSVÉTEL_______ Ak ácfa aprítva 700 Ft/q, deszka, léc, új szarufa eladó. Hétvégén is nyitva! 72/225- 201---------------------------*78498* AMMÓNI UMNITRÁT 34,4%-os eladó. T.: 77/582-606, 30/9685-348----- ------------------- ----------- *79005* Há ziorvosi praxisjog Pécs vonzáskörzeté­ben eladó. Érd.: 06/30/9562-030-------------------------------------------------*83835* KERÍTÉSDRÓTOT a gyártótól. Pécs, Bánomi út 12. Tel.: 72/238-331------------------------------ *78547* Kiváló gyógytermékek (Vitaiion, Tahiti Nőni Juice, méregtelenítő tapasz stb.) kaphatók irodánkban. Ugyanitt jól jövedelmező mun­kalehetőségeket is ajánlunk. Tel: 72/224- 808,20/429-3027-------------------------------------------------*78853* Könyvszekrény „Hannover", 1 fiókos (90 x 195 x 40) tölgy eladó. 28 E Ft. 72/441-024------ *78918* Na $ jövő előtt álló szoftverfejlesztő cég - versenyképes termékekkel - jelentős tulaj­donrésze eladó. Érd.: 06/70/389-77-94-----------------------------;------------------*78422* Pa rkosításra alkalmas földlabdás Ezüst és Douglas fenyők eladók. 50-80 cm között 2500-3000 Ft/db. Pécs, Árpádtető 18. Tel: 06/20/209-6864----------------------------------------------- *83372* Sz almát nagytételben vennék. 06/20-936- 9957------------- *78722* Új szerű állapotú éttermi berendezés 50 db szék, 7 db 6 sz. asztal, 5 db kerekasztal, salátahűtőkocsi tégelyekkel féláron eladó. 72/712-382, 30/2628-997------------------------------------------------ *78714* Za b, vetésre is, szőlőoltvány, gyümölcsfa el­adó. Tel: 72/256-515, 06/20/9472-951 ­---------------------------------- *79034* _____________GÉPEK_____________ Cs avarkompresszor eladó 2 db tömlővel, 2 db bontókalapáccsal és 1 db 75-ös utász­lövő rakéta. Tel: 30/263-1969------------------------------------------------*78873* GÉPJÁRMŰ Aprillia SR 50,95-ös évjáratú, nagytestű ro­bogó eladó. I. ár: 210 E Ft, 30/277-3189 —--------------------------------------------*78655* Ra t Brava s. 1.4 12V királykék metál, ‘97, kp. zár, riasztó, állítható kormány eladó. I. ár: 1,39 M Ft T.: 30/227-5325 Siklós--------- *83873* Ké tütemű Wartburg tolótetős, tartozékok­kal, műszakival eladó. 20/997-2273--------------■---------------------------------*78876* Né ^ütemű Trabant kombi eladó (új gumi, új hűtő, új akkumulátor stb.). Tel: 72/329- 338------ ------------ ,------------ *83111* Tr abant Hycomat eladó. Érd.: Szabó József Szentlőrinc, Dózsa Gy u. 5.-------------------------------------------------*84072* VEGYES SZOLGÁLTATÁS Fürdőkádak újrazománcozása! 06/20- 8052-199--------------------------------í---------------*79013* Ép ítkezik? Felújít? Átalakít? OTP és teljes ügyintézés. Minőségi és garanciális munka­végzés, műszaki vezetés. Tel: 20-514-2016---------------■--------------------;-----------*78654* Id ősek ápolása, gondozása családias kör­nyezetben, csak 8 személy részére, 1 és 2 ágyas szobákban, júliustól. Jelentkezés a 06-30/6309-890 telefonszámon.------------ ------ -----------------*78690* TÁ RSKERESŐ Dekoratív 64/160/48 éves hölgy várja hí­vásod. Tel: 06/20/231-0316------------------------------------------------*78870* Sz emélyiségközpontú társkeresés minden korosztálynak. Tel: 72/525-004, 20/928- 2528------------------------------------------------*75997* ÁLLÁST KÍNÁL A FLAMINGÓ Virágüzlet Árkád bevásárlóköz­pontban nyíló üzletébe fiatal alkalmazóttat keres., Tel: 30/594-0105------------------------------------------------*84088* A MAGVAR Aszfalt Kft. villanyszerelőt keres ápr. 1-i belépéssel Bérezés KSZ. szerint. Előny: nehézgép-kezelői jogosítvány, vezér­léstechnikában való jártasság, pécsi lak­hely. Fényképes szakmai önéletrajzokat az alábbi címre kérjük: Magyar Aszfalt Kft. 7628 Pécs, Eperfás u 1 72/240-718 30/383-9474----;----;-------------------------------------*79002* AZ ÁRKÁD Üzletházban nyíló bizsu és ezüst ékszerüzletbe becsüs szakképzettséggel rendelkező eladókat keresünk. 06/70/9467-600 —-------------------------------------------*83901* BÉ RSZÁMFEJTÉSBEN, munkaügyi ügyinté­zésben jártas, számítógépes ismeretekkel rendelkező, gépírni tudó adminisztrátort keresünk. Jelentkezni fényképes önéletrajz­zal, bérigény megjelölésével „Bizalom 878637" jeligére a Pécs, Nagy Lajos király útja 14. hirdetőbe küldött válaszokkal le­het.----------------------------------------- *78637* BT-K, Kkt-k figyelem! Az áttéréshez a buda­pesti CobraConto Win + integrált könyvelé­si programot szerda és péntek délutánon­ként ingyenesen bemutatjuk. Színhely a Kontír 2000 Iroda székhelye, Pécs, Nagy I. u. 78. sz. alatt. Május 31-ig 5-10% licenc- díj kedvezményt adunk! Időpont egyezte­tés: 72/411-475---—----------------------------------------*73110* CS ÖKKENT munkaképességű dolgozókat felveszünk bádogosipari, betanított, mű­helymunkára. Érdeklődni: 8-14 óráig T.: 549-500-r-r-------------------------------------------*78713* ÉP ÍTŐIPARI kft. adminisztrátor-árukiadó munkakörbe számítógépes gyakorlattal női dolgozót felvesz. Jelentkezés kézzel írott önéletrajzzal „Jogosítvány előny” jeligére a Pécs, Ferencesek u. 1. hirdetőbe.------------------------*84205* FI ATAL pultoslányokat keresek pécsi koktél­bárba. Tel.: 06/70/542-2262-------------------------------------------------*78863* FOGORVOSI praxis szakképzett asszisztens- nőt keres délutáni alkalmazásban. Tel.: 06- 20/912-9524------ *83807* GÁ ZSZERELŐT felveszek. Pécs 06/20- 3249-570 •83921* s Herbalife jóléti programjához munkatár­sakat keresek - olcsóbban, pénzkeresés­sel. T.: 20/392-2560, e-mail: palanti@freemail.hu — *53560* INFORMATIKAI cég webes fejlesztésre, táv­munkában programozót keres. Feltétel: PHP, SQL magas szintű ismerete. Önéletraj­zokat az info@labdata.hu címre kérjük.--- ------------_---- -------- *78928* IN GATLANKÖZVETÍTŐ irodába számítógép­hez értő, tapasztalattal rendelkező, meg­bízható adminisztrátort keresek. 06/20/9233-930------- . ------------ ------------*83955*. JO GOSÍTVÁNNYAL rendelkező munkatársat keresünk fagylalt mozgóárusításra Pécs- nyugat, Egerág, Siklós, Sellye, Vasas, Hird helységekből. Sok szabadidővel rendelke­ző, megbízható, agijis nyugdíjas férfiak je­lentkezését várjuk. Érd.: 20/9840-200-------------------------------------------------*83979* KERESKEDELMI végzettségű, jó megjelené­sű, agilis eladót keresünk belvárosi üzlet­ház exkluzív üzletébe. „Gyakorlattal rendel­kező 883845” jeligére 7625 Pécs, Hunyadi u. 11. hirdetőbe.-------------------------------------------------*83845* KERTVÁROSI sörözőbe önállóan dolgozni tudó hölgyet felveszek. Pécs 30/929-8219--------- ■ *78764* KŐ MŰVESEKET és építőipari segédmunká­sokat pécsi munkahelyre felveszek. 70/5280-643-------- ---*83934* KÖ NYVELŐT keres könyvelőiroda napi 4-6 órás munkaidőben. „Lehet kezdő is” a 7621. Pécs, Ferencesek u. 1. hirdetőbe------- *78606* MAGAS jövedelemmel várjuk érettségizett pécsi munkatársak jelentkezését 25-60 éves korig. Időpontegyeztetés: 30/9376- 714----------;------------------------*-----------*78681* MU NKATÁRSAKAT keresünk pécsi munka­helyre számítástechnikai, internet ismeret­tel fő- és mellékállásban, ügyfeleknél vég­zendő internet telepítési helyszíni munkára április végi kezdéssel. Saját autó, mobilte­lefon szükséges, kábelszerelési gyakorlat előnyt jelent. Jelentkezni lehet: fényképes bemutatkozó Jevéllel, a metapluskft@chel­lo.hu címen. Érd.: 20/983-0474 — --------—---------------------------*84196* MŰ KÖDŐ-NYÍLÓ gyorsétterembe dolgozót felveszek: szakképzett szakácsot, pultost, mosogatót. Nem dohányzók előnyben. 30/9470-234 — -----------;------------------'-----------------------------------*78752* PÉ CS-BELVÁROSI ingatlaniroda üzletkötői munkakörbe munkatársakat keres középfo­kú végzettséggel. Önéletrajzokat a 06/1/267-4811 faxszámra kérjük. *66264* PECS-PLAZA Memphis kávézója felvételt hirdet bowling-biliárdmester és felszolgálói munkakörbe. Érd.: a helyszínen vagy a 06/30/235-3240-es telefonszámon.----------------------------- *84070* SE GÉDMUNKÁSOKAT betonüzembe azon­nali belépéssel felveszünk. Tel: 06/20/4342-146 . *83809* SZAKKÉPZETT ruházati eladót felveszek Pécs-Árkádban nyíló női divatára üzletbe, 20-30 év között. Tel: 06/20/9821-153 SZERSZÁMKERESKEDELEMMEL foglalkozó fejlődő cég, boltvezetőt és területi képvise­lőt keres. „Szerszámprofi 883812” jeligére a Pécs, Nagy Lajos király útja 14. hirdető­be.---------------------------------*--------------*83812* SZ ERVIZVEZETO-MUNKAFELVEVO munkatár­sat gépjármű márkaképviselet felvesz. Szakirányú végzettség valamint né- metnyelv-tudás szükséges. Pályázatokat „Bérmegjelöléssel 878712” jeligére Berek u.6. hirdetőbe kérjük. , , *78712* TAKARÍTÓNŐT keresünk 8-10 óráig. Elektro World áruház. 30/9872-829-------;-----------------------------------------*78857* TAN DÍJMENTES számítógép-kezelő tanfo­lyamok indulnak Pécsen, Sásdon, Szigetvá­ron. Felvilágosítás: Enter City Bt. (Okev 03- 0137-03) 72/549-619, 9-15-ig.-------- *78627* 5 AMBICIÓZUS hölgyet keresek kozmetikai cég tanácsadónői tevékenységére. 30/240-1110-------;----------------------------------------*78415* FO DRASZCIKK árusításhoz üzletkötőt kere­sek saját autóval. Pécs 20/9771-224--------- *78770* ÁLLÁST K ERES KÖZGAZDASÁGI egyetemet végző hölgy, banki gyakorlattal, szeptembertől állást ke­res Baranya megyében. Tel.: 06/30/850- 9779-------------*78578* MÉ RLEGKÉPES könyvelő (48 éves) számító- gépes ismerettel, angolnyelv-tudással mun­kát keres. Pécs, Zrínyi u. 13/A. 70/587- 3035------- *83783* 26 EVES férfi felsőfokú végzettséggel, nyelv­tudás nélkül Nagy-Britanniában vagy Íror­szágban dolgozna segédmunkában is, nyelvtanulás céljából. Ajánlatokat az angolultanulas@freemail.hu e-mail címre várok.--------------------------------------------:— *78629* KÖ ZLEMÉNY OKTATÁS KERESKEDO-BOLTVEZETO, vendéglátó-üz­letvezető tanfolyamok indulnak Pécsett. 72/224-520, 20/9828-928 Oktaker Bt. (03-0078-02)------------------------------------------------*73213* PO STA AUTÓSISKOLA 72/212-322; 30/29- 29-500 Hétvégi tanfolyam indul: márc. 20. 9 óra. Vezetés: 1350 Ft/órától! www.postarobi.hu-------- *72873* ( Á

Next

/
Oldalképek
Tartalom