Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)

2004-03-21 / 79. szám

2004. MÁRCIUS 21. INTERJÚ 7 Hol vagytok, régi játszótársak? hogy nem szabad úgy élniük, ahogyan élnék. És ők ezt tudták, és igyekeztek mások lenni, és hálásak voltak az íróknak, köl­tőknek, színészeknek, hogy erőt kaptak tőlük ehhez. Csakhogy megöregedtek a nézők, mint én. Öregek, szánalmasak lettünk. A régi játszótársak is fáradtak, betegek, vagy már a mennyei társulathoz szegődtek. Sajnos ők vannak többen. Az nem lehet, hogy fel­adta! Nem így ismertük meg az eltelt évtizedek során.- Micsoda harcok voltak! Aki nem élt akkor, el sem tudja kép­zelni, hogyan kellett élnünk. Ho­gyan élhettünk. A rendszer eltűr­te a munkánkat, de egyáltalán „Gyertek, drágáim, gyertek, itt a nyári konyhában jó meleg van, pattog a tűz, fával fűtünk, teljesen más érzése van ettől az embernek” - invitál barátsá­gosan a lajosmizsei birtok ura, Bessenyei Ferenc kedvenc kuckójába. Kifűzött sportcipő­ben csoszog, kényelmes, ottho­ni viseletben, azonnal látszik, hogy nem sokat bajlódott ma reggel a borotválkozással sem. Talán csak az elmaradhatatlan sál a nyakában emlékeztet az egykor számtalan címlapról ránk mosolygó, nagy művészre.- Egy életet végigharcoltam, hat­van éven keresztül voltam ké­szenlétben éjjel-nappal, mindig az emberi méltóságról beszél­tem, mindig az emberi méltósá­got emeltem az emberek elé a színpadra, hogy egyszer min­denki emelt fővel élhessen, és most a seggemet mutogassam?! Mert azt kell csinálnod, hogy felhúzzák rád á függönyt! Mit mondjak nektek? Miről beszél­jek? Pletykáljak? Mert állítólag csak az érdekli az embereket. Hogy tegnap ki volt mellettem az ágyban, azt meséljem el? Bessenyei az asztalra kö­nyökölve egyre közelebb húzó­dik, és kiabál.- Szörnyű életet kell élni! Ez a világ nem adja meg az igényes, tisztességes élet lehetőségét, a szellem méltóságát! Csak úgy él­hetsz, ahogy ez a hisztérikus, mocskolódó világ elvárja! Ha másképpen gondolod, kiközösít, és egyedül maradsz! Bessenyei hátradőlve nyikorgó székén, mint aki jól végezte dolgát, kacsint egyet.- Jaj, de kedves, jól eltalált, emberséges volt ez a születés- napi műsor a Nemzeti Színház­ban! Ilyenkor arra gondol az ember, hogy mégiscsak érdemes volt élni. Valamikor zsúfolt há­zak előtt játszottunk. Jó embe­rek, tiszta emberek ültek a néző­téren, és úgy éreztem, hogy éppen azt akarják látni-hallani, amit csináltam. Zseniális embe­rek gondolatait mondtuk a szín­padon, Katonát, Illyést, Németh Lászlót, Déryt. Meg akartuk mentem az emberek lelkét, rá akartuk ébreszteni őket arra, Máthé Erzsi: - Az Úri murit próbáltuk Pécsett, amikor egy csupa csont fiatalember, őrületes or­gánummal elkapott, hogy csúnyán leteremtsen. Feri volt. Nagyon vonzó fiú, hatalmas izzással, len­dülettel, de nem óhajtott észrevenni mint nőt, így Szendrő igazgató úr felesége lettem. A sors azon­ban pár év múlva mégis házastarsat csinált belő­lünk: a Fáklyalángban Kossuth felesége voltam a Nemzeti Színház színpadán. Feri diploma nélkül is pontosan tudta a dolgát. Nehezen kezelhető, mint minden zseni, de neki ez megbocsátható. Zenthe Ferenc: - Hatvan éve ismertem meg, még a pécsi évei alatt. Ikerlányait tologatta egy hatalmas babakocsiban. Viharos idők voltak, gázsit sem nagyon kaptunk. A nézők tojással, kolbásszal fizettek. Öcsinek hívott, mert egy év­vel fiatalabb vagyok nála. Aztán a Nemzeti Szín­ház szerződtette. Ahol megjelent, azonnal ő lett a központ, ő irányított mindent. Micsoda Otelló volt! Három kilót fogyott egy előadás alatt. Hihe­tetlen erő volt benne. Ha megölel, még ma is recsegnek-ropognak a csontjaim... mmmmmmmam a nem akarta a változásokat. Nem tudhattuk, milyen napra ébre­dünk. Egy csomó szép levelem van Aczél Györgytől. Tisztelt, szeretett, hagyott dolgozni. A legjobb színészek voltak a part­nereim, Kálmán, Őze, Kállai... Értettük egymást. A színház szellemiségét olyan nevek te­remtették meg, mint Gellért, Major, Várkonyi, Nádasdy. Igen, Major Tamás is mindenképpen az óriások közé tartozik. Szél- hámoskodott, ügyeskedett, hogy színpadra állíthassuk például Az ember tragédiáját. Hívatta is a dí­szes társulatot Rákosi. Ott vol­tunk raporton vagy húszán a Nemzetiből. „Elvtársak, mit csi­nálnak - dühöngött -, harcolnak a szocializmus ellen?!” Elhang­zott minden: boldogok az embe­rek, hogy Madáchot játszunk, mindenki örül, szó sincs róla, hogy bárki is félreértené a dol­got, nem lehet baj belőle. „A párt mindenesetre fogja a kezüket” - mondta Rákosi, mire én rávág­tam: csak az egyik kezünket fog­ja, hogy a másikkal dolgozni tudjunk! Lett erre riadalom, mindenki azt hitte, hogy végem, ki leszek rúgva, nem mert nevet­ni senki. De nem lett belőle sem­mi, mert akkor én a Nemzeti kö­zepe voltam, Bánk, Széchenyi... Nagy kár, hogy vége van! A szín­ház volt az életem, együtt gon­dolkodtam a legnagyobb írók­kal. Mindig vigyáztam, hogy tiszta céljaim legyenek, hogy mindent egyeztessek a lelkiisme­retemmel. Nem tűrtem az üres­járatokat. Lesznek ám, akik to­vább fogják csinálni! Kitartás és szenvedély kell hozzá, de lesz­nek, akik teljes lélekkel csinálni fogják tovább. Egy-egy előadásra ma is elmegyek, és van közöttük néhány, ahol nem a hisztit árul­ják, ahol szép dolgok történnek. Sajnos a hisztéria ma nagyobb közönséget vonz, ezért próbál­ják állandóan a nagy hűhó felé eltolni az előadásokat. Mit fog érteni mindebből az, aki már nem láthatta Bes­senyeit színpadon? Mit tudhat egyáltalán a Nemzet Színészé­ről egy mai fiatal? Bessenyei mintha gondolatolvasó volna, úgy folytatja. m Bessenyei Ferenc Születési hely, Idő: Hódmezővásárhely, 1919. február 10. Pályája: Szegedi Városi Színház (194042), Miskolc (194245), Bu­dai Színház, Szegedi Nemzeti Színház, Pécsi Nemzeti Színház (1945- 50), Nemzeti Színház (1950-63), Madách Színház (1963-67), Nem­zeti Színház (1967-73), Madách Színház (1973-81), 1981-től nyug­díjas, 1987-től a Nemzeti, illetve a Pesti Magyar Színház tagja. Fontosabb filmjei és színházi szerepel: Teljes gőzzel (1951), Föl­támadott a tenger (1953), Hannibál tanár úr (1956), Láz (1957), Dúvad (1959), Kölyök (1959), Légy jó mindhalálig (1960), Puskák és galambok (1961), Pacsirta (1963), Iszony (1965), Aranysárkány (1966), Egy magyar nabob (1966), ítélet (1970), Szerelmi álmok (1970), A fekete város (1971), Elveszett illúziók (1982). Hamlet, Bánk bán, Kossuth, Görgey, Ádám, Galilei, Otelló, Dózsa, Noszty Pál, Bagó, II. Fülöp, Lear király, Higgins, Tevje, Zorba. Díjai, elismerései: Kossuth-díj (1953, 1955), érdemes művész (1954), kiváló művész (1970), Magyar Örökség-díj (2000), a Nemzet Színésze (2000). Család: felesége dr. Élthes Eszter orvos, író- Én még igazi Pál utcai fiú voltam. Hódmezővásárhely mo­csarából indultam. A Pál utca 63- ban laktam a szüleimmel, Vásár­hely kubikosgödrökkel tarkított, mocsaras helyén, a Cigányér- parton. így már egész szép élet­nek lehet mondani, ugye, onnan elindulni! Bár a nagyszüleim borzasztó gazdag kupecek vol­tak, lovakkal, disznókkal foglal­koztak, mi már szerényebben él­tünk. Apámnak fűszer-vegyes- kereskedése volt, anyámnak, na, ezt nem tudom, ki fogja ma már érteni, befűzéssel telt a napja, előfordult, hogy húsz lány is dol­gozott nála. Falra, ágyra, ablakra készültek rámára feszítve a dísz­tárgyak. Szellemes, nagyszerű ember volt az apám, nemcsak kereskedő, hanem kirakatrende­ző is, abszolút nyitott a civilizá­ció újdonságaira. A szüleim örül­tek, hogy énekórára jártam, tet­szett nekik, hogy dolgom van a városban. Hegedülni, sőt trombi­tálni is megpróbáltam. A katoli­kus vegyes karban figyeltek fel rám igazán, énekest akartak be­lőlem faragni. Sajnos apám ko­rán meghalt, így dolgozni men­tem. A szegedi színház nyáron Hódmezővásárhelyen játszott. Meghallgatásra jelentkeztem. A mai Katona József Színház ren­dezője, Zsámbéki Gábor édesap­ja, Zách János és Horváth Jenő hallgatott meg. Kifogtam őket, mint ahogyan később is állan­dóan sok jó ember vett körül. Zách Jánostól tanultam meg, hogy mit jelent a vers, hogyan kell verset mondani. Horváth Je­nő pedig egy nagy, boldog, tiszta ember volt. Sok reményt nem fűztem a színészi pályafutásom­hoz még akkor sem, amikor Kiss Ferenc, a fővárosi Nemzeti Szín­ház művésze biztatott azzal, hogy ne írjak alá szerződést se­hová, mert ő majd szól néhány jó szót az érdekemben Pesten. És szólt, mehettem Budapestre! Szép, viharos, háborús idősza­kot sikerült végigcsinálnom nagyszerű emberek között. A Nemzeti főtitkára a jelenlegi oktatási miniszterünk édesapja volt, Magyar Bálint. Az igazga­tóm Kovács Aladár. Nem kellett elvégeznem semmiféle iskolát, sőt engem kértek fel, hogy beszédtechnikát tanítsak szífii- növendékeknek. A dolgot akkor kellett sürgősen abbahagynom, amikor beleszerettem az egyik tanítványomba, Váradi Hédibe. Aztán hány hölggyel hozták még össze Bessenyeit! Ha a fele igaz lenne, nem győzné senki jegyzetelni a sok történetet. Rákérdezni azonban nem illik, hiszen feleségével, B. Élthes Eszterrel már közel há­rom évtizede él együtt. Rápil­lantok az asztal közepén fekvő könyvre. Bessenyei észreveszi- Eszter már a harmadik könyvét írta! A pokol országút- ján című művét kaptam tőle ajándékba a 85. születésnapom­ra. Döbbenetes gondolat: aki istent kereste, mind-mind a po­kol országútján járt a vüágtörté- nelem során. Szabad-e gondol­kodnunk egyáltalán? Bessenyei hirtelen olvas­hatatlan jegyzeteim fölé hajol- Mit írsz? Hogy Bessenyei a nyári konyhában még élt? Hogy még éppen kibírta az interjút, de hogy mi lesz vele a következő pillanatban, azt nem lehet tudni? Választ nem várva a fotós kollégának mondja, és a fény­képezőgépére mutat.- Ezt a hülyeséget ne hozzad, ezt a kattogó, vülogó szerkeze­tet! De a temetésemre elvárlak benneteket, ha nem esik az eső. És megint kacsint, mint egy bölcs, türelmes nagypapa.- Mindennap bemegyünk a faluba vásárolni. Minden újságot elolvasok. Borzalmasak! Csoda, hogy az emberek nem örülnek meg. Nehéz korszakban élünk. De egyszer torkig lesznek az em­berek a sok marhasággal. Ki fog derülni, hogy az erősebbik nem minden tagjának van pöcse, és ez már senkit sem fog érdekelni! Unalmas lesz, és ki kell majd ta­lálni valami mást! Akkor újra le­het beszélni az emberi méltóság­ról. Szörnyű utakon jár a film: értelmes ember, értelmes gondo­lat és értelmes szándék szinte nem található egyikben sem. Most megnéztem az 1966-ban készült Fügefalevelet a televízió­ban. Hát egyáltalán nem kell szé­gyenkeznünk! A régi filmjeink­ben még volt történet, valós helyzet, parádés szereposztás­sal. Pedig nem nagyon hittünk akkor a fűm erejében. Ma sokkal többet tudunk i;óla, de már hiá­ba. Meddig süllyedhet még az emberiség? Vörösbort tölt a poharába, belekortyol, majd egy nyelésre bedobja.- A Dúvad lehetett volna iga­zán nagy film! De a hatalom be­leszólt. Előremutató, nagyszerű ember lehettem volna, de féltek egy új korszak energiáját elindí­tani. Titkos beszélgetések zajlot­tak a rendezővel. „Beszélgetni akarok magával, Fábri elvtárs” - mondta időnként Aczél György, és a beszélgetések után egy ki­csit más irányt vett a történet. A konyhába kéredzkedik Kisfőnök, a tanya házőrző kutyáinak legkedvesebbike. Bessenyei feláll, befejezettnek tekinti az interjút.- Kedves két bolond. Ti még tudjátok, mit akartam. Ti még tud­játok, miről beszélek. Jó kezekbe kerültem, hála istennek. Nem lesz rosszabb a cikk, mint én. P. Horváth Gábor Kállai Ferenc: - Az álsztárok világát éljük. A média olyan emberektől hangos, akik az ezredét sem tették le az asztalra annak, amit Bessenyei. Bármiben látta őt a közön- j ség, ma is úgy érezheti, hogy milyen jó volt ilyen színházi világban élni. Bár marhasá­gokat is csináltunk, győzelmek és bukások közepette éltük le együtt a fél életünket, de hozzám is az a fajta színház áll közelebb, aminek Feri - a régi értelmében is, és j ahogyan ma mondják - nagy királya volt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom