Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)

2004-03-20 / 78. szám

16. OLDAL MAG A Z I N 2004. Március 20., szombat Einstein-opera Az Einstein, a fény nyomai című új opera bemutatóját a Nobel-díjas fizikus szülővárosa, Ulm közön­sége tartózkodással fogadta. A vá­ros megbízásából az antwerpeni születésű, Ausztriában élő Dirk DiAse komponálta az opera zené­jét, a librettót pedig Joachim Stiller újságíró írta. Az ősbemutató a No­bel-díjas fizikus születésének 125- ik évfordulója alkalmából a Duna menti városban rendezett ünnep- ségek záróaktusa volt. ________■ Le tartóztatott tehén Egy füstüveges szélvédőjű taxi so­főrje megpróbált meglógni a rend­őrök elől Costa Ricában, amikor azok megállították. A hatóság em­berei üldözőbe vették az autót, amely húszpercnyi száguldás után belerohant egy lakóház rá­csos kerítésébe. Az utas elszelelt, de a rendőrök elkapták a sofőrt, és azt a tehenet is, amelyre a kocsi hátsó ülésén bukkantak rá. A 64 évvel ezelőtti kalandot jól is­merik a Steinbeck-rajongók, hiszen az író beszámolt róla az 1941-ben publikált Cortez tengerében, majd tíz év múlva az időközben elhunyt Ricketts emlékére írt fejezettel ki­bővített, második változatban. A könyv végén Steinbeck ezt írta: „Arra a következtetésre jutottunk, hogy minden tudományos expedí­ciót kétszer kellene megtenni. Egy­szer, hogy hibákat kövessünk el, és másodszor, hogy helyrehozhas­suk azokat.” De az írónak ez nem adatott meg. Ezúttal William Gilly tengerbio­lógus, a montereyi egyetem pro­fesszora száll tengerre Jón Christensen íróval a Gus D nevű, 12 méteres halászhajón, amely állító­lag nagyon hasonlít Steinbeckék Western Flyeréhez, de nem olasz­Megnő a vérnyomásunk az or­vosi vizsgálat előtt - erősítették meg a magyar háziorvosok előtt sem ismeretlen tényt francia kutatók. Minden hetedik-nyol­cadik ember stresszes helyzet­be kerül az orvos láttán, s megnő a vérnyomása, egyebek között ezt állítja egy francia ta­nulmány. Bár az adat ötezer idős, 70 év feletti ember megfigyelésén ala­pul, a kutatók szerint a megál­lapítás valószínűleg a fiatalabb korcsoportokra is igaz. A fran­cia kutatók 3 éven át vizsgálták a kísérlet résztvevőinek vérnyo­mását, s azt tapasztalták, hogy 13 százalékuknál az orvosnál magas a vérnyomás, odahaza, nyugodt körülmények között viszont normális. Kiderült az is, hogy a magas vérnyomás miatt kezelt idős emberek túlélési esélyeit növe­li, ha vérnyomásukat maguk is rendszeresen ellenőrzik ottho­nukban. Az orvosnál történő egyszeri mérés ugyanis az esetek 9 szá­zalékában nem jelezte a magas vérnyomást, míg az otthoni rendszeres mérések alapján di­agnosztizálni lehetett a hipertó­niát. Steinbeck nyomában a tengeren Expedíció indul március 25-én a mexikói Montereyből egy öreg ha­lászhajón, fedélzetén kutatókból és írókból álló legénységgel, hogy tanulmányozza a Kaliforniai-öböl faunáját, ahogyan 1940-ben John Steinbeck tette barátjával és mesterével, a tengerbiológus Ed Rickettsszel. amerikai szardíniahalászok csapa­tát szállítja, hanem biológusokat és egy dokumentumfilmest - írta az II Messaggero című római napilap. Az expedíciónak - tudományos célja mellett - érzelmi indoka is van. Egyrészt a résztvevők szeret­nék átélni a régi kalandot, amely ma is elvarázsolja az olvasókat, másrészt ellenőrzik, mennyit válto­zott, károsodott azóta az ökológiai rendszer a halászok és a turisták miatt. Steinbeck és Ricketts azért vá­lasztotta a márciusi indulást, mert ebben a hónapban kevés a hal, és azt remélték, hogy könnyebben tudnak hajót bérelni. A Western Flyert mégis nehezen szerezték meg, mert nem vették komolyan vállalkozásukat a halászok, akiknek az igazi munkát a létfenntartást biz­tosító halászat jelentette. A hajó ka­pitányát is csak a fogás érdekelte, amikor útjuk során más halászha­jókkal lépett rádiókapcsolatba. „Hitler megszállta Dániát, Nor­végiát, eltűnt a Maginot-vonal, lero­hanták Franciaországot, és mi mindebből semmit sem tudtunk. Arról viszont pontosan tájékoztat­tak bennünket, hogy 400 mérföl- des körzetben mennyi halat fogott minden egyes bárka” - írta Steinbeck naplójába, amelyben az öblöt hosszú, keskeny, nagyon ve­szélyes, váratlan viharokkal teli tengerként jellemezte. Gilly és Christensen azonban szoros kap­csolatban marad a világgal. Sőt, kö­vetni is lehet útjukat az internet www.seaofcortez.org-on. Arra a kérdésre, hogy mit remélnek az út­tól, Gilly így válaszolt: „Reméljük, hogy újra felfedezzük, mi maradt épen, és mi veszett el. De főként azt reméljük, hogy újraéljük Steinbeck és Ricketts odüsz- szeiáját.” Rákkeltő antibiotikumok Az ok ismeretlen, a következ­ményt vizsgálat igazolta: az antibiotikumok rákkeltők le­hetnek. Az antibiotikumok fokozott al­kalmazása jelentős mértékben hozzájárul a mellrák kialakulásá­hoz - összegzik a közelmúltban zárult vizsgálatok eredményét a washingtoni egyetem és az ame­rikai Nemzeti Rákkutató Intézet szakemberei az amerikai orvosszervezet szaklapjában. A tanulmányból kitűnik, hogy 10266 nő részvételével zajlott a vizsgálat, köztük 8 ezer teljesen egészséges volt. Az elmúlt évek során több, mint 500 napig szed­ték az antibiotikumokat, s a vizs­gálat lezárásakor soraikban meg­kétszereződött a rákbetegség tü­netét jelzők száma azokhoz vi­szonyítva, akik sohasem éltek ez­zel a szerrel. „Az antibiotikumok az eddig ismert rákkeltő anyagok legve­szélyesebbjei közé sorolhatók. Elég csupán arra utalni, hogy a vitatott hormonkezelések nyo­mán „csak” 30-40 százalékkal növekszik a rák kialakulásának veszélye, a mi vizsgálatunk en­nek a kétszeresét bizonyította” - írja Roberta Ness, a kutatás részt­vevője^ _____________________■ St ressz a doktornál Fejfájós gyerekek Egy kiadós alvás sokszor segíthet Sok szülő nem veszi komolyan, ha gyermeke tartós fejfájásra panaszkodik, migrénre pedig végképp nem gondol. Pedig egy franciaországi felmérés alapján a kisiskolások egytizede kifeje­zett migrénes tünetektől szen­ved, akár hosszú órákon át. A gyermekek migrénje - gyakorisá­ga és a mindennapi életre gyako­rolt hatása ellenére - nem eléggé is­mert, általában rosszul diagnoszti­zált, s nem kapja meg azt a figyel­met, amelyet megérdemelne. Egy Párizsban végzett széles körű felmérés adatai alapján úgy tűnik, hogy a migrén az 5 és 12 éves korosztály öt-tíz százalékát érinti. Ez jelentékeny, de még így is alábecsült arány, valószínűleg azért, mert ezeket a kríziseket mind a szülők, mind a gyerekek múló fejfájásnak tekintik és nem veszik komolyan. Márpedig, ha igaz is, hogy a migrén a gyerme­keknél kevésbé súlyosan jelentke­zik, mint a felnőtteknél, ugyan­FOTÓ: TÓTH L. olyan káros hatással lehet minden­napi tevékenységükre. A francia tanulmány szerint a megkérdezett gyermekek nagy ré­sze már legalább két éve szenve­dett a migréntől. A krízisek az ese­tek többségében órákig, nemrit­kán egész napon át tart, megzavar­va a tanulást és a játékot, s persze az otthoni tevékenységet is. „Ez már csak azért is sajnálatos, mert egy hatékony terápiás beavatko­zás (hagyományos vagy speciális, migrénellenes szerek felírása) gyorsan javíthatna a helyzeten” - olvasható a La Derniere Heure cí­mű belga lapban. Persze a gyógyítás előtt fel kell ismerni a problémát, ami egyálta­lán nem könnyű. Egy internetes honlap (www.migrain-enfant.org) olyan kérdőívet tartalmaz, amely­nek kitöltése segítséget nyújthat ehhez a szülőknek, de nem sza­bad elfelejteni, hogy csak egy or­vos képes a biztos diagnózis fel­állítására. BEMUTATKOZIK AZ ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ÉS ZENEISKOLA Egy régi iskola újjászületése Egy régi épület Pécs belvárosának szívében, a Szent István téren. Előt­te nagy park hatalmas fákkal, zöld pázsittal. A park közepén hangu­latos szökőkút Nem sokkal feljebb a Székesegyház ég felé törő tor­nyai néznek vele farkasszemet. Ez az Árpád-házi Szent Margit Kato­likus Általános és Zeneiskola és festői környezete a Zárdatemplom és a Leőwey Klára Gimnázium szomszédságában.- Az intézmény szinte a semmiből éledt újjá - mondja. Vörös Tamásné igazgatónő, miközben végigkísér az iskolán. - Elsősorban Mamti Jolán Mater Assumpta nővérnek köszön­hető, hogy 1999-ben megnyitotta ka­puit, ahol ma már 170 kisdiák koptat­ja a padokat. Örömmel tölt el, hogy részese lehetek az iskola újjászületé­sének, növekedésének, folyamatos fejlődésének. Tapasztalataink igazol­ták reményeinket: a gyerekek szeret­nek idejárni; és azok a pedagógusok, akik itt tanítanak, önként, szívesen jöttek intézményünkbe.- Sokan megkérdezik azt is, mi­ben más ez az iskola, mint a többi? Úgy fogalmaznék: a mi törekvésünk az, hogy nálunk a minimum le­gyen az, amit más iskolákban megkapnak a gyerekek. A Mi- asszonyunk Rend hivatása szerint is tanítói rend, amely a Szent Ágoston-i regula szerint a „Mindenkinek hasz­nálni, senkinek sem ártani” esz­mény jegyében igyekszik megfelelni hivatásának. Iskolánknak is ez az egyik fő jelmondata. Elsősorban ka­tolikus családok gyermekeit várjuk, de nyitottak vagyunk minden feleke­zet felé. A keresztény szellemiség je­lenléte is természetes a különböző tantárgyak tanításánál.- Első évfolyamunkat - ők a mai ötödikesek - még egy osztállyal indí­tottuk. Mára alsó tagozatunk kiépült, minden évfolyamon két párhuza­mos osztályunk van. Tantestületünk az 14. osztályban a nagy felmenő - egytanítós - rendszert támogatja, osztályonként külön napközis cso­porttal. Oktató-nevelő tevékenysé­günkben figyelembe vesszük a gye­rekek életkori sajátosságait, képessé­geit, fejleszthetőségüket. Fontos, hogy minden gyerek megtalálja a he­lyét és kibontakozhasson valamely területen. A tantárgyak adta játékle­hetőségeket beépítjük az órákba, így a tanulás is élvezetesebbé, változato­sabbá válik. A tanulás színtere nagy­részt az osztályterem, ezért nagy hangsúlyt fektetünk díszítésükre. Ezzel nem csak a tananyagot aktua­lizáljuk, hanem a gyerekek érzelme ire is hatunk.- Hogy mennyi minden történik egy új iskola első öt évében? Erről leginkább a negyedik-ötödikesek tudnának mesélni. Hiszen számuk­ra „szűk családias” körben, de ugyanolyan programokkal, ünne pekkel teltek el az iskolakezdés évei, mint egy nagy iskolában. A sok-sok emlékezetes rendezvény mellett természetesen ott vannak a nagyon fontos, dolgos hétközna­pok. Iskolánk többletet nyújt a hit­tan oktatásával is. Saját gyermekmi­sénk van, ahol egy-egy osztály szol­gálhat vasárnaponként. A miséket Huszár Lőrinc atya - a Ciszterci Rend pécsi rendházának megbízott rendfőnöke - celebrálja a Zárda­templomban. Rendszeres progra­munk a gyerekek és a felnőttek szá­mára tartott lelkigyakorlat húsvét előtt. Szoros, szeretetteljes a kap­csolatunk a különböző szerzetes- rendekkel, a ciszterci és a pálos atyákkal, akikkel megosztjuk ünne- saját tornatermünk. Ez is megoldó- peink örömét és gondját. dik, hiszen a Teleki Kollégiumot- A zene iránt érdeklődők szolfé- visszakapja a Rend, ahol kialakítható zson, hangszeres órákon: zongora, a tornaszoba, de az óvodánk jól fel­Az alsó tagozatos tanórákból a meseolvasás sem hiányzik furulya, fuvola, klarinét, hegedű, gi­tár, cselló és énekkaron vehetnek részt. Biztosítjuk az alapfokú művé­szeti oktatást az arra fogékony gyere­keknek. A táncos lábú lányok, fiúk néptáncot tanulhatnak már első osz­tálytól. Az idegen nyelvek közül a németet vagy az angolt választhatják tanulóink - a második osztálytól cso­portbontásban. Sláger a jól felszerelt nyelvi labor! Sok érdekes szakkör, program várja a diákokat. Az agya- gozótermünk - ahol ki is égethetik az elkészült munkákat - forgalma óriási. Sok kisgyermeket vonz már első osztálytól a számítástechnika fa­kultáció. Választható tantárgy a 3. osztálytól a számítástechnika heti két tanórában, amely nyolcadik osz­tályra ECDL vizsgára felkészítő tu­dást biztosít. A mozgásra vágyók sem panaszkodhatnak, pedig nincs szerelt tornaterme és Leőwey Gim­názium tornaszobája is a rendelke­zésünkre áll. Tömegsportra a Nagy Lajos Gimnázium tornacsarnoka ad helyet, ott focizunk, kosarazunk, sportversenyeket tartunk. 20-25 fős koricsapatunk a jégpályát látogatja, úszni pedig a Hullámfürdőbe já­runk. Programjainkból nem hiá­nyoznak a színház- és bábszínház­látogatások, tanulmányi versenyek, az erdei iskolai tanulmányok. Akik játszani szeremének, azokat a felújí­tott, parkosított játszóudvar várja. Le­endő elsőseink hetente egyszer „kós­tolgathatják” az iskolát. A foglalkozá­sok célja nem előrehozott tanulás, hanem a beilleszkedés elősegítése, hogy a leendő kisdiák az iskola szel­lemének megfelelően otthon érezze magát nálunk. Régmúlt idők nyomában A Miasszonyunk Női Kanonokrend által fenntartott Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános és Zene­iskola öt évvel ezelőtt talált otthonra a Szent István tér 10. számú épület ódon falai között. Az induló iskola még bölcsőjét ringatja, az épület azonban évszázados múltra tekint vissza. Szü­letésének időpontja 1851- re esik. 1851 júliusában Pozsonyból tizenkét szer­zetesnővér érkezett Pécs­re, hogy megkezdje a ta­nítást az akkori rendház­ban, a Miasszonyunkról elnevezett Kanonokrend szellemiségét követve. A Rend nővé­rei Szent Ágoston Regulája szerint éltek, legfőbb eszményük: „Min­denkinek használni, senkinek sem ártani!” 1890-ben nyílik meg a négy- osztályos polgári iskola a Dulánszky Nándor pécsi püspök által létesített iskolaépületben. Hat évvel később megkezdi működését a tanítókép­ző, és a képző gyakorló elemi iskolá­ja. 1907-ben Bitter Ülés ciszterci apát irányításával a felső polgári iskolából felsőbb leányiskola létesül, majd 1918-ban nyolcosztályos gimnázi­um lesz. Á gimnázium épülete 1924-re készült el. Az iskola­együttesben 1400 leányt neveltek, oktattak a nővérek. A pécsi rendház és iskola 1941-ben ünnepelte fennál­lásának 90. évfordulóját. A100. szü­letésnap megtartására már nem kerülhetett sor. 1948-ban az iskolát álla­mosították, a nővéreknek távozniuk kellett... Eltelt néhány évtized, míg végre a rendszervál­tás után Magyarországon is visszakaphatták a szer­zetesrendek azt, ami meg­illette őket. így kerülhetett sor arra, hogy miután a Miasszonyunk Rend visszakapta a volt tanítóképző épü­letét, 1999-ben itt nyithatta meg ka­puit az Árpád-házi Szent Margit Ka­tolikus Általános és Zeneiskola. A régi falak közt új élet vette kez­detét. Az évszázados múlt arra ösz­tönzi az intézményt, hogy az ősök nyomába lépve megőrizze az örö­kül kapott régi értékeket, és gyara­pítva tovább is vigye azokat. Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános és Zeneiskola Címe: Pécs, Szent István tér 10. Telefon: 72/ 511-243. Fax: 72/315-718. Az intézmény kódja: OM 10 1467 Igazgató: Vörös Tamásné. Az iskolai beiratkozásról az igazgató vagy Mendly Márta igazgató-helyettes ad tájékozta­tást. Az iskolában emelt szintű nyelv- oktatás folyik csoportbontásban német és angol nyelvből, és emelt szintű a képzés informati­kából és a felsőtagozattól mate­matikából. A beiratkozás 2004. március 22-én 10-tól 17 óráig és 23-án 8- tól 12 óráig lesz. _ ___■ Az oldal az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános és Zeneiskola támogatásával készült. Összeállította: Bóka Róbert

Next

/
Oldalképek
Tartalom