Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)

2004-03-20 / 78. szám

14. OLDAL MAG AZIN 2004. Március 20., szombat lilSiflU « Csábítók diagnózisa Tizennyolc országban több, mint négyezer nőt és férfit kérdeztek meg a csábítás mai trükkjeiről. Egy olasz professzor ennek alapján meghatározta a kor szerelmi diag­nózisát, és eszerint egyértelműen a nő az igazi csábító! A csábítás varázsa, avagy taszító volta nem függ sem az időtől, sem a tértől. Kitűnik ez abból a gyűjteményből, melyet a La Repubblica ismer­tet, kimondatlanul is a tavasz jeleként: 18 ország több, mint 4 ezer érintettjét kérdezték a részle­tekről. A válaszokat végül egy pszichológus­szexológus összegezte. A tanulság pedig Da- cquino professzor szerint így hangzik: „Az iga­zi csábító a nő. Három megkérdezett közül ket­tő így nyilatkozott.” A csábítás, szebben a megszerettetés, érint minden személyes kapcsolatot. Olykor lehet művészet is, ám a professzor figyelmeztet: „A csábítás olyan tőke, amely könnyen értékét ve­szíti”. Eredetiséget, kreativitást és sok energiát igényel. Korunk egyik problémája, hogy a leg­több férfi „sietősen, érzelmi analfabétaként ud­varol.” Mindent akar és azonnal. Mellőzi, ha­szontalannak tartja az előkészítést, a kivárást, s ez erősödő boldogtalansághoz vezet. A forma, úgy tűnik, ma fontosabb, mint a lé­nyeg. A tetszéshez, azaz a csábításhoz a szép­ség túlhangsúlyozását tekintik elsődlegesnek. A remélt nagyobb vonzóerő erősíti az önbizalmat, magasabb szintre emeli az önértékelést és a karrier építésében is segíthet. A kor csábításfi­lozófiája: „Tetszem, tehát vagyok - valaki!” A mélyebb, tartalmasabb kapcsolathoz azonban ennyi nem elég, a tüntető szépségnél többet ér a rejtett, nem reklámozott értelmi és érzelmi csá­bítás. Sajnos, nem mindig a legalkalmasabb partnerre pazarolja erejét a csábító - summáz­za véleményét a professzor, aki szerint az élet során legfeljebb 3-4 alkalommal adódik a nagy pillanat, ekkor kellene a legjobb hatást kelteni. A szexközpontú csábítás pedig nem egyéb, mint az érzelmek leegyszerűsítése - ál­lítja Dacquino, s diagnózisát példákkal is iga­zolja. A francia nők intelligens, romantikus férfitípusra vágynak (32 százalék mondta ezt). A norvégok a vonzó külsőnek adnak el­sőbbséget (88). Ausztráliában az ellenállha­tatlan férfihoz a jó humor is hozzátartozik (58). Az olasz nők a sármos, szellemes férfit csábítanák el (21), a férfiak viszont a nő jó hí­rét, életkörülményeit is számon tartanák (47). A japánok esetében a csábítási recept: szép külső, plusz bankbetét (51). És a magyarok? Nos, nem tudni, kiket kér­deztek, de a magyar lányok-asszonyok „félté­kennyé teszik a férfiakat a túlzott önállósággal.” A férfiak magyar nőideálja jó alak, telt kebellel. Kezdő csábítóknak bizonyára hasznos lehet a professzor négy pontban összefoglalt tanácsa: tudnod kell, hogy vevő vagy, de nem éhezel a ki­szemelt társra; ne jelezd azonnal, hogy mennyi­re tetszik, célszerűbb nyugtalanságot kelteni; kerüld az eseménydús programot, a spontán történések hatásosabbak; fokozatosan engedj utat az érzelmeid kibontakozásának. A szexközpontú csábítás az érzelmek leegyszerűsítése A Naprendszer új égiteste Felfedezték Naprendszerünk eddig ismert legtávolabbi égi­testét, amely - bár a Nap körül kering - valószínűleg nem kapja meg a bolygó besorolást. A novemberben felfedezett, de csak a múlt héten bejelentett Sed- nának elnevezett égitest átmérő­jét a csillagászok 1300-1800 kilo­méterre becsülik, azaz a Plútó mintegy háromnegyede. Annyit tudni róla, hogy rendkívül hideg van a felszínén, mínusz 240 Cel- sius-fok fölé nem emelkedik a képzeletbeli hőmérő higanyszá­la. Jelenleg mintegy 13 milliárd kilométerre van Napunktól, de a legnagyobb Nap-távolsága rend­kívül megnyúlt pályája miatt el­éri a 130 milliárd kilométert is. Keringési ideje nagyon bizarrnak tűnik: 10500 év alatt tesz meg egy fordulatot a Nap körül. Felfedezése azt az elméletet erősíti, hogy a Naprendszerben a bolygók és az üstökösök között létezhet egy közbülső égitestfaj­ta. Amikor 1930-ban felfedezték a Plútót, azt még a Naprendszer 9. bolygójának nevezték ki. Ké­sőbb azonban a „normális” pla­nétáktól eltérő számos különcsé­gei, például erősen megnyúlt pá­lyája miatt egyre inkább kezdték vitatni, hogy egyáltalán bolygó­nak tekinthető-e. Másfél éve ugyancsak a Sed- nához hasonló, de nála kisebb égitest felfedezése megerősítette a Plútó „trónfosztására” irányuló kísérleteket. A Naptól 6,3 milliárd kilométerre keringő, Quaoar név­re elkeresztelt objektum „felbuk­kanása” azt sugallta, hogy meg­van a 10. bolygó. Később azon­ban a tudósok inkább arra az ál­láspontra helyezkedtek, hogy a Plútóhoz hasonlóan ez sem mi­nősíthető egyértelműen bolygó­nak. Ha pedig a Plútót mostanság fedezik fel, feltehetően már eleve nem sorolnák a bolygók közé. EUrotika - tárlat felnőtteknek Erotikakiállítás nyílik szerdán Budapesten, a Vigadó Galériá­ban - nagyrészt az ismert gyűjtő, Tony Fekete magángyűjte­ményének darabjaiból -, amely a tabunak számító témát ma­gas művészi színvonalú alkotások segítségével mutatja be a felnőtt közönségnek. Tony Fekete erotikus magángyűj­teményébe másodszor enged be­pillantást a „leselkedőknek”. Két éve határozta el, hogy szakít a gyűjtőkre jellemző, magányos műélvezettel, és a Vigadó Galériá­ban közszemlére állítja jó néhány provokatív, de nagy értéket képvi­selő darabját. Tony Fekete hang­súlyozta: a most megnyíló kiállí­tással tovább óhajt lépni, érdekes, új témák köré rendezte el az anyagot, és reményei szerint a tárlat konstruktív vitát vált majd ki a még mindig tabuként kezelt erotikáról. A kiállítás három, Magyaror­szágon először látható témakör köré csoportosul. Első az EUroti­ka, amely kelet- és közép-európai származású (horvát, lett, román), valamint magyar művészek (Sző- nyi István, Gaál Margit, Székely Alex) erotikus alkotásait öleli fel. A következő a Homoart terem, amelyben a férfi és női homosze­xualitás a téma, egyebek között Jean Genet, Jean Cocteau vagy a német Otto Schoff alkotásai látha­tóak. „A téma tabu a társadalom­ban, de elevenen él a művészet­ben. Azért mutatjuk be ezeket a képeket, hogy az emberek meg­barátkozzanak a gondolattal, merjenek róla beszélni, és lerom­boljuk a tabut övező gátakat” - fejtegette Tony Fekete. Talán a harmadik fő motí­vum, Elena teste provokálhatja a legtöbb vitát. Jurij Szomolko ukrán fotóművész négy fényké­pe egy rendkívüli szépségű női aktot ábrázol, ám a csodaszép modellnek térdből mindkét lába hiányzik. A magángyűjtő sze­mélyesen is megismerkedett Elenával, a volt kijevi balettnö­vendékkel, aki egy vonatbal­esetben vesztette el lábait. „Ele­na büszke nő, aki vállalja a tes­tét, és bizonyítani akarja: az is lehet gyönyörű, aki nem tökéle­tes” - mondta a gyűjtő a sajtótá­jékoztatón. „Budapest egy bő évtizede” - egy élelmes és gátlástalan vállal­kozónak köszönhetően - kivívta a pornófőváros kétes hírnevét. Az ilyen kiállítások segítségével ta­lán áttevődik a hangsúly, és az erotika fővárosává válhat. Annyi biztos: Tony Fekete hozzájárult, hogy Budapest kilépjen a szürke­ségből, és színesebb legyen” - fo­galmazott Bakács Tibor Settenke­dő a kiállításmegnyitó beszédé­ben. A tárlat 2004. május 2-ig lá­togatható. Szülésösszhang Rendre ugyanazon a naptári na­pon szül négy lánytestvér Új-Zé- landon. Pauline Te Wiki a múlt héten, március 11-én hozta világ­ra kisfiát. Az anya lánytestvére ugyancsak március 11-én szült három évvel ezelőtt, egy másik nővére szintén ezen a napon hoz­ta világra gyermekét 13 éve, egy további lánytestvér pedig 14 évvel ezelőtt. A családban akad egy „különc” is. Az ötödik lánytestvér még sohasem szült március 11- én, bár hat gyereke van. Pisztolypróbaút Az izraeli El A1 légitársaság alkal­manként pisztolyt csempész egy- egy gyanútlan utas csomagjába, így ellenőrizve a biztonsági sze­mélyzetet. Legutóbb egy német utas táskája volt a próba, és min­den további nélkül átcsúszott pisztollyal a bőröndjében a vizs­gálaton. Az illető csak otthon vet­te észre, hogy milyen szuvenírrel gyarapodott. A férfi azonnal tele­fonált a rendőrségnek, ám hama­rosan megnyugtatták, hogy a fegyver használhataüan. Drogvádak Julia Roberts ellen A kábítószer birtoklásával és ke­reskedelmével megvádolt Julia Roberts azt állítja, hogy nem tud­ja, miként került kokain a toló­székébe. Ez a Julia Roberts 96 esztendős, és csupán névrokona a híres színésznőnek. A matróna lakókocsijában immár harmad­szor akadtak kábítószene, egy korábbi alkalommal a néni műlá­bában találtak drogot. A rendőr­ség elengedte a hölgyet a hó vé­gén esedékes kihallgatásig, bízva abban, hogy nem old kereket. Fura sörbuborékok A híres, sűrű ír sörben a buboré­kok mindig lefelé szállnak. Most végre komoly tudományos elem­zéssel kimutatták, hogyan eshet meg üyen csoda. Ha a sűrű, bar­na sört kitöltik, nyugalmi állapot­ban a külső buborékok rátapad­nak a pohár falára, amely lelassít­ja mozgásukat. A pohár közepén lévő buborékok azonban szaba­don szállnak föl, így körkörös áramlás keletkezik, amely a po­hár falára tapadt buborékokat le- felé nyomja. ______________■ A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ 2004. április havi műsora Szervezési Osztály, 7621 Pécs, Színház tér 1. Telefon: 72/211-965, 512-675, Fax: 512-669, http:/www.pecsinemzetíszínhaz.hu NAGYSZÍNHÁZ 1. csütörtök 7 óra Diótöiő Radnóti 2. péntek f.7 óra Noszty fiú esete Tóth Marival Mendelényi Noszty fiú esete Tóth Marival Bakos 3. szombat 3 óra 4. vasárnap 3 óra 7 óra 6. kedd 7 óra 7. szerda 7 óra 8. csütörtök 7 óra j 10. szombat 7 óra 11. vasárnap 3 óra 13. kedd 14. szerda 15. csütörtök 16. péntek 17. szombat 18. vasárnap 23. péntek 24. szombat 125. vasárnap 27. kedd 28. szerda I 29. csütörtök i 30. péntek 7 óra My fair lady My fair lady Az ördög Ady Szöktetés a szerájból Petőfi Az ördög Szabna My fair lady My fair lady My fair lady My fair lady Faust Szendrő IV. Henrik Galambosi Faust Somlay My fair lady My fair lady Az ördög Az ördög Európai Koreográfusok estje Bemutató előadás Valahol Európában Valahol Európában f.7 óra Faust Szabó Samu 7 óra Európai koreográfusok estje Kölcsey Romeo és Júlia Csorba Romeo és Júlia József Attila Az ördög 3 óra 7 óra 7 óra 7 óra 7 óra U BEMUTATÓNK NAtA SZÍNHÁZ Európai koreográfusok estje - balett SZOBASZÍNHÁZ Egy másik történet * ezmjáudt TOVÁBBRA IS MŰSORON NAGYSZÍNHÁZ Csajkovszkij: IHólörw - balett Nnsztv üti estje Tóth Marival - színmű. Kaposvári vendégjáték ixime, Frederick: \!y fair lady - zenes játék Molnár Ferenc: Az ördög • vígjáték Mozart: Szíiktetés n s/erájból - daljáték Gounod! Faust - opera Pirandello: IV. Henrik - dráma Dés-Nemes-Bobm-Korcsmáms-Horváth: Valahol Furőpában - musical Shakespeare: Rome» és Júlia • tragédia KAMARASZINHAZ Csehov. Három nővér - dráma Csáth Géza; A Janika- színmű SZOBASZÍNI!,\Z Tom Ziegler. Grace és Glória - színmű STÚDIÓSZÍNHÁZ Áfa Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata - monodráma KAMARASZINHAZ 1. csütörtök f.7 óra Három nővér József Attila/A. 7. szerda f.7 óra Három nővér József Attila/B. 13. kedd f.7 óra Három nővér Pákolitz/A. 14. szerda f.7 óra Három nővér Pákolitz/B. 20. kedd f.8 óra A Janika Janus P./A. 21. szerda f.8 óra A Janika Janus P./B. 22. csütörtök f.8 óra A Janika Berzsenyi/A. 27. kedd f.8 óra A Janika Berzsenyi/B. SZOBASZÍNHÁZ 16. péntek f.8 óra Garce és Glória Kálmán/A. 18. vasárnap f.8 óra Grace és Glória Páger 24. szombat f.8 óra Albérleti színjáték Bemutató előadás 25. vasárnap f.8 óra Albérleti színjáték 30. péntek f.8 óra Grace és Glória Kálmán/B. STÚDIÓSZÍNHÁZ 4. vasárnap f.8 óra Rudolf Hess tízparancsolata 8. csütörtök f.8 óra Rudolf Hess tízparancsolata 17. szombat f.8 óra Rudolf Hess tízparancsolata A Jegyeket a Pécsi Nemzeti Színház jegypénztára 2004. mácius 23-án, kedd de. 10 órától kezdi árusítani. FÁZIK AMERIKA. Miközben Európában mindenütt a hőhullám ke- rülgeti az embereket, New Yorkban hideg van és havazik, fotó: epa

Next

/
Oldalképek
Tartalom