Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)

2004-03-18 / 76. szám

16. OLDAL SPORT 2004. Március 18., csütörtök f nnr .1 Kapcsolat Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Pofonnal felérő távozás Némi vihar után egyszerre hét ifjúsági korú fo­cista igazolt el Szászvárról, valamennyien a Tol­na megyei Nagymányokon folytatják. Most már megnyugodhatnak a szülők, nem kell leállniuk a srácoknak, holott ezzel fenyegetőztek. Szászvár-Nagymányok A kialakult helyzetben lemondott Dunai Péter sportkö­ri elnök, aki Dobó Attilával együtt egyben a megyei 1. B. osztályban szereplő együttes edzője is.- Bejelentettem lemondási szándékomat az elnöki posztról, edző sem akartam tovább maradni. Ezt azon­ban a sportkör elnöksége nem fogadta el, mondván, április első hetében közgyűlés lesz, akkol majd visszatérünk rá. Fele­lősnek érzem magam abban, hogy heten elkívánkoztak tőlünk. Öt évig neveltük őket, a mezt, a cipőt meg­vettük nekik, mindent megtettünk értük, meg a többi utánpótlás korú játékosért, és ez a hála. Odafigyel­tünk rájuk, ezek szerint azonban nem eléggé. A bejelentésükkel na­gyobb pofon ért, mint akkor, ami­kor le kellett bontani a már szinte kész öltözőnket. A helyzet normalizálása érdekében szülői értekezletet hívtam össze, ám azon az érdekeltek közül csak ketten jelentek meg. Szászváron nincs ifi- és serdülőcsapat, van viszont felnőtt megyei I. B-s és III. osztályú bajnokságban sze­replő is. A hét futballista közül négyen már szerepeltek az I. B-s gárdában. A srácok március 5-én jelentették be, hogy mennének (az átigazolási időszak február 15- én lejárt), azóta Szászváron nem járnak edzésre. Fő­ként egyikükre, Erős Rolandra hallgatnak a többiek, még ha arról is beszél, hogy a távozást együtt döntöt­ték el. Ő az, akivel a szakosztályvezetők a kialakult helyzetben többször szerettek volna elbeszélgetni, azonban állítólag erre egyszer sem adott alkalmat.- Semmiképpen sem mentünk volna vissza, inkább leállunk és Nagymányokon edzünk - közli lényegre tö­rően Erős Roland. - Az volt a gond Szászváron, hogy az idősebb játékosok sértően viselkedtek velünk szem­ben, talán túl korán kerültünk a felnőttek közé. Közöt­tük kevés játéklehetőséghez jutottunk. Amíg lehet, mi, hasonló korúak, jobban szeretnénk együtt játszani, az ifiben. Érre Nagymányokon lesz majd lehetőségünk - nyilatkozta a kapus. Nagymányok mindössze három küométerre fek­szik Szászvártól. Előbbiben edzősködik Szeltner Já­nos, aki az ottani ifik és serdülők edzéseit irányítja.- Én senkit sem hívtam, ők heten önszántukból jöttek. Annak idején valamennyien a játékosaim vol­tak a szászvári serdülőben. Sokáig kérdéses volt szá­momra, mennyire gondolják komolyan, hogy ha nem jöhetnek, inkább abbahagyják, ezek szerint el­tökéltek voltak. Határozottságukat látva, a szülők nagyon szorgal­mazták a „hetek” györs átigazolását. Még azt is kilátás­ba helyezték, hogy bebizonyítják: 16 éven aluliak ját­szottak Szászváron a felnőtt csapatban, ami tilos. Erre végül nem került sor, mert kedden a Tolna megyei szö­vetségben a „heteket” átigazolták Nagymányokra. Te­hették ezt azért, mert Szászváron nem volt szerződé­sük, így - mivel a papírjaikat időben leadták - oda me­hettek, ahová akartak. Ezek után a szászváriak kénytelenek visszaléptet­ni a bajnokságtól a megyei 111-as csapatukat, mert a keretükben olyan kevesen maradtak, hogy nem tud­nak kiállni. HORVÁTH LÁSZLÓ Az edző nem temeti a csapatot A bajnokság során először kapott ki kétszer egymás után a Kom­lói BSK-Fűtőerőmű NB I. B-csoportos férfi kézilabdacsapata, s így a harmadikról a negyedik helyre lépett vissza a tabellán. tották, ám korukból adódóan egy­előre nem képesek a folyamato­san jó teljesítményre, vannak hul­lámvölgyeik.- Kalocsán roppant motivált el­lenféllel találkoztunk, s bevallom férfiasán, a srácok csak az utolsó tíz percben küzdöttek úgy, ahogy az elejétől vártam - emlékezik vissza a tabellán jóval mögöttük álló kalocsaiak otthonában el­szenvedett vereségre Czimmer Tamás. - Ezzel a fiatal gárdával most fizetjük meg a tanulópénzt az NB I. B-ben, a hibákból okul­Komló A jelenlegi ezüstérmes Balaton KC ellen hazai pályán egy góllal (24-25), a 11. helyezett Kalocsa otthonában 32-30-ra kapott ki Czimmer Tamás együttese. Az egymás után becsúszó két vere­ségre sokan felkapták a fejüket, hiszen a kék-fehérek addig 13 baj­nokijukon mindössze háromszor hagyták el vesztesen a pályát. Az edző azonban nem temeti a csa­patot, úgy gondolja, fiatal játéko­sai most is tudásuk legjavát nyúj­nunk kell, hiszen éppen ezt a sze­zont szántuk arra, hogy a követ­kező idényben már egy olyan együttes szerepeljen ebben az osztályban, amely esélyesként vág neki a feljutásnak. A tréner szerint fiatal, tehetsé­ges játékosokból álló csapata je­lenleg odáig jutott el, hogy képes bárkit megverni, de kikaphat akármelyik ellenfelétől is. „Gyak­ran úgy érzem, egyedül maradok azzal a véleményemmel, hogy ez a gárda egyáltalán nem érett az élvonalra. A teljesítményünk még nagyon szélsőséges, sokat kell dolgoznunk azért, hogy kiküszö­böljük a felmerülő hibákat”. Brosovszky egyedül nem bírta MiZo-Pécsi VSK - DKSK 87-69 (27-22,19-15,23-21,18-11) Kosárlabda NB I. nők, középsza­kasz. Pécs, Lauber Dezső sportcsar­nok, 1800 néző. V.: Bodnár, Papp. MiZo-Pécsi VSK: IVÁNY1 7/3, TRANQUILLI 8, KÁROLYI 21/9, BRANZOVA 27/3, Ambrus 8. Cs.: Bojko 5, Keller 6, Szakács 4, Fegy- vemeky, Kresz 1. Edző: Rátgéber László. Diósgyőr: BROSOVSZKY 24/18, Csávás 10/3, Eördögh 7, Ab- romaite 8, Nieuwveen 8. Cs.: Ha- dzovic 8, Varda 4, Fodor, Bellovai, Bukovszki. Edző: Földi Sándor. Az eredmény alakulása. 3. p.: 104,6. p.: 17-6,10. p.: 27-22,12. p.: 27-24,15. p.: 35-30,17. p.: 41-33,20. p.: 46-37,22. p.: 5242,26. p.: 6148, 30. p.: 69-58, 33. p.: 78-61, 36. p.: 79-65. Ha már a FIBA-t nem ostromol­hatta, nekiállt hát a Diósgyőrt roha­mozni a PVSK: imponáló kezdéssel hamar 11 pontos előnyhöz jutott. Ám ekkor jött Brosovszky, aki a „te­rem különböző sarkaiból” kezdte célozni a pécsi gyűrűt, és gyors egy­más utánban négy triplával a negyed végére ötpontnyira zárkóztatta föl a vendégeket. A második negyedben nem tudott újra meglépni ellenfelé­től a Vasút, mert bár a szerzett/el- adott labdák tekintetében messze felülmúlta a borsodiakat, a befejezé­sek már nem sikerültek üyen ponto­san. A vendégek továbbra is főként külső dobásokkal próbálkoztak, ám ekkor kevesebb sikerrel, míg a hazai oldal a pontos passzok, gyorsindítá­sok végén kiharcolt palánk alatti zic­cerekkel araszolt előre - nem kis meglepetésre egy bün­tetőből végre Kresz is betalált a gyűrűbe... „Színes” kis közjáték­ként említhetjük, hogy egy rossz földet érést kö­vetően Bellovainak ki­fordult a hüvelykujja, ám a komótosan érkező orvos olyan szakavatot­tan villámgyors mozdu­lattal igazította a helyé­re, hogy maga a fájda­lomtól etiorzuti arcú sé­rült csodálkozott a leg­jobban immár újra ép kezére pillantva... Ját­szani persze már nem tudott, a meccs többi ré­szét egy szép kötéssel a tenyerén nézte végig, csakúgy, mint az utolsó percekét egy jeges boro­gatással az arcán az az addig még néhány újabb remek labdát hin­tő Brosovszky, akü egy véletlen könyököléssel Tranquilli tett később harcképtelenné. A harmadik negyed az elsőre emlékeztető, látványos pécsi akciók- Brosovszky és kai indult, az Iványi, Branzova, Károlyi trió összjátéká- nak percekig nem találta az ellen­szerét a gyorsan cserélődő ven­dégvédelem, így a rossz kilépése­ket és váltásokat kihasználva a ba­ranyaiak közönségszórakoztató kosarakkal kezdtek egyre jobban elhúzni. Egy-egy villanással még Természetesen az egész csarnok „Final Four-lázban" égett a kezdés előtt: akik tehették, a meccsre szövetségi ellenőrként delegált Bődrogváry Ivánt, az MKOSZ főtitkárát, mint a leginkább bennfentest faggatták, hogy mi is a helyzet a helyszín kijelölése ügyében. Ugyan a sportdiplomata óránkénti te­lefonkapcsolatban áll a FIBA illetékeseivel, annál többet ö sem tudott, mint hogy éppen a másodfokú bizottság tárgyalja a Jekatyerinburg fellebbezé­sét. Az oroszok a feléjük „mindenhatónak” számító Sabtaj KalmancMCS Tranquilli harcban a labdáért fotó; l. l. megpróbálkoztak a miskolciak, ám lassan az erejük is elfogyott, így a lefújás előtt fél perccel már húsz pont fölé is nőtt a különbség, egyértelműsítve a két csapat közti erőviszonyokat. Rátgéber László: - Gyengébben védekeztünk a megszokottnál, és sajnálom, hogy a kiegészítő embe­rek újból csak akkor kezdtek hasz­nálhatóak lenni, amikor az ellenfél már verve volt... További eredmények: BSE ­Szolnok 47-66, Szeged - EO Sop­ron 63-80. A férfi NB I. szerdai mérkőzésén: Nyíregyháza - Kör­mend 94-79. olajmágná&klubtulajdonos mellett csatasorba állították igazuk bizonyítására többek között a grúz miniszterelnök-helyettest is. Bődrogváry Iván ugyan óvakodott a kérdésben előre állást foglalni, azt azonban ő is elgondolkodta­tónak tartja, hogy ha a FIBA annyira biztos lenne az igazában és tüzzekvas- sal ragaszkodna a kizáráshoz, akkor nem tárgyalna már két álló napja az orosz követséggel... A négyes döntő helyszínéről viszont biztosan csak e kérdés lezárása utál dönt az európai szövetség, mégpedig szerda esti Ígé­rete szerint „mindenképpen még ezen a héten.” NB 1. A, nők 1. MiZo-PVSK 13 12 1 981 -741 25 2. E.0. Sopron 13 9 4 938-847 22 3. Szolnok 13 8 5 900-794 21 4. Diósgyőr 13 5 8 904-966 17 5. Szeged 13 3 10 797 - 1027 16 6. BSE 13 2 11 810-955 15 sz. zs. 250,00 258,00 VÉTa ÜSD ELADÁS 203,50 211,50 Érvényes: 2004. március 17. Jogi személyeket is kiszolgálunk! DIENES KAPTA. Nagy Tamás vezetőedző szerint a PMFC - Debrecen NB I-es labdarúgó­mérkőzésen a pécsiek legjobb­ja Dienes András volt, aki egy osztrák befektetési társaság - a MOB arany fokozatú támo­gatója - által felajánlott kétna­pos, teljes ellátással járó hétvégét nyert az egyik bala­tonkenesei szállodában. Ezt Sallai István, a cég divízió­igazgatója jelentette be. _______________________________INI A Grátisz kölyök résztvevőinek fotóit megtalálják az interneten is: www.dunantulinaplo.hu Előrébb lépnének a tabellán Heten aranyérmesek Pécs Akárcsak ősszel, most is a többiek­hez képest egy héttel később kezd­te a bajnokságot az első fordulóban szabadnapos Pécsi KKII. a 11 csa­patos férfi kézilabda NB II-ben. Ko­vács Jenő együttese azonban hiába „pihent rá” a Keszthely elleni ide­genbeli fellépésre, négygólos (32-28) vereséget szenvedett.- Éreztem, hogy nem lesz ez egy könnyű mérkőzés, hiába nyer­tünk ellenük hazai pályán nyolc góllal - mondta a tréner. - A felké­szülésünk jól sikerült, megnyertük a Baranyasüt-kupát, ráadásul a fi­úk az NB I. ifibajnokságában reme­kelnek. Az NB II. azonban más, itt felnőtt, rutinos férfiak ellen kell küzdenie fiatalokra épülő csapa­tomnak, akiknek még szokniuk kell az agresszívebb kézilabdát. Ám a tavasszal szeretnénk előrébb lépni a hetedik helyről, úgy érzem, erre van is esély, játékosaim egyre jobban megszokják az osztály lég­körét. K.M.A. Röviden ÚTLEZÁRÁS. Március 20-án a PMFC - FTC labdarúgó-mérkőzés biz­tonsága érdekében 15.00-21.00 óra között Pécsett a Stadion utcát a Szántó Kovács János utca felől az Acsády utca felé a játékosbejáróig egyirányúsítják, valamint a Szántó Kovács János utcát a Stadion utca és a Szigeti út közötti szakaszon az átmenő forgalom elől elzárják. VÉRÉRT KERÉKPÁRT. A pécsi ANK-ban rendezett véradónapon a görcsönyi Lesti Kerékpár Klub egy kerékpárt ajánlott föl, amelyet a klub menedzsere a sorsolás után át is adott a nyertesnek. (szz) PEAC-VÍVÓARANY. A junior fiú párbajtőrözők országos bajnokságán, Gödöllőn a PEAC (Bogdán Gábor, Csobó Dávid, Kovács Dávid, Hoff- bauer Márk, ifj. Danka Sándor összeállításban) csapatban aranyérmet szerzett, egyéniben Bogdán harmadik lett. (n) NEGYVENHÁRMÁN SAKKOZTAK. Sakk Március 15,-kupa, Görcsöny. Az A-csoportban 14-en indultak, König Balázs (Pannonpower) győzött, a B-ben (29) Drinóczi Péter (Karmin SE) végzett az első helyen. ini Mai sportműsor KÉZILABDA. NB I., férfiak: Tatabánya - Diacell Pécsi KK, 18.00. ■ Mohács-Beremend Körzeti cselgáncs rangsorversenyt rendeztek Barcson, amelyen részt vettek a Mohácsi TE versenyzői is. Első helyezettek: Mester Dávid, Szarka Villő, Őri Felicián, Budai Petra, Balogh Daniella, Harsányi Péter, Sebők Zita. Másodikak: Se­bők Gabriella, Ostrosics Renáta, Szauer János, Lakatos Dániel, Ri­deg Gergely, Markesz András, Ga­rami Loretta. Harmadikak: Kuba- tov Zsolt, Varga Krisztián, Kir- sching Dávid, Lakatos Nikolett, Ku- lutácz György, Rideg Máté, Mester Áron, Gadányi Zoltán. A Beremen- di Építők versenyzői közül diák D- ben Csőri Roland 2., Kondor Bian­ka és Rittinger Henrietta 3., a serdü­lőknél Teplán Tímea, Tordai Szabi­na és Csőri Péter is 3. lett. k. m. a. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőméi közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január 1-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint, egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken,.akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom