Új Dunántúli Napló, 2004. március (15. évfolyam, 60-89. szám)

2004-03-18 / 76. szám

2004. Március 18., csütörtök R I PORT 7. OLDAL K U L T U R A ­Stratégiamegújítás az Európa Házban Bővül az egész világra nyitni kívánó, megújuló pécsi Euró­pa Ház szolgáltatási és prog­ramkínálata.- A jó alapokra épülő fejlődési stratégia még a név megváltoztatá­sát is felveti - mondotta a tegnapi sajtótájékoztatón a pécsi Európa Házat működtető Regionális Euró­pai Információs Központ Kht. márciustól hivatalba lépett új ügy­vezető igazgatója, Tarrósy István A mindössze 30 éves igazgató - aki 1994 óta foglalkozik nemzet­közi kapcsolatokkal, s az utóbbi három évben a PTE külügyi igaz­gatója volt - hangsúlyozta: új kor­szak kezdődik a Európa Házban. Igazodni kell az unió egész vüágra nyitott kapcsolatrendszeréhez. Ezért valószínű az új törekvést ki­fejező névváltoztatás: „Nemzetkö­zi Kapcsolatok Háza” vagy „Konti­nensek Háza” jöhet például szá­mításba. Mindemellett a déli, délkeleti, délnyugati, az Alpok-Adria tér­ségbeli kapcsolati irányokat fej­lesztve a ház megőrzi regio­nális szolgálta­tó jellegét. A kht. tagjai - Pécs és Bara­nya megye ön- kormányzata, a PTE, a Pécs- Baranyai Ke­reskedelmi és Iparkamara - nemzetközi kapcso­latainak, külügyi stratégiájának összehangolásában is meghatáro­zó szerepet kíván betölteni. Az Európa Ház igyekszik job­ban megismertetni magát. Hirde­tőtáblákban, újság, valamint in­teraktív honlap, internetes kávé­zó létesítésében gondolkodnak. A kht. bővíteni kívánja szolgálta­tásait. Legfontosabb küldetése, hogy információs központként elérje a „hétköznapok emberét”, ugyanakkor tudásközvetítőként más szervezetekkel képzéseket indít, valamint saját előadás-so­rozatokat is tervez. Például: Eu­rópa Szabadegyetem Pécsi Diplo­máciai Esték, az EU-tagállamo- kat bemutató Huszonötök Euró­pája, a Dél-dunántúli Nemzetkö­zi Kapcsolatok Szimpóziuma, nyári egyetemek indítása. Az épület is belső felújításra, át­alakításra, a kft. pedig pénzügyi konszolidációra, külső forrás be­vonására szorul. A Pécs önkor­mányzatától idén érkező 16 millió forint nem teljesen tölti ki a kb. 25 százalékos hiánykülönbözetet a költségvetésben. _______________oj. Eu róPa-tanfolyam a PTE-n Több százmilliárd forint meg­szerzésére lesz lehetősége Ma­gyarországnak az uniós csat­lakozásunkat követően, hazai projektek finanszírozására. A források nem automatikusan nyílnak meg, a hozzáférést megkönnyítheti a PTE-n ápri­lisban induló új tanfolyam. EuróPa néven pályázatíró és pro­jektmenedzsment tanfolyamot in­dít április 23-án az egyetem közgaz­daság-tudományi karának Szerve­zeti Tanulások Központja (TAK) - jelentették be egy tegnapi sajtóbe­szélgetésen a program vezetői. A kezdeményezés abból indult ki, hogy hazánk uniós csatlakozását követően nem automatikusan nyíl­nak meg a források, azok legna­gyobb részére pályázni kell. Ehhez viszont elengedhetetlen olyan is­meretek elsajátítása, amelyek nél­kül elképzelhetetlen a sikeres pá­lyázás és a projektmenedzselés. A gazdaság és a civil szféra sze­replői közül kevesen vannak, akik képesek megfelelni egy-egy pályá­zat támasztotta bonyolult formai és tartalmi követelményeknek. Más­részt nyertesként sokszor nem tud­nak mit kezdeni a lehetőséggel. A TAK szervezésében induló 50 órás tanfolyam egyharmad részben az alapvető elméleti, a fennmaradó hányadban pedig a gyakorlati isme­reteket közvetíti. Mindehhez hozzá tartozik 10 óra személyes konzultá­ció is, és a végeredmény akár egy kész pályázat is lehet. A Városháza ISPA-csoportja, a kereskedelmi és iparkamara vala­mint a Baranya Megyei Vállalkozói Központ is részt vesz, illetve támo­gatja a képzést. A program részletei az unvw.ewvpa.ktk.pte.hu-n olvas­hatók. B. Z. Diákmatematikusok sikerei A Zrínyi Ilona Országos Mate­matikai Versenyre 18 bara­nyai általános iskolás kvalifi­kálta magát. A napokban rendezték meg az ál­talános iskolás korosztály számára a Zrínyi Ilona Országos Matemati­kai Verseny Baranya megyei fordu­lóját a pécsi Árpád Fejedelem Gim­názium és Általános Iskola szerve­zésében. Baranyában 2410 kisdiák töltötte ki a feladatlapot. Tanulóik teljesítménye alapján Baranyában az általános iskolák között a pécsi Jókai Mór Általános Iskola lett a legjobb. Dél-Dunántúl 8 osztályos gimnáziumai között legeredmé­nyesebb baranyaiként az Árpád Fejedelem és Általános Iskola má­sodik helyezést ért el. A verseny eredményeként az egységes ponthatárok alapján 18 gyerek képviselheti Baranyát az or­szágos matematikai versenyen. Ilyen sikerre az elmúlt 12 évben nem volt példa. Különösen a negyedikesek tet­tek ki magukért - négyen írtak 100 százalékos megoldást, s rajtuk kí­vül más nem is az országban -, va­lamint a hatodikosok, akik közül öten jutottak be az országos döntő­be. A versenyzők közül kiemelhető Angyal Levente, a pécsi Belvárosi Általános Iskola hetedik osztályos tanulója, aki több száz gyerek kö­zül első lett évfolyamában, vala­mint Nagy Zsolt, a PTE Deák Fe­renc Gyakorló Gimnáziuma és Ál­talános Iskolájának nyolcadikos di­ákja, aki évfolyamában második lett, és korábban is első vagy máso­dik helyen végzett. A FISZ szervezésében kedden startolt az országos on-line kö­zépiskolai próbaérettségi és pró­bafelvételi verseny. Ki a király a felvételizők orszá­gában? - ez a provokáló kérdés szerepel a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) versenyének szlogenjeként, amelynek a www.felvetelizo.hu stratégiával ötvözött internetes történelmi és irodalmi kvízjáték ad otthont. A megmérettetés játékos for­mában könnyíti meg az érettségi­Hírek Ki a király? re, felvételire való felkészülést. A játék történelem és irodalom adatbázisa az ezen vizsgákon elő­forduló összes lexikális kérdést tartalmazza. A verseny és a játék Magyarország megyékre osztott térképén zajlik, ahol három játé­kos áll egymással szemben. Egy­azon időben persze nagyon so­kan tudnak párhuzamosan ját­szani. Mindegyik játékos birtokol egy várat, ahonnan tudása révén elindul hódító útjára. A játék lé­nyege Magyarország megyéinek KOVÁCS LISZT-DIJA. A nemze­ti ünnep alkalmából Liszt Ferenc- díjban részesült Kovács István magánénekes. A baranyai megye- székhelyen élő, orvos végzettsé­gű művész a világ leghíresebb operaházaiban lépett már fel, leg­gyakrabban Németország színpa­dain arat sikereket. Pécsett leg­utóbb február elején hallhatta a közönség a Művészetek Házában tartott dalestjén. (sa) PÉCSI POSZT-SIKER. Még el sem kezdődött a IV. Pécsi Orszá­gos Színházi Találkozó, de már az V. POSZT baranyai sikeréről lehet beszámolni. A következő színházfesztiválra ugyanis dr. Karsai Györgyöt, a Pécsi Tudo­mányegyetem tanszékvezetőjét, a Színház- és Filmművészeti Egye­tem tanárát bízták meg a verseny­darabok kiválasztásával. HELYREIGAZÍTÁS. A másodfo kon eljáró Pécsi ítélőtábla az aláb­bi helyreigazítás közlésére köte­lezte lapunkat: „A 2003. decem­ber 18-i számunkban megjelent „Reflektorfényben: a pécsi stadi­onépítés árnyékos oldalai” című riportunkban valótlanul állítottuk a PW Rt.-ről, hogy mint a közte­rület kezelője, hozzájárulását ad­ta a stadion közterület fölé való belógásához. Ezzel szemben üyen hozzájárulást a PW Rt. semmilyen formában nem adott.” A bíróság a PW Rt. és vezetőjé­nek további, négy pontban ösz- szefoglalt, a riporttal kapcsolatos kifogásait jogerősen elutasította. PEDAGÓGIAI NAPOK. Három napon át zajlik Pécsett a XIV. Ba­ranyai Pedagógiai Napok rendez­vénysorozata Utak és kitérők az Európai Unióban címmel. A több konferenciát magába foglaló program tegnap Tasnádi Péter, a megyei közgyűlés alelnökének köszöntőjével nyűt meg. <b> elfoglalása oly módon, hogy a magyar vagy történelem téma­körben feltett kérdésekre helyes választ adnak a játékosok. Közép­iskolai diákok, tanárok és érettsé­gizettek, valamint középiskolák versenghetnek külön kategóriák­ban. A diákok nemcsak magukat, hanem iskolájukat is képviselik a játékban. A regisztráció minden­ki számára ingyenes és a játék vé­gén negyven díjazott kap ajándé­kot, több mint hárommillió forint értékben. dunai i. BÉLYEGTERVEK a Pécsi Művészeti Szakközépiskolából. Ezzel a címmel nyílt kiállítás tegnap a pécsi Postapalota előcsarnokában, ahol a harmadikos diákok által tervezett bélyegtervek tekinthetők meg április 17-ig. ________________________________ fotó: löffler péter Mag yarul - magyarán El kell mondanom A címül választott mondat elemzé- alanyára). Mostanában, főleg a be- se még a nyelvtanban jártasabb ta- szélt nyelvben, de már az újságok- nulónak - ritkábban felnőttnek is - ban is gyakran találkozunk a kell első látásra gondot okozhat. Gon- ige után álló ilyen alanyi szerkeze- dolkodás nélkül aligha ismeri fel, tekkel is: el kell menjek, el kell vi- hogy mi az alany és mi az állít- gyed stb. Vagyis a kijelentő módot a mány. A fejtörést minden valószí- felszólító mód váltja fel. Ez a forma nűség szerint a mondanom szó- az ország keleti felében, a Tiszántú- alak okozhatja. Mert nem szokásos Ion, de főként Erdélyben honos, és alakjában, a -ni képzővel alkotott onnan terjedt el most már az egész főnévi igenév szerepel. A nyelvmű-. nyelvterületen. Az olyan jelenség, velő irodalmat tallózva viszonylag amely a funkcionális különbsége- ritkán fordul elő, s akkor is jobbára két elmossa, s a nyelv alaki változa- mondattani szerepeinek nyelvhe- tosságát is kikezdi, nem kívánatos, lyességi kérdéseit vizsgálják a szak- A választékos nyelvhasználatban emberek. Újabban a kell igével egyelőre nem terjedt el az el kell együtt használt főnévi igenév sze- menjek-féle szerkezetek használa- mélyragozásával kapcsolatosak a ta. A főnévi igenév személyragozá- gondok. sa ősi nyelvi örökségünk. Á Halotti Tudjuk vagy legalább tudnunk Beszédben, az Ómagyar Mária-sira- kellene, hogy a főnévi igenév, mint lomban, később a Zrínyiászban is az igenevek általában, kétarcú szó- olvasható, faj: főnévi és igei tulajdonságai egy- Ma pedig a személyrag egyértel- aránt vannak. Igei természetének művé teszi a különben kétfélekép- legfontosabb mutatója, hogy sze- pen érthető mondatot. „A munká- mélyragozható. Például: tanul- soknak fizetni kell” - kétféle kötele- nom, tanulnod, tanulnia; tanul- zettséget fejezhet ki aszerint, hogy nunk, tanulnotok, tanulniuk. A ki- a fizetnünk vagy a fizetniük sze- jelentő módban használt személy- mélyragos alakot használjuk-e. Mi- ragos alak határozottan utal a cse- csodá különbség! lekvő személyre (a mondat logikai Rónai Béla Két adag átai keserű A rokkantnyugdíjas Borbély Károly március elején írta a következőket az egerági kör­jegyzőnek. .Jegyző úr! ...azt is közölte a férj, hogy nem sok közük van a feljelentés­hez, a szálakat Soós irányítja. Erre Ön azt mondta, hogy egyeztet a feljelentővel, ígér­te, hogy visszahív. És mi történt? Nem hí­vott vissza, de küldött az „anyagi helyzetün­ket figyelembe véve” egy 50 ezer forintos büntetést! Egy 20 ezer forinttal rendelkező nyugdíjasnak. ...Önök folyamatosan meg­akadályozzák, hogy a dúcolási és a sittel kapcsolatos elvárásokat teljesítsem. Önök orcátlanul, jogszabályellenesen kikapcsol­ták az áramot, mellyel megakadályozták a munkálatok elvégzését szakemberek által.” A „szálakat irányító” Soós Nándor, Áta polgármestere.- Látta idefelé jövet a házat?- Nehéz lett volna nem észrevenni. Egy alig valamivel több, mint kétszáz lel­kes faluban, ahonnan tovább már nem visz az út, mit nem lehet nem észrevenni? Főleg, ha a falu közepén, a hivatal harmadik szomszédjában álló - pontosabban: éppen összedőlni készülő - épületről van szó.- Jó egy éve csúszott le az udvarunkra a hátsó fal - mondja a közvetlen szomszéd, Papp Lajosné, aki történetesen a hivatalse- gédi feladatokat látja le az önkormányzat­nál. A polgármester szerint legutóbb az ő férje jelentette fel Borbélyt. - Ezen az ősszel készült fotón - kattint a számítógép képer­nyőjére - még az látszik, hogy fönt van a ge­renda, a következőn már megroppant. Az­tán a mennyezet is leszakadt. Ez a ház a rákfenéje Átának, mondja Soós Nándor. Ha akarom, beleérthetem a mondatba Borbély Károlyt is.- Tavaly februárban szólítottuk föl elő­ször, hogy csináljon valamit az épülettel, de nem volt hajlandó semmit tenni - folytatja a polgármester. - Most már olyan állapotban van a Borbély úr háza, hogy a szakemberek azt mondták, csak egyet lehet vele tenni: dózert neki! Az életveszély miatt tavaly nyáron a villanyt is kikötötték. Hiába szólí­totta fel számtalanszor a tulajdonost az egerági jegyző, az a füle botját se mozgatta. Az első szabálysértési bírság után arra hi­vatkozott, hogy kisnyugdíjas, azért nem tud tenni semmit. Azóta minden lehetséges fó­rumon szidalmaz és feljelent bennünket. Rám például azért is rendőrt hívott, hogy ál­lítólag lövöldöztem a földjén, továbbá bir­tokháborítást követtem el, mert a vadásztár­saimmal végigmentünk az ő földjét is átsze­lő patak partján, rókahajtáskor. De ha akar­ta, el tudta volna adni tavaly ezt a romot egy fiatal házaspárnak - hiszen a szomszédban van egy másik háza is -, csak szemtelenül sokat kért érte.- Meddig tart ez az állóháború?- Már nem sokáig. Legutóbb ötvenezer fo­rintra bírságolta a jegyző úr - erre írta a leve­let, amit mutattam magának. Ha nem fizet, egymillió forintért lebontatjuk az épületet, és a költséget ráterheltetjük a másikra. Legfel­jebb lesz a jegyzőségnek egy háza Átán. A polgánnester úr utóbbi mondata - bár­mennyire is érthető a zaklatottsága, hogy éppen az önkormányzati pályázatok beadá­sának dandárjában Borbély úr köti le az energiáját - némiképpen cinikusra sikere­dett. Nem is mondom el az utcán beszélge­tő Borbély Sándornak. Miután hiába csen­gettem percekig a kapuján, a polgármesteri hivatal ablakán kiszólva Soós Nándor hívta föl rá a figyelmét: - Az'a szépen megtermett ember, ott, a bolt előtt... Szó mi szó, a nem egészen ötvenéves Borbély úrnak nemcsak a termete, de a hangja is méltó a figyelemre. Egy idősebb férfival - mint később kiderül: a komájával - nem éppen suttogva tárgyalják ki a polgár- mester „viselt dolgait”. - Nyugodtan írja le a nevem, mert nekem aztán nem árthat: Hor­váth Márk vagyok, Pécsett lakom, de a szü­léimé volt ez a ház - int a háta mögé. - A ko- mámékat is befogadtam tavaly ide egy idő­re a nyári konyhába, amikor nem volt hova menniük. Csak mondják a magukét, tán jólesik, hogy idegen fül is hallja. A vadászat, úgy ál­talában, nagyon a bögyükben lehet, mert „a kompánián belül mindent el lehet simíta­ni”. Szóba kerül a falubusz, „amivel nem vitték be Pécsre a törött lábú gyereket, de volt már rákötve ló-, birka-, kredencszállító utánfutó.” Elhangzik még egy s más, de in­kább arra kapacitálom Borbély urat, hogy a házáról inkább, ha lehetne... Kellemes meleg van, s bár látszik, nem veti fel őket a pénz, barátságos az utcára né­ző nagyszoba.- Huszonöt éve vagyok Átán - fog bele Borbély Sándor. - Nincs itt bajom a polgár- mesteren kívül senkivel. A másik háznál még a szomszéddal is meg tudtuk beszélni, hogy nem zavarja a törmelék. A házomlás azért történt, mert a tetőre lógó meggyfa­ágak megmozgatták a cserepeket, az eső le­áztatta a vályogot, és egyszer csak megin­dult a harmadik szobánk hátsó fala. A jegy- zőségen januárban arra köteleztek bennün­ket, hogy költözzünk ki, aztán pedig dúcol- tassuk alá a mennyezetet, mert életveszé­lyes. Kiraktak az utcára, feleségestől, azt se kérdezték, van-e egy fillérünk. Egyébként volt. Csakhogy amikor a siklósi építési ható­ság kilencven nap haladékot adott, hogy hozzuk rendbe a házat, még nem tudtuk, mi lesz. Egyrészt, mert akkor még lakott volt ez a mostani otthonunk, és nem dön­töttük el, hogy megvegyük-e, vagy a mási­kat rakassuk rendbe. A feleségem, aki ugyancsak nyugdíjas, ragaszkodott Átához, tehát mindenképpen maradnunk kellett. Borbély úr azt mondja: akkor estek iga­zán csapdába, amikor kikötötték a villanyt. Megjelent egy dédászos kocsi, és levágták a vezetéket. Hivatalosan történt minden! - említette korábban Soós Nándor polgármes­ter, és Kása Päer egerági jegyző sem nyilat­kozott másképpen. Csakhogy egy jóval ké­sőbb kelt hivatalos válaszlevél tanúsága sze­rint az áramszolgáltatónak - Borbély Sándor kereste meg őket - nem volt tudomása sem kikapcsolási szándékról, sem tettről.- A haverokkal megbeszéltem, hogy segí­tenek a helyreállításban, de az önkormány­zatnál meghatározták, hogy azt csak szak­ember végezheti. A nővérem talált egy vál­lalkozót, aki felmérte a terepet, majd föl is vonult a gépeivel. Csakhogy amikor meg­tudta, hogy nincs áram, azonnal össze is pa­kolt, és odébb állt - sorolja a házigazda. - Akkor döntöttünk úgy, hogy megvesszük ezt a házat. A pénzünk nem volt elég, a ket­tőnk nyugdíja hetvenezer forint, így igazi hi­telt nem kaphattunk. Maradt a havonta most is törlesztett „fekete pénz”. A nyugdíj maradéka elmegy a gyógyszerekre, a szám­lákra. Hogy mi lesz? Fogalmam sincs, de már ennek a háznak is dől a hátsó tűzfala, és nem tudok ellene tenni semmit, balogh z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom