Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)

2004-02-06 / 36. szám

I 2004. Február 6., péntek SPORT 15. OLDAL .Szabadfogás. A VILÁG SPORTJA BÜNTETÉS. A Német Labdarú­gó Szövetség fegyelmi bizottsága rendezési hiányosságok miatt tíz­ezer eurós (2,7 millió forint) bün­tetéssel sújtotta a Hansa Rostoc­kot. A csapat szurkolói a decem­ber 13-i, 1. FC Köln elleni bajnoki során (1-1) különféle tárgyakat hajigáltak a pályára. Mivel a radi­kális híveknek nem ez volt az el­ső rendbontásuk, a klub óvintéz­kedésül 40 ezer euróért biztonsá­gi hálót és törhetetlen üveget épít­tet be a „kritikus” helyekre. EURÓPAI KUPADÖNTŐK. Az Európa Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy jövőre Isztambul­ban rendezik meg a Bajnokok Li­gája döntőjét, míg az UEFA-kupa fináléjának Lisszabon ad otthont. Törökország először lesz konti­nentális futballsorozat végjátéká­nak a vendéglátója. A büszke há­zigazda a 80 ezer férőhelyes Ata- türk Olimpiai stadion lesz. Az UE- FA-kupa döntőjét a tavaly átadott, 50 ezres Jósé Alvalade stadion­ban, az idei Eb egyik helyszínén bonyolítják le. A mostani soroza­tok fináléját Gelsenkirchenben (BL, május 26.) és Göteborgban (UEFA-kupa, május 19.) rendezik. BÁTORFI TIZENHETEDSZER. Szombat-vasárnap Frankfurtban rendezik meg az asztalitenisz Eu­rópa Top 12 viadalt, amelyen Tóth Krisztina és Bátorfi Csilla is indul. A 2. helyen kiemelt Tóth kilencedik alkalommal vesz részt a versenyen, legjobb eredményét tavaly érte el, amikor a 3. helyen végzett. Bátorfi (7.) tizenheted­szer indul, s 1986 óta három aranyérmet szerzett. A viadalt az elmúlt esztendőben szintén Né­metországban (Saarbrücken) bo­nyolították le, akkor a férfiaknál és a nőknél is hazai asztaliteni­szező - Timo Boll, Jie Schöpp - végzett az élen. Tóth az elődöntő­ben kapott ki a kínai származású játékostól.___________________■ AZ ANGOL LABDARÚGÓ F.A. KUPA 4. FORDULÓJÁBAN, Londonban a Manchester City a második félidőben, 0-3-ról tíz emberrel küzdve, 4-3-ra fordított a Tottenham Hotspur ellen. Ezzel a manchesteri csapat továbbjutott. Képünkön Robbie Keane, a Tottenham játékosa így ünnepelte csapata második gól- ját, amelyet ő lőtt. _____________________________________________________ fotó. epa Vá llalta a kockázatot Doppingügyének hátteréről nyilatkozott csü­törtökön az MTI-nek Dankó Ilona, akinek a tavaly novemberi vancouveri súlyemelő vb után elvégzett ellenőrző vizsgálata (mind az A-, mind a B próba) pozitívnak bizonyult. Budapest Dankónak a 75 kg-os kategóriában összetettben elért 4. helyét megsemmisítették, a versenyből kizárták, a csapatversenyben pedig az általa szerzett 22 pontot le­vonták a magyar női válogatottól, amely mindezek el­lenére megőrizte 3 olimpiai kvótáját. Dankó Ilona az üggyel kapcsolatban a következő nyüatkozatot adta az MTI-nek:- Már a világbajnoki felkészülésem során komoly gondjaim voltak a fogyasztással, hiszen a kanadai világ- bajnokságot megelőzően a szeptemberi, kecskeméti Messzi. István emlékversenyre, majd az egy hónappal későbbi kisbéri országos bajnokságra sem tudtam le­fogyni - elevenítette fel a történteket a súlyemelő. - Saj­nos a súlyproblémámmal egészen a vb kezdetéig küsz­ködtem, s miután a vb előtt pár nappal átutaztunk a do­minikai edzőtáborból Kanadába, még mindig 4 kg feles­leg volt rajtam. Minden megengedett eszközzel próbál­tam hozni a súlyomat, de erre képtelen voltam. Ismert dolog volt számomra, ha nem sikerül a fogyasztásom, el sem indulhatok a vüágbajnokságon, hiszen súlyfelesleg­gel nem állhattam volna dobogóra a plusz 75 kilós súly­csoportban, ahová Laczi Katalint és Varga Viktóriát ne­vezték. Ha nem tudtam volna elindulni Vancouverben, nemcsak az eseüeges saját olimpiai szereplésem, ha­nem a női csapat kvalifikációja is veszélybe került volna. Sportolói pályafutásom vége felé járva életem nagy lehe­tősége előtt álltam, amit semmiképpen sem akartam ki­hagyni. Ezért vállaltam annak kockázatát - a rajtlista elő­zetes ismeretében -, hogy a testsúlyom csökkentése ér­dekében vízhajtót veszek be. Kijelentem, hogy ezzel az ügyet lezártnak tekintem, ezen túl más nyilatkozatot nem teszek. Mindezt tudattam Dolovai Tamással, a Ma­gyar Súlyemelő Szövetség elnökével is. Az MTI megkereste Dolovai Tamást, aki közölte: Dankó Ilona nyilatkozatához sem most, sem a jövőben nem kíván semmit hozzátenni. ■ Rajt egy hónap múlva Budapest Minden idők legnépesebb hazai felnőtt sporteseménye lesz az egy hónap múlva kezdődő bu­dapesti fedettpályás atlétikai vi­lágbajnokság. A Budapest Sportarénában sorra kerülő ese­ményre 144 ország 860 verseny­zője nevezett - derült ki a vb csütörtöki sajtótájékoztatóján. A résztvevők száma a szintteljesí­tés időszaka - február 29. - után várhatóan 10-20 százalékkal csök­ken, de az indulói létszám így is re­kordot jelenthet majd. Szalag Péter, a szervezőbizottság ügyvezető el­nöke emlékeztetett rá, hogy 1989- ben, amikor Budapest először adott otthont fedett vb-nek - a magyar fő­város az első duplázó az 1987 óta íródó sorozat történetében - 63 nemzet atlétái álltak rajthoz az az­óta leégett Budapest Sportcsarnok­ban. A fedett vb növekvő népszerű­ségéhez hozzájárul, hogy a nem­zetközi szövetség (IAAF) 2,5 millió dollár pénzdíjat oszt ki, a világ­csúcsért 50 ezer jár. A prémiumokra kevés eséllyel pályáznak a magyar versenyzők. Amint Rábold Gusztáv MASZ-el- nök elmondta, az amúgy is kis lét­számú csapatot sérülések tizedelik, emiatt kérdéses a fedett Eb-máso­dik Győrfiy Dóra indulása, a sza­badtéren Eb-bronzérmes távolug­ró, Vaszi Tünde sarokproblémái következtében pedig inkább rúd­ugrásban szeretne nevezni, de eb­ben a számban még nem rendelke­zik vb-szinttel. Döntőre és jó helye­zésre 60 m-en Dobos Gábor és 800 m-en Varga Judit pályázhat. Csa­pathirdetésre a vb főpróbájának számító nyílt országos bajnokság és IAAF-permitverseny (február 23- 24.) után kerül sor. Ifi. Mátraházi Imre versenyigaz­gató kiemelte, hogy a 28 szám kö­zül a 200 m utoljára szerepel a fe­dett vb programjában. Pénteken 4, szombaton 9, vasárnap pedig 15 fi­nálét rendeznek. A birkózók az elsők Bagdad Az Egyesült Államok négy ira­ki birkózónak biztosít felké­szülési lehetőséget Coloradó- ban az augusztus 13-án kez­dődő athéni nyári olimpiára. A birkózók lesznek az elsők, akiket a leendő iraki olimpiai küldöttség­ből megneveznek. A sportolók ér­kezésének dátumát és tartózkodá­suk időtartamát nem hozták nyilvá- nosságra. A NOB további edzőtábo­rokat szervez, hogy más sportágak - az atlétika, a tekvondó, az úszás és a súlyemelés - iraki képviselői is fel­készülhessenek az athéni játékok­ra. - A legfőbb célunk, hogy Athén­ban iraki zászló alatt vonulhassa­nak sportolóink - mondta Ahmed al-Szammarai, az Iraki Olimpiai Bi­zottság elnöke, akinek elődje, a dik­tátor Szaddam Husszein fia, Udaj számos sportolónak okozott bosz- szúból súlyos sérülést. Az amerikai katonák által tavaly július 22-én, fi­vérével, Kuszajjal együtt megölt, szadizmusáról hírhedt Udaj külön kínzókamrát tartott fent a szerinte nem megfelelő eredményt elért sportolók gyötrésére. Előfordult, hogy egy-'egy gólhelyzetet kihagyó futballistának köveket kellett rug­dosnia, másoknak kitépette a kör­mét, vagy forró vízbe állította őket. A „szerencsésebbek” börtönbünte­tést kaptak, de volt akit gyakorlati­lag halálra éheztetett a diktátor fia - írta az AP. ■ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. A Pannon Volán Rt (7622 Pécs, Siklósi út 1.) (továbbiakban kiíró vagy Rt.) nyilvános egyfordulós pályázatot hirdet az alábbiakban megjelölt hely­ségekben fekvő és hrsz-ú kizárólagos tulajdonában álló ingatlanjainak megvásárlására: Az ingatlanok közigazgatási helye: Művelési ága: Hrsz.-a: Alapterülete: Forgalmi érték (bruttó) E Ft-ban Pécs kivett alrészlet telephely 19143/2. 7569 nm 100 000 Pécs kivett alrészlet beépítetlen terület 19323/2. 3672 nm 16 069 Fonyódliget kivett alrészlet üdülőépület és udvar 8735 1074 nm 17 987 Harkány kivett alrészlet: üdülőépület és udvar 2412 3707 nm 58 400 Orfű kivett alrészlet: üdülőépület és udvar 821 2007 nm 21 328 2. Pályázni bármely önálló hrsz-ú ingatlanra, hrsz.-onként külön-külön lehet a pályázat feltételei szerint, az ajánlati ár megjelölésével. 3. A pályázatokat a megjelölt címre zárt, cégjelzés vagy bármely egyéb megjelölés nélküli borítékban 5 egyező példányban, magyar nyelven kell be­nyújtani. Külföldi pályázó magyar nyelvű példány mellett német nyelven is benyújthatja ajánlatát, azonban ez esetben is a magyar nyelvű példány az irányadó. Az ajánlatokat a nyitva álló határidőben közjegyző jelenlétében személyesen vagy meghatalmazott útján kell leadni. A borítékon fel kell tüntetni az alábbi szöveget: „PÁLYÁZAT A PANNON VOLÁN RT. TULAJDONÁT KÉPEZŐ ...-I HRSZ.-Ú INGATLAN MEGVÁSÁRLÁSÁRA” 4. Az ajánlattévő köteles az eredeti példányt megjelölni „EREDETI” felírással. Ha a pályázó ezt elmulasztja, kiíró választ egyet a beérkezett példá­nyok közül, ami a továbbiakban az eredeti példány funkcióját tölti be. Ha a példányok között eltérés adódik, az így megjelölt ajánlatban foglaltak az irányadók. 5. A pályázat benyújtásának határideje: 2004. március 10., 10-11 óráig A pályázat beadásának helye: Kapitány Ügyvédi Iroda hivatalos helyiségében Pécs, Siklósi út 1. sz. I. em. 118. sz. szoba 6. Az ajánlat pénzügyi feltételei, a fizetés módja és ütemezése: A pályázó kárpótlási jegyben-, értékpapírban-, vagy bármely más vagyoni értékkel bíró dologban nem tehet ajánlatot A vételár kizárólag készpénzben fizethető, melyet az ajánlattevőnek az adásvételi szerződés megkötésétől és hatálybalépésétől legkésőbb 2004. december 31. napjáig úgy kell a kiíró házipénztárába befizetnie, vagy átutalással megfizetnie, hogy az ajánlattevő a szerződéskötéskor a pécsi 19143/2. hrsz.-ú ingatlan esetében a vételár legalább 30%-át, minden más ingatlan esetében a vételár legalább 5096-át vagy azt meghaladóan fel­ajánlott vételár-részt köteles megfizetni. Ajánlat csak HUF pénznemben tehető. A kiíró halasztott vagy részletfizetést elfogad. Halasztott vagy részletfizetés esetn az ajánlattevő a halasztott vagy részletfizetés napjáig kiegyenlí­tett összeg után a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű éves ügyleti kamat megfizetésére köteles, amelyet a kiíró jogosult a halasztott vagy részletfizetés alkalmával kiegyenlített összegből elsődlegesen a kamatra elszámolni, és csak a fennmaradó részt tőke- törlesztésként jóváírni. 7. A pályázó az ajánlat benyújtásának határidejétől számított 90 (kilencven) napi időtartamra köteles ajánlati kötöttséget vállalni és erről az ajánlat­ban nyilatkozatot tenni. 8. Az ajánlattevőnek vételi szándéka bizonyítására a megvásárolni kívánt ingatlanak) forgalmi értéke 5%-ának megfelelő mértékű bánatpénzt kell a pályázat benyújtásának határidejéig befizetnie, illetve átutalnia a kiíró által a Budapest Bank Rt Pécsi Fiókjánál vezetett és az alábbiakban megje­lölt számlára: 10102440-164259084)0000009 A kiíró ezzel az összeggel a bánatpénz szabályai alapján rendelkezik. 9. A jelen pályázati felhívás elválaszthatatlan részét képezi a részletes pályázati kiírás és az ingatlanra vonatkozó lényeges-, valamint főbb műszaki adatokat tartalmazó részletes tájékoztató. 10. A pályázatok benyújtásának elengedhetetlen feltétele a 9. pontban ismertetett részletes ajánlati anyag ingatlanonként 25 000 Ft+áfáért történő megvásárlása titkossági nyilatkozat aláírása ellenében. Az ajánlati anyagot a pályázónak (konzorciumnál valamely tagnak) személyesen vagy meghatalmazottja útján közvetlenül a kiírótól kell megvásárolnia, amelynek tényét a kiíró igazoló bizonylat kiállításával igazolja. A meghatalma­zott köteles közokirattal vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal igazolni képviseleti jogosultságát, illetve annak mértékét Ä meghatalmazás meglétét a kiíró Műszaki Üzletága alkalmazottja útján ellenőrzi. 11. Az értékelést követően a végső döntést a kiíró hozza meg. A pályázat nyertesének az minősül, aki a legmagasabb pontszámot érte el az értéke­lési rendszer alapján. A kiíró ezt követő legmagasabb pontszám alapján meghatározza a második legjobb ajánlattevőt is. 12. A kiíró ajánlati kötöttségét és szerződéskötési kötelezettségét kizárja és fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. 13. A kiíró fenntartja a jogát arra, hogy - kivételes esetben - az ajánlatok eredeti beérkezési határideje előtt legkésőbb 15 nappal módosítsa, illet­ve kiegészítse e pályázati felhívást, beleértve a pályázati kiírást és a Részletes Tájékoztatót is, feltéve azonban, hogy a fentiek szerint eszközölt módosítást ugyanolyan módon nyilvánosságra hozza, mint az eredeti ajánlati felhívást. 14. A pályázat meghirdetésétől kezdve a pályázatról, valamint az ingatlan (ok) főbb adatairól és jellemzőiről információk beszerezhetők: Kővári Zoltán műszaki üzletág-igazgatótól 06-72/502-525 telefonszámon ■smm■ KÉZBESÍTŐT KERESÜNK AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal, gépkocsival rendelkező kézbesítőt keres PÉCSBÁNYA területére. A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló ügynökségén Mándi Károlyné ügynökségvezetőnél, Pécs, Bocskay u. 86. Telefon: 538-516, 06-30/9460-552 f téli PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatot hirdet, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatói állásának betöltésére A pályázatnak tartalmaznia kell kb. 10-15 A4-es gépelt oldal terjedelemben:- a Dél-dunántúli Régió lehetséges stratégiai fejlődési irányainak megfogalmazását a jelenlegi gazdasági-társadalmi viszonyok tükrében- a területfejlesztés hazai intézményeinek és jogszabályi hátterének bemutatását- a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség jelenlegi és jövőbeni fontosabb feladatairól, az egyes tevékenységek összefüggéseiről megfogalmazott elképzelést- a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és az Ügynökség javasolt finanszírozási rendszerét és szervezeti felépítését Pályázat mellékletét képezi egy részletes szakmai önéletrajz, az alábbi feltételeknek megfelelően:- főiskolai vagy egyetemi végzettség (gazdasági vagy mérnöki diploma előnyt jelent)- a területfejlesztés területén szerzett legalább 5 éves szakmai tapasztalat- a legalább 3 éves vezetői tapasztalat előnyt jelent- a Strukturális Alapok illetve projektmenedzsment területén szerzett képesítés előnyt jelent- a három leggyakrabban használt EU nyelv (angol, német, francia) valamelyikének tárgyalóképes ismerete előnyt jelent A pályázathoz csatolni kell a végzettséget igazoló dokumentumok másolatát, és két hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. A pályázat leadási vagy postai beérkezési határideje: 2004. február 23. (hétfő) 12 óra. A pályázatokat postán vagy személyesen, lefűzve 6 példányban a következő címen kell leadni: Dr. Kékes Ferenc, DDRFT elnök, 7621 Pécs, Tímár u. 23. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom