Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)

2004-02-05 / 35. szám

Mai számunkból Volán: ellenvéleményen az igazgatóság több tagja PÉCS Mint arról lapunkban beszámol­tunk, Toller László jelenlegi pécsi polgármester januárban bejelen­tette, hogy a Pécsi Városi Önkor­mányzat ingyen átvenné a Pannon Volán Rt. tulajdonjogát, s ehhez szabad kezet kapott a város köz­gyűlésétől. Eközben többen több­féle véleményüknek adtak hangot; a vidéki polgármesterek féltik a megye közlekedését, leépülésről tartanak, s ebbéli aggodalmának adott nyomatékot tegnapi lapunk­ban Muskát Zoüán, a Pannon Vo­lán Rt. igazgatósági elnöke is. Az írásra azonnal reflektált az igazga­tóság három tagja, akik megütköz­tek az elnöki véleményt olvasva, s úgy hírlik, szeretnék mielőbb ösz- szehívni a társaság igazgatóságát is azért, hogy a véleménykülönb­ségeket tisztázzák. (írásunk a 4. oldalon) ■ Varrni jönnek a mongolok Megduplázódott a régióból kiutasítottak száma Pécs-Dél-Dunántúl Egyre többen kérnek tartóz­kodási, letelepedési enge­délyt a bevándorlási hivatal dél-dunántúli regionális igaz­gatóságának működési terü­letén. Ugyanakkor csaknem megduplázódott a kiutasítot­tak száma is. A pécsi közpon­tú szervezettel szemben meg­növekedett igények, illetve az EU-csatlakozáshoz kötődő új feladatok miatt csak emelke­dő létszámmal tudnak megfe­lelni az elvárásoknak. Febru­ár 1-jétől megkezdték a me­nekültügyekkel 'foglalkozó szakterület kialakítását. Jönnek a mongolok. Bár a hiva­talban a világ szinte minden náci- 'ójának képviselői megfordulnak, még a szakembereket is meglepő módon sokasodott meg a régió­ban a tartózkodási engedélyt ké­rő mongol állampolgárok száma. A már hagyományosnak mondható sorrendben a román, a német, a szerb- montenegrói kérelmezők után most már a távoli nek - a múlt évben 120- an adtak be kérelmet -, megelőzve például a hor- vátokat is. tál Dél-Dunántúli Regio­nális Igazgatóság vezetője az el­múlt évet értékelő, illetve az idei feladataikat ismertető pécsi sajtó- tájékoztatóján erre magyarázat­tal is szolgált. A mongolok első­sorban tolnai és somogyi varro­dákba jönnek dolgozni. Tavaly összesen több mint 1700 ügyfél kért az igazgatóság szekszárdi, kaposvári és pécsi irodáiban tar­tózkodási en­gedélyt, dön­tő többségük munkavállalás érdekében. Sok közöttük a né­met ingatlantu­lajdonos, illet­ve a régió vala­melyik egyete­mén tanuló külföldi diák is. Ám a Dél-Dunántúl egyéb vonalon is vonzza a fiatalokat, mert - fogal­mazta meg tegnap az igazgató - házasodási kedvük nem ismer határokat. A tartózkodási enge­délyt kérelmezők több mint tize­de ebbe a körbe sorolható. Megduplázódott, 224-ről 415- re emelkedett a múlt évben a ki­utasítottak száma. Döntő többsé­gük román volt, követik őket az ukránok, a kínaiak, majd a szerb­KÜLFÖLDIEK A RÉGIÓBAN tartózkodási kérelem engedélyezett elutasított folyamatban megszüntetve Kaposvár 436 27 97 8 1 Szekszárd 334 2 41 4 1 Pécs 702 13 64 9 1 letelepedési kérelem jj engedélyezett elutasított folyamata megszüntetve Kaposvár 0 0 0 0 Szekszárd 0 0 0 0 Pécs 210 25 170 8 H montenegróiak. A hivatal ellen­őrzi a feketemunkásokat, illetve az őket alkalmazókat is. 2003- ban 13 lefülelt munkáltatóra ösz- szesen 3 millió forint büntetést róttak ki. Bércsökkentés béremelés helyett? Befagyasztott jövedelmek az önkormányzati intézményeknél megyeszerte Önként mondtak le bérük tíz százaléká­ról tegnap a siklósi kórház dolgozói. A túlélést szolgáló kezdeményezés drámai erővel hat ezekben a napokban, hiszen éppen most készülnek a kisvárosi önkor­mányzatok költségvetései, bennük az al­kalmazotti bérek várható befagyasztásá­ról szóló fejezetekkel. Nincs már kit el­bocsátani. Baranyai körkép A jövő héten szavazással fogják majd eldönte­ni Siklóson, hogy a kórház továbbélésének melyik módszerét választják. Vagy azt, amit tegnap ajánlottak fel a dolgozók, azaz, hogy több hónapon át a bérük tíz százalékát vissza­fizetik a közhasznú társasági formában mű­ködő intézménynek, avagy a pótlékok meg­vonásával kurtítják a jövedelmeket. Mindezt dr. Fülöp Erzsébet ügyvezető igazgató mon­dotta lapunknak, hozzátéve: az adósságai elől menekülő kórház havi 5 milliót veszítene ak­kor, ha a tavalyi béreket fizetné a továbbiak­ban, ezért kell valamilyen kiutat találni. Volna még egy lehetőség, ám ez a kórház végét je­lentené: működő osztályt vagy részleget kel­lene bezárni, dolgozókat elbocsátani. A siklósi munkahelymegőrző „önkéntes” dolgozói kezdeményezés a jéghegy csúcsa. A baranyai kisvárosok önkor­mányzatai ezekben a napokban ké­szítik a költségvetéseket, benne az in­tézményi alkalmazottaik bérbefa- gyasztási javaslataival. Marenics Já­nos, Siklós polgármestere szeretne bért emelni, ám a pénztelenség okán inkább a munkahelyek megőrzésére voksol. A város jövő heti testületi ülé­sén e két vigasztalan alternatíva kö­zött kell a képviselőknek választani­uk. Mohács szintén tragikus helyzet­ben van. Szekó József polgármester szerint csupán azok részesülhetnek a Duna- parti városban az idén bérkorrekcióban, akik éppen elérik a bértábla kötelező hároméven­kénti emelési sávját. Szerinte a létszámleépí­tés több kárral járna mint haszonnal, hiszen a végkielégítések és a túlórák többet vinnének el, mint amit meg tudnának takarítani. Ugyanakkor - mivel nem jelent a dolog plusz­terheket - az ebéd-hozzájárulás mértékét a je­lenlegi havi 1400 forintról 4500-ra emelik, s ezzel azért néhány százalék jövedelemnöve­lés elérhető. Komlón feltehetően elodázzák a döntést: Páva Zoltán polgármester úgy véli, hogy szeptemberig jegelnek mindenféle béreme­lést abban bízva, hogy addig talán javulnak a pénzügyi kondíciók. Bólyban szintén nulla béremelés várható: Hárs József polgármester szerint a jutalmazási keretekkel tudnak eset­leg játszani, más út nem mutatkozik. _______________ _________ KOZMA FERENC EG Y PÉLDA; BOLY KÖLTSÉGVETÉSI ALTERNATÍVÁJA Az intézményi alkalmazottak bérköltsége (6%-os emelés esetén) 2003 ^500 millió forint 2004 F 542 mi||jó forint Az intézmények állami támogatása (bér, villany, fűtés, vízstb.) 2003 *R 482 millió forint 2004 r~ ~ ; : ""l 510 millió forint Önkormányzati hozzájárulás 2003 Plilll,,,w1206 millió, csak bérre 18 millió forint 2004 ; ' : 240 millió, csak bérre 32 millió forint Forrás: önkormányzat Személyivel az Unióba Budapest Ismét bepillanthatunk a képviselők zsebeibe Pécs-Budapest- A kormány áttekintette a 2006-ig tartó időszak politikai, gazdasági prioritásait - közölte a kormány- szóvivő szerdán, a kabinet estébe nyúló, tízórás munkaülését köve­tően. Gál J. Zoltán elmondta: a tárcák vezetői beszámoltak az idei és a kormányzati ciklus egészé­nek legfontosabb szakmai és poli­tikai feladatairól. A munkaülésen részt vett Kun- cze Gábor szabad demokrata párt­elnök és Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakciójának vezetője. Aria a kérdésre, hogy miért maradt el a megszokott tájékoztató, a szó­vivő elmondta: olyan feladatokról, ügyekről vitatkozott hosszan a ka­binet, amelyek nem a ma megszü­letendő, hanem a jövő döntéseiben tükröződnek majd. Annyit azon­ban közölt, a kormány törvénymó­dosítást nyújt be az Országgyűlés­nek annak érdekében, hogy a ma­gyar állampolgárok a csatlakozást követően útlevél helyett személyi igazolvánnyal is utazhassanak az uniós országokba. ________ ■ A törvény értelmében minden év elején, így 2004-ben is nyilatkozni­uk kellett az országgyűlési képvi­selőknek vagyoni helyzetükről. A nyilvánosság számára is hozzáfér­hető bevallásokban a honatyáknak egyebek mellett számot kell adni­uk ingatlanjaikról, nagy értékű in­góságaikról, jövedelmükről, illetve gazdasági érdekeltségeikről. A képviselőknek ugyancsak be kell írniuk vagyonnyilatkozataikba az esetleges tartozások, követelések, és a megtakarítások összegét. A hagyományoknak megfelelően la­punkban valamennyi baranyai képviselő friss, illetve tavalyi va­gyonnyilatkozatát közzé tesszük, így olvasóinknak arra . is lehetősé­gük van, hogy a bevallások készí­tőinek gyarapodását, netán eladó­sodását is nyomon követhessék. (További részletek az 5. oldalon) IDŐJÁRÁS Borongás, ködös Idő +3, +13 °C Péntek Szombat Vasárnap +2,+11 °C +2, +10 °C 0, +6°C Napközben feltámad a szél. Dél­utánra felmelegszik az idő, nap­sütés lehetséges. Orvosmeteoro­lógia: melegfronti hatás várható. További folyamatos, helyfüggő információk a Westel Wap-on 9 77 0 8 65 91 30 4 3 0 4 0 3 5 HODNIK ILDIKÓ KOMMENTÁRJA Cápaszigetek, szép kilátással A csendes-óceáni Tonga körüli szigetvilág igazi földi paradi­csom. De itt is, mint a bibliaiban, megterem a bűn. A tongai kor­mány egy kis szigeten alakította ki a fiatalkorúak börtönét, lagú­nák, korallzátonyok, kristálytisz­ta tenger, banán- és kókuszültet­vények között. Az ifjak megszök­hetnének, átúszhatnának a köze­li szárazföldre, de nem érdemes: a tenger cápáktól hemzseg. A munka, a rend és a tisztaság - azt mondják, ez alakíthat egy elítélten. A börtönkörülmények javítását azért szorgalmazzák annyira civilizált országokban, mert hiszik, hogy az emberi kör­nyezet és bánásmód megköny- nyítheti a bűnelkövetők visszata­lálását az erkölcsös élethez. A pécsi fiatalkorúak börtöne is állí­tólag közepes szálloda minőségű lesz, úgyhogy szinte jobb, mint amit egy átlag magyar nyaralás­hoz kivesz, vagy amiben sok bű­nözővé lett fiatal valaha is lakott. Az országban Pécs lesz a negye­dik hely, ahol azt fogják remélni a fogva tartók és a beszélőre ér­kező szülők, hogy talán megja­vul a gyerek odabenn. De lehet, hogy örülni kell majd annak is, ha legalább nem tanul új trükkö­ket. Fiatalkorú bűnelkövetőkkel kapcsolatos legújabb hír tegnap: két 17 éves mátramindszenti fiú hosszú órákon át bestiális ke­gyetlenséggel kínzott halálra egy 55 éves asszonyt, négyszáz fo­rintjáért. A szerencsétlen nő bor­zalmas végéhez a fejére mért ütések és bottal okozott bélrendszeri ron­csolódások vezettek. Nyilván majd ezek a fia­talemberek is börtönbe jutnak. Olyanok közé, akiket elvileg abban kel­lene segíteni, hogy visz- szailleszkedjenek a társadalom­ba. Ilyen zárkatársakkal. De legalább a börtönök biz­tonságosak. Itt sincs hová mene­külni. És még a cápák is oda­benn vannak. Kezdődhet... j&5. oldal „A börtön ablakába” dalt táborokban énekeltük. Nemrég Oki a villában. Kinek mi a fogság. www.dunantulinaplo.hu 16.30-17.30 Vona Gábor, a Jobbik Magyar- országért Mozgalom alelnöke lesz szerkesztőségünk vendége február 5-én, csütörtökön 16.30-tól. Kérdését már most felteheti interneten, telefonon és faxon is. Tel.: (72) 505-033 Fax: (72) 505-043 VONA r Nyelvtanulás a bölcsőben Nyolcéves kor a határ .v \ ' Közeleg a IV. POSZT Új programok a fesztiválon El kell számolni a törköllyel is Kőtelező lesz a lepárlás

Next

/
Oldalképek
Tartalom