Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)

2004-02-04 / 34. szám

Mai SZÁMUNKBÓL Volán-ügy: mi van a háttérben? PÉCS gye településeinek ellenérve------ szerint a vagyonátadással olyan Mi nt arról lapunkban beszámol- helyzet alakulna ki, hogy a tulaj- tunk, Toller László januárban donosnak nem lenne térségi el­bejelentette, hogy a Pécsi Városi látási kötelezettsége, az állam- Önkormányzat egy hatályos jog- nak pedig eszköze a szolgáltatás szabályra hivatkozva térítés- lebonyolítására. A Pannon Volán mentesen átvenné a helyközi tö- Igazgatótanácsának elnöke sze- megközlekedést bonyolító Pan- rint a megyeszékhelynek nem non Volán Rt. tulajdonjogát. A érdeke a vidéki közlekedés fej­privatizáció ötlete azonnal ko- lesztése, a városvezetésnek töb- moly aggályokat vetett fel mind bek között a Volán-ingatlanva- a közlekedési ágazat szakmai gyonra volna szüksége, vezetése, mind az érintett ön- (Részletek a 4. oldalon) kormányzatok körében. A me- ____________________________1 Ke resik a milliárdokat Budapest A Fidesz felszólította a kor­mányt, hogy hozza nyilvános­ságra az M5-ÖS kivásárlásával kapcsolatos szerződéseket. Fó­nagy János, a párt szakpolitiku­sa azt is tudni szeretné, mire for­dítják a Postabank privatizáció­jából befolyt 101 milliárd forin­tot. Medgyessy Péter bejelentet­te, hogy a Postabank privatizáci­ójából származó bevételből vá­sárolják meg az M5-ös autópá­lya részvényeit az AKA Rt.-től. (Részletek a 3. oldalon) ■ Draskovics nem aggódik Budapest Draskovics Tibor szerint a Nem­zetközi Valutaalap (IMF) és a Központi Statisztikai Hivatal magyar gazdaságra vonatkozó megállapításai optimizmusra adnak okot. A kijelölt pénzügy- miniszter úgy véli: az IMF ma­gyar gazdaságot értékelő jelenté­se azt jelzi, hogy a gazdaság jó irányba halad. (Részletek a 3. oldalon) m Elérte a megyét az influenza A későn beadott megelőző oltás akár súlyosbíthatja is a megbetegedést Az influenzavírus már a megyében is je­len van, de olyan mértékű megbetegedést még nem okozott tegnapig, hogy a tiszti- orvosi szolgálatnak el kellett volna ren­delnie a jelentőszolgálatot, vagy látogatá­si tilalmat kellett volna bevezetnie a kór­házakban. Jelenleg 56 körzeti orvosi ren­delőben figyelik, mutatkoznak-e a jár­vány jelei. Baranyai körkép A múlt heti adatokhoz képest az influen­zaszerű megbetegedések számának mér­sékelt növekedését regisztrálták az ÁNTSZ megyei intézetében. A vírusos inf­luenza terjedéséről azonban nem lehet pontos képet kapni, mert a háziorvosok alapesetben ugyan megtehetik, de nem kötelesek mintát küldeni a tisztiorvosi szolgálat laboratóriumának. Ezzel együtt is a szolgálat epidemiológi­ai osztályának vezetője, dr. Fekete Zsuzsa úgy véli, ha sokak megbetegedését okozó- an lenne jelen az influenzavírus, az orvo­soktól érkező minták száma is szaporodott volna. Tény, hogy például a siklósi intézet­től érkezett valamennyi minta negatívnak bizonyult. Annak ellenére, hogy a város­ban a múlt hét keddjétől tegnapig 47-ről 100-ra emelkedett az influenzaszerű meg- lói körzeti orvostól. Az ő körzetében pél- betegedések száma. dául az összes elfogyott. Dr. Mészáros Ago­Ha az elemzett minták azt jelzik, hogy ta pécsi háziorvos ezzel kapcsolatban je- az esetek mintegy 10 százalékát vírus okoz- lezte, ha a betegség már jelen van, nem za, életbe keli léptetni a jelentőszolgá­latot. Ez nem jár feltétlenül együtt a kórházi látogatási tilalom életbe lépte­tésével. Már csak azért sem, mert a betegség terjedésének ezt a fázisát megelőzően a gyógyító intézmények vezetői önállóan is elrendelhetik ezt egy-egy osztályra, vagy az egész kór­házra vonatkozóan. Erre egyelőre Ba­ranyában még nincs példa. A megyében legutóbb négy éve volt járványos méretű megbetegedés. A múlt esztendő és az idei év eddig eltelt hetei ilyen szempontból telje­sen csendesek voltak. Megnyugtató lehet, szabad beadni a megelőző oltást, mert sú- hogy az említett 56 orvosi rendelő révén lyosbíthatja az influenzás betegséget, illet- mintegy 65 ezer ember áll ellenőrzés alatt, ve növeli a szövődmények veszélyét. Ed- Közöttük természetesen sok a meghűlé- dig ezen a héten három influenzást kezelt ses, tüsszögő beteg, de a szakemberek a rendelőjében. hangsúlyozzák, a nátha, az orrfolyás nem A vírus most már kimutatott baranyai feltétlenül a vírusos influenza tünete, jelenléte azonban reálisan felveti a járvány Hogy a betegség „csak” megfázás, abban veszélyét. Dr. Fekete Zsuzsa szerint egy- vélhetően szerepe van annak is, hogy a jó előre még csak kisebb közösségekben re- időben előre jelzett járványveszélyre fi- gisztráltak, ám teljes felkészültséggel vár- gyelve idén sokan kérték a megelőző vak- ják esetleges terjedését, cinát - tudtuk meg dr. Kovács László kom- ____________________________________ TÜNETEK ÉS NAPOK lappangási Idő abet e j_s é g napjai tünetek:- magas láz (38 tat felett)------------­- ná tha, orrfolyás 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. nap Lezáratlan megegyezés Túl sok titok a Papa ügyében Budapest- A belügyminiszter szerint az in­dokolatlan, államérdeket nem sér­tő titkosításokat fel kell oldani Sándor István, a „Papa” néven is emlegetett magas rangú rendőr­tiszt ügyében, akit a Fővárosi Bíró­ság minden vádpont alól felmen­tett hétfőn kihirdetett ítéletében. Lamperth Mónika az egyik keres­kedelmi televízió kedd esü hírmű­sorában bejelentette, erre fogja kérni az irányítása alá tartozó ti­tokgazdákat. „Fel fogom hívni a belügyminiszter irányítása alá tar­tozó titokgazdákat, vizsgálják felül, hogy ebben az ügyben me­lyek azok az adatok, amelyek tit­kosságához nemzetbiztonsági vagy állami érdek fűződik és csak azoknak a titkossága maradjon fenn, ami nem üyen, azt oldják fel” - mondta. A hivatalos álláspont szerint az állam- és szolgálati titkok olyan sűrűn szövik át az úgynevezett Pa­pa-ügyet, hogy nem lehetett kivá­logatni a nyilvánosságra hozható részeket. ■ Blair és Bush hitetlenkedik London-Washington A brit kormány vizsgálatot kez­deményez az iraki tömegpusztí­tó fegyverek ügyében végzett hírszerzési tevékenység pontos­ságának megállapítására - kö­zölte kedd délután a brit külügy­miniszter. George Bush ameri­kai elnök „beadta a derekát”, és ugyancsak hozzájárult a titkos- szolgálati jelentések keletkezé­sének megvizsgálásához. (Részletek a 2. oldalon) m IDŐJÁRÁS Tavaszias, enyhe Idő +3, +11 °C Csütörtök Péntek Szombat +4,+11 °C +4, +12 °C +3, +11 °C Jelentős eső nem várható, dél­után kissé vékonyodik a felhőta­karó. Orvosmeteorológia: me­legfronti hatás várható. További folyamatos, helyfüggő információk a Westel Wap-on- MÁTÉ BALÁZS KOMMENTÁRJA M Ahova lépsz, méreg terem Már igazán talán senki sem lepő­dik meg azon, ha újra és újra kide­rül, legszűkebb környezetünkben milyen válogatott, ugyan lassan, de biztosan ölő szennyben vagyunk kénytelenek létezni nap mint nap. Elég az is, ha csak itt, a megyé­ben nézünk kicsit alaposabban, máris szömyülködhetünk, sőt, a ránk „vadászó” mérgek könnye­dén elképzelhető élettani hatásaitól akár azonnal hörögni is kezdhe­tünk, hiszen van itt minden: ne­mes egyszerűséggel a patakokba ömlesztett emberi ürülék, nehézfé­mek, Garéban akár halált okozó tetraklór-benzol, bőrgyári hulladé­kok, egyes feltételezések szerint azbeszt a Nevkóban, a panelok­ban, a hullámpalás épületekben, és akkor a szintén brutális hatású, hagyományos „civil” környezet­szennyezésekről még nem is be­széltünk. De ez még persze mindig nem elég, máris vannak újabb, a laikus­nak - mint nekem is - félelmesnek tűnő ötletek, mint például az, hogy a szó szoros értelmében lassan (ha egyáltalán...) épülő új 6-os út alap­jába kellene temetni bizonyos ár­talmatlannak kinevezett bányásza­ti melléktermékeket, esetleg elfek­vő vegyi anyagokat. Ugyanakkor még nem várt meg­lepetések is elő-előbukkannak. Most éppen dicséretes bátorsággal az ÁNTSZ húzott tizenküencre la­pot, és hosszú évtizedek után vé­gigellenőrizték az iskolák kémia­szertárait. És bizony nem is mentek hiába, mert mumifikálódott tanár­nőn kívül szinte mindent találtak, ami árt. (Bár néhány eset­ben nem is sikerült azono­sítani a fellelt anyagokat, így aztán kizárni igazából semmit sem lehet.) Bár a nagy nekibuzdu­lással a sulikban most kita­karítottak, a baj csak az, hogy ezzel alig változott va­lami, ugyanis a rendrakást először a fejekben kellene kezdeni, és ak­kor lenne esély szabadulni legalább az újabb szennytől. Persze, ez már nem csak tisztiorvosi feladat. Rákkeltő anyagok... 5. oldal A Föld évmilliók alatt vált csak lakhatóvá. Tönkre tenni elég néhány század is. Mi nyertünk? ® online interjú www.dunantulinaplo.hu VQ NA Február 5., csütörtök 16.30-17.30 Tel.: (72) 505-033 Fax: (72) 505-043 Vona Gábor, a Jobbik Magyar- országért Mozgalom alelnöke lesz szerkesztőségünk vendége február 5-én, csütörtökön 16.30-tól. Kérdését már most felteheti interneten, telefonon és Torlódásokra is számítanak Új csomópontok az Árkád körül Ásó, kapa, nagyharang? Szentlőrincen erős a keret Már a kezdetén eldől minden & tabella alján nagyobb a mozgás Janisch a játékfilmes fődíjas Budapest Az utolsó négypárti egyeztetésen sem sikerült megállapodniuk a parlamenti pártok _ képviselőinek a haderőreform egyes kérdései­ről. A vita így az Országgyűlés ha­marosan kezdődő tavaszi ülés­szakára marad. A nemzetőrség felállítása mellett a Fidesz Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) további módosító javaslatokat nyújt be a Magyar Honvédség régóta terve­zett átalakításáról szóló határo­zattervezethez. A kormány még január 7-én döntött a parlamenti pártok által most tárgyalt határo­zattervezetről, amely a haderőre­form céljaival összhangban a 2004 és 2013 közötti időszakban történő átalakításról szól. (Részletek a 3. oldalon) ■ Budapest Janisch Attila Másnap című filmje nyerte el a 35. Magyar Filmszemle játékfilmes fődíját, a dokumentum alkotások közül Papp Gábor Zsigmond A biroda­lom iskolája című munkáját ta­lálta fődíjra érdemesnek a zsűri - közölték a keddi eredményhir­detésen, Budapesten. Az indok­lás szerint a játékfilmes fődíjat egy belső időutazás rendkívüli erejű és igényes megformálásá­ért, a dokumentumfilmes kate­gória fődíját pedig a XX. század drámai történelmének sokolda­lú, érzékeny és tehetséges ábrá­zolásáért ítélték oda. Az idei mustra nagy játék­filmjeit szemléző grémium a rendezői díjat - megosztva ­Böszörményi Zsuzsának (Mé­lyen őrzött titkok) és Fliegau) Benedeknek (Dealer) adta Fliegauf a legjobb forgató könyvért járó díjat is elnyerte a Dealerrel a valószerű és ab­szurd élethelyzetek drámai ere­jű dialógusokká formálásáért. (További díjak: umnv. dunantulinaplo. hu)

Next

/
Oldalképek
Tartalom