Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)

2004-02-28 / 58. szám

1 - üm 2004. Február 28., szombat KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL Jubilál a Pécsi Kamarakórus elszólított Pécsről, de mindig kerültek a he­lyükre újak. A lényeg a hangi adottságok és a zenei ismeretek mellett azonban az volt, hogy az illető emberileg is kellemes legyen, és a kórusba a társaság, az együtténeklés öröméért jöjjön. Az alapítók egyike Szauer Dezső is, aki a könyvtáros Surján Miklóssal közösen szer­kesztette a Kamarakórus múltját bemutató szép kötetet is. Adatokért, régmúlt esemé­nyek pontos felidézéséért Tillai karnagy úr is hozzá fordul segítségért. Mert valóban van miről mesélni! Többek között arról, hogy a Kamarakó­rus a 60-as évek közepétől 20 országban 65 koncertkörúton járt, fesztiválokról, 35 nem­zetközi díjat gyűjtött be, 12 lemezt adott ki. 1980-ban nagy vállalkozásba fogtak: a Pécsi Szimfonikus Zenekarral együtt oratórikus műveket adtak elő, méghozzá szám szerint 36-ot, s mindezt 120 fellépés alkalmával, Ausztriától Belgiumig. De nem panaszkodhattak a kortárs zene­szerzők sem, hiszen a Pécsi Kamarakórus mindig szívesen mutatta be a műveiket. Kü­lönösen szoros kapcsolatot ápoltak Bárdos Lajossal. A Franciaországban felvett Bárdos­lemezük unikumnak számít, mivel ez Bár­dos szerzői elképzelései alapján jött lére - egyéb felvételeit a rádió archívumában vé­letlenül letörölték... De szintén fontos szer­zője volt a Kamarakórusnak Szokolay Sán­dor, Farkas Ferenc, és előadtak sok Orbán-, Kocsár- és Petrovics-művet is. Mint Tillai Aurél elmondta: azt tapasztal­ják, hogy a Kamarakórus iránti érdeklődés törelten, és alapvetően ugyanúgy dolgoz­nak, mint tették eddig is: heti két próba, fel­lépések, utazások - az idén legelőször Hidas Frigyes Requiemét éneklik Németország­ban, és várják legújabb lemezük megjelené­sét, amin Kodály orgonára és kórusra írt mű­veit adják elő Ella István orgonaművész köz­reműködésével. __ MÉHES KÁROLY Pé csi zenei életének egyik legmeghatáro­zóbb együttese, a Pécsi Kamarakórus 45 éve alakult és ebből az alkalomból ma es­te a Zene-Parkban jubileumi hangver­senyt adnak. A maiak mellett 70 egykori kórustag jelezte részvételét, akikkel, ter­mészetesen, a közös éneklés sem marad­hat el. Két diákköri jóbarát, akkor, 1958-ban két if­jú karnagy, Dobos László és Tillai Aurél az együtt éneklő baráti társaságból alapította a kórust, amelynek legelső próbáján (október 23-án...) 24-en voltak, de aztán a későbbi évtizedek alatt se nőtt a létszám 28-30 fölé. Az első év bizonytalansága után - mivel az akkori kultúrpolitikai miliő nemigen kedve­zett a magán-kezdeményezéseknek, akkor vált valami „hivatalossá”, ha egy intézmény állt mögötte - a Pedagógus Szakszervezet működtette Nevelők Házában találtak ott­honra. Olyannyira, hogy mind a mai napig e keretek között léteznek, még ha a helyszín (a Szent István téren, néhány házzal fel­jebb) és a név (Civil Közösségek Háza) meg­változott is. A kórus első fellépései után 1964 az első igazán jelentős dátum: negyven éve hívták életre a Pécsi Kamarakórus Fesztivált, így lett Pécs egy országos mozgalom gyűjtő­pontja, házigazdája, szervezője.- A Kamarakórusban a négy év fél évtized alatt mintegy 300-én énekeltek, de még ma is vannak jó páran az alapító tagok közül: Surján Miklós, Megyesi Schwartz István, a Kopjár és Komáromi házaspár - említi Tillai Aurél. - Természetes, hogy mivel zömmel fi­atalokról volt szó, kit-kit a sorsa, a pályája A kórus ünnepi műsora a pécsi Dómban FOTÓ, TÓTH L. Verseny a demokráciáról Szabadi Vilmos Mozart-koncertje A Pécsi Rádió és a Pannon Filhar- monikusok-Pécs már megszokott időben, vasárnap délután öt órától jelentkező közös komolyzenei műsorsorozatában ismét a Filhar­mónia Dél-dunántúli Kht. „Világjá­rók” sorozatának vendégei mutat­koznak be. A tavaly szeptember­ben indult, és a komolyzene ked­velők körében méltán népszerű Pannon Koncert-Tükörben a Pé­csett koncertező világhírű hegedű- művész, Szabadi Vilmos, és Gu­lyás Márta zongoraművész Mo- zart-sorozata kerül ezúttal adásba. A sorozat Szkladányi Péter emlé­kének ajánlott második részében a salzburgi mester legszebb hege­dű-zongora műveiből hallhatnak részleteket a kamaramuzsikát kedvelő zenebarátok. ibzi Pénteken Pécsett rendezték a Civitas Egyesület által meghir­detett Polgár az európai demok­ráciában című országos tanul­mányi verseny területi döntőjét. A négy legfőbb közjogi méltóság fővédnöksége alatt zajló verse­nyen a babitsos és lajosista diá­kok szerepeltek a legjobban. A Civitas Egyesület hitvallása sze­rint a magyarországi demokrácia és hazánk európai uniós csatlakozása szempontjából döntően fontos a tu­datos, művelt és aktív polgárság megerősítése, a fiatalok ilyen irányú nevelése. Ezért írták ki az országos vetélkedősorozatot, amelynek té­mái között az EU-csaÜakozás mel­lett az alkotmányosság, az emberi és kisebbségi jogok is szerepeltek. A pécsi területi döntőn 8 helybé­li és 3 fővárosi középiskola csapa­tai vettek részt, őket dr. Kékes Fe­renc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte. A feladatok megoldására négy óra állt rendel­kezésre, majd a dr. Róna Géza ve­zette zsűri meghozta a döntését. Eszerint az első helyen a PTE Ba­bits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola „Skarabeusz” csapata lett az első, míg mögöttük ugyanennek az intézménynek a „Hangman Corporation” együttese végzett (mindkét csoport felkészí­tő tanára Magasi András volt); az utolsó dobogós hely is Pécsett ma­radt: a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának „Viktória” csapa­ta végzett harmadikként. ____________________________MÉHES K. | Sz ínházi Szökőnap ’04 A 2004-es szökőnap alkalom ar­ra, hogy az Ifjúsági Házban mű­ködő Pécsi Alkalmi Színház má­sodik ízben rendezze meg a Szín­házi Szökőnapot. Az idei ese­ménysorban színházi előadások, zenei műsorok, valamint képző- és iparművészeti kiállítások való­sulnak meg egymáshoz kapcso­lódva. A közönség a szökőnapi vasárnapon láthatja az Apolló Kört, a Pécsi Alkalmi Színházat, az IH Belvárosi Diákszínházát és a Pécsi Református Kollégium Színjátszó Körét. A zenéről a Stoni Blues Band, az Intermagyar és a Wowbagger gondoskodik, míg Fürtös György keramikus- művész, Sas Miklós festőművész, Végh András fazekas és Szegedi Zsolt rajzoló munkáit állítják ki. M. K. _______Futnak a képek________ Ka páék az időgépen A mohácsi vész, Jancsó Miklós leg­újabb filmje, a Mester örökifjú szel­lemének játékosan komoly villaná­sa. A Kapa és Pepe párosról szóló kései művek sorában ez már az ötö­dik, és szerintem, alighanem a leg­jobb. A történelmi múlthoz való vi­szonya merészen felszabadult, re­mekül alkalmazkodik szereplői, e mai, városi folklórhősök tudatához és szemléletéhez. E tudat legfőbb jellemzőjének a rendező ezúttal a feltételes módban történő gondolkodás hajlamát, túl­zott kedvelését tekinti, ezáltal ragad­ja meg, következményeit pedig gör­be tükörben szemlélteti. Ez régi, al­kalmasint igazi magyar sajátosság. Cselekvés helyett képzelegni: mi lett volna, ha... Mikszáthnak van egy szereplője, aki, valahányszor jelen­beli problémákra, gondokra terelő­dik a szó, mindig megjegyzi: „Nem kellett volna Kuten királyt megölni.” Vagyis szerinte minden baj gyökere a tatárjárást megelőző viszályokban keresendő. Ha Kuten él, Batu kán körülnézhet. Az efféle gondolkodás­ban, amellett, hogy, valljuk be, ko­mikus, van valami fatalista, beletö­rődő, lefegyverző elem. Merthogy Kuten királyt, sajnos, nem lehet feltámasztani, visszamenőlegesen életben tartani. Ahogy a mohácsi csatát sem lehet utólag megnyerni. Bárcsak lehetne. De nem lehet. Kapa és Pepe mégis erre tesznek kísérletet. Elhatározzák, hogy visz- szamennek a mohácsi síkra, és a késlekedő Zápolya János helyett, egy-két géppisztollyal felszerelve, ők lesznek a felmentő sereg. Erre a vál­lalkozásukra oly módon kerülhet sor, hogy egy honi feltaláló megszer­keszti számukra az időgépet, vagyis egy spéci H20-val működő csoda­masinát. Ez a mesés jármű a film központi motívuma, valóságos barkácsremek, olyan, mintha Verne Gyula és Zemeckis Róbert közösen ötlötték volna ki. Kapa és Pepe tehát megérkeznek a hős vértől pirosuk mohácsi síkra. Az időzítés pontos. 1526. augusztus 29., Szent János fővételének napja. Minden stimmel. Még az eső is. Igaz, nem valami Csele-patakot árasztó felhőszakadás, inkább csak afféle futó zápor, de esőnek azért eső. Meg kell menteni az országot, mondják hőseink egy-két arra járó jobbágynak, mire azok megkérdik: „Mitől?” II. Lajos pedig éppen egy dalos ajkú, szép parasztlánnyal enyeleg. Jönnek is a törökök, élü­kön Halász Péterrel Szulejmán sze­repében, kezében kék esernyő, rajta az Európai Unió csillagai. Nem vala­mi nagy sereg ez a török had, lehet­nek úgy tizenöten, de ha meggon­doljuk, hogy a Honfoglalás című filmben hat besenyő üldözte el őse­inket Etelközből, akkor ez komoly erőnek számít. Annál is inkább, mert átállt honfitársak is akadnak köztük. No de komoly erő ide, átállt ma­gyarok oda, Szulejmánnak annyi. Lőporfüstös fizimiskával kell aláír­nia a békeszerződést, amit Kapa dik­tál. Ennek eredményeként Magyar- ország nagyhatalom lesz, a magyar pedig világnyelv. Ezen a nyelven be­szélnek a törökök mind egy szálig, még a szerecsenek is magyarul éneklik a Hajmási Pétert: „Húzatom agyba-fóbe, beugróm a nagy­bőgőbe...” Persze, az is előfordulhat, hogy a nagyszájú, ideológus hajla­mú Kapával szemben a kishitű, aka­dékoskodó Pépének lesz igaza. Mert úgy is fordulhat a dolog, hogy Kapát elragadja a „dokumentáló" szenve­dély, és lövöldözés helyett inkább fotografál (nem az a fontos, mi tör­tént, hanem az, hogyan láttatjuk, gondolja), a gépfegyverekből pedig kifogy a töltény. Ráadásul még az időgéppel való visszatérés is kérdé­sessé válhat, mert a szomjazó Pepe kiitta az üzemanyagtartályból a spé­ci H20-t. Mi lesz, ha mégiscsak elveszítjük a mohácsi csatát? - kérdezzük ré­mülten. De aztán arra gondolunk: sebaj, legalább hivatkozni lehet rá jelenkori bajaink, netán kudarcaink esetén: „Több is veszett Mohács­nál.” A nagybőgőbe pedig így is úgy is bele lehet ugrani. Nagy Imre Szulejmán szultán (Halász Péter) korán örül Pepe levágott fejének Minden szökőévben sem Nagyapám, kis vitézi telken gazdál­kodó parasztember volt. Nemigen mondta ki azt a szót, hogy politikus. Egyszerűen „nagyfejűek”-nek ne­vezte őket. Én ezt világos beszéd­nek tartottam, mert láttam, Rákosi pajtásnak ugyancsak nagy a feje, s gondoltam, akik a bandájába tartoz­nak, azok a nagyfejűek. Egyszer, ti­zenkét éves lehettem, jelen voltam, amikor a szomszéd Szabó bácsival, a favágítón értékelték Rákosi Má­tyás rádióban is közvetített beszé­dét. Véletlenül sem hagyta el egy bí­ráló szó ajkukat. Szaggatott monda­taikat így kezdték: Most má’ tudhattya szomszéd... mennyivel jobb, hogy... A másik jelképesen köpött egyet, s válaszolt: Maga is büszke lehet, hogy majdnem tel- jesítötte a beszógátatást... mög hogy megmutathassa, lehet egy szöm bú­za nélkü’ is karácsonyozni... Sokat hallgattak, néha görcsös mosoly halt el szájuk szélén. Csak ritkán köptek egy picit. Mégis pon­tosan értettem, mire gondolnak. Az is természetesnek tűnt, hogy több évtizedes barátság után is magázód­nak. A falusi ember valaha megadta a másik gazdának a tiszteletet. Csak a fehémépet meg a gyerekeket te­gezték. Amikor Szabó bácsi elment, megkérdeztem az öregemet:- Mond, nagypapa! A nagyfejűek sosem mondanak igazat?- Egy úttörő, ilye’t nem kérdez. De ha má’ szóba hoztad, dehogy­nem. Igazat is mondanak, minden szökőévbe’ Csak néha arról is kide­rül, hogy tévedésből mon’ták. Bizony nem csak én voltam az oka, hogy az iskolában, az úttörődal vége hangzavarnak hatott. A „Ráko­si pajtás bennünket boldog jövőbe vezet" helyett többen azt harsogtuk: „borjú kötélen vezet. ” (Csak a fiata­lok kedvéért pontosítottam.) Fogalmam sincs, miért jut ez mostanában olyan gyakran az eszembe. Tán, mert szökőév van. Mellesleg a mai lóvá tett parasz­tok, esőben, hóban, nemrég az uta­kon demonstráltak. Néhányan a fő­várost is megjárták erőgépeikkel. Sajnos, sokan otromba megjegyzé­sekkel bírálják küzdelmüket, meg­feledkezve arról, hogy amíg nem. kezdtek „kellemetlenkedni”, a ku­tya sem figyelt segélykiáltásaikra. A kormány figyelme főképp, egy poli­tikai államtitkár cinikus és ellensé­ges kijelentéseiben öltött testet. Közben zajlott a bravúros politi­kai zsonglőrködés. A miniszterelnök „ország­értékelő" beszédében átsiklott a gazdasági állapotok értékelésén, de bedobott néhány gumicsontot. Csak gratulálhatunk tanácsadó­inak a sikeres taktikához. Most po­litikai ellenfelek, táboron belüli el­lenlábasok, pártkatonák és politi­kailag érzékeny választók, azt csó- csálják, sérül-e a demokrácia, ha megsértik; hányán acsarkodjanak abban a parlamentben, amely a gazdaság működtetésére alkalmat­lan törvényeket hoz; s megér-e egy alkotmánymódosítást az, hogy nem a választottak közmegegyezé­sével, hanem a nép szavazataival választhatunk államfőt? Ügyes. Ha már kenyeret nem tudunk adni a népnek, legalább a cirkuszt bizto­sítsuk. A vita közben alig kapott figyel­met, hogy a bemutatkozó új pénzügyminiszter kijelentette: a magyar gazdaság visszafordítha­tatlanul fejlődésnek indult. Ennek bizonyítására beterjesztette a ta­karékossági csomagot, amelynek kapcsán nő majd kicsit a munka- nélküliek, később a hajléktalanok száma, még jobban megnyomo- rodnak az önkormányzatok, be­zár néhány egészségügyi intéz­mény, s megkaphatja a végdöfést néhány halódó ágazat. Közben szociológusaink arról beszélnek, hogy a családok két­harmada szegény, s ennek riasztó fokozatai is vannak. Egymillió családnak van közüzemi tartozá­sa, azaz minden harmadik ma­gyar család képtelen kifizetni a re­zsijét. Sebaj, a szolgáltatók emel­ni fogják az árakat, s még többen nem tudnak majd fizetni. Karitatív szervezetek éhező kisiskolások ebédjére gyűjtenek. Aránylag kis publicitást ka­pott, hogy Észak-Magyarorszá- gon egy érettségi előtt álló diák két bankrablást követett el. Az elsőből öltönyt vett a szalagava­tó bálra. A másodikból későbbi egyetemi tanulmányait kívánta finanszírozni. Szerencsétlen anyja azt nyilatkozta, reméli, fia a börtönben is folytathatja ta­nulmányait, mert jeles tanuló. Ennek a tanulságait végig gon­dolni sem merem. Azóta sikerült némi ered­ményt kicsikarni a gazdáknak. Kiderült, az áfatrükkökkel nem csak sújtani, támogatni is lehet. De a miniszterelnök egyik nap kijelentette: nem a kormánnyal van vitájuk a termelőknek, ha­nem a multi értékesítőkkel, má­sik nap, hogy a gazdák olyan gé­pekkel vonultak az utakra, amit a kormánytól kaptak, s hogy a kormány nem tud gazdaságosan termelni a gazdák helyett. A gazdák ezt úgy látják: a veze­tők tanácsára adósodtak el, hogy korszerűsítsenek s gépeket vásá­roljanak erőn felüli hitelekből, amiket most nem tudnak törlesz­teni. Nem kellene helyettük nye­reségesen gazdálkodni, de a játék- szabályokat - a törvényeket, ren­deleteket, szeszélyesen változó szabályzókat, hitelkonstrukciókat - a parlament és a kormány dik­tálja. Ezeken múlik, hogy a keres­kedelmi láncok irreális nyereségét szolgálják vagy az értéket előállí­tók életben maradását. Ha egy termék ára a többszörö­sére nő mire eljut a fogyasztóhoz, akkor talán mégsem az a konst­rukció az ideális, amelyben ez megtörténik. így termelőt, fo­gyasztót nyomorít. A probléma elnapolására, a ta­karékosság ellenére is, kerítettek néhány milliót, de a lyuk részle­ges betömését elsősorban előre­hozott hitellel kísérelnék meg. Ez újabb eladósodást gerjeszt. A pi­acszabályozók közül Gsak kettő­höz mertek nyúlni. Legalább, minden szökőévben végig kellene gondolni, hogy az ország lakosságának kétharmada csak mint potenciális választópol­gár számít, vagy... Vagy ma is csak a „nemesség” tekinthető a nemzetnek? Az ünneplés napjai közeled­nek. Csatlakozunk. Kétségtelen lesznek ennek nyertesei is. De tán még lehetne tenni valamit, hogy mind többen legyenek. PL politi­kai taktikák helyett, hagyomá­nyos baloldali értékeket tükröző gazdaságpolitikával. Bükkösdi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom