Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)
2004-02-26 / 56. szám
11. OLDAL Ü 2004. Február 26., csütörtök É L E T & STÍLUS Cigaretta helyett mobiltelefon A mobiltelefon az iskolatáskának már-már elengedhetetlen tartozéka. A készüléknek kutatók szerint szerepe lehet abban, hogy egyre kevesebb kamasz dohányzik. Néhány évvel ezelőtt a mobiltelefon még a menedzserek kiváltsága volt, ma már a gyerekszobát is elérte. Az általános iskolások 75 százaléka szeretne mobiltelefont. Egy magatartáskutató intézet szerint minden ötödik 6-13 év közötti gyereknek van mobilja. A 12-19 éves korosztályban pedig minden második diák rendelkezik készülékkel. A felmérések szerint sok anyuka inkább pluszmunkát vállal, de kérés nélkül is megveszi a telefont gyerekének. Nem feltétlenül divatból: a készülék igen praktikus, főként azoknak a tanulóknak, akiknek sokat kell utazniuk az iskoláig. A szülőnek is megnyugvást jelent, ha tudja, baj esetén ott a telefon, a kicsi bármikor segítséget kérhet. Egészségkárosító hatása még nincs bebizonyítva, egy angol kutatóintézet szerint azonban a gyerekekre több veszély leselkedik, mint a felnőtt telefonálókra. A gyerekek koponyacsontja ugyanis vékonyabb, ezért az Popzenei nyereményjáték És újra csak rock and roll Különleges rockabilly csapat érkezik hamarosan Pécsre, a Mystery Gang Trió, mely a tengerentúlon sokkal híresebb, mint itthon, és jön velük egy legendás amerikai csapat is, Bill Haley egykori zenekara, a Comets. A Mystery Gang Rockabilly Trió 1998-ban alakult. Az ’50-es évek autentikus rockabilly és rock and roll zenéjét játsz- szák, ugyancsak ebben a műfajban készült sok-sok saját dallal, és természetesen a régi nagy előadók dalaival együtt. A Mystery Gang külföldi elfogadottságára jellemző, hogy első lemeze 2000-ben Japánban jelent meg, a második album 2001-ben az angol Nervous Recordsnál, mely 12 hétig vezette a kiadó eladási listáját. Harmadik lemezüket pedig 2002- ben adták ki az Egyesült Államokban. Legutolsó hangzóanyagos ténykedésük, hogy egy bristoli válogatásalbumon két felvételük is szerepel, és a korong most kerül a boltokba. A Mystery Gang a honi fellépésein túl koncertezett már az angliai Rockabilly Rave-en, turnézott Hollandiában, Németországban, Ausztriában, Olaszországban és még jó néhány európai országban. Igazi nagy érdemük, hogy tavaly idecsábították a legendás Comets együttest, Bill Haley bandáját, sőt mi több, az ötven éve aktív amerikai társaság idén márciusban, 14-én Pécsre is ellátogat egy koncert erejéig. További részletek olvashatók a zenéről, az együttesekről a www.mistery- gang.hu és a www.comets.hu intemetcímeken. E heti nyereményjátékunkon négy belépőjegyet sorsolunk ki a Mistery Gang és a Comets március 14-i pécsi koncertjére az alábbi kérdésekre helyesen válaszolók között. 1., Milyen átlagéletkorú a Comets? 1., ötvenévesek x., hatvanesztendősek 2„ túl vannak a hetvenen 2„ A Mistery Gang milyen stílusú zenét játszik? 1., beat x„ rhytm and blues 2., rockabilly A megfejtéseket a Popzenei nyereményjáték, Dunántúli Napló, 7601. Pécs, Pf. 134. címre kérjük beküldeni március 3-ig. Legutóbbi nyereményjátékunkon Recordexpress csomagot nyert Pintér Kincső Eszter (Bóly) és Molnár István (Komló) olvasónk. A nyereményt a DN-szerkesztőség titkárságán (Pécs, Engel J. u. 8.) hétköznap délelőttönként lehet átvenni. elektromágneses sugárzás jobban éri agyukat, mint a felnőttekét. Főképp a gyakori használat lehet veszélyes. Ugyanakkor kutatók szerint a mobiltelefon is szerepet játszhat abban, hogy csökken a kamasz dohányzók száma. A 15 éves fiúk között 1996-ban még 28 százalék volt a rendszeresen cigarettázók aránya, ez mostanra 19 százalékra csökkent. A lányoknál az arány egyharmad- ról egynegyedre esett. A vizsgált időszakban viszont a mobiltelefonok elterjedtsége 73 százalékra nőtt ebben a korosztályban. Sztárpletykák BÍRÓHOZ FORDULT a közelmúltban Michael Jackson és ex-felesége, Debbie Rowe régóta tartó családi perpatvaruk elsimítása végett. Egyes értesülések szerint Debbie Rowe magának követeli Michael Jacksontól született mindkét gyermekének felügyeleti jogát. Jackson és Debbie Rowe három évi házasság után, 1999-ben váltak el. A MELY DEKOLTÁZS jellemzi a legnagyobb divatdiktátorok idei kollekcióit, a férfiak nem kis örömére. A legújabb modelleket a na- pokban mutatták be Milánóban._______________________________■ Kevesebb olaj, kevesebb újszülött Bolygónk kőolaj- és földgáz- készletének folyamatos csökkenése radikálisan visszavetheü a születések számát az elkövetkező évtizedekben - állítják amerikai kutatók. Szerintük ugyanis egy tartós energiaválság elveheti a fiatalok házasodási kedvét, és ennek következményeként jelentősen csökkenhet a népességszaporulat. „ A gazdaság teljesítőképességét az egy főre jutó energia határozza meg. Az energiahordozók mennyiségének csökkenése pangást idézhet elő a gazdasági folyamatokban, ami visz- szaesést okozhat a születések számában” - magyarázzák. A kőolaj az egyik legnehezebben pótolható energiahordozó, ami nem csupán a gépjárművek üzemanyagát, hanem számos ipari és mezőgazdasági termék alapanyagát is adja. Többek között kőolajszármazékból készülnek a növényvédő szerek, a műtrágyák és a műanyag is. A kutatók szerint az emberiség 30 év múlva jut el arra a pontra, amikor annyira megfogyatkoznak a természetes energiahordozók, hogy hiányuk közvetlenül érezteti majd hatását a családok életében. Álomszuszékok és csipegetők A legtöbb ember bagoly, pacsirta vagy feketerigó. Legalábbis az alvástípusokat illetően. Egy új elmélet azonban összeköti az éjszakai pihenési szokásokat az étkezésiekkel. Az éjszakai baglyok sokáig éberek. Mások viszont már az esti mesét is legszívesebben az ágyból néznék. Táplálkozási igényeink is bioritmusunk szerint alakulnak, ami részben genetikailag magyarázható, részben viszont a külső kényszer határozza meg - állítja Irmgard Niestroj táplálkozási szakértő. Például aki napközben sok stressznek van kitéve, reggel szinte nem eszik, viszont este bepótolja. Eközben szerotonin nevű boldogsághormon szabadul fel szervezetében, s az ember újból tettre kész. A Pacsirta vekker nélkül is korán ébred. Lelkesen indul a fürdőbe, hogy hideg vagy legalábbis hűs zuhanyt vegyen. A hideg ugyanis még inkább felélénkíti. Szervezete máris kalóriára vágyik. A reggeli különösen fontos számára. Ezért hajlik rá, hogy alaposan bepakoljon. Szívesen fogyaszt gyümölcslevet, kávét, müzlit, kolbászos kenyeret és sajtot. Délben nem ragaszkodik a meleghez, megelégszik egy nagy adag salátával. Este alig éhes, hiszen ekkor már fáradt. Egy banánnal vagy kefirrel is beéri. A Bagoly reggelente szereti a fejére húzni a takarót. Ha teheti, megvárja, amíg hasára süt a Nap. Ennek az is az oka, hogy éjjel alacsonyabb hőmérsékletű szervezete lassabban melegszik fel reggel. Ezért inkább meleg vízzel zuhanyozik. A reggeli kávé ébreszti fel igazán. Szereti a reggeli édes-zsíros falatokat. Délben megrohamozza a munkahelyi büfét, este pedig szívesen falatozna kedvenc csokoládéjából. A reggeli lustaságért cserébe viszont még este 10-11-kor is munkára fogható. A kiadós vacsora újabb energiamennyiséggel tölti fel. A Feketerigó többnyire reggel nyolc felé ébred, s máris könnyű reggeli után néz. Kedvence a reggeli lekváros kenyér. Délelőtt éri el csúcsformáját, amikor is alaposan belakmáro- zik. Estefelé már kevéssel beéri. Éjjel 11 óra felé a fáradtság jelei mutatkoznak rajta. Ez a típus él a legkiegyensúlyozottabban, mert bioritmusa révén alig teszi ki magát stressznek. Délben, amikor remek formájában van, többnyire nyugodtan megebédel. Délben egyen többször gyümölcsöt, este pedig salátát. Ha bioritmusunkat figyelembe véve alakítjuk ki étkezési szokásainkat, szinte bármikor ehetünk. Persze azért továbbra is fontos, hogy a hagyományosan kevés fizikai munkát végzők napi 1800-2000 kalóriánál ne fogyasszanak többet. Tízből öt durmolna m Nagyjából minden második honfitársunk (53 százalék) tovább aludna reggelente, mint amennyit lehet. Ók a baglyok, akiknek rendre problémát jelent az ébredés. A pacsirták - a lakosság körülbelül harmada, 29 százalék - többnyire frissen, fiatalosan pattan ki az ágyból. A tapasztalatok szerint azonban sötét téli hajnalokon nekik is gondjaik támadhatnak a felkeléssel. ■ Tízből körülbelül két ember „feketerigó’’. A legjobb párosok esetében megfigyelhető, hogy a partnerek alvási szokásai is hasonlóak. A bioritmus túlságos eltérései ugyanis rosszul hathatnak a szexuális életre is. HEVES ESŐZÉSEK MOSTÁK EL a riói karnevál utolsó felvon(ul)ását. Ennek ellenére idén is fergeteges hangulatban telt a mulatság, ame- lyen összesen 14 szambaiskola táncosai vonultak fel.__________________________________________________________________■ Az anyatej után jöhet a hamburger? Nem alkalmas csecsemők táplálására a gyorséttermi menü. Ennek ellenére tízből nyolc védőnő azt tapasztalta Angliában, hogy a szülők nem megfelelő módon szoktatják át anyatejről a szilárd táplálékra gyermekeiket, és gyakran adnak az egészen piciknek hamburgert és más, számukra káros ételféleséget. Néhány anya arra hivatkozott, hogy azt mondták neki, nyugodtan turmixolja össze a hamburgert vagy bármit, amit a felnőttek esznek. A védőnők jelentéseikben beszámoltak róla, hogy számos esetben adtak a szülők otthon főzött étel helyett gyereküknek sült csirkét, hamburgert, kínai gyorsételeket. Előfordultak egészen extrém esetek is: egy nyolchetes babának chipset adtak, egy másik csecsemőt kórházba kellett szállítani miután túl magas sótartalmú instant szósszal etették. A védőnőket az is aggasztotta, hogy a köztudatban nem létezik a gyermekételek külön fogalma, csak az agresszíven reklámozott termékek jutnak el a fogyasztókhoz, így nem meglepő, ha babapiskóta helyett chipsen kénytelenek a csöppségek fogínyüket erősíteni. Óvszerek, kalapács alatt Több mint hárommillió különböző színű, méretű és ízesítésű koton került kalapács alá a napokban a Dél-afrikai Köztársaságban, mivel a német tulajdonú óvszergyártó cég csődbe ment. „Ez a tétel minden rendűrangú érdeklődő képzeletét felcsigázta a nagy tételben vásárló külföldiektől a javíthatatlan optimistákig” - büszkélkedett Balix Manxgaba, a nem mindennapi kínálatot elárverező Auction Alliance aukciós ház képviselője. Az óvszervállalkozást annak idején országszerte úgy üdvözölték, mint az AIDS elleni harcban tett jelentős előrelépést, ám az üzem nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért március folyamán a csődöt mondott kotongyárat is dobra verik.