Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)
2004-02-26 / 56. szám
2. OLDAL Hírek Mondjon le! A hagyományos német politikai hamvazószerda alkalmából a kormánykoalíció ellenzéke a szociáldemokrata Gerhard Schröder lemondását szorgalmazta. „Az ország nem szolgált rá, hogy ilyen kicsinyes nyárspolgárok kormányozzanak”- fűzte hozzá Passauban a keresztényszocialista Edmund Stoiber (képünkön), europress Halál Irakban Lezuhant egy katonai helikopter Nyugat-Irakban, a baleset két katona életét követelte. Az al-Dzsaszíra arab nyelvű hírtelevízió tudósítása szerint a szerencsétlenség al-Hadita városának közelében történt, europress Kerry diadalmenete Egy héttel a valószínűleg mindent eldöntő „szuperkedd" előtt John Kerry, a demokraták favo- ritja az elnökjelöltségre újabb nagy lépést tett előre: a Utah, Idaho és Hawaii állambeli előválasztáson a szavazatok 55, 54, illetve 46 százalékát szerezte meg. Vetélytársa, John Edwards mindössze 30,22 és 13 százalékot hódított el. EUROPRESS Bizalmatlanság A francia nemzetgyűlés szocialistái még a héten bizalmatlan- sági indítványt készülnek benyújtani Jean-Pierre Raffarin kormányfő ellen, szociálpolitikája miatt - jelentette be szerdán Párizsban Jean-Marc Ayrault frakcióvezető, europress A szenvedőkről II. János Pál a nagyböjt kezdete alkalmából a gyermekek jólétének erőteljesebb megsegítésére hívott föl az egész világon. „Ugyan ki szorulna jobban védelemre és óvásra, mint a védtelen és törékeny fiatal emberek?” - jelentette ki a pápa szerdán a Szent Péter-baziliká- ban hívők előtt, europress A koreai kapcsolat Phenjan és Washington atomvitájában mindkét fél a 16 hónapos válság során az eddigi legmagasabb szinten képviseltette magát: James Kelly külügyi államtitkár és Kim kié Gvan külügyminiszter-helyettes Pekingben tárgyalt, europress Izraeli razzia A palesztin szélsőségesek pénzügyi forrásainak elapasztására az izraeli biztonsági erők megrohamozták a ciszjordániai Rámalláh bankjait. Számlák százait vizsgálták át, és több millió sekelt vettek zár alá. A razzia idején kijárási tilalom volt életben. A tiltakozó lakossággal véres összecsapások törtek ki, amelyek során 17 palesztin megsebesült, europress Tömeges per Három hónappal az isztambuli merényletsorozat után a török államügyészség vádat emelt 69 gyanúsított ellen. Öt vádlott ellen életfogytiglani, a többiek ellen 4 és féltől 22 és fél évig terjedő szabadságvesztés kiszabá- sát indítványozták, europress ■ VILÁG TÜKÖR 2004. Február 26., csütörtök Éhséglázadás Szlovákiában A karhatalom őrizetbe vette a fosztogató romákat Kétezer rendőr és katona kivezénylése ellenére Szlovákia több vidékén „az éhség parancsára” hivatkozva romák csoportjai tegnap is folytatták a fosztogatást az élelmiszer- boltokban. A kormány válságülést tartott. Pozsony Az egyik gömöri faluban betörték az élelmiszerbolt kirakatát, és húszezer korona értékű árut, zömmel kávét, cigarettát, csokoládét és szeszes italokat, valamint száraztésztát, cukrot, hüvelyeseket, testápoló készítményeket vittek el. Ugyanebben a járásban, a fazekas hagyományokról híres Gicén ennél jelentősebb, csaknem százezer korona értékű áruval távoztak a fosztogatók, akik szinte a teljes kávé- és italkészletétől fosztották meg a tulajdonost, de hentesárut, cukrot és egyéb élelmiszereket is eltulajdonítottak. A rendőrség a riasztóberendezés jelzését követő fél óra múltán jelent meg a helyszínen, ahol a tettesek közül már senkit sem találtak. A nyolcszáz lelket számláló falu lakosságának hatvan százaléka roma nemzetiségű. FOTÓ! EUROPRESS/EPA Leányálom arról ábrándozni, hogy a kormány egyik napról a másikra megtalálja a romáknak is tetsző kivezető utat - írta a Národná Obroda című napilap. Ha a szociális rendszerbe bármilyen jövedelempótló vagy egyéb előnyöket kínáló megoldás épülne be, az mások diszkriminálása lenne, márpedig a kormánynak tennie kell valamit, még mielőtt a szélsőséges bőrfejűek felébrednének - figyelmeztetett a cikkíró, és arra emlékeztetett, hogy a súlyos etnikai konfliktusok látszólag mindig helyi villongásokkal kezdődnek. 65 NAP A CSATLAKOZÁSIG Választási közöny Mélyponton van a szomszédos Ausztriában az Európai Unió népszerűsége. Felmérések szerint az osztrákoknak legfeljebb a negyede akar részt venni júniusban az EU parlamenti képviselőinek megválasztásában - írja a Die Presse. Becs A közösség kormányának számító brüsszeli bizottság felkérésére közvélemény-kutatást végzett az Eurobarometer Intézet. Eszerint csak az írek (23,7 százalék) és a britek (23 százalék) fogják „alulmúlni” az osztrákokat. _____ Az adatok szerint a Tizenötök polgárainak csupán egyharmada járul majd az urnákhoz. Az EP-választások iránt a legnagyobb érdeklődés Dániában és Görögországban mutatkozik, ahol a polgároknak több mint a fele adja le szavazatát. A májusban csatlakozó tíz országban sem uralkodik EU-fória. Bár az új tagállamokban most első .. * * m . * * i’iVV * + ■ Ki * * 1' * ízben választhatnak uniós képviselőket, az EU-15-ökhöz képest éppen csak valamivel nagyobb az érdeklődés. (Magyarországon eszerint 40-50 százalék közötti lehet a részvétel.) Átlagosan alig negyven százalék körül várják az urnához járulók arányát, ám néhány országban, így Észtországban (17 százalék) szembeötlő a közönyösség. A Die Presse értelmezése szerint ez összefügghet az Unióról szerzett felszínes ismeretekkel is. A leendő tagállamokban a megkérdezetteknek csak 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kielégítőnek tartja EU-s tájékozottságát. Az Eurobarometer szakemberei feltérképezték a jelenlegi tagKét sebesség A német kancellár elkerülhetetlennek tartja egy Németország és Franciaország vezérelte két- sebességes Európa megteremtését, ha földrészünk politikailag nem válik kezelhetőbbé. Schröder kifejtette: „Ha nem tudunk egységes és kormányozható Európát létrehozni, annak az lesz a következménye, hogy különböző sebességek alakulnak ki.” országok polgárainak uniós ro- konszenvét is. Mint kiderült, csupán a megkérdezettek fele helyesli hazája EU-tagságát; 2000 tavasza óta ez a legalacsonyabb támogatottság. Ráadásul a válaszadók 15 százaléka kifejezetten elhibázottnak tartja országa csatlakozását az Európai Unióhoz. TORONYI ATTILA ÁLLÁSPONT ÁRPÁS1 ZOLTÁN Egy francia éjszaka Budán Jacques Chirac hazament. Mi meg itt maradtunk, és próbáljuk a tudósításokból kihámozni az egyéjszakás látogatás üzenetét. A francia elnök tárgyalt, beszédet mondott, ígéreteket tett, óhajokat hallgatott meg, kitüntetéseket adott át, és reményeket hátrahagyva távozott. Jött, látott és győzött - kishitűségünk felett. Mi hasznunk a látogatásból? Van abban valami jelképes, hogy Chirac az Országház felsőházi termében szólt az Unióba alsóházi kilátásokkal igyekvő magyarokhoz. A felsőházi Franciaország első embere a helyhez illő méltósággal tett ígéretet arra, hogy a közös Európában nem lesz felső- és alsóház, a magyarok ugyanúgy hozzáférnek majd a húsoskondérhoz - a kilátásba helyezett támogatásokra gondolva kezdetben jobban -, mint mások. Idővel pedig csak a tehetség számít, ami jól hangzik egy olyan országban, amelynek állampolgárai arról híresültek el, hogy ha utolsóként lépnek is be a forgóajtón, elsőként jönnek ki onnan. Erre nézve biztató, hogy Chirac szerint szeretett hazánk az egyik legfontosabb viszonyítási pont Közép-Európában. Az átadott kitüntetéseket nézve nemcsak az ország, hanem annak miniszterelnöke is, aki megkapta a külföldieknek adható legmagasabb francia kitüntetést, a Becsületrend főtiszü fokozatát. Ami lehet puszta gesztus, protokoll, miegymás, csakhogy ebben a térségben aligha akad kormányfő rajta kívül, akinek mellére ilyet tűztek. Ennek ellenére se essünk túlzásba, a főtiszti fokozat nyilván a franciabarát Medgyessynek szólt. A látogatás Pesten és Budán, no meg a biztató kijelentések viszont mégiscsak nekünk, magyaroknak. Ha már a Trianonban oly gyászos szerepet játszó Francia- ország elnöke - akivel utóbb Irak ügyében sem értettünk egyet - azt mondja, hogy szívesen látnak bennünket a közös hazában, akkor higgyük el már végre. Alsóházi gátlások nélkül. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640-330404 SZERI ÁRPÁD A szlovák métely Európa közepén éhséglázadás tört ki. Nem árt ízlelgetni ezt a mondatot, jóllehet fennáll a veszélye, hogy a puszta kóstolgatás is megfekszi a gyomrunkat. Legutóbb Mexikóban, a latin-amerikai nyomorövezet egyik államában robbant ki hasonló okból véres rebellió: a kormány ott katonaságot vetett be a zavargások lecsillapítására. Mi is történt Szlovákiában? Az újabb éhséglázadás országában, a májustól uniós tagállamban? Nos, itt is katonaságot vezényeltek a korgó gyomrúak ellen, akik történetesen cigányok. A híradás szerint ezer katona és másfél ezer rendőr igyekszik kordában tartani az üzletek megrohamozóit. Az egyik eladó szerint elsősorban lisztet, cukrot, konzerveket vittek magukkal a felbőszült romák, másutt már alkoholt s dohányt is. Az utóbbi két élvezeti cikk gu- nyoros vélemények megfogalmazására is csábíthatja a felszínes szemlélőt, de azért ne feledjük: Szlovákiában (is) a cigányok tartoznak a társadalom páriái, a megvetett és kiközösített nincstelenek közé. Figyelemre méltó, hogy az egyik szomszéd, Csehország máris megerősítette keleti határait, tartva a „szlovák métely” begyűrűzésétől. A megélhetést biztosító munka hiányában egyelőre ezek az érdemi válaszok: katonaság, rendőrség, megerősített határőrizet. S távoli reménysugárként esetleg elandalíthatjuk magunkat - mi is, itt Magyarországon - azzal, hogy az idő meg az EU előbb-utóbb meghozza a társadalmi különbségek csökkenését, a legszegényebbek felemelkedését. Végül is mi legyen a szlovákiai romákkal, akik kétségkívül bűnt követtek el? Ötvenötén mindenesetre már zárkában ülnek. Különös módon nekik már jó, hiszen a fegyintézetekben fűtenek rájuk, és megfelelő élelmet is kapnak: erre kínosan kell ügyelnie minden csatlakozó országnak. Hiszen az EU ha másutt nem is, a börtönökben egészen biztosan számon kéri az emberi jogokat... EGYETÉRTEK: 06-90430-422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási dij __________A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről.__________ Nö vekszik az áldozatok száma Megérkeztek Marokkó földrengés sújtotta földközi-tengeri tartományába, El Hoszeimá- ba az első segélyszállítmányok és mentőegységek. Rabat A kedd hajnalban bekövetkezett, a Richter-skála szerinti 6,3-es erősségű földmozgás, amely álmában érte a vidék lakóit, szerda délre már 564 halálos áldozatot követelt, s a romok között segítők ezrei kutatnak túlélők után. A magyar Karitatív Szövetség tagszervezetei 15 fős mentőalakulat azonnali kiutaztatását ajánlották fel Marokkó magyarországi nagykövetének. A tervek szerint mentőkutyások, műszaki mentők és egészségügyiek utaznának a földrengés sújtotta országba. A Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold sátrak, matracok, konyhai berendezések, fűtőtestek és élelmiszer eljuttatását tervezi Marokkóba, ehhez 1,8 millió euróra van szükség - közölték szerdán Genfben. Az Európai Unió Bizottsága félmillió euróval járult hozzá a mentőcsapatok bevetéséhez. A helyi nem kormányzati szervezetek SPANY0L0RSZ4< FÖLDRENGÉS MAROKKÓBAN SÚLYOS Hatar az afrikai és az eurázsiai talapzat között; fokozott földrengésveszély ALGÉRIA 2S0kai bírálják, és nem kielégítőnek, valamint lassúnak tartják a segélyakciókat. Az érintett körzetben egymásra tolódik az afrikai és az eurázsiai talapzat, ezért Marokkó szomszédaival együtt különösen földrengésveszélyes vidék. Az észak-afrikai királyság eddigi legsúlyosabb, Agadír kikötővárosát sújtó katasztrófájában 1960- ban 12 ezer ember halt meg; tavaly májusban Algírban 2300 volt az áldozatok száma; a földmozgás 6,8-as erősségű volt. ___________________europress Au tópálya Európa felé Bukarest Románia számára munka- lehetőséget jelent a korszerű észak-erdélyi autópálya, és Nyugatról többen érkeznek majd ide - írja a Romániai Magyar Szó. A román parlament a napokban megszavazta azt a törvénytervezetet, amely a Brassó-Maros- vásárhely-Kolozsvár-Nagyvárad autópálya megépítésével az amerikai Bechtel céget bízza meg. Ez még nem tartalmaz sem a finanszírozásra, sem a kivitelezésre vonatkozó kitételeket, de felhatalmazza az illetékes hatóságot, hogy elkezdje a tárgyalásokat. Kovács Csaba Tibor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség brassói képviselője megemlítette azokat a sajtóhíreket, ame8 S 5 2 X « 8 S- 3 í 8 5 Sli'T 5 K U 5 íi A f i í. A ? lyek szerint a munkálatokat nem Brassóban kezdenék, hanem a magyar határnál. A vélemények e tekintetben megoszlanak - hangoztatta az RMDSZ-politikus -, hiszen a brassóiak azt szeretnék, ha az ő környékükön végeznék az első kapavágásokat,, a nagyváradiak, a kolozsváriak, a vásárhelyiek pedig azt, hogy náluk. A tervek szerint 2009-2012-ig a sztrádának el kellene készülnie. A déli autópályát - amely a IV. páneurópai közlekedési folyosó részévé válna - csak 2016- ban adnák át a forgalomnak. Az erdélyi magyarságnak fontos ez az autópálya, hiszen sokan utaznak Magyarországra személy- gépkocsival, busszal.