Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)

2004-02-19 / 49. szám

4. OLDAL B A R A N Y A I TŰKOR 2004. Február 19., csütörtök A kicsik élezik a versenyt Tovább terjeszkednek a kereskedelmi cégek Pécs ARTATLAN, MINT A MA SZÜLETETT BÁRÁNY. Hogy az milyen? Pécs-Somogyon, a Misina Állatvédelmi Egyesület telepén bárki megnézhe- ti. A két kis bárány a napokban jött a világra, nagyon szelídek és egy ideig minden bizonnyal a látogatók kedvencei lesznek, fotó: löffler péter Még dönthetnek PÉCSVÁRAD Mint ismeretes, a városban nagy vihart kavart a Vár utcai óvoda be­zárásának hire. Annak érdekében, hogy ne kelljen az önkormányzat­nak megválni egyetlen óvónőtől sem, a testület egy „túlélési” alter­natívát dolgozott ki: amennyiben mindenki egy órával, a dajkák pe­dig kettővel dolgoznak kevesebbet - ami értelemszerűen kevesebb bérrel is jár -, nem kell elbocsátani senkit. Zsáli János polgármester elmondta, a nemrégiben történt megbeszélésen az érintettek nem fogadták el a szolidaritáson alapu­ló felajánlást, így egy óvónő és két dajka, valamint egy óvodatitkár megkapta a felmondó levelet, amelyet az önkormányzat vissza­von, ha március elsején délig még­is meggondolják magukat az ille­tékesek, azaz belemennek abba, hogy mindenki kevesebbet dolgo- zik, kevesebb bérért.csiKós klaudia Sommelier-képzés a fehérborúton Boly Az idei rendezvények szervezésé­re kétmillió forint pályázati támo­gatást nyert el a Bóly-Mohács Fe­hérbőrűt Egyesület. A pénz segít­ségével kezdték meg a napokban a sommelier-képzést, amely során a bort kínálni, megfelelő ételhez társítani tudó szakemberek kerül­nek ki a tanfolyamról. Amint azt Alackemé Vincze Katalin, az egye­sület menedzsere elmondotta, az idén több tucat kisebb-nagyobb rendezvényen vesznek részt. A sorban több kiemelkedő is akad. Legelőbb a húsvéti bólyi em- mausz-járáson jelennek meg, majd a június 27-i fehérborok-fe- hérpecsenyék nagyrendezvényen a kastélyudvarban, végül a szep­tember 8-tól 28-ig tartó szüreti fesztiválon, többek között Mohá­cson és Dunaszekcsőn is. k. f. Nem csak bírsággal, de szóval is büntetnek Fokozott akcióba kezdtek a közterület-felügye­lők a belvárosban. Az ellenőrzéssorozat lénye­ge, hogy visszaszorítsák a szabálytalankodó autósokat. A napokban kezdődött és néhány hétig tartó „razzia” során különös gondot fordí­tanak az illetékesek a behajtási engedélyek és a mozgáskorlátozott igazolványok ellenőrzésére. PÉCS. Csaknem megduplázták a napokban a közterület­felügyelők számát a belvárosban, ugyanis foko­zott akció kezdődött annak érdekében, hogy ki­szűrjék a szabálytalankodó gépjárművezetőket.- Feltűnően sokan vannak azok az autósok, akik fittyet hánynak a szabályokra - indokolja az ellenőrzéssorozat szükségességét Schrancz Ri- chárd, a közterület-felügyelet vezetője, aki hoz­zátette: reggeltől estig az utcán lesznek és nem­csak helyszíni bírságot fognak kiszabni, hanem amennyiben lehetséges, elbeszélgetnek a sofő­rökkel és megpróbálják felhívni a figyelmüket az elkövetett szabálytalanságok súlyára is. A közterület-felügyelők a néhány hetes belvárosi akciójuk során a behajtási engedélyek meglétét, il­letve annak érvényességét kiemelten vizsgálják. En­nek aktualitását az adja, hogy a tavalyi engedélyek február elsejéig voltak érvényesek, így két hete már csak az idei szelvényekkel lehet autózni bizonyos utcákban. Ezenkívül különös gondot fordítanak a felügyelők a mozgáskorlátozott igazolványok ellen­őrzésére is. Ebben az esetben nemcsak azt nézik, hogy eredeti-e a rokkantkártya, hanem azt is, hogy valóban az autóban utazott-e a mozgáskorlátozott személy. Arra a kérdésre, hogy az utóbbi hogyan történik, Schrancz Richárd csak annyit árult el: szá­mos módszerük van erre. S»nt István tér ö Idén tovább folytatódik a ta­valy megindult nagy mozgás a pécsi, illetőleg a baranyai kereskedelmi piacon. A nagy hipermarketek és bevásárló- központok mellett kisebb üz­leteket üzemeltető hálózatok megjelenése is várható a ba­ranyai városokban. A Pécsett elterjedt hírekkel ellen­tétben az Árkádban nyitó új Interspar nem befolyásolja a pécsi Siklósi úton már évek óta működő hipermarket jövőjét. Az új egység eredményes indulása érdekében ugyanakkor nem kizárt az alkal­mazottak egy részének átcsopor­tosítása a két üzlet között. La­punknak ezt az értesülését meg­erősítette Pentz Mihály, a Pentz In­gatlanközvetítő Kft. igazgatója, a Magnum Csoport pécsi projektjei­nek irányítója. Az Interspar mel­lett ebbe a körbe tartozik az ugyancsak a Siklósi úton épülő Famüy Center is. Mint a szakem­ber elmondta, az Árkád Interspar üzlete az élelmiszerek terén a há­lózat teljes kínálatával, míg az úgynevezett nonfood áruk terén egy szűkített kínálattal indul majd. Tovább erősítheti a kereskedel­mi, és a vásárlók szemszögéből elő­nyös árversenyt a Liedl baranyai megjelenése. Az egyik legnagyobb német diszkont áruházlánc a hírek szerint 40 kisebb alapterületű üzlet nyitásával akar indulni Magyaror­szágon. A nagyszabású projekt ré­szeként Komlón (a volt szénosztá­lyozó területén), Mohácson (a lártycsóki bevezető út bal oldalán a vasúti átjáró után) és Szigetváron (a konzervgyár szomszédságában) már vásároltak telket, a pécsi egy­ség helyét még keresik. Lapunk információi szerint rö­videsen megegyezés várható a kika pécsi áruházépítéséhez kiné­zett telek ügyében. Ahogy az elő­zetesen várható volt, a lakberende­zési piacon érdekelt osztrák cég nagy valószínűséggel a Tesco és a napokban nyitó Elektroworld szomszédságában telepedik le. A Cora pécsi fejlesztését előkészítő cég ugyanakkor a közelmúltban előszerződést kötött a Budai vám­nál található telek megvásárlására. Az üzletközpont működését na­pi szinten nem befolyásolja, de a Pécs Plazához kötődő hír, hogy a tulajdonos Plaza Centers Rt. egy amerikai befektetőnek adta el rész­vényeinek 90 százalékát. A mara­dék 10 százalékos tulajdonrész mellett a cég megtartotta a magyar plázák működtetését, a befolyó pénzből ugyanakkor egy újabb nagy projektet, az MKB-val közö­sen az óbudai Hajógyári-sziget megvásárlását és fejlesztését bo­nyolítja. (Háttér: www.dumntulinapb.hu) KASZÁS E. fe(e«cese\ui_ _ _ _ _. A KÖZTERÜLETEK FOKOZOTT Citrom»»^ ELLENŐRZÉSEINEK ’ Nem engednek a lakásokból "“v-» ■. m HELYSZÍNEI PÉCSETT Forrás: körténkét leiügyetet Mindemellett az áruszállító gépjárművek enge­délyeit, és a szabálytalanul - tilosban, mozgáskorlá­tozott helyen kártya nélkül - parkoló autósokat is fokozottan ellenőrzik az elkövetkezendő hetekben a közterületesek. A szabály ellen vétőket tízezer fo­rintig terjedő helyszíni bírsággal sújtják a felügye­lők, amelyet ha nem fizetnek be, adók módjára be­hajtják rajtuk. CSIKÓS KLAUDIA Siklós A város önkormányzata idén min­denképpen meg kívánja valósítani a korábban tervbe vett 30 bérla­kást, amelyekhez a helyszín bizto­sított, sőt a kivitelezéshez sikerült 162 millió forintot pályázaton el­nyerni. Amint azt dr. Túrós Sándor alpolgármester lapunknak a beru­házással kapcsolatban elmondta, a pályázati pénzt a város kizárólag az építésre költi, ugyanis a terület infrastrukturális előkészítését az önkormányzat magára vállalta. Jelenleg az eh­hez szükséges összeg előte­remtésén mun- kálkodnak. Mint megtud­tuk, a 30 bérla­kás csak némi­leg enyhít majd a pillanatnyi hely­zeten, ugyanis a városban ennél jó­val többen várnak új otthonra. K. J. Emelkednek a térítési díjak A megyei önkormányzat közgyűlése ma tárgyal a szociális intéz­ményekben fizetendő térítési díjak emeléséről. A javaslat szerint március elsejétől mintegy három-tíz százalékkal kell majd töb­bet fizetni az ellátásért a megyei fenntartású intézetekben. Baranyai körkép A vonatkozó jogszabályok szerint a megyei önkormányzat évente két alkalommal is „hozzá nyúl­hat” az általa működtetett szociá­lis intézmények térítési díjaihoz. 2004-ben az első üyen dátum ma érkezhet el, a közgyűlés napi­rendjén ugyanis szerepel a díj­emelés. A tervezett drágí­tás mértékénél figye­lembe vették - tekint­ve, hogy az ellátottak többsége nyugdíjjal, illetve ahhoz hasonló járadékokkal rendel­keznek -, hogy az öregségi nyug­díjak és egyéb ellátások összege idén átlagosan 6,3 százalékkal emelkedett. Amennyiben a megye képvise­lői csütörtöki ülésükön jóvá hagy­ják az elképzelést, az intézmé­nyekben március elsejétől mint­egy három-tíz százalékkal (a rész­leteket illetően lásd táblázatun­kat!) kell majd többet fizetniük az érintetteknek. A görcsönyi otthonban, ahol emelt szintű ellátás igénybe véte­lére is mód van, a beköltözéskor fizetendő egyszeri hozzájárulás összeg is változik. Egy személy esetében kétmillió, míg például házaspárok beköltözésekor 1,8 millió forint lesz a „beugró”. AZ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÚAK ALAKULÁSA H Fonás: megyei közgyűlés Görcsöny, Keresztespuszta Szederkény KomltbMecsekjánosi Helesfa, Rigópuszta Mozsgó Báty Turbékpuszta dijak 2003. júl. 1 létől 37 000 forint 38 150 forint 40 000 forint 29 500 forint 31 000 forint 15 500 forint 36 000 forint javasolt dijak 2004. mire. 1-jétöl 40 100 forint 40 000 forint 42 000 forint 32 000 forint 33 000 forint 16 500 forint 37 000 forint iaroolt emelés mérette |%l 9,6% 4,8% 5,0% 8,5% 6,5% 6,5% 2,8% Baranyában A-Z-ig Beremenden aheiyi strandon a további működés érdekében még idén ki kell építeni a vízvisszafor­gató berendezést. A fürdőben a bejárat átépítésén túl egy új pan­csolómedence kialakítását is terv­be vették, amely iránt az elmúlt évi tapasztalatok alapján jelentős érdeklődés mutatkozik. (kj) Bogád vezet a Pécs környéki te­lepülések között az 1000 lakosra jutó személygépkocsik számának tekintetében. A felmérés szerint a faluban minden harmadik ember­re jut egy-egy autó. Keszün és Orfűn ugyancsak jellemző a gép­járművek magas száma, ami mindhárom település esetében annak a következménye, hogy a lakosok közül sokan járnak be Pécsre dolgozni. (k) A bogádmindszenti általá­nos iskola végzős hallgatói és a szülők a hétvégén farsangi bált rendeztek. A mulatság remekül sikerült, a bál teljes bevételét - amely a tombola- és belépője­gyek mellett a saját szervezésű büféből állt össze - a diákok bal­lagására fordítják. A finomságo­kat az ételbárba a szülők saját maguk készítették el. (zsj) Dinnyeberkiben egy ősterme­lő gazda önerőből négy vendég­szobát alakított ki, elsősorban ha­zai és külföldi vándorméhészek fogadására. Emellett néprajzi ér­tékű búbos kemencét is létesített, s márciustól holland, német és ro­mán vendégeket vár. A települé­sen komolyan számolnak a falusi turizmus fellendülésével. (cs) Gyöngyösmellék vezetősége három számítógéppel telekunyhót alakított ki. Vásároltak egy digitális fényképezőgépet is, hogy a jeles napok eseményeit megörökítsék és egy helytörténeti jelentőségű fo­tógyűjteményben elhelyezzék. A képviselők egymást váltva ügyelet­ben foglalkoznak a gépekkel is­merkedő fiatalokkal. A tervek sze­rint a későbbiekben biztosítják az internet elérhetőséget is. (cs) Hegyszentmártonban a falu önkormányzata tegnap közmeg­hallgatást tartott. Az elöljárók a résztvevőkkel közölték, hogy idén bevezetik a kommunális adót, majd tájékozatták a lakoso­kat a várható beruházásokról, amelyek a pályázati pénzek el­nyerésétől is függenek. A fóru­mon felmérést készítettek arról is, hogy mi a véleményük a helybeli­eknek a lakásfenntartási támoga­tásról, amelynek bevezetéséről később döntenek. (zsj) Hidason csaknem 30 alapító taggal megszervezték a polgárőr egyesületet. Ezután a járőrök ügyelnek majd a hétvégi házak biztonságára és igyekeznek meg­előzni a betöréseket. Az önkor­mányzat megígérte, hogy helyi­séget biztosít a közösségnek, amely tagja lesz a Baranya Me­gyei Polgárőr Egyesületek Szö­vetségének. (cs) Ibafán, a templomban lévő Ma­gyarok Nagyasszonya mellékol­tárt rendszeresen gondozzák Gyűrűfű egykori elvándorolt la­kói. Ünnepi alkalomkor legkeve­sebb 40 elszármazott keresi fel az elhalt településről behozott oltár­helyet. A hívek szeretnék elérni, hogy a hiányzó oltáralj, amely most Almamelléken található, mi­nél előbb Ibafára kerüljön, (cs) Kárászon elkészült a Kelet-Me- csek kistérségi katalógusa. A he­lyi Tourinform Iroda gondozásá­ban készült 36 oldalas, színes ka­talógus ötezer példányban jelenik meg, és várhatóan a hétvégén ke­rül a boltokba. Az olvasók a szál­láslehetőségekről és a helyi prog­ramokról informálódhatnak majd belőle. (zsj) Kásádon másfél évtized után si­került 1500 méter hosszúságban felújítani a főutat, amelynek bitu­men fedésű lett a felülete. A mun­kára 3,5 millió forintot költött a fa­luvezetőség. (cs) Katád!3 önkormányzata a fiata­lok kérésére a buszváró mellett if­júsági klubot alakított ki, ahol asz­taliteniszezni és csocsózni is le­het. A klubtagok azt tervezik, hogy területi csocsóversenyeket szerveznek. Ezzel bevételhez is juthat a közösség, amivel hozzá­járulhatnak a játékbeszerzés költ­ségeihez. (cs) KéniOSOn nemrégiben elkészült a Petőfi utcai, négyszáz méter hosszú járdaszakasz felújítása. A rekonstrukcióhoz szükséges ösz- szeget a Területfejlesztési Tanács pályázatán nyerte az önkormány­zat. (ck) Kisszentmártonban a község vezetőség és egy pécsi cég szerve­zésének köszönhetően a dör- zsikeüzem után most már varro­da is működik. Ezzel negyven ál­lástalan személynek biztosítanak munkát a kezdeti tizennyolccal szemben. Nemcsak helyi, de vajszlói, sámodi és baranyahidvé- gi emberek is munkát kaptak a varrodában. (cs) KÓrÓSOn a községi és a cigány önkormányzat azon fáradozik, hogy a hátrányos helyzetben lévő családoknak tartási céllal jutá­nyos áron nyulat vagy bárányt biztosítson. Bíznak abban, hogy a tenyésztési kedv töretlen, hiszen tavaly a sikeres szociális földprog­ram keretében félszáz család Í500 baromfit nevelt. (cs)

Next

/
Oldalképek
Tartalom