Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)

2004-02-16 / 46. szám

2004. Február 16., hétfő RIPORT 7. OLDAL KULTUR« ­Irina vidéki „száműzetése” Sztankay Orsolya ebben az évadban szerző­dött a Pécsi Nemzeti Színházhoz, de a bara­nyai közönségnek már két évvel ezelőtt be­mutatkozott a II. Pécsi Országos Színházfesz­tiválon. Sztankay István leánya most az egyik főszerepet kapta meg a Három nővérben. A Nemzetiben a szezon kezdetén mint Frida, kevés beszédű ifjú hölgyként mutatkozott be a IV. Hen­rikben, majd valamivel jobban kinyílhatott Az ör­dögben Selyem Cinkaként, de első igazi főszerepét a napokban bemutatott Három nővérben játssza, ahol Irinát személyesíti meg.- Benedek Miklós osztályában végeztem 2002- ben, majd a Radnóti és a Vígszínház következett, de az aktív színpadi munkát Valló Péter meghívása jelentette a Soproni Színházban, majd egy esztendő elteltével onnan kerültem Pécsre - ad rövid áttekin­tést eddigi pályafutásáról a színésznő.- Tősgyökeres pestiként hogy sikerül a vidéki élet­tel megbarátkoznia?- Nem könnyen, de a szakmában szeretnék dol­gozni, és itt esély kínálkozott a bizonyításra. A szín­ház legjobb tankönyvét ugyanis a gyakorlat írja. A pécsi ajánlatot pedig örömmel vállaltam, hiszen, mint látható, egyre jobb szerepekben mérhetem meg magam.- Nem gond, hogy ez afféle Jolly Joker-mentalitást és tehetséget kíván?- Éppen ez a jó benne. Persze tisztában vagyok a korlátáimmal, például az énekes, táncos alakítások még távol állnak tőlem.- Édesapja mennyire ösztönözte a pályaválasz­tásban? A színházi érában nőttem föl, de otthon inkább távol tartottak a pódiumtól. Persze én mindig szí­nésznek készültem, de állandóan vívódtam, hogy ez mennyire belső indíttatás. Ez a bizonytalanság a felvételinél is visszatükröződött, csak harmadszori nekifutásra jutottam be a egyetemre. Apám pedig egyáltalán nem örült a választásomnak, csak a leg­végén törődött bele. Most már meg van elégedve a döntésemmel, és megnézi a fellépéseimet, bár Pé­csett még nem látott.- Hogy értékeli az itt kapott feladatait?- A IV. Henrik igen kis szerep volt, de arra töké­letesem alkalmas, hogy megismerjem a társulatot. Az ördögöt nagyon szeretem, a Három nővér pedig nehéz, de óriási lehetőség, boldog vagyok, hogy játszhatom benne.- Úgy tűnik, a POSZT az ön igazi posztja.- A véleüen gyakran idesodort a feszti­válra. Két évvel ezelőtt végzős színművé- szetisként bemutattuk a vizsgadarabunkat, a Chioggai csetepatét, de itt voltam a Víg­színházzal is Pájinkás Jánosban. Remélem, a sor folytatódik, hiszen a pécsiek most épp Az ördögöt és a Három nővért ajánlották a válogató figyelmébe.- Irina után melyik hősnő szerepére vágyik?- Szerepálmaim nincsenek. Szerintem a szakmát választók közül képletesen min­denki lehet Hamlet, ha az akar lenni. Én csak igyekszem minél többet megvalósítani a bennem megbújó alakokból. MÉSZÁROS B. E. Sztankay Orsolya a Három nővérben fotó: tóth l. Jegyzet Történelmi tanítás Baranya megyei zongoristatalálkozó PÉCS A megye tizennyolc zenei és művészeti iskolájából pontosan 62 ifjú zongoristapalánta ver­seng majd Pécsett február 20-án a Liszt Ferenc Zeneiskolában az évenként megrendezendő zon­goristatalálkozón. A gyerekek­kel több mint negyven felkészí­tő tanár foglalkozik. A verseny értékelő bizottságának elnöke Gern Pál zongoraművész lesz, segítői a kaposvári és a barcsi zeneiskolákból érkeznek, hogy minél objektívebben értékelhes­sék a baranyai zongoristák fel- készültségét. A többi hangszer frontján pedig annyi már biztos, hogy a hegedűsök március 12- én Siklóson, a fuvolisták pedig március 28-án Bólyban fogják összemérni a tudásukat. k. f. Tanári szonátaest Igazi tanári előadást hallhat kedd este 19 órakor a Zeneparkban a vájt fülű publikum, miután a fel­lépők mindegyike aktív zenemű- vészeüs oktató. A zeneművészi múltjuk sem hétköznapi, Papp Gábor hegedűművész a Salzbur­gi Mozarteum koncertmestere, Szeléndi Zsuzsa a Pécsi Szimfo­nikusok fuvolása volt, Gábor Jó­zsef zongoraművész pedig a Győri Zeneművészeti Főiskola adjunktusaként koncertezik. Schubert-, Reinecke- és Franck- szonátákat ad elő a trió. ■ Amikor ébredező elmével elkezdett érdekelni a történelem (nem feltét­lenül, mint tantárgy, hanem mint sors), egészen fogékony lettem nagyszüleim és szüleim „meséi­re". Nagyanyám lányként még ta­lálkozott Adyval a csúcsai vasútál­lomáson, az egyik bácsikája jelen volt Károly király koronázásán. Aztán a sok kalandos, alig hihető esemény, a háborúk, a menekülé­sek, az éhezések, apám emlékei a '45-ben nyárson sütött verebekről, anyám hideglelős emlékei a Ráko­sit éltető vastapsokról, miközben nagyapám „horthyista tisztként” a jeles ünnepeken a szekszárdi ÁVH vendégszeretetét élvezte. És persze a legtitkosabb titok, '56. Nem csoda, ha 14-15-16 évesen úgy éreztem, mindehhez képest az én életem maga a dögletes unalom, s bár jó, hogy béke van, nyugalom, és nem kell verebet va­dászni ebédre, olyan - olyan nagy dolgok már nem fognak megesni velem. Nem lesz mit mesélni a gyerekeknek, unokáknak, hogy „bezzeg az én időmben... ” De aztán mégis. Jött '89-90, és minden (no jó: majdnem min­den), ami az addigi életem/tünk volt, megszűnt. És sorban érkeznek a jelek, hogy milyen nagy, szinte érthetet­len tudás birtokában is vagyok - mármint a fiam és a lányom szemszögéből. Kristóf a napok­ban, a csuda tudja, hol lelte, egy valahai oroszfüzettel tért haza: szép kislányos kézírással sorjáz­nak benne a mondatok: „Bábus- kq szliisál rágyió... ’’ Mint a nagy varázslóra, néztek rám: el tudom olvasni ezt a sok ákombákomot, sőt, meg is értem? Aztán szóba került a napok­ban, hogy idén, ugyebár, a For­ma-1-ben lesz Bahreini Nagydíj, méghozzá április 4-én! Csoda-e, ha spontán, dalra fakadtam, mi­szerint „Április 4-ről szóljon az ének, felszabadultan zengje a nép..."? És jött a kérdés: miféle nóta ez? Nóta??? Elkerülhetetlen lett a röpke történelmi lecke a győri iskola nehéz szagú tornater­méről, ahol szovjet ezredesek előtt a városban lakó nagy mas- nis orosz kislányokkal karöltve adtunk közös műsort a nagy ün­nep tiszteletére, és így tett min­denki Battonyától Nemesmedve- sig. E két falu nevét se hallották eleddig a gyermekeim. Szóval fel vagyok vértezve mu­nícióval rendesen. Ha valami okosat akarok mondani nekik, nem kell mást tennem, mint em­lékezni kicsit. Amitől, persze, az ő életük nem fog megváltozni. De talán valamikor, egyszer, az „ősök" történeteit felidézve ők is belátják, majd elfogadják, hogy az élet sosem egyszerű, már csak azért sem, mert mindig vissza- hozhatatlanul elmúlik valami. MÉHES KÁROLY Omlás miatti orvoskari keringő Pénteken dől el, kap-e az egyetem rendkívüli támogatást a szaktárcától A képtelenség határát súroló körülmények között folyik az okta­tás a PTE orvosi karán, a két hét előtti előadótermi mennyezetom­lás következtében. A műszakiak egy hónapot kaptak, hogy föl­mérjék a tantermek állapotát. Az egyetem rektora jövő pénteken tárgyal a szaktárca miniszterével egy esetleges gyorssegélyről. Képtelennél képtelenebb.: helye­ken oktatnak PTE Általános Or­vosi KÉrán a két héttel ezelőtti mennyezetomlás miatt. Mint is­mert, február 2-án a központi épü­let egyik előadótermében, óra alatt, tizenkét hallgatót találtak el a hét négyzetméternyi területen lezuhant vakolat darabjai. A bal­esetet mindenki könnyebb sérü­léssel úszta meg, ám onnantól le­zárták az intézmény valamennyi előadóját. Emiatt az elsőévesek előadásai a szülészeti és a gyer­mekklinikán, a másodéveseké - százötven diák a negyvenfős he­lyen - a központi épület tanácster­mében, a harmadikosoké az aulá­ban, a negyedik évfolyamé a köz­egészségtan épületében és a fül­orr-gégegyógyászati gyermekkli­nikán, az ötödéveseké az igazság­ügyi orvostanon vannak... Nem tudni, meddig tart ez az áldatlan állapot. Egyelőre ugyanis csak annyi biztos, hogy a műsza­kiak folyamatosan mérik föl a ká­rosult előadóhoz hasonló techno­lógiával készült álmennyezetes termeket. Nemcsak az orvosi ka­ron, hanem az egyetemen minde­nütt, mondja Mihalovics Gábor, a PTE főmérnöke. Egy hónapot kaptak, hogy végezzenek ezzel a munkával, miközben folyik a bontás a rongálódott előadóban. Egy, a főmérnökkel folytatott tavaly nyár végi beszélgetésünk során elhangzott, hogy évente 2,5 milliárd forint kellene csak felújí­tásra, ezzel szemben az Oktatási Minisztérium 2003-ra 160 mil­liót tervezett. De ez sem telje­sült maradékta­lanul, mondja most Mihalo­vics, miután a második félév­ben tőlük is el­vonta a kor­mányzat a pénz egy ré­szét. Am a mostani meny- nyezetomlás nem ennek az egye­nes következménye, fogalmaz, ilyenre nem lehet számítani. Hogy kap-e az egyetem rendkí­vüli segélyt, és meglesz-e a tárca egyik prominensének a balesetet röviddel követő nyilatkozatában szereplő százmillió forint, az a jövő pénteken dől el. Ekkor tár­gyal személyesen dr. Lénárd László rektor a minisztérium első emberével. balogh z. ERUPCIÓK. Ezzel a címmel látható Més-záros István műképző és Szlabey Zoltán grafikusművész fest- ménykiállítása a Pécsi Kisgalériában. A kiállítás március 14-ig tekinthető meg. ________fotó: löffler péter Ba lettozás a forintok körül Összeomlik a magyar táncművészet, vagy végre odafigyelnek az illetékesek a kultúra ezen ágazatára? Mert létminimumon tengődő fiatalok és nyugdíjas művészek utolsó segélykiáltásu­kat hallatták most Budapesten, mielőtt végleg összecsapnak a hullámok a fejük fölött. A fórum zárásaként petíciót juttattak el a tárca vezetőjéhez. A világhírű magyar táncművész, Fülöp Viktor amikor lelépett a pó­diumról, beállt segédmunkásnak egy vízvezeték-szerelő mellé, hogy éhen ne halljon. A hazai nyugdíjrendszer ugyanis még a Kossuth-díjas táncművészekkel sem tesz kivételt, 25 éves pálya­futás után 30-60 ezer forintos ha­vi fixre számíthatnak. A pálya­kezdő táncosok sincsenek jó helyzetben, jó részük független színházaknál talál helyet, ahol kényszervállalkozóként tengőd­nek. így tíz év alatt kiégnek, és még ezt a szociális segítséget sem kapják meg koros napjaikra. Többek között ilyen megállapítá­sokat tartalmaz az a tanulmány, melyet szociológusok készítettek a múlt év végén a hazai táncmű­vészet helyzetéről, és az anyagot eljuttatták a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába is, fej­tette ki egy fővárosi fórumon Kiss János, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy a táncosok párbeszédet sürgetnek a kulturális tárcával, annál is inkább, mert a rendszer- váltás óta soha egyetlen minisz­ter nem volt hajlandó leülni ve­lük tárgyalni. Tánctörvényt, a je­lenlegi szakmai támogatás két­szeresét, a táncos nyugdíjrend­szer megváltoztatását követelő tanácskozásra végre eljöttek az illetékes tárca képviselői is, Hil­ler István miniszter vezetésével.- A tanulmányból kiderül a va­lóság. Ez egy olyan pálya, amelyet gyerekként kezdenek el, és legké­sőbb negyven-egynéhány évesen fejeznek be. Az .pedig biológiai csoda, ha valaki végig tudja csi­nálja a szakmai nyugdíjhoz szük­séges negyedszázadot a színpa­don - fejtette ki véleményét a tájé­koztatót követően Uhrik Dóra, a Pécsi Művészeti Szakközépisko­la táncművé­szeti igazgató- helyettese. - A táncost a boxo- lóhoz lehet leg­inkább hasonlí­tani, rövid pá­lyafutása alatt kiadja az ener­giája nagy ré­szét, csak sok­kal kisebb pénzdíjért. A megoldás az lenne, ha megfelelő átképzési rendszert hoznának létre. A má­sik gond, hogy ma egy ifjú táncos önerőből az életben nem tud egy lakást összespórolni, a többség megélhetési szinten vegetál. Most robbant a szakma, mert mindmá­ig nem történt meg a táncművé­szet rendszerváltása. Másrészt a táncosokkal mindenki szeret di­csekedni, de senki sem törődik azzal, hogy milyen körülmények között születnek meg a produkci­ók. Tizenöt éve vagyok Pécsett a Művészeti Szakközépiskola igaz­gatóhelyettese, és kezdettől fogva könyörgünk, hogy építsünk egy normális balett-termet, mert 60 négyzetméteres lyukban próbá­lunk. A tánc eszköze a tér, ám minket minden vonalon korlátoz­nak a mozgásban.- Tarthatatlan, hogy a Pécsi Ba­lettnek nincs alapító okirata, így a helyi színház igazgatója úgy ját­szik az együttessel, ahogy akar - vélekedett a fórumon Novák Fe­renc, a Magyar Táncművészeti Szövetség társelnöke.- Jogilag valóban ez a tény, de Balikó Tamással mindig sikerül megállapodni, miként haladjunk előre - cáfolja a kiszolgáltatottsá­got Keveházi Gábor, a Pécsi Ba­lett igazgatója. - Minden a pénz­ről szól, és a táncművészetnek az a legfőbb gondja, hogy ami­kor a bajokat sorra veszik a kul­túrában, akkor a táncosok és a fotóművészek kerülnek mindig a sor végére. Miként a viccben De­zsőkét, úgy kezelik a táncművé­szetet. A gondjainkkal senki nem akar törődni, de ha külföl­dön reprezentálni kell a magyar kultúrával, akkor mindig egy ba­lettelőadás utazik. Ha rangos vendég jön ide, ugyanez a hely­zet. A jelenlegi nyugdíjazásunk úgy rossz, ahogy van, mert a tán­cos a harmincas évei végére már elkopik, azután csak vegetál, hogy kihúzza a 25 éves nyugdíj­határidőt. Mindemellett most a szakma felhá­borodását a fia­talok új jövő­je gerjesztette. Mert eddig fog­csikorgatva, de tette mindenki a dolgát, az uniós nyitással azonban szét­szélednek a legjobb táncegyüttesek. Kapva kapnak ugyanis Nyugaton a jól képzett művészeink után, és ha ötször többet fizetnek nekik, mint a jelenlegi keresetük, még akkor is olcsók lesznek. Mi meg építgethetjük újakból újra a táncegyütteseinket. Ennek a szakmának tehát pénzre volna szüksége. Nem túl sokra, csak a duplájára, mint amit most kap évente, 500 millió helyett egy- milliárdra. Megjegyzem, a filme­sek ennek a tízszeresével, a szín­házművészetben pedig a har­mincszorosával gazdálkodhat­nak. Pécsett egyébként a legjob­ban fizetett táncos nettó 80 ezer forintot keres, de a többség 50 ezerből él havonta. Hiller István a pesti találkozón nem ígért rögvest egy kosár pénzt a táncművészeknek, de történtek biztató lépések. Kijelölték Schnei­der Márta államtitkár-helyettest a kerekasztal-beszélgetés megszer­vezésére, melyet február végén tartanak. A tárca vezetői arra is ígéretet tettek, hogy 2004 végére választ adnak minden felvetésre. A tánc tehát folytatódik. MÉSZÁROS B. ENDRE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom