Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)
2004-02-14 / 44. szám
12. OLDAL a R A ?nr Uu/ 5 K R IMI 2004. Február 14., szombat I FRONTALIS HÁLÁL. Mindkét sofőr életét vesztette, amikor két autó egymásba rohant péntek délelőtt Nyíregyháza és Kálmánháza között. A vizsgálat eddigi adatai szerint egy VW Golf előzésbe kezdett, és a szemben haladó Renault vezetője nem tudott eléggé lehúzódni az útról. ____________fotó, taipus attila Át szerveződő rendőrség Még az idén létrejön az autópálya-rendőrség Belügyminiszteri szemle fotó, europress/kerék ágnes Bün-krimi-rend Halálos ütközés A 6-os út kisdobszai szakaszán pénteken a déli órákban egy parkoló pótkocsis traktornak ütközött hátulról egy kisteherautó. A traktoros, aki a jármű hátuljánál állt, a helyszínen életét vesztette, míg a tehergépkocsi sofőrjét mentőhelikopter szállította súlyos sérüléssel a pécsi Honvéd Kórházba. (cs) Elsodort gyalogos Pécsett csütörtökön a belvárosban az elsőbbségadási szabályok megszegése miatt két autó összeütközött. A járművek közé került egy gyalogos is, akit elsodortak a kocsik, és súlyosan megsérült. A karambol során egymillió forintos kár keletkezett. (mb) Elfogták a garázdákat Kővágószőlősön csütörtökön két férfi egy harmadiktól akarta behajtani állítólagos adósságát. Követelésüknek néhány ütéssel is nyomatékot adtak, míg végül néhány használati tárgyat el is hoztak tőle. A rendőrség nem sokkal az eset után elfogta a támadókat. (mb) Affér a büfében Pécsett csütörtökön az egyik büfében szólalkozott össze két vendég, amely során egyikük elvette a másik telefonját, majd kereket oldott. Messzire nem jutott, ugyanis a rendőrség rövidesen őrizetbe vette. (mb) Fűkaszát loptak Abaligeten csütörtökre virradó éjszaka ismeretlenek a lakat le- feszítése után bejutottak egy hétvégi házba, ahonnan egy fűkaszát, illetve benzint loptak el. A kár százezer forint. (mb) Mámoros ámokfutó Egy ittas vezető gépkocsijával áttért a szemközti sávra és két szlovén kamiont szorított le az útról Murarátka belterületén. A kamionsofőrök, hogy az ütközést elkerüljék, megálltak, a Citroen azonban így is nekik koccant, és 500 ezer forint kárt okozott. Az autó távolabb de- fektet kapott, így a vezető gyalog ment tovább; a rendőrség a balesettől néhány száz méterre fogta el. A férfi bevallotta, hogy több liter sört és 3-4 deciliter konyakot, valamint laposüvegből vodkát ivott. EUROPRESS Leégett a tető Leégett egy háromszintes családi ház tetőszerkezete pénteken délelőtt a Pest megyei Telkiben. Az Erdő utcában egy három- szintes, 80 négyzetméter alapterületű családi ház tetőszerkezete a tűzoltók kiérkezésekor már teljes terjedelmében lángolt. Kiérkezésük előtt a lángokat a lakók egy kerti csapról próbálták megfékezni, de nem jártak sikerrel. OBJEKTÍV Iratok és készpénz Tetten értek egy nőt, aki egy irodából két női táskát tulajdonított el Zalaegerszegen, a Kinizsi úton. A retikülökben személyes iratok, valamint több tízezer forintnyi készpénz volt. A rendőrség a 32 éves zala- tárnoki nőt előállította, a táskákat lefoglalta, europress Vonattal ütközött Egy kamion a vasúti sínekre hajtott, ahol a közeledő vonat mozdonyával ütközött péntek hajnalban Vásárosnamény közelében. A román tehergépkocsi vezetője figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tilos jelzését. Személyi sérülés nem történt, europress ■ Budapest A belügyminiszter elfogadta az országos rendőrfőkapitány előterjesztését egy egységes rendőrségi biztonsági szervezet felállításáról; Lamperth Mónika a szervezeti átalakításra néhány héttel ezelőtt adott utasítást Salgó Lászlónak. Az új szervezetet márciusban hozzák létre, de csak 2004 júliusával kezdi meg működését. Szintén ekkor állítják fel az autópálya-rendőrséget. Salgó László országos rendőr- főkapitány tájékoztatása szerint a rendőrség átalakítása 3 milliárd 863 millió forintba kerül, ebből 2 milliárd 244 millió benne van a költségvetésben. Lamperth Mónika belügyminiszter biztosította, hogy a hiányzó összeg is folyamatosan a hatósághoz érkezik, ám arról nem beszélt, hogy ezt miből fedezik. Az egységes rendőrségi biztonsági szervezet létrehozására néhány hete adott utasítást a belügyminiszter az országos rendőr- főkapitánynak, akinek a terveket vasárnapig kellett Lamperth asztalára tennie. Salgó úgy fogalmazott: az előterjesztést az érintett szakszervezetekkel is egyeztették, és az ő támogatásukkal zárták le. A dokumentumot a belügyminiszter pénteken hagyta jóvá, így megkezdődhet a szervezeti átalakítás. A tervek szerint az új rendszernek 2004 júliusától kell műA szegedi rendőrkapitányság hatáskör hiánya miatt tagadta meg a nyomozást az első feljelentés kapcsán, ezért adták át az iratokat - mondta az Europressnek Harangozó Attila, a Szegedi Városi Bíróság elnöke. Ezek után a bíködni. A biztonsági szervezet a Készenléti Rendőrség bázisán kap helyet, vezetői tisztségére a belügyminiszter a Készenléti Rendőrség eddigi parancsnokát, Zimán Ferencet jelölte. Az új poszt egyenértékűvé válik a fővárosi rendőrfőkapitányéval. A Rendészeti Biztonsági Szolgálat 2640 fővel kezdi meg működését, év végére mintegy 200 fővel emelik meg az állomány létszámát. Jelenleg 2000 fő dolgozik a Készenléti Rendőrségen. Az új szervezetben helyet kap a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálata, és az államtitkot és szolgálati titkot képező küldemények fegyveres biztosítását végző Állami Futárszolgálat. Utóbbi továbbítja az Ország- gyűlés, a kormány, a minisztériuróság arra szólította fel a szülésznőgyógyász professzort, hogy pontosan fogalmazza meg: ki ellen és milyen bűncselekmény elkövetése miatt kéri az eljárás lefolytatását. A professzor válasza február elején érkezett meg a városi bírósághoz. Harangozó Attila elmok és az országos hatáskörű szervezetek munkájához kapcsolódó sürgős iratokat is. Szintén a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál működik ezentúl a Repülőtéri Biztonsági Szolgálat, de a szervet az ORFK közbiztonsági igazgatója irányítja. Új elemként jelenik meg az autópálya-rendőrség július 1-jével. Az egységnél 192 fő kezd dolgozni, de még idén 100 fővel emelik a létszámukat. Salgó László tájékoztatása szerint 2007-ig tovább növelik az állomány létszámát. Szintén új elemnek számít, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságon belül működő lovas járőrszolgálat is a március 1-jével felállítandó, de csak júliustól működő szervezethez kerül. nők tájékoztatása szerint ebben a levélben a honlapot készítő ismeretlen tettes ellen, becsület- sértés miatt kéri áz orvos a büntetőeljárás lefolytatását. A nyomozást végül az ismeretlen tettes felkutatása érdekében rendelte el a bíróság; így az ügyet visszautalták a Szeged Városi Rendőrkapitánysághoz, ahol a nyomozóknak két hónapjuk van a tettes előkérdésére. Értesüléseink szerint a professzor egyúttal kártérítési pert is kezdeményezett a weblap létrehozói ellen, akik korábban azt mondták, hogy csupán a gyermekvállalás körüli tapasztalataikat szerették volna megosztani másokkal. Az interneten egyre több szülészről írtak véleményt. Ezenkívül elérhetőségeket, mobiltelefonszámokat is közzétettek. NÉMETH ZSUZSA A biztos is olvashatja A www.halapenz.hu internetes oldalon pénteken a következő nyilatkozat volt olvasható: „egy weboldal tartalma technikailag egyszerűen lemásolható, a másolat módosítható, bármely látogató számára. A www.halapenz.hu oldal adatbázisát más honlapnak nem adtam át, én személy szerint nem működtetem külföldi szerveren, és nincs kapcsolatom az esetleg hasonló név alatt üzemelő weboldalakkal. Az adatvédelmi biztos úr kérésére a weboldal teljes tartalmát részére elküldtem.” NAGY ESZTER DÓRA Nyomozás a halapenz.hu után A Szegedi Városi Bíróság elrendelte a rendőrségi nyomozást a nemrég kirobbant www.halapenz.hu ügyében. Az internetes honlap készítői ellen H. János szegedi professzor tett feljelentést, fellebbezve a rendőrség korábbi döntése miatt. Szeged Elfogták Ambrus társát Ártánd Nem volt babonás A. K. román állampolgár, Ambrus Attila egykori bűntársa, aki péntek 13-án szánta el magát, hogy Magyarországon keresztül Nyugat-Európába jusson. A férfi fennakadt az Orosházi Határőr Igazgatóság hálóján. A férfi Ambrus Attila kutyájának „köszönhette” évekkel ezelőtt, hogy fegyveres rablását követően az ártándi határátkelőn megpróbált elmenekülni az országból, ám az éber útlevélkezelő ezt megakadályozta: a Whiskys bűntársát is elítélték 2 év 6 hónapra, ám a letöltendő szabadságvesztés helyett ő a szabad életet választotta: A. K.-t, a 38 éves románt évek óta keresték. A férfi egy román busz utasaként érkezett az ártándi átkelőhöz pénteken reggel. Okmányainak ellenőrzésekor kiderült róla, hogy szerepel a határőrök körözési listáján: ő az az A. K., aki a ’90-es évek elején a Whiskysként elhíresült rabló társa volt. Kunos Gyula, az Orosházi Határőr Igazgatóság sajtóreferense, és Orodán Sándor, a határőrség szóvivője is megerősítette: a határőrök ezúttal is bravúros gyorsasággal szűrték ki és fogták el a bűnözőt, akit a nyomozók kihallgattak, és a debreceni börtönbe szállítottak. CSETE ILONA Hatvanmilliót „utaztatott” Kaposvár Csaknem hatvanmilliós sikkasztással vádol a Kaposvári Városi Ügyészség egy 53 éves mosdósi asszonyt. Az egykori pénzintézeti dolgozó alkalmanként több száz ezres, milliós összegeket utalt a saját számlájára. Az 53 éves mosdósi asszony egy pénzintézet kaposvári fiókjának ügyintézője volt. Munkaköréhez tartozott a vállalati és lakossági folyószámlák kezelése. Az asz- szony 2000. január 6. és 2003. március 19. közt különböző intézmények, gazdálkodó szervezetek, egyesületek számláin, a számlán levő pénzösszegekből, betétekből átutalásokat hajtott végre. A pénzt férjével közös folyószámlájára, valamint édesanyja, veje más pénzintézetnél vezetett számláira utalta. A vádlott így saját és családtagjai számára 151 jogtalan átutalást végzett. Az így elsikkasztott pénzösszegeket más szervezetek számláiról pótolta, így „utaztatta” a számlák közt a pénzt. Egy- egy alkalommal különböző ösz- szegű, de kétmillió forintot meg nem haladó nagyságú összeget utalt. Azért választotta ezt a módszert, mert kétmillió forint felett a tranzakció már kiemelt ellenőrzés alá esett volna a pénzintézetnél. Az asszony 58 millió 758 ezer forintot utalt át így, az összeggel sajátjaként rendelkezett. A Kaposvári Városi Ügyészség az asszony ellen sikkasztás miatt emelt vádat. A vádlott négy hónapig előzetes letartóztatásban volt, jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll. JAKAB Ellopták a porcelánt PÉCS Hétmillió forint értékű herendi porcelánfigurát loptak el Pécsett tegnap hajnalban egy Király utcai üzlet kirakatából. A cégnél arra gyanakodnak, hogy az elkövetők megrendelésre dolgoztak. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese szerint rendkívül ügyesen és szakszerűen dolgoztak azok, akik hét porcelánfigurát emeltek ki a Király utcai szakbolt kirakatából. Tudniuk kellett, hogy a kirakatszekrény melyik két pontját kell egyszerre megfeszíteni ahhoz, hogy különösebb gond nélkül kipattanjon az üveg. Márpedig az üveg mögötti érték nem sérülhetett, ugyanis egyenként egymillió forintot érő figurákról, Schrammel Imre művész alkotásairól volt szó. A kirakatot a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. munkatársai külön a művész tiszteletére készítették a tavaly decemberi pécsi Schrammel- kiálítás idején. A rendőrség a nyomozást megkezdte. Az ügy szálai egyébként mesz- szire vezetnek. Kőrös Endre, a herendi cég marketingvezetője lapunknak elmondta: nemcsak az a különleges a dologban, hogy csak Schrammel-alkotásokat vittek el a betörők, hanem az is, hogy az elmúlt héten a fővárosi József Nádor téri boltjuk betörői is csak erre a művészre specializálódtak. A szakember feltételezi, hogy a tolvajok megrendelésre dolgoztak, ugyanis az ilyen értékes és jegyzett herendiket sem a vásárokban, sem bizományi úton nem lehet már manap1 ság feltűnés nélkül értékesíteni. GAZ-ZAL LOPTAK. Teherautóval törtek be a fóti Corába csütörtökön hajnalban ismeretlen tettesek. Az álcaszínűre festett GAZ-69 áttörte az áruház dupla biztonsági üvegajtaját. A rablók az épületben található OTP ATM automata vezetékeit elvágták, a gépet felborították, ám nem vitték el. Az elkövetők egyikét - aki terepszínű ruhában volt, fején csuklyát viselt - az áruház ipari kamerája rögzítette. FOTÓ: ORFK/PMRFK