Új Dunántúli Napló, 2004. február (15. évfolyam, 31-59. szám)

2004-02-09 / 39. szám

SPORT 13. OLDAL I 2004. Február 9., hétfő A VILÁG SPORTJA ____ MÁ R MAJDNEM NEGYVEN. Lindsay Davenport megvédte címét az 1,3 millió dollár össz­díjazású tokiói női tenisztor­nán, a döntőben könnyedén, mindössze 58 perc alatt, 6-4, 6-1-re múlta felül a bolgár Magdalena Maleevát. A 27 éves amerikai játékos pályafutása so­rán negyedszer diadalmasko­dott a japán fővárosban, koráb­ban 1998-ban, 2001-ben és 2003-ban tudott nyerni. Ez volt a 39. tornagyőzelme, sikeréért 189 ezer dollárt kapott. 2014-BEN BRAZÍLIA? Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarú­gó Szövetség [FIFA) elnöke képletesen már most a brazilok­nak adta a 2014-es világbajnok­ság rendezési jogát a dél-ame­rikai szövetség (CSF) kongresz- szusán. -Tudom, hogy önök gyakorlatilag egyetértenek ab­ban, hogy az az ország kapja meg a vb-t, amely 2014-ben a centenáriumát ünnepli - mondta Blatter. - Ha ez a hely­zet, akkor Brazília a befutó, lé­vén a tíz tagszövetség közül a brazil lesz tíz év múlva száz­éves. ÚJRA VÉD. Jósé Luis Chila­vert, az uruguayi Penarol 39 éves kapusa visszatér egykori sikerei színhelyére, az argentin Velez Sarsfield labdarúgócsapa­tához. A veterán futballista azt mondta, hogy a Libertadores Kupa-sorozaton őrzi volt klubja hálóját, s utána végleg befejezi pályafutását. Chilavert 1992 és 2000 között volt tagja az argen­tin együttesnek, amellyel négy bajnokságot nyert. A remek büntető- és szabadrúgásai mel­lett botrányairól is elhíresült Chilavert pályafutása során 62 (!) gólt szerzett. _____________■ UT ESRE KÉSZ. Andrew Symonds, az ausztrál krikettválogatott já­tékosa ütni készül az India elleni mérkőzésen, amelyet a Három Nemzet kupájáért játszottak.____________________________fotó, epa Br avúr és majdnem az Valencia - Budapest A Dunaferr SE női kézilabdacsapata egygólos vereséget szenvedett a Va­lencia otthonában, a Bajnokok Ligá­ja 4. fordulójában. A dunaújvárosi­ak visszacsúsztak csoportjukban a második helyre. Eredmények. Bajnokok Ligája, 4. forduló. A-csoport: Valencia (spa­nyol) - Dunaferr SE 28-27 (16-11). Magyar góldobók: Ferling, Radulo- yfos 7-7, Bulath 5, Nagy 3, Pignicz- ki 2, Oblisz, Pálffy, Lovász 1-1. A csoport másik mérkőzésén: Trier (német) - Lada Toljatti (omsz) 23-32 (9-17). Az állás: 1. Lada Toljatti 6 pont, 2. Dunaferr SE 5,3. MJC Trier 3,4. L,Eliana Valencia 2. A D-csoportban bravúros győzel­met aratott a Ferencváros a norvég Larvik ellen és pontszámban utolér­te a listavezetőt. D-csoport: Ferencváros - Larvik (norvég) 29-26 (18-16). Magyar góldobók: Kirsner, Kocsik, Pádár M. 6-6, Mravikova 4, Uhratova 3, Kamper 2, Tóth, Rábai 1-1. A győzelemmel az FTC nagy lé­pést tett a továbbjutás felé. Az állás: 1. Larvik 6 (125-99), 2. FTC 6 (13-105), 3. Elda Prestigio 2, 4. Lublin 0 pont. ____________ ■ S Z E R E N C S E O L D A L Tovább bővül a karitatív sorsi eev-értékesítő hálózat A Szerencsejáték Rt. évek óta törekszik arra, hogy segítséget, támaszt nyújtson a hátrányos és nehéz helyzetben lévő embertársainknak. Ezek az elképze­lések már megjelentek egyrészt az alapítványok és az egyesületek intézményes támogatásában, más­részt a rászoruló emberek közvetlen segítésében. A Szerencsejáték Rt. és leányvállalata, az SZRT- Service Kft. 2003-ban lerakta annak a kaparós sors­jegyet értékesítő országos hálózatnak az alapjait, ahol megváltozott munkaképességű emberek dol­gozhatnak. A Pécsi Területi Igazgatóság a működé­si terület hat megyéjében már több mint ötven munkatársat foglalkoztat e program keretében. Ba­ranya megyében tizenegyen dolgoznak az együtt­működő partnerek közreműködésével biztosított árusítóhelyeken. A cél az, hogy világos elvárások alapján.minden munkatárs kiszámítható jövede­lemhez és biztonságos munkahelyhez jusson. A tervek szerint 2004-ben létrejöhet egy országszerte működő, ezer munkatársat foglalkoztató sorsjegy­értékesítő hálózat, melyből legalább kétszázan a pécsi igazgatóság területén dolgoznának. A karitatív sorsjegy-értékesítő hálózat kiépítésé­hez éppen ezért továbbra is keresünk megváltozott munkaképességű, aktív korú munkavállalókat részmunkaidős foglalkoztatással. A jelentkezéseket az alábbi telefonszámon várjuk: 30/9961-269. Ötnapos akció, ötven nyeremény- közel 170 millió forint értékben Újabb hihetetlen ajándékok ke­rülnek kisorsolásra az „50X-es hurrá” jelmondatú országos sze­rencseperc típusú akcióban. 2004. február 9-13. között ösz- szesen 35 millió forint kész­pénz, 10 db Citroen Xsara, 10 db Peugeot 307 és 10 db Opel Astra személygépkocsi vár gazdára. Az akció öt napja alatt azok játszhat­nak, akik az adott napon reggel 8 és délután 18 óra között akár on­line módon, akár telefonos/inter- netes/SMS-es módon a követke­ző feltételeknek feleltek meg:- február 9-én legalább 600 fo­rint értékben (normál, kombiná­ciós) kenóznak- február 10-én legalább 600 fo­rint értékben ötöslottót, hatoslot­tót, skandináv lottót vagy Luxort (melyen a jokert is megjátsszak) adnak fel- február 11-én legalább 600 forint értékben (a joker nem szá­mít bele) játszanak a skandináv lottón- február 12-én és 13-án leg­alább 600 forint értékben (a joker nem számít bele) próbálnak sze­rencsét az ötös lottón A nyertesek minden akciós napon egy országos rádióban, az interneten, teletexten, országos napilapban, illetve az átvevőhe­lyeken kifüggesztett nyeremény­jegyzékből értesülhetnek az óra nyertes szelvényéről. Egy díj­mentesen hívható információs zöld szám (60-80/313-313) is a játékosok rendelkezésére áll az akció ideje alatt. Február 11-én, szerdán az ak­cióra való tekintettel 18 óráig a Skandináv lottón is játszhatnak a fogadók. Ne feledjék, február MraHiM*.M9*>tnpuu«In«1*4.«*nmt. mkwk, ■Miv «4M««yxmIHM»:■*>»<uw>. 'l * «Mo itt-* nntQ )«<•■< *»»>. Ti»«« : »-*• «MnM&! is «SMoWr. ■») « iOW tűm» «S ***#<*«'.*«**: második hetében duplán nyer­hetnek, ha részt vesznek az ak­cióban! Küldjön SMS-t Fortunának! Egyre többen élnek a kényelmes fogadási lehetőséggel Egymillió sorsjegyen Egymillió forintot nyert 2004 ja­nuárjában egy szerencsés keszt­helyi játékos a nagy sikerű Hat- ból-három kaparós sorsjegyen. A legújabb termékünkön csak néhány pöttyöt kell lekaparnia ahhoz, hogy Önnek is szeren­cséje legyen, a Katica sorsjegyen szintén egymilliót nyerhetnek. Bármikor bejöhet! ___________■ Kec segtető milliók A hatodik héten megtartott ötös lottó számsorsoláson nem volt telitalálatos szelvény, így ezen a héten már 270 millió forintra számíthat az, aki mind az öt szá­mot eltalálja. A Skandináv lot­tón 28 millió, a Jokeren pedig 45 millió várja a játékosokat. 2003 őszétől újabb szolgáltatás­sal bővült a Szerencsejáték Rt. kínálata, a legnépszerűbb játé­kokra már SMS-en keresztül is lehet fogadni. Egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel, amellyel az ösz- szes lottó, a joker, a kenó, vala­mint a totó és a góltotó játékok­ban is részt vehetnek. Mindezt úgy, hogy akár ki sem kell moz­dulniuk otthonról, hiszen bár­ki, bárhonnan, bármikor felad­hatja játékát, fogadását, mind­össze egy SMS-t kell elküldeni a 06-70/7007007-es normál dí­jas telefonszámra megadva a játék típusát és a kiválasztott számokat. Az új. szolgáltatás igénybevé­telének feltétele, hogy a játékos rendelkezzék szerencsekártyá­val, vagy bankkártya-szerző­déssel. Mindkettő megvásárol­ható, illetve megköthető a lottó­zókban. Akik már kipróbálták ezt a szolgáltatást telefonon, vagy in­terneten, értékelni tudják a ké­nyelmet, szabadságot, amelyet az elektronika, a távközlés ad számukra. Küldjenek Önök is egy SMS-t Fortuna istenasz- szonynak! Az összeállítás a Szerencsejáték Rt. támogatásával készült. Összeállította: K. Mayer András Sebestyén sporttörténeti aranyérme zonsege. A pontozobirók a 7 ezer tos szurkolótábor legnagyobb örömére 5,4 és 5,8 közötti technikai, valamint 5,3 és 5,7 közötti művészi pontszá­mot adtak neki, ami a 4. helyre volt elegendő. A versenyek ezzel szombaton es­te befejeződtek az Európa-bajnoksá- gon, a gálára vasárnap délután ke­rült sor. Az újdonsült Európa-bajnoknő 1981. május 15-én született Miskol­con, jelenleg Tiszaújvárosban él, az ottani egyesületben sportol, még ta­nuló. Magassága: 164 cm. Edzői: Száraz András és Jurek Eszter. Leg­jobb eredményei. Olimpia: 15. (1998, Nagano), 8. (2002, Salt Lake City), világbajnokság: 19. (1998), 19. (1999), 7. (2000), 18. (2001), 8. (2002), 14. (2003), Európa-bajnok- ság: 17. (1998), 6. (1999), 6. (2000), ' 6. (2001), 10. (2002), 3. (2003), 1. (2004), magyar bajnokság: 3. (1997), 2.(1999), 2. (2000),2. (2001), 1. (2002), 1. (2003), 1. (2004).- Nagyon boldog vagyok, a közön­ség fantasztikus bíztatása nagyon sokat jelentett számomra. Ettől füg­getlenül nehéz volt, mert óriási nyo­más nehezedett rám, hiszen a média és az emberek is aranyat vártak tő­lem. Szerencsére két edzőmnek, Szá­raz Andrásnak és Jurek Eszternek köszönhetően szinte hibátlanul sike­rült a programom. Az előző korcso­lyázók kűrjá nem láttam, de a szur­kolók tapsából tudtam, hagyjál tel­jesítettek. Éreztem, nem hibázhatok és csak magamra próbáltam össz­pontosítani. Álmodni sem mertem volna, hogy egyszer Európa-bajnok leszek - nyilatkozta Sebestyén Júlia. A budapesti műkorcsolya és jég­tánc Európa-bajnokság éremtábláza­ta. Oroszország (2 arany, 2 ezüst, 2 bronz), Franciaország és Magyaror­szág (1-1 arany), Ukrajna (1 ezüst, 1 bronz), Bulgária (1 ezüst), Lengyel- ország (1 bronz). _____________■ te chnikai pontszámai 5,5 és 5,9, míg a művésziek 5,6 és 5,9 között vol­tak. Pavuk (18) gyakorlatánál is min­den egyes sikeres elemet ovációval fogadott a Budapest Sportaréna kö­Sebestyén Júlia, az újdonsült Európa-bajnoknő replő Pavuk Viktória a várakozáso­kat messze felülmúlta a 4. helyével. A győztes a kűrjében az egyetlen hibát a tripla toe-loop - dupla toe1 loop kombinációnál követte el, ugyanis az első ugrás után rosszul Sebestyén Júlia aranyérmet szerzett a Budapest Sportaréná­ban zajló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon. A női mezőny másik magyar indulója, Pavuk Viktória 4. lett. A má­sodik helyen az ukrán Jelena Ljasenko végzett, a dobogó har­madik fokára pedig az orosz Jelena Szokolova állhat fel. fogott talajt, ennek ellenére „rátette” a második ugrást, s hibátlanul meg is csinálta. A dupla Axelt és a csodá­latos Biellmann-piruettet már ünne­pelve fogadta a hazai közönség, s nem hiába, hiszen a magyar klasszis Budapest A 22 éves Sebestyén Júlia Magyaror­szág első női aranyérmese lett a kontinensviadalok történetében. Az élete első felnőtt világversenyén sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom