Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)
2004-01-04 / 3. szám
16 MOZAIK Charlie: csak a zene volt ■ Charlie hétfőn este azt mondta a Budapest Sportarénában, hogy szilveszterkor már nem dolgozik. Biztos úgy is volt, de hát ő már hétfőn kiénekelte magát, tízéves szólókarrierjéről adott számot. Csintalan Sándort a parkolóban láttam, Magyar György sztárügyvéddel és Laux Józseffel (ex- LGT) a folyosón találkoztam, Török Ádám (Mini) a büfénél állt sorba, a nézőtéren Fodor Gábort láttam, tehát minden párt és felekezet képviseltette magát.Telt ház volt, Charlie-tól többször kért ráadást a közönség, s a legnagyobb slágereit vele együtt énekelték. Révész Sándor, az egyik vendég Závody Janóval megerősítve a legszebb Piramisidőkre emlékezett (a háttérben fotón is megjelent a hajdani banda), Charlie-val pedig a Generált is megidézték, ahol mindketten énekeltek. Király Linda is megcsillogtatta a hangját, az első sorban tucatnyi fekete lány ringott rá, és a végén hármasban énekelték a Különös szilvesztert. Egyszer még megtörténhet, ha Linda külföldön is befut, hogy a két ragyogó énekes lesz az ő vendége valahol Németországban vagy bárhol másutt. Úgy legyen. Világutazó Bon-Bon . ■ - Az elmúlt évben utaztunk a legtöbbet - mondja Török Tamás, a Bon-Bon együttes tagja. - Voltunk az Egyesült Államokban, bejártuk már Európát, Frei Tamás il megjártuk Dél-Afi .át. Ősszel eljutottunk Ausztráliába is, amelynek legtávolabbi pontján Katumbában nemcsak a Bu dapesten fel- lépett ausztrá bennszülött törzsi táncosokkal akadtunk össze, hanem dj Szergejjel is. Azért nem semmi, hogy egy magyar diszkós ott van a világ végén is. Rengeteg élményünk van, s lehet, hogy ezek közül bekerül néhány a most készülő musicalünkbe, amelynek kerettörténete egy érettségi találkozó. A görbe tükrös musicalben mindenki helyet kap majd szellemesen, ironikusan, és ebbe a görbe tükörbe Szolnoki Péterrel elég sokszor belenézünk mi is... Koronával a fején búcsúzott el az óévtől Balogh Edina (23) szépségkirálynő. Ő lett december végén Miss Magyarország. Edina jó jelnek tartja, hogy remekül kezdődött számára az új év. Az ELTE Művelődésszervező Szakán első éves levelező tagozatos. Szerencsés alkatnak tartja magát, mert bármennyit eszik, nem hízik. „Nagyevő vagyok, szeretek főzni, kedvencem a milánói makaróni.” Ulu kapta a Tévébreki- díjat, vagyis a legkínosabb médiaarc címet. A W3 műsorvezetője még Stohl Bucinál is népszerűtlenebb, derül ki az Indexen meghirdetett szavazás végeredményéből. Lilu eddig a Viva zenei csatornán tengette mindennapjait Mizujs, Lilu? című műsorával. A jogi karon az utolsó államvizsgáján, közjogból például „lilu gőze” sem volt az egészről. Hároméves ügyvédi gyakorlatát persze nem kezdte meg, mpndván, hogy neki mindene a képernyő. A JÓKEDVŰ TELEVÍZIÓ Sorozatok filmvígjátékok minden nap mindenkinek! CAROLINE NEW-YORKBAN IP MAR KÖZEL EGYMILLIOAN LÁTJÁK! KERESSE ON IS! Madonna mesekönyvei ■ Madonnát is átformálta az anyaság. Két gyerek után talán az sem meglepő, hogy még mesekönyvet is írt. Már az első, a négy kislányról szóló Angol Rózsák is bombaként tarolt ősszel. Sokan csalódtak, hiszen az Angol Rózsák tüneményes és erkölcsnevelő történet. A kíváncsiság a könyv szeptemberi premiernapján nálunk is beütött: a hazai kiadó Magyar Könyvklubnak már délután meg kellett rendelnie az utánnyomást! A második mese, a Mr. Peabody almái már nem okozott akkora traumát: ha lehet, még építőbb, rajzaiban varázslatosabb, mint az előző. Madonna már tavaly megelőzte J. K. Rowlingot a legtöbbet kereső brit nők toplistáján. Igaz, akkor csak popsztárként. Most íróként is kezd elhúzni mellette. Az Angol Rózsák a rangos Amazon bestsellerlista második helyére ugrott. Csak egy fo- gyókúrás könyv előzi meg, az új Harry Potter csak a 23-dik. 2004. JANUAR 4. A CSALA-MÁDÉ címből még a I színházi berkekben járatlanabbak számára is azonnal kiderül, | hogy nemrégiben kerek születé- I si évfordulóját ünneplő színésznőnk, Csala Zsuzsa neve fémjel- í zi a Vidám Színpad új műsorát. Csala sokféle arcát mutatja meg. Játssza Karinthy Frigyes Ének- ; órájában a tanítványt, Kállai István tréfájában a férjét rajta- I kapó hárpiát, tehát felöleli Csala egész pályafutását. FORRÓ TAMÁS, felhagyva < több évtizedes riporteri mun- 1 kájával, galériájában levezette élete első aukcióját. Segítsége is akadt új munkájában, lánya, ; Judit abbahagyta az autó- versenyzést, és a jövőben édesapjánál fog dolgozni. FÁBRY SÁNDOR és VÁGÓ ISTVÁN nyerte az Index olvasóinak * szavazata alapján a Tévényuszi I díjat. A „legjobb képernyőlakó” | és a „legjobb műsor” címkék j mellett az internetes újság báto- I rításra érdemes műsor címével jutalmazta Bagi Iván és Nacsa \ Olivér csúszkálásait a BanánI héjon, a legjobb képernyősnek pedig Hajós Andrást. Laikus tévénéző számára megmagyarázhatatlan, de esélyesnek vélték Alföldi Róbert show-ját is. TÁTRAI TIBUSZ és SZŰCS ANTAL GÁBOR annyira összecsiszolódott a Mendelssohn Kamarazenekarral, hogy Latin Latin! közös koncertjüket megismétlik. Kivált, hogy sokan kívülrekedCsisztu előtt szabad a pálya Amerikai gyerek ■ Sarah Connornak (23) hamarosan kisbabája születik. Az énekesnő eredetileg úgy tervezte, hogy Németországban szüli meg gyermekét. Csakhogy közbeszólt a szerelem. Sarah annyira vágyott barátja, Marc Terenzi után, hogy Floridába utazott. „A január végi szülésre sem jövök haza, így a kicsi amerikai földön fog megszületni. Nagyon féltem, hogy Marc nem lesz jelen a szülésen: a munkája Amerikához köti, szilveszterkor is dolgozott. így viszont bármikor mellettem lehet, ha jön a baba.” A jövendőbeli anyuka tehát az orlandói napfényben fürödve karácsonyozott, amelyen az énekesnő szülei, testvérei, s Marc szülei is részt vettek. „Amerikai módra ünnepeltünk. Zoknikat tettünk a kandallóra. Az ajándékok karácsony másnapjának reggelén kerültek a zoknikba.” LAKY ZSUZSA Monacóba utazik a napokban, Albert herceg meghívására. Európa Szépe egy jótékonysági est díszvendége lesz, és zsűrizik a Miss Francia- ország szépségversenyen. Zsuzsa egyébként díszvendég lesz az Athéni Olimpián és a portugáliai labdarúgó Eb-n. ZORÁN klasszikus lett, a Pest Megyei Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese adta elő Király László Variációk egy Zorán-témára című művét, miután nemzetközi zeneszerzőversenyt hirdettek. A pályázatra szeptemberig küldhetik be műveiket a szerzők. Újra összejönnek a világ leghíresebb artistái a Fővárosi Nagycirkuszban. Január végén rendezik meg az ötödik BUDAPESTI CIRKUSZFESZTIVÁLT. A fesztiválon tizenegy ország száz artistája lép fel. A magyar rendezvényt sokra tartja a cirkuszszakma, a világ egyik legrangosabb fesztiváljaként jegyzik. | „Csisztu Zsuzsát kirúgták!” - harsogta nemrég az egyik bulvárlap szalagcíme. Ehhez képest a csinos riporternő azóta is látható a tv2 műsoraiban, vezetője a Top Sport című műsornak, a Sportcsillagok vetélkedésében is ő celebrálta a hírességek versenyét, sőt, a szilveszteri műsorban is számos szerepet kapott. Most akkor hogy is van ez? Ment? Maradt? A válasz Csisztu szerint roppant egyszerű: lejárt az exkluzív szerződése.- Nem jövök el a tv2-től - jelentette ki. - Ezután műsorokra szerződöm. Ezek között van tv2 által gyártott produkció, de idővel más csatornákon is feltűnhetek. Csisztu számára ez a változás több, mint kedvező, hiszen számos felkérésre eddig nemet kellett mondania. Ezek között volt már nagy értékű reklámszerződés ugyanúgy, mint műsorajánlat. Néhány hete ezekre már rábólinthat. Most már csak rajta múlik: szabad a pálya! tek a Kongresszusi Központban 17 vonóssal, ütő sokkéi, flamencotánco- sokkal felturbózott műsorról. A Duna tévé is leadta az év végén, s DVD-n is megjelenik. Egyébként készülnek a Latin harmadik változatára, amit őszre ígérnek. Katalin bírónő, vagyis SOLTÉSZNÉDR. NAGY KATALIN, a tv2 tárgyaló- termi műsorának főszereplője, miután hallott a megyében uralkodó áldatlan állapotokról, autista gyerekeknek szeretne iskolát szervezni Csongrádban. Különben a decemberi szünet után tovább törvénykezik a képernyőn, csak az zavarta, hogy feltupírozták a haját... Újra összeáll a SKORPIÓ EGYÜTTES. Az idén harmincéves zenekar jubileumi koncertjére készül. Freinreisz Károly nyár végére ígéri a nagy bulit, amelyen nyolcán lépnek fel, a régi tagok. A régi slágereken kívül egy új számmal is előrukkol a zenekar. Egy Angyal, illetve Szupermen szilveszterezett Bécsben. ROGER MOORE feleségével búcsúztatta az óévet a szomszéd fővárosban. S ha már ott járt, nem hagyta ki a híres bécsi újévi koncertet sem. Nem rossz évkezdet a vidám Strauss-zenére mulatni. Ált 55% 61% 67% 97% Szeretem - gyűlölő (I love -1 hate, a google.com keresőprogram találatai) Johnny Depp Michael Jackson Eminem Justin Timberlake Christina Aguilera Jennifer Lopez Avril Lavigne Britney Spears 1 Gwyneth Paltrow m 72%